Somogyi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-23 / 275. szám

4, MEGYEI KÖRKÉP 2016. NOVEMBER 23., SZERDA Sikert sikerre halmoznak a kaposvári zeneiskolások KAPOSVÁR Újabb kiemelkedő eredményeket értek el a Liszt Ferenc zeneiskola növendékei és tanárai: rangos versenyeken szerepeltek sikeresen, s ezzel to­vább öregbítették az intézmény hírnevét. Pomázon rendezték meg a VI. országos szaxofonver­senyt, ahol Magyary Timót má­sodik helyen végzett, s felkészí­tő tanára, Kápolnás Attila kü- löndíjat kapott. - Ez a siker a zeneiskola történetében is ma­radandó - mondta lapunknak Nagy Tamás, a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója. - Korrepetitorként Várfalvi Fodor Éva járult hozzá a remek ered­ményhez. S ezzel még nem ért véget a sikerszéria. A hetedik országos Farkas Ferenc zongoraverse­nyen Deng Jia Kun dicsérő ok­levelet kapott. Erre a megmére­tésre nagyon sokan jelentkez­tek, így az eredmény különö­sen értékes. Felkészítő tanára Várfalvi Fodor Éva volt. Tapol­ca adott otthont a nyolcadik re­gionális gitártalálkozónak, ahol Csorba Daniella Sára a második korcsoportban szerzett ezüst minősítést, Varga Máté Dániel a harmadik, míg Androsics Anett és Blága Kristóf a negyedik kor­csoportban kapott ezüst minő­sítést. A diákokat Szekrényesy Béla készítette fel.- Nagy sikert aratott Luká­csi Enikő kollégánk önállós est­je - möndtáaz igazgató. - Öröm volt látni, hogy ennyien eljöttek, s megtöltötték a hangverseny- termet. A Liszt Ferenc Zeneiskolában már a következő megméretés­re készülnek: november 28-án tartják a Rév Lívia III. dél-du­nántúli regionális zongoraver­senyt, melyre 82-en jelentkez­tek. A somogyi, a tolnai és a ba­ranyai alapfokú művészetokta­tási intézmények diákjain kívül Zalából is érkeznek résztvevők. Harsányi M. Dél-somogyi ultisok Nagyatádon Bognár Árpád trófeáival NAGYATÁD Negyvenöt ultis ült asztalhoz a nyerés reményé­ben Nagyatádon a négyszer egyórás viadal során. Dobor Já­nos fő szervező elmondta, hogy már nyolcadik alkalommal ren­dezték meg ezt a novemberi ese­ményt. Azt is hozzátette, hogy kellene a fiatal utánpótlás, mert egyre fogynak az ismert ulti­sok. A versenyt a helyi Bognár Árpád nyerte meg, aki egyút­tal a vándorserleget és a „Leg­jobb nagyatádi” címet is meg­szerezte győzelmével. Őt követi sorrendben a szintén nagyatádi Vargovics István és a kaposvári Katona Ferenc. Györke József A kvóta kivezetése újabb nehézségeket okozhat Keserű ősz vár jövőre a hazai cukorágazatra 2017-ben nehéz esztendő vár a cukorgyártókra, a kvóta kivezetése éles versenyhelyzetet teremt Szakemberek állítják: a cu­korrépakvóta 2017. szep­tember 30-i kivezetése éles versenyhelyzetet teremt. Döntő kérdés a hatékony gazdálkodás és gyors reagá­lás az új piaci kihívásokra, az adonyi szakmai megbe­szélésen somogyi cégveze­tő is részt vett. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu SOMOGY A távirati iroda be­számolója szerint Czerván György, az agrárgazdaságért felelő államtitkár rámutatott: Magyarország a jövő év szep­temberének végéig 105,5 ezer tonna uniós cukorrépakvótá­val rendelkezik, amit a kapos­vári cukorgyár teljes mérték­ben kihasznál. Miután a kvóta és a minimálár a díjakkal, il­letékekkel együtt megszűnik, gyakorlatilag terméskorláto­zás sem lesz. Az államtitkár szerint a meglévő kapacitások kihasználása mellett a változá­sok mintegy 5 százalékos ré­pacukor-termelésnövekedést eredményezhetnek 2025-ig. Emellett exportkorlátozás el­törlésével az Európai Unió net­tó exportőrré válhat, miköz­ben most még nettó importőr. Czerván közös célnak nevez­te a hazai cukorrépa-termesz­tés stabilizálását. Hangsúlyoz­ta, hogy ennek eléréséhez a hozamok fokozatos növelése és az öntözésfejlesztés alapvető­en fontos, de gondolkodni kell a termelési és logisztikai költ­ségek racionalizálásán is.- Az idén 50 hektáron ter­mesztettünk cukorrépát ­mondta lapunknak kedden Pásztohy András, a szentgá- loskéri Agrária Zrt. elnöke, aki részt vett a Fejér megyei tanácskozáson. - Ha közel 70 tonna a cukorrépa átlaghoza­ma és a cukortartalma eléri a ló százalékot, akkor nye­reséget termelhet a répa. Ab­ban bízunk, hogy tonnánként mintegy 30 eurót kapunk. A szakember rámutatott: a termelők nagy része gon­dolkodik, ugyanis a cukorré­pakvóta kivezetése nagy bi­zonytalanságot okozhat a pia­con. A cukorrépa ára a cukor világpiaci árához igazodik majd, így ha esik a cukor ára, akkor a répáért is kevesebbet fizetnek. Lapunknak Pászto­hy azt mondta: még nem dön­tötték el, hogy jövőre folytat­ják a cukorrépa-termesztést. Erről a következő hetekben határoznak.- A térségben már a múlt század 20-as éveitől termesz­tenek cukorrépát, vállalkozá­sunkban is több évtizede fog­lalkozunk ezzel a tevékeny­séggel - tudtuk meg. - A cu­korrépa-termesztés sokba ke­rül, a költségek hektáronként akár az 500-600 ezer forintot is elérhetik. A szentgáloskéri zrt.-nél idén mintegy 30 millió forint bevételt várnak a cukorrépá­ból, s nyereséget reihélnek. Pásztohy András kitért rá: még tanulmányozzák a ter­meltetői szerződéseket, s mi­nél alaposabban igyekeznek tájékozódni a várható válto­zásokról. Beszámolók szerint a Fejér megyei tanácskozáson szó esett egy esetleges új, ma­gyarországi cukorgyár meg­épüléséről. Czerván elmond­ta, eddig is lehetett volna épí­teni, számos koncepció ér­kezett be a minisztérium­hoz, de az uniós kvóta miatt nem volt értelme a megvaló­sításnak. Úgy vélte, mostan­tól lenne értelme egy 60-100 milliárd forintos, zöldmezős beruházásnak, de csak ab­ban az esetben, ha a legmo­dernebb termelési színvona­lon dolgozna a gyár, és a vi­lágpiaci árak is tartósan ma­gasan maradnának. A Somogyi Hírlap felvetésé­re, miszerint mi a véleménye egy új hazai cukorgyár építé­séről, Pásztohy hangsúlyozta: ennek most nincs esélye, mi­vel a cukorrépakvóta kiveze­tésével élesedik a verseny. Szeretettel szolgált évtizedeken keresztül Fél évszázad után elköszönt a kántor GÖRGETEG Elbúcsúzott a hívek­től a görgetegi kántor: Jeszek Zoltán majdnem fél évszázada kezdte kántori szolgálatát Gör­getegen, és most - egészségi állapota miatt - kérte, hogy mentsék fel e tisztsége alól. Nem csak a görgetegi hí­vektől búcsúzott el: a hétvégi szentmiséken elköszönt a hall­gatóságától Csokonyavisontán és Lábodon is. A szomszédos településeken tizenöt, illetve két esztendeig látta el a kánto­ri feladatokat. A szívből jövő szavakból és a hálás tekintetekből is világo­san érződött, hogy a testvérek lelkűkkel is átölelték a görge­tegi kántort. Akiről köztudott, hogy mindvégig nagy szorga­lommal, lelkiismeretesen és őszinte alázattal végezte teen­dőit. Jeszek Zoltánról jól tudják a falubeliek, hogy már elég ko­rán vonzódott a zenéhez és templomba járó gyerekként a Jeszek Zoltán elköszönt karzaton álló billentyűs hang­szerhez is... Tizennégy évesen aztán el­határozta, hogy ily módon sze­retné Istent szolgálni. A visszavonuló görgetegi kántor a zenei tehetségét „bú­csúztatóján” is bizonyította: csodálatos dallamokat szólal­tatott meg a világ Megváltó­járól, Jézusról s adta az orgo- na-kíséretpt az Áldjad ember e nagy Jódat... kezdetű ének­hez is.- Ha szükség lesz rá, akkor természetesen ezután is bese­gítek a szolgálatba - mondta. A csokonyavisontai temp­lomban az egyházközségi kép­viselő-testület nevében Pri- mon Józsefné fejezte ki köszö­netét, míg volt tanítója Jekl Jó­zsefné imádsággal bocsátotta pihenőre: „Elfáradtam, de Te ott vársz fáradhatatlanul útja­im végén, ha virrad vagy alko­nyul”. Gamos Adrienn Jótékonykodtak és hálóztak a mozgássérültek NAGYATÁD A mozgáskorlátozot­tak nagyatádi csoportja jóté­konysági bált szervezett tagjai és támogatói részére a nagyatá­di kulturális központban. Hu- szics Klára, a csoport vezetője elmondta: mintegy nyolcvanan fogadták el a meghívásukat. A testvér szervezetek is képvisel- tették magukat Kaposvárról, Balatonboglárról és Csurgóról. A bál bevételét sorstársaik éle­tének jobbítására fordítják. Hegedűs Lajos megyei elnök is eljött az első ízben megrende­zett bálra. Elmondta, az egyesü­let összetartó erőként is műkö­dik. A közös rendezvényeiken elfelejtik „nyavalyáikat”, együtt tudnak sírni-nevetni. Köny- nyebb így az élet a négyezres taglétszámú szervezetben. Gy. J. Hagyományteremtő céllal szervezték a nagyatádi rendezvényt

Next

/
Oldalképek
Tartalom