Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-10 / 133. szám

2017. JÚNIUS 10., SZOMBAT GYERMEKSAROK g Újra nevekkel gyarapodott a büszke életfa KAPOSVÁR Pénteken 89 kapos­vári kisgyermek neve került fel az Életfára, a Városliget és Kaposvár egyik fontos szim­bólumára. A program tizen­egy éve indult, ez idő alatt több mint 4000 kaposvári gyermek neve szerepelt a fák ágain. Az életfára a Kaposvárra született gyermekek nevével és születé­si dátumával ellátott levélkék kerülnek fel, valamint azo- ké, akik más városban látták ugyan meg a napvilágot, de ál­landó kaposvári lakosok. Ezúttal a 2015 februárja és áprilisa között születettek neveit vésték fel. Az első fát 2006-ban állították, a 2011- ben állított második Életfá­nak pedig már több mint a fe­le betelt, ezen 3600 gyermek neve fér el. Elhangzott: szak­emberek megtisztítják majd az első Életfa levélkéit, hogy mindenütt olvasható legyen a régi írás. A szülőknek emlék­lapokat adott át Kaposvár pol­gármestere, rajtuk a levelek bronzmásolatával. Szita Ká­roly kiemelte: minden város­lakó öröme a gyermekáldás, nemcsak a szülőké, akiknek hálás, hiszen a legszebb aján­dékot adták a kaposváriak kö­zösségének. K. G. Ha betelik, újat állít a város Bőven tartogat veszélyeket a legkisebbeknek a nyári napozás Mindig legyen nálunk sok folyadék, gyümölcs és ropi Sokak kedvenc évszaka a nyár, de a hőség komoly megterhelést jelent az em­beri szervezet számára. Fő­ként a kisbabák esetében kell nagyon odafigyelni az elegendő vízfogyasztásra és a helyes táplálkozásra. Góz Lilla sonline@sonline.hu SOMOGY - A nagy melegben a kisbaba is ugyanúgy kevesebb ételt kíván, mint a felnőttek, a nyári étvágytalansága tehát teljesen normális jelenség - mondta el Ifj. Pavlovics György, gyermekorvos, hozzátette: a strandokon szubjektív szom­júságérzés kisebb a babáknál, így ott még jobban oda kell fi­gyelni a folyadékbevitelre. A fokozott verejtékezéssel sót is veszít a szervezet, ezt is pótol­ni kell akár ropival, sós keksz­szel, valamint célszerű vitami­nokban, fehérjében és ásványi anyagokban gazdagabb, köny- nyebb ételekkel etetni a gyere­keket. A szakorvos elmondta, a kisbaba testének vízbázisa (70- 78 százalék) magasabb, mint a felnőtteké (60 százalék), szer­vezetük nagyon érzékeny, egy két-három éves gyermek eseté­ben napi egy-másfél liter folya­dékbevitel szükséges.- Nyáron háttérbe szorul­nak a légúti megbetegedé­sek, leginkább bélrendszeri és a gyomrot érintő vírusfertő­zés miatt keresik fel az anyu­kák gyermekeikkel a rende­lőket. Ézek a megbetegedések leginkább lázzal, hányással és hasmenéssel járnak, továbbá Nyáron különösen fontos a megfelelő folyadékpótlás, soha ne maradjunk innivaló nélkül Fotó: Lang R, gyors lefolyásúak - mondta el a kaposvári gyermekorvos. Heszberger Edina dietetikus szerint a megfelelő folyadékbe­vitel mellett fontos a kisbabák helyes táplálása is. Anyatejből vagy tápszerből hat hónapos kor után naponta nyolc-tíz de­cilitert kell elfogyasztaniuk a babáknak. A folyadékszükség­letet emellett egyrészt a gyü­mölcsök és zöldségek bizto­sítják, de felforralt és lehűtött vízzel, babavízzel, hígra főzött, cukor nélküli százszázalékos gyümölcsteákkal vagy hígított gyümölcs-, zöldséglevekkel is kínálhatjuk a csecsemőt. A