Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-12 / 291. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 12., HÉTFŐ A keresztény egység azt jelenti, segítsük egymást Krisztus követésében Otthont teremtett a jóakarat Folytatás az 1 oldalról ZSELICKISLAK A Zselic Katoli­kus Idősek Otthonának törté­netéről Nagy Vendel, a Kapos­vári Egyházmegye gazdasági helynöke beszélt ünnepi kö­szöntőjében. A kaposvári ka­tolikus egyház nagy álma volt az otthon, régóta volt igény erre a hívek körében, és több éves előkészítő munka után az álom most beteljesedett. Az el­ső szempont az volt, hogy egy nyugodt, csendes helyet ke­restek, közel a városhoz. Nagy Vendel tíz évig volt plébános itt, ezért ismerte a környéket. 12,4 hektáron a plébánia terü­letén, illetve megvásárolt tel­keken láttak munkához. Köz­ben tíz idős otthont megtekin­tettek az országban, hogy el­készíthessék a terveket saját forrásból. Innentől azonban segítségre szorultak, ezért Ba­lás Béla levelet írt Orbán Vik­tornak. Az épület alapkövét 2015 márciusában rakták le, miután a kormány több mint másfél milliárd forint támoga­tást nyújtott, az egyház pedig 25 százalékos önrészt biztosí­tott. Később a kormány újabb 400 millió forintot adott esz­közbeszerzésre. így 2,6 mil­liárd forintból készülhetett el az 5444 négyzetméteres épü­let, amelyben 67 szoba van és egy 130 fős kápolna, valamint egy 600 adagos konyha. A napelemes modulokkal felsze­relt otthon 95 idős ember be­fogadására alkalmas. 2016 ok­tóberében megkezdődhetett a beköltözés. Kedves Beton Atya! Egy nemzet közösségének erköl­csi tartása nemcsak arra ter­jed ki, hogy segítse a fiatalok törekvéseit, hanem arra is, Beköltözők: jó körülmények közé kerültek az idősek —■MM Zselickislakon Szép kilátás: korszerű otthon rejtőzik meg a zselici völgyben hogy megbecsülje idős tagja­it, akik egykor értük dolgoz­tak. Vissza kell adni a szere- tetet és gondoskodást nekik, mert úgy igazságos, hogy szép és nyugodt időskor le­gyen a tevékeny munka jutal­ma, és nem a magány. Ehhez a munkához kívánok sok erőt és egészséget!” - olvasta fel Orbán Viktor Sopronbánfal- ván, a legutóbbi kormányülé­sen írt levelét Soltész Miklós az átadón. Az államtitkár alá­húzta: nem volt kérdés, hogy az egyház kapott lehetőséget az idősotthon megteremtésé­re, hiszen az ország lakossá­gának 55 százaléka hívőnek tartja magát, ám mindössze 13-14 százalék az egyházi is­kolák, és 20 százalék az egy­házi idősotthonok aránya, pe­dig a vallásosok joggal várják el, hogy minél több hasonló szellemiségű iskolai és szoci­ális ellátásban részesüljenek.- Jövőre államfőválasztás lesz, és mindazok, akik azon aggódnak, hogy esetleg refor­mátus lesz az új államfő, nem gondolkodnak el azon, hogy a keresztények egysége nem abban mutatkozik meg, hogy számon tartjuk, ki milyen fe­lekezet tagja, hanem abban, hogy ki hogyan segíti a ma­gyarokat és másokat Krisztus követésében - tért ki erre Sol­tész Miklós. Ezek után Balás Béla megyés püspök megáldotta az épületet. Az otthon a legkedvesebb ma­gyar szavunk, és Jézus sze­rint a szelídeknek, tisztáknak és a szenvedőknek van ottho­na, mondta. A kormány és a Kaposvári Egyházmegye egy olyan otthont készített, amely­nek ajtaja tárva lesz égnek és földnek... Kovács Gábor Advent katonásan SEGESD A kaposvári helyőrségi zenekar adott adventi koncertet a segesdi művelődési házban Major András százados - karmes­ter vezényletével. Műsorukban főként adventtel és a karácsony­nyal kapcsolatos művek szólaltak meg. Szépen szólt Simon Anna­mária főtörzsőrmester kívánságokat közlő szólóéneke, valamint egy kis derűt is vittek a műsorba a fúvós kvartett tagjai. A közön­ség többször is vastapssal kért ráadást. Baranyai Zoltán szervező elmondta: a honvédelmi minisztertől kértek és kaptak engedélyt, hogy meghívhassák a helyőrségi zenekart. A már hagyománnyá vált „Angyalkiállítás” helyett szerettek volna újat, s így esett a vá­lasztás a zenekarra. Ili! m . ■ *■* isii $ z m W A iillL Gobelinek tárlata a könyvtárban DRÁVAAGÁRDONY-BARCS Na­gyon fontos a színárnyalatok jó összeválogatása, mert azzal le­het bemutatni élethűen a ter­mészet változatosságát - álllítja Krizsán Sándorné gobelinkészí­tő. Hogy milyen alkotásokat ké­szít, arról a közönség is meggyő­ződhet: a legújabbak mellett ré­gebbi munkáit is kiállították a barcsi városi könyvtár emele­tén, a tárlat január 10-ig látható. A gobelinkészítő elmondta: leg­kedveltebb témái a téli-őszi táj­képek, a csendéletek, az ember­ábrázolások. G. A. HIRDETÉS okoséi» r°skarköt» e/ektromos ^ozrasaté Készüljön velünk a karácsonyra 6 heten át ertekes nyereményeket sorsolunk ki előfizetőink között.* diáilCj A nyereményjáték időtartama: 2016. november 11.-december 16. A fódíj 40 db 50 000 forint értékű vásárlási utalvány, amelynek sorsolása: 2016. december 16. A nyertesek listáját keresse a szombati lapszámban. További részletek a 06-40-510-510-es telefonszámon vagy a sonline.hu/karacsonyijatek internetes oldalon. vásárlási utelvánv Somogyi Hírlap WWW. SONLINE .HU * A játékban részt vevő napilapok: 24 Óra. Békés Megyei Hírlap. Heves Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Dunántúli Napló, Új Néplap Negyvenen már beköltöztek munkát ad az otthon, és amikor teljes kapacitással üzemel, mint­egy kilencven dolgozó és ellátott lesz majd az intézményben. A 78 éves Rácséi István jól érzi magát új lakóhelyen, csupán a betegsé­gére panaszkodik, ami miatt ide kellett költöznie Somogyszobról. Tetszik neki a korszerű épület, és reméli, hogy még boldog napo­kat tölthet el benne, ha az egész­sége engedi. A családja rendsze­resen látogatja, és az ő tetszésü­ket is elnyerte az lij otthon. Negyvenen költöztek be eddig a Zselic Katolikus Idősek Otthoná­ba, az érdeklődés pedig folyama­tos, tudtuk meg Zöldi Pál igazga­tótól. Bene Sándor, Zselickislak polgármestere örömét fejezte ki. hogy kevesebb, mint egyetlen év alatt elkészült a gyönyörű és ha­talmas épület. Fontos szempont, hogy munkahelyeket teremt a településen élőknek. Jelenleg töl­tik fel az otthont lakókkal, és eh­hez igazítják majd a munkaerő felvételét. Negyven főnek már L _____________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom