Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 47. szám

A cyber háború éve lesz 2017? A szakértők szerint 2017 az első valódi áldozatokkal járó cyber-háború éve lesz. A jövő az. hogy a harcokat a virtuális térben vívják, kór­házak, atomerőművek, bankok, vagy szemé­lyes, érzékeny adatok ellen. Bár ez kevésbe látható, de nagy bajo­kat képes okozni, és nem is kerül sok pénzbe. A HÉT TÉMÁJA 2016. DECEMBER 18., VASÁRNAP Elet a romok kozott: Kelet-Aleppo f1! egyik felszabadított negyede Halottak százezrei, mene­kültek milliói: negyvennél is több háború zajlik a világban. Tavaly közel kétszázezer em­ber halt meg a harcokban, többségük civil. Az ENSZ be­jelentette, jövőre költi a leg­nagyobb összeget humani­tárius célokra a II. világhá­ború óta. A legnagyobb baj, most Szíriában van: Aleppó felszabadult, de a földi pokol­lal egyenlő, amit ott és az or­szágban átélnek az emberek. Fábos Erika HÁBORÚ ÉS BÉKE Befejeződött a hadművelet, amelynek célja Aleppó felszabadítása volt. Ke- let-Aleppó több mint 7 ezer la­kosa már visszaköltözött ott­honába. A terroristák által megszállt városrészt az ost­rom alatt több mint 108 ezer civil hagyta el. Az evakuálás még napokig eltarthat. Vlagyi­mir Putyin bejelentette: Szí­ria egész területére kiterje­dő teljes tűzszünet megvaló­sításának kell lennie a követ­kező lépésnek az után, hogy a kormányerők visszafoglalták Aleppót. A 2011 óta tartó Szíri­ái polgárháborúban már több mint 310 ezer ember vesztette életét az ENSZ becslése szerint. Megváltozott háborúk, civil áldozatokkal A világ mintegy 20 millió­nyi reguláris katonája 2003 óta nem vonult háborúba má­sik nemzet ellen, mégis folya­matosak a fegyveres konflik­tusok a világban. Kis Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora azt mond­ta: igaz ugyan, hogy tavaly ke­vesebb háború dúlt a világban, mint egy évtizeddel koráb­ban, (most 42, akkor 63 fegy­veres konfliktus volt) de az ál­dozatok száma az elmúlt évek­ben folyamatosan emelkedett, méghozzá drasztikusan. 2008- ban 58 ezer ember veszítette életét háborúkban, tavaly kö­zel 200 ezer. „Az is nagyon lényeges vál­tozás, hogy nem a hadseregek szenvednek el veszteségeket, az áldozatok döntő részben ci­vilek. Az is jellemző, hogy a most zajló legnagyobb fegyve­res összecsapások belső ere­detű konfliktusokból indultak ki, főleg vallási és törzsi ellen­tétek, polgárháborúk, igaz van közöttük több olyan is, ame­lyik könnyen országok közötti konfliktussá is fajulhat.” Elszoktunk már a valódi brutalitástól Németh József Lajos, a biz- tonsagpolitika.hu tudományos munkatársa lapunknak koráb­ban azt mondta: jelenleg az 5. generációs hadviselés korát él­jük. A technikai fejlődésnek köszönhetően 1500-tól 1950-ig abszolút számokban egyre ma­gasabb lett a fegyveres konf­liktusokban, háborúkban el­esettek száma, de azt követő­en csökkenni kezdett. Ez is ab­ból következik, hogy másfajta háborúkat vívnak, precíziós és profi technikát használnak a szembenálló felek. „Nyilvánvalóan ahol nem áll rendelkezésre az 5. generációs hadviselésnek megfelelő tech­nológia, ott még manapság is a hagyományos eszközök, a könnyű fegyverek az elterjed­tek - mondta Németh József La­jos. - Ezt látjuk az Iszlám Ál­lam esetében és pontosan attól olyan megdöbbentő az a bruta­litás, amit alkalmaznak, hogy elszoktunk már ezektől a mód­szerektől.” Harcok földön, vízen és virtuális térben „A hangsúly ma már messze nem az országok közti háború­kon van, hanem a proxy hábo­rúkon, polgárháborúkon, befa­gyott konfliktusokon és persze az olyan nem katonai képessé­gű, de á harcokban résztvevő csoportokon (úgynevezett sta­te-sponsored aktorokon), mint például a Cyber Caliphate ne­vű, ISIS-hez kötődő hekkercsa­pat, akikről kiderült, hogy ko­moly orosz támogatást kapnak - mondta Feledy Botond biz­tonságpolitikai szakértő. - Te­hát nem a hagyományos érte­lemben vett háborúk dominál­nak, Ukrajna ilyen szempont­ból a kivétel a környékünkön. Sokkal inkább meghatározóak a kisebb intenzitású konflik­tusok, és azok az események, amelyek fokozzák a feszültsé­geket és robbanásveszélyessé teszik egy-egy állam, társada­lom működését. Egészen hét­köznapi