di­A víz a legjobb, ke­rüljük az agyoncuk­rozott üdítőket! etetikus figyelmeztetett, hogy semmiképp ne itassuk a kicsi­ket cukros üdítőitalokkal, mert felesleges cukortartalmuk mi­att értékes tápanyagoktól ve­szik el a helyet, károsítják a ba­ba fogait, és megterhelik a ve­séjét. Ugyanakkor kiemelte, az idényjellegű zöldségek és gyü­mölcsök felhasználásával ké­szítsünk a kisbabáknak püré- ket, turmixokat. Már hat hónapos kortól etet­hetjük ilyennel a kicsiket. A nyáron kedvelt a sárgarépá­ból, cukorborsóból és új krump­liból készült pürék. Minden ba­ba máshogy reagál a zöldsé­gek, gyümölcsök fogyasztásá­ra, ezért figyeljük, hogy ha ér­zékenység lép fel, vagy szoru­lás, hígabb széklet, akkor vál­toztassunk az összetételen. Nemcsak a napfény, a csípések ellen is védeni kell a babákat Érzékeny a bőrük, óvjuk előre SOMOGY Minél kisebb a gyer­mek, annál veszélyesebb szá­mára a napozás. A kisbabá­kat bőrét egyáltalán nem érhe­ti közvetlen napfény, mert akár néhány perc alatt is leéghetnek.. A napégés az egyik leggya­koribb bőrtünet tavasszal, nyár elején. - Mivel a kicsik bőré­nek a víztartalma sokkal ma­gasabb, mint egy felnőtté, sok­kal könnyebben átjárható a bőr napfénnyel, mélyebbre hatol­hatnak az UV-A és UV-B suga­rak. így a megelőzésre kell sok­kal nagyobb figyelmet fordíta­ni, hiszen minden leégés jelen­tősen megnöveli a későbbi me­lanoma kialakulásánakkocká- zatát - magyarázta a megelőzés fontosságát Szabó Magda, bőr­gyógyász. Már nemcsak a stran­don, hanem séta közben és a ját­szótéren is védeni kell a baba bő­rét. Erre rengeteg 30-50-es fak­torszámú napvédő krémet hasz­nálhatnak az anyukák - emelte ki. Arra ügyelni kell, hogy a bio- és a gyógynövényes készítmé­nyek a napfénnyel érintkezve a bőrön allergiás reakciót válthat­nak ki. Stanics A. A csípések ellen a legegyszerűb­ben úgy védekezhetünk, ha a ba­bakocsira és a kiságy fölé is szú­nyoghálót teszünk. - Nagyon sokféle csípéssel találkozunk nyáron. Ezek, bőr- és érgyulla­dást, nyirokér-elzáródásokat okozhatnak. Nagyon komoly tü­neteket jelentkezhetnek a boka-, térd-vagy kézhajlatokban. Eze­ken a helyeken egy kisebb duz­zanat is akár mozgásképtelen­séget okozhat. Ha láz kíséri a tü­neteket, azonnal orvoshoz kell fordulni, és antibiotikumra van szükség - mondta Szabó Mag­da. A bőrgyógyász szerint a helyi hűtés a legcélravezetőbb, akár hideg vízzel vagy jéggel, de a bol­tokban kapható hűsítő készítmé­nyek is hatásosak lehetnek. HIRDETÉS Kedves Olvasóink! Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti osztályán születtek. Június 2, és június között születtek Dátum Név S_ ___ K aposvár 06.02. János 3340 gr 52 cm 06.03. Brendon Dzsulió 2350 gr 48 cm Panni Mila 3150 gr 52 cm Noel 3450 gr 54 cm 06.05. Bella Angyalka 3260 gr 52 cm Hossz Dátum Név Mi Hossz 06.08. Botond 3860 gr 56 cm Lejla 3480 gr 48 cm Izabella Dóra 3010 gr 52 cm Patrícia Szintía. 3590 gr 57 cm 06.06. Gergő Lara Áron Szófia Áron 3280 gr 53 cm 3220 gr 53 cm 2900 gr 52 cm 3020 gr 51 cm 3570 gr 53 cm 06.07. Sára Viktória 3130 gr 51 cm A pancsolás közben is gyorsan le lehet égni, nem szabad megfeledkezni a megfelelő védelemről Fotó: Lang R. Hevesebbek lehetnek a csípéssel járó duzzanatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom