Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-10 / 133. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚNIUS 10., SZOMBAT Saját mikroklímája van Somogy Borának, igazi fesztivál a Vigasságok terén Kortyokban mérik az elismerést Megválasztották a megye borát a XIX. Somogy Bora versenyen. Az idei esztendőben a korábbi siófoki és balatonföldvári helyszínek után hagyományteremtő szándékkal a Vármegyeházán, a Vigasságok terén tartották a rendezvényt, méltó helyet biztosítva a rangos borversenynek. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu SOMOGY-KAPOSVÁR Rekordszámú nevezés érkezett, ezekből 14 pincészet 31 bora szerepelt a megmérettetésen. 19 fehérbort, hét vörösbort, két rozét, és új kategóriaként három gyöngyöző bort értékeltek. Szakmai és társadalmi zsűri bírálta a borokat. Elhangzott: a megyei politikai élet teljes spektruma felkarolta a somogyi borok ügyét. A versennyel egybekötve egy háromnapos fesztivált is tartottak, ahol a megyei borokat népszerűsítették.- Számomra különlegesség volt, hogy somogyi termelők, borászok borait kóstoltuk. Remek borokat ismertünk meg, az eredmények pedig igazolták is a várakozásainkat. Nem volt könnyű kiválasztani a legjobbat, a somogyi csúcsbort - mondta a szakmai zsűri elnöke, Bodri István szekszárdi borász. Az eredményhirdetésen elhangzott: mintegy tíz éven belül megdupláznák a Dél-balatoni borvidék bevételét, ehhez azonban a borászok összefogására van szükség.- Óriási jelentősége van a dél-balatoni borvidék és a somogyi borok népszerűsítésében a hasonló rendezvényeknek - mondta Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, a szakmai zsűri másik tagja. - Ez sportnyelven szólva már egy „rájátszás”, mert több mint 100 borból választottuk ki azt a több mint harmincat, amelyet most elbíráltunk. Ezek mind olyan nedűk, amelyek egyéb nívós megmérettetéseken már bizonyítottak. Ezenkívül egy másik fontos szempontja volt az általunk végzett szűrésnek, hogy kétezer forintnak kellett lennie a borok árának, tehát mindenki számára elérhetők legyenek. Olyan borokat igyekeztünk a kamara borának, Somogy borának választani, amelyeket mindenki meg tud vásárolni. Amellett, hogy nem drágák, nagyon jó minőségűek, hiszen más borversenyekről érmeket hoztak el korábban.- A borverseny feladata, hogy a megyének legyen egy olyan bora, amelyre büszkék lehetünk - tette hozzá Gádor Dénes, a Dél-balatoni Borút Egyesület elnöke, aki szintén a szakmai zsűrit erősítette. - A somogyi borászok a legjobb boraikat nevezték, ezek a borok már mind arany vagy ezüst minősítést kaptak, nekünk pedig az volt a feladatunk, hogy a borok mellé odaálljunk, és egyúttal azt is eldöntsük, hogy melyik érdemelte ki a megye bora címet. A Dél-balatoni borvidéken egyébként emelkedőben van a borforgalom, növekszik a vendégszám. Erősödünk, ám elsősorban még mindig a marketingen kell javítanunk, de jó irányba haladunk.- Többségében polgármesterek, politikusok ültek a társadalmi zsűriben, akiknek nem ez az első borversenyük, ahol ítélkezniük kellett - mondta Biró Norbert, a megyei önkormányzat elnöke. - Az első bort közösen értékeltük a szakmai zsűrivel. Ők elmondták, mire kell figyelni, de mindenki a saját ízlésének megfelelően döntött. ......... P énteken kezdődött és egész hétvégén tart a borfesztivál Fotó: Lang Róbert Kokashegyi a győztes bor A szoros mezőnyben apróságok döntöttek, ám a zsűri véleménye egyöntetű volt. Somogy Bora az idén a Pócz Pincészet 2015-ös kokashegyi chardonnay-ja lett. Az ítészek szerint szépen összeérlelt, gyümölcsös, ízléses. Pócz József, a balatonlellei pincészet tulajdonosa elmondta: az elkészítésben rejlő tudatosság mellett a bogiári dűlő, a Ko- kashegy saját mikroklímája sokat tett hozzá a sikerhez. Az agrárkamara bora a Bujdosó Pincészet 2013-as Ibitu- ba nevű cabernet sauvignonja lett. A Dél-balatoni Borút Egyesület borának a Szent- pály Pincészet 2016-os olasz- rizling-chardonnay házasítá- sát választották, míg a Somogyi Hírlap bora címet a Hujber Pincészet 2016-os frizzanté cabernet sauvignon gyöngyöző bora nyerte. Pócz József borász (balról) és Biró Norbert, a közgyűlés elnöke Szakmai és társadalmi zsűri is véleményt mondott PIACI KÖRKÉP Illatos kajszihalmok között fedeztük fel a friss, piros ribizlit és a zamatos, új zöldségeket KAPOSVÁR Van abban valami megnyugtató, amikor a friss, tépett, és kötözött kapor jellegzetes illatfoszlányait a megszokott eper helyett már az ismerős barack zamata váltja fel. Visszavonhatatlanul bekopogott a nyár, s szerencsénkre annak rendje és módja szerint váltja le a szezonális gyümölcshalmokat. Ahol egy héttel ezelőtt még epervásárnak ütköztük a kipakolt asztalokon, most a kajszibaracknak tartottak látványos kirakodást. A kaposvári nagypiacon a másodosztályú magyar gyümölcs kilójáért 580 forintot kértek, s szépen vitték is, hiszen az áru meglehetősen tetszetős formáját mutatta a pénteki délelőttön. Lassan olvadoztunk a melegben, s velünk olvadoztak az árak is, hiszen a ropogós cseresznye már csak négyszáz forint volt, s a meggyhez is hozzá lehetett jutni ugyanennyiért. Persze Kajszi váltotta az epret Fotó: Lang Róbert A Kaposvári Nagypiacról ajánljuk Hekktörzs Saláta Új burgonya Új sárgarépa Petrezselyem Karfiol Új káposzta Újhagyma Új fokhagyma Salátauborka Zöldbab Vegyeszöldség Termelői sóska Termelői spenót Cukorborsó Karfiol Meggy Cseresznye Kajszibarack Őszibarack Nektarin Egres Feketeribizli Piros ribizli Görögdinnye Sárgadinnye 1350 Ft/kg-tól 80 Ft/db-tól 200 Ft-tól 250 Ft/cs 250 Ft/cs 270 Ft/kg-tól 350 Ft-tól 100 Ft/cs-tól 130 Ft/db 299 Ft/kg-tól 750 Ft/kg-tól 180 Ft/cs 200 Ft/25 dkg 250 Ft/25 dkg 400 Ft/kg-tól 150 Ft/kg-tól 600 Ft/kg-tól 400 Ft/kg-tól 399 Ft/kg-tól 399 Ft/kg-tól 399 Ft/kg-tól 1600 Ft/kg-tól 1600 Ft/kg-tól 1400 Ft/kg-tól 199 Ft/kg-tól 230 Ft/kg-tól ha valaki az extra, nagy szemű, minőségi savanykásság- ra vágyik, kifizethette érte a dupláját. A befőzőeper már csak ötszázötven - mondtuk mi kora tavasszal, hogy érdemes kivárni a szezont, amikor a földön is beérik kedvelt finomságunk, melyekből ezúttal sem volt hiány. Örömmel fedeztük fel például a ribizlit, aki szedett már efféle bogyós gyümölcsöt, tudja, az ezerforintos kilónkénti ár is méltányolandó ajánlat, mint ahogyan az egres 290 forintos dobozkái sem tűntek eget verő kiadásnak. Felsorakoztak végre az új zöldségcsomók is, melyekért 398 forintot kértek ártáblájuk hivalkodó megállapítása szerint, a marokra fogható sárgarépa-újdonság egy százassal olcsóbbért most megúszható volt. S ha célt is keresünk hozzá, nem is kell más, mint egy kellemes nyári, tejfölös zöldbableves, melynek alapanyaga 750 forintba került kilónként, s ha van elegendő merszünk elkalandozni a füstölt kolbászos betétért, annak húsz dekáját meg lehetett szerezni egy ötszázasért. Maradva a képzeletbeli fordított főzésnél, szinte ellenállhatatlanul adták el magukat kilónként háromszáz forintos árban a salátának való uborkák, amihez csak főételt kell találni. Ezúttal mar- háskodni támadt kedvünk ezen a szép, kora nyári pénteken, a pörköltnek kiváló lábszárért és nyakért 2200 forintot, míg a sütésre, rostélyosra alkalmasabb combért 2600 forintot kértek a húspultban. Az ínyencek 2099-ért akár a friss kacsacombbal is megpróbálkozhatnak szerintünk, akár csak a kovászos uborkával, melynek legalkalmasabb fajtájáért 399 forintot számítottak fel. Szűcs Tibor a