problémák, mint példá­ul a vízhiány is képes lehet egy társadalom szétszakítására. Kí­na Tibet feletti uralma is éppen azt szolgálja, hogy a folyók for­rásait kontroll alatt tudja tarta­ni. Tehát a nemzetek egymás közti erőpróbái számos párhu­zamos területen zajlanak, nem­csak szárazföldi katonákkal, ahogy bő száz éve, hanem sok­kal szélesebb spektrumon mé­rik össze erőiket.” Újabb tűzfészkek vannak kialakulóban Régóta Tajvan az a gyújtó­pont, amely az egyik legveszé­lyesebb terület a két nagy­hatalom, Kína és az USÄ számára. Ez egyrészt bő­vült a szigetvitával, ahol ffl Kína konkrétan szige- , tét épít a tengeren; más­részt éleződött a hely- f zet azzal, hogy Trump közvetlenül telefonon beszélt a taiwani el­nökkel, ami szokat- ® lan diplomáciai jel zés és Peking elég rossz néven vette. Ez a leghagyomá­nyosabb gyújtópont. Feledy Botond szerint, Oroszor­szág tele van befa­gyott konfliktusok­kal, amiben min­dig van kockázat, hogy kiújul. Nem P jrópában mégis ez lehet legbékésebb évszázad Mt Steven Pinker, a Harvard Egye­tem professzora szerint minden idők legbékésebb korszakában élünk. 2011-ben írt könyvében azt vizsgálta, mennyi halálos ál­dozatot követeltek a háborúk. Ahogyan fejlődik a civilizáci­ónk, úgy egyre kevesebben hal­nak meg a teljes népesség szá­mához képest. Szerinte a 19. 1 századot a béke századának ^képzeljük, a 20,-at pedig a vér­ontás tetőfokának, pedig ará­nyaiban épp fordít­va van. A napóleoni háborúk 4 millió ál­dozatot követeltek, 20 millióan meg­haltak a kínai Tai- ping lázadásban. Európában 1945 óta béke van, ami­re 1345 óta nem volt példa. Egy hosszú és új béke időszakában élünk - állítja Steven Pinker. szólva Ukrajnáról, ami magyar szempontból kölönösen fontos. Kis Benedek József azt mond­ta: fontos védelmi kérdés lehet a világban még, hogy Fidel Cast­ro halála után békés marad-e Kuba és az is, hogy amit Trump bejelentett a Közel-Keleti kivo­nulásról, azt az írói munkássá­ga részének vagy reális forga­tókönyvnek kell-e majd tekin­teni. AII. világháború óta nem volt ekkora baj Jövőre 22,2 milliárd dollár­ra vagyis 6500 milliárd forint­ra lesz szüksége az ENSZ-nek, hogy el tudja látni humanitá­rius feladatait - közölte a világ- szervezet. A második világhá­ború óta nem volt ekkora szük­ség a humanitárius segítség- nyújtásra. A szükségletek 80 százaléka viszont a Szíriához, Irakhoz, Jemenhez, Nigériához és Dél-Szudánhoz köthető há­borús konfliktusokból fakad. Csak a szíriai helyzet kezelése 8,1 milliárd dollárt - 2400 mil­liárd forintot - emészt majd fel. „Jelenleg 60 millió menekült van a világban, főleg ez az oka annak, hogy ilyen mértékű hu­manitárius segítség szükséges - mondta Kis Benedek József. - A menekültek nagyrészt Szíri­ából indulnak, de Afrika egyes területeiről már a klíma okozta természeti katasztrófák, az éh­ínség miatt kell sokaknak me­nekülniük”. Az ENSZ pedig az egyetlen olyan szervezet a világon, ame­lyik képes hosszabb tartózko­dásra is megfelelő körülménye­ket biztosító menekülttáboro­kat létrehozni és fenntartani. Az is nyilvánvalóan közreját­szik abb,an, hogy ilyen huma­nitárius kiadásokkal számol­nak, hogy António Guterres, az ENSZ új főtitkára a menekült- ügyi területről érkezett, tehát mélységeiben is alaposunk meri a vázolt problémákat. Sosem volt még ennyi menekült I A tavalyi év végén fordult elő először, | hogy a menekült­ként élő emberek száma átlépte a 60 milliós határt. 65,3 AI millió menekült röl tudott az ENSZ Menekültügyi Főbiz­tossága. Az idei leg­frissebb jelentésükből az derült ki, hogy Szíriából ér­kezik a legtöbb menekült, 4,9 millió fő, Afganisztán­ból 2,7 millió, illetve Szomá­liából 1,1 millió. Belső me­nekültek 2015 végén a leg­nagyobb létszámban Ko­lumbiában (6,9 millió em­ber), Szíriában (6,6 millió), illetve Irakban (4,4 mil­lió) éltek. 2015-ben a vi­lág menekült népességé­nek 51 százaléka volt gye­rek. Ez is minden korábbi­nál magasabb arány. Tíz éve, percenként átlago­san hat ember vált me­nekültté, míg ez a szám most percenként 24. IÍKiBÍ^fiÍ Aleppo felszabadult, de ezzel a szenvedések nem érnek véget ■Kft1 „ "'^SSMSK ■« cjímHí: hkhhbí

Next

/
Oldalképek
Tartalom