Somogyi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-23 / 275. szám
2016. NOVEMBER 23., SZERDA limn?. . A vitorlázók hallani sem akarnak arról, hogy újra száguldozni lehessen a Balaton vizén Itt nem kívánatos a motorcsónak. ► Folytatás az 1. oldalról BALATON - A Balaton nem a Ti- sza-tó és ne is legyen az! - szögezte le Kardos Gábor, a tókörnyéki vendéglátósokat és borászokat tömörítő Balatoni Kör alapítója a motorcsónakokkal kapcsolatos felvetésünkre. - Éppen az az egyik adunk, hogy a Balatonon tilos a jetskizés, a motorcsónakázás. Ha valamin, akkor ezen a tiltáson nem szabad változtatni. A pénzes turistákat vonzaná? És azok az ugyancsak „pénzes” vitorlások, akiket ez éppen hogy elriasztana? Attól tartok, akik ma ezt szorgalmazzák, néhány év után belátnák, hogy a motorcsónakos vendégkör a Balatonra nem kívánatos, más turistaréteg a mi célközönségünk. Kardos Gábor szerint a kérdés egyszerű: vitorlás vagy motorcsónak, a kettő nem fér meg egymás mellett. - A Balaton sekély vizű tó, fontos az ökológiája is - tette hozzá. - Tehát nem tenger, nem Ibiza, és ha egyszer nem az, akkor ne is akarjuk azzá tenni. Igaz, Siófok már-már „elibizásodott” (de egyre erőteljesebb már e trend visszafordításának a szándéka), Zamárdi a nyár egy hetére „alakul át” Ibizává, ennyi bőven elég... Szép táj, kultúra, bor, gasztronómia - nekünk ezek legyenek a hívószavaink! A kétezres évek első felében, a turisták számának vészes csökkenésére reagálva sokan a motorcsónakok visszahoza- talában látták a balatoni turizmus kitörési pontját. Egy közvélemény-kutatás ugyan 2003- ban azt mutatta, hogy a megkérdezettek nyolcvan százaléka helyesli a tiltást, ennek ellenére a megyei közgyűlés idegenforgalmi bizottsága a testület elé vitte a témát, azzal: a fürdőszezonon kívül lehessen jetskizni, motorcsónakázni a Balatonon. A szakbizottság körkérdésére akkor a balatoni önkormányzatok nagyobb hányada elutasította ezt, a turizmusban érdekelt vállalkozások közül viszont több is a szezonhosszabbítás lehetőségét látta a felvetésben. A megyei közgyűlésben már kisebbségben maradtak a motorcsónak mellett érvelők. Két év elteltével (hiszen továbbra is a turisták, legnagyob arányban a külföldiek számának visszaesését voltak kénytelenek regisztrálni a tóparti vendégvárók), 2005-ben Herényi Károly MDF-es parlamenti képviselő állt elő a témával. Elárulta, hogy korábban neki is más volt a véleménye, de azóta belátta, hogy nem született jobb ötlet a balatoni turizmus fellendítésére. Herényi akkori szavai szerint egyébként 1975-ben politikai okok miatt tiltották ki e járműveket, a Kádár-rendszer ugyanis nem akarta, hogy a fürdőző munkások lássák a kapitalista országok polgárainak motorcsónakjait, jachtjait. Pomucz Tamás siófoki vitorlás olimpikon, szakoktató Herényi felvetésére már akkor is úgy nyilatkozott, a vitorlások hallani sem akarnak arról, hogy újra lehessen száguldozni a Balaton vizén. A bala- tonföldvári MDF-es honatya javaslata végül némi hullámverés után a feledés homályába merült. Fónai Imre Hidroplánok is landoltak egykor a siófoki mólónál A „motorcsónak-korszak" előtt hidroplánok landoltak a siófoki mólónál; a két világháború között, a harmincas években ez nem volt ritka jelenség. Ezek a vízre szálló repülők a fővárosi Gellért Szállótól indultak anno és negyven perc alatt értek Siófokra. Esti visszaindulásukig taxijáratként közlekedtek Siófok, Almádi, Füred, Keszthely érintésével. Budapestről, a Gellért Szállótól indultak a Balatonhoz Bérek, alkuk Vas András andras.vas@mediaworks.hu N oha a munkáltatók képviselői már a kormány béremelési tervei hallatán lázadoztak, kedd reggel kőbe vése- tett: jövőre a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal emelkedik, így előbbi 126,5 ezer, míg utóbbi 161,25 ezer bruttó jelent januártól. Sőt, azt is lehet már tudni, 2018-ban a minimálbér több mint 136 ezret, a bérminimum pedig 180 ezret ér majd. Persze nemcsak a dolgozóknak, a munkaadóknak is jutott valami, hiszen öt százalékkal csökkennek a járulékok, vagyis valamivel könnyebb lesz kigazdálkodni a rég nem látott béremelést. Melynek mértéke még az érdekképviseleteket is meglepte, ekkora volumenre maximum kedélyes borozgatásnál, a sokadik pohár hegy leve után mertek csak gondolni a szakszervezeti vezetők, akik most büszkén állhatnak a tagság elé, learatva a babérokat, noha nem törte fel a markukat a macse- te nyele. Egész egyszerűen ugyanis nem volt más lehetőség megpróbálni itthon tartanai azokat a - cseppet sem mellékesen jellemzően negyven év alatti - szakembereket, akik még nem cserélték fel cefetül fizető hazai állásukat há- romszor-ötször többet fialó nyugat-európai munkára. A gyalázatosán alacsony bérek miatt ugyanis szép lassan kiürült az ország, s ami öt éve még elképzelhetetlennek tűnt, mára akkora a munkaerőhiány, ami komolyan veszélyezteti a honi gazdaságot. Melyet öles léptekkel hagytak le a velünk szemben anno hendikeppel indulók, s míg fél évtizede Dél-Szlovákiából özönlött a munkaerő a győri, tatabányai, komáromi vagy éppen esztergomi gyárakba, addigra ma már a Felvidék felé indulnak a tömött munkásjáratok. Jobb híján így az ország szegényebb vidékeiről, a Dunántúlon jellemzően Somogyból, Baranyából csalogatják magukhoz a szakembereket. Nem várható el az emberektől, hogy éhbérért dolgozzanak, hallottam a napokban több somogyi cégvezetőtől is, köztük olyantól, aki köztudottan már eddig is inkább az országos, mintsem a somogyi átlagbért fizette dolgozóinak. Utóbbi példáját eddig kevesen követték, s a mostanság gyalázatos, s sürgősen kiigazítandó fizetésekről értekezők az elmúlt negyed században valahogyan el tudták nyomni minden bizonnyal rendre feltüremkedő szociális érzékenységüket. S persze most is hallani a disszonáns hangokat, hogy mi lesz a céggel, hiszen ekkora béremelést lehetetlen kigazdálkodni. Minden mikro- és makrogazdasági értekezést félretéve: ha egy vállalkozás a munkabéreket sem tudja kitermelni, nyugodtan húzza le a rolót. Hétköