Somogyi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-23 / 275. szám

2016. NOVEMBER 23., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g A szakképzés készen áll a borászatok kiszolgálására Borhotel, bormozi: a 44 milliárd fantáziát mozgat BALATON Pócz József balaton- lellei borász két-három vendég­látós végzettségű fiatalra tart igényt rövid időn belül, éves ál­lásra - a munkaerőhiányról, a szakképzésről, a borászatok jö­vőjéről is szó esett a minapi új- bormustrán a kéthelyi Kristi- nus borbirtokon, tudtuk meg Szamosi Lóránttól, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazga­tójától. Ahogyan nemrég megír­tuk, hat év szünet után újra el­indították a szőlész-borász kép­zést Balatonbogláron; tizenket- ten jelentkeztek nappali tago­zatra és egy csoportnyi érdek­lődő a felnőttoktatásra is össze-' jött.- Konkrét munkaerőigényt fogalmaztak meg a borászok, és nem csak szőlész-borász szakmában - elevenítette föl Szamosi Lóránt, hozzátéve: 44 milliárd forintnyi pályázati tá­mogatás kerülhet a következő években az ágazatba, fejleszté­si célra; pincészetek, borászatok kapacitásbővülése várható et­től a dél-balatoni borvidéken is, ami munkaerőt is igényel. A ré­gió Kéthelyen összejött borászai szerint a fejlesztési keretből jut­nia kell a technológiai beruházá­sokon kívül a borászatokat erősí­tő, azokhoz szorosan kapcsolódó fejlesztésekre, azaz gasztronó­miai terek, vagy éppen szállás­helyek (borhotel) kiépítésére is.- A Siófoki Szakképzési Cent­rumnak jelentős szerepe lehet mindebben - tette hozzá a fő­igazgató. - Vendéglátósok, som- melierek, szakácsok, marketin­ges és idegenforgalmi szakem­berek képzése speciálisan eh­hez az ágazathoz. Ma már vilá­gos, hogy a legtöbb borászat nem tud csak a borászkodásból meg­élni. Kell hozzá más attrakció is, amely csakis a minőségre épül­het: étterem, borhotel vagy ép­pen bormozi, mint a Kristinus borbirtokon. A kulcskérdés itt is a versenyképes fizetés. Az elit­képzéssel kiegészített szakkép­zést mi odatesszük, a dél-bala­toni régió úttörő lehet, ha össze­fognak a borászatok, egymást segítve. Szamosi egyetért a bormust­rán hallottakkal: agyrém, hogy ebben a kicsi országban a kis régiókat is felosztjuk és mes­terségesen szembeállítjuk egy­mással, ahelyett, hogy a Bala­tont is egységes egészként „ad­nánk el”, elfeledve az északi part-déli part rivalizálást. Kar­dos Gábor, a vendéglátósokat és borászokat tömörítő Balato­ni Kör alapítója a jó példaként említette a Balaton Bor meg­születését. A balatoni települé­sek közelebb hozása érdekében könnyen megvalósítható mi­nimumprogramként a Siófoki Szakképzési Centrum vezető­je ígéretet tett: az ország egyik legjobb középiskolás strandfoci tornájára, a kilencedik éve zajló FGSZ-Strandfoci Kupára jövőre füredi, keszthelyi, zánkai és al­mádi középiskolásokat is hív­nak. Fónai Imre KÉKHÍREK Sógorával lopta meg a vendégét SIÓFOK Közérdekű munká­ra ítélte a bíróság azt a siófo­ki nőt és sógorát, akik meg­lopták gyanútlan vendégü­ket. A tolvajok októberben látták vendégül a nő ismerő­sét, aki több mint 660 ezer forintot vitt magával, s az ösz- szeget egy szekrénybe zárta, a kulcsot pedig magánál tar­totta. Vendéglátója és annak sógora azonban elhatároz­ták, megszerzik a pénzt, a nő csalárd módon megkaparin­totta a kulcsot, mellyel a só­gor kinyitotta a szekrényt és elvett 630 ezer forintot, me­lyen a tolvajok megosztoz­tak. A járási ügyészség lopás miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a párost, a grémium pedig közérdekű munkára ítélte őket. A. V. Hamis jogosítványa volt a románnak NAGYBERKI Közokirat-hamisí­tás gyanúja miatt hallgattak ki, majd vettek bűnügyi őrizetbe egy román állampolgárságú férfit a taszári rendőrök, mert hamis jogosítvánnyal próbál­ta igazolni magát. A 46 eszten­dős sofőrt hétfőn kora igazol­tatták Nagyberki külterületén, amikor kiderül: nincsen rend­ben a vezetői engedélye. Gyorsan elkapták a cipőtolvaj nőt KAPOSVÁR Egy kaposvári áru­házban emelt el egy lábbe­lit hétfőn reggel egy asszony, ám hiába rejtette a szatyrá­ba, a biztonsági őr felfigyelt rá. A körzeti megbízottak az 56 éves nőt elfogták, előállí­tották a Kaposvári Rendőrka­pitányságra, ahol ellene sza­bálysértési eljárás indult. PROGRAMOK A hétvége már az adventi készülődés jegyében telik SZTRÁJK: December 5-én sztrájkolnak a szociális ágazatban dolgo­zók, mert kevés a pénz és nagy a teher rajtuk. A kiváltó okokról csak annyit: ha körülnézünk a parlamenti falakon kívül gyakor­latilag már az egész ország sztrájkolhatna. DIÁKPARLAMENT: Ezek a fiatalok olvasgathatják a szólásszabadság­ról szóló passzust az Alkotmányban, majd összehasonlíthatják az elméletet és a gyakorlatot, aztán gondolnak valamit... Őszinte, intelligens volt a kaposvári fiatalember felszólalása, s a diák­társai véleményét is tükrözte. Igaza van, elhallgattatni nem volt tisztességes. (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogas­son, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írások nem a szerkesz­tőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) BALATON TV SZERDA (11. 23.) NOVEMBER 23. SZERDA-17 óra: Andrea Weaver: A FÉNY­HOZÓ című új kötetének bemuta­tója a Takáts Gyula Megyei és Vá­rosi Könyvtárban. Takács And­rea 2004-ben végzett Budapes­ten a Mantra Természettudo­mányi Főiskola Parapszicholó­gia karán, majd a veszprémi Pan­non Egyetem Modern Filológi­ai és Társadalomtudományi Ka­rán 2009-ben először szabad-böl­csészként, majd 2012-ben az Em­ber és társadalom műveltség- területi tanár és pedagógiata­nár mesterképzésen diplomázott. Andrea Weaver írói néven eddig 8 regénye jelent meg: Könyvei a bel­ső erő megtalálásának, világunk háttérben mozgó eseményeinek, az okok és okozatok összefüggé­seinek pszichológiai, filozófiai, ant­ropológiai és spirituális megközelí­tésében íródtak.- 9 óra 30 perc és 12 óra között: Pöttöm sziget, baba-mama klub Adamcsek Erzsébettel, 15 és 16 óra között: Pilates a Balatonsze- mesi Latinovits Zoltán Művelődé­si Házban. NOVEMBER 24. CSÜTÖRTÖK-15 óra 30 perc: Étrendi tanács­adás, 16 és 18 óra között: kerá­mia szakkör, 17 óra 30 perc: Fitt- Dance mozgásprogram, 18 óra és 20 óra 30 perc között: néptánc a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Házban.-15 óra: A Senior Oktatási Prog­ram soron következő előadása a Kaposvári Egyetemen - Kádár An­namária igazgató, a Babes Bolyai Tudományegyetem adjunktusa és Fülöp Márta, az ELTE egyetemi ta­nára Időskori versengés címmel tartelőadást.-18 óra: A Kaposvári Polgári Ca­sino és a Kaposvári Városszépítő Egyesület közös rendezvénye a Szi­várvány Kultúrpalotában: Szex és Kaposvár - kéjelgésügy a század- fordulón. A beszélgetés résztvevői: Bocska Ágnes Tourinform irodave­zető, L. Balogh Krisztina városi fő­építész, Récsei Balázs levéltáros. Közreműködik: Sarkadi Kiss János. NOVEMBER 25. PÉNTEK-18 óra: Hastánc a Balatonsze­mesi Latinovits Zoltán Művelődé­si Házban. NOVEMBER 26. SZOMBAT '-15 óra: Adventi koszorú készítés, 18 óra: Adventi gyertyagyújtás a katolikus gyülekezettel a Balaton­szemesi Latinovits Zoltán Művelő­dési Házban.- Szennai Hurkafesztivál - A ren­dezvényen hagyományos és kü­lönleges, frissen sült és hidegen fogyasztandó hurkaféleségekkel is találkozhat a látogató. A finom falatok mellé a forralt bor, hagyo­mányőrző együttesek műsorai és vidám hangulat dukál. 7.30 Neve­zés, regisztrálás, 10.45 Köszön­tők, 11.00 Hurkatöltő gyorsasági verseny kezdete, 11.00 Kaposvá­ri Liszt Ferenc Zeneiskola bemu­tatkozója, 12.00 Zselic Művésze­ti Iskola, lengyel és erdélyi tánco­sok bemutatója, 12:00 Hurkazsű­rizés küllemre és ízre, 13.00 R0- XÍNHÁZ műsora, 14.00 Varga Feri és Balássy Betty műsora, 15.00 Eredményhirdetés, 16.00 Sógo­rok, 17.00 Forever Duó zenés pro­dukciója, 18.30 Színpadzárás.- Szent András napja hétvége a patcai Katica Tanyán -11 óra: férj­jósló praktikák, 15 óra: Mandala, 16 óra 30 perc: adventi naptár ké­szítés. NOVEMBER 27. VASÁRNAP-17 óra: Advent kezdete, az első adventi gyertya meggyújtása Ka­posváron a Kossuth téren, 17 óra 30 perc: Fellépnek: Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus vokalistái.- Szent András napja hétvége a patcai Katica Tanyán - 11 óra: András napi időjóslás, 15 óra: adventi koszorú, 16 óra 30 perc: könyvjelző készítés.-Adventi készülődés, gyertyamár­tás a Szennai Skanzenben - Ad­vent első vasárnapján kézműves foglalkozásokkal várják a hozzájuk látogató gyermekeket, felnőtteket. Mindenki hagyományos módon el­készítheti saját adventi gyertyáit. 8.00- 8.05 A Balaton Televízió programajánlója. 8.05-10.00 A Balaton Televízió reggeli műsorai 10.00- 14.00 Képújság, hírek, in­formációk a Balaton körül. 14.00 A Balaton Televízió programaján­lója. 14.10 Nyitott Egyetem: Dr. Meskó Norbert: „A párkapcso­latok pszichológiája”. 14.40 NI kávézó: Sziva Balázs a Ro­mantikus Erőszak frontembe­re. 15.25 Öt perc történelem: Bethlen Gábor, a nagy fejede­lem. 15.30 A megszentelt föld - ismeretterjesztő film. 15.50 Tés madártávlatból - Tóth Zoltán filmje. 15.55 Mi újság? - Csá- nyi Vilmos biológus, biokémikus. 16.10 Kézművesek: A citera ké­szítése. 16.35 A Balaton Televí­zió programajánlója. 16.45 Er­délyi történetek: Dr. Pável Judith légi mentő. Farkas Imola önkén­tes tűzoltó. 17.15 Téma: Harley Davidson Open Roadfest 2016. 17.25 Sztárportré - Bach Szilvia színésznő, humorista (2016). 18.00 A Doktor 7. rész: Érelme­szesedés - egészségügyi szóra­koztató sorozat 18.25 Miskolci hőforrások: Lil­lafüred. 18.45 Esti mese gyere­kektől gyerekeknek - mesélő: Jónás Dalma. 18.55 Tihany ma­dártávlatból - Tóth Zoltán filmje 19.00 Ki főz ma a Balatonnál? Téli levesek. Madarász Ildikó műsora. 19.25 Tűzoltók 17. rész - ausztrál sorozat (12). 20.15 Nagyítás: Köles Ferenc színész (2012). 21.45 Borest a Veszp­rémi Villa Mediciben Ujj Péterrel 21.05 Túlélni az élet játékait - amerikai akciófilm, Fsz.: Mike Norris (16).22.35 A Balaton Te­levízió éjszakai műsorai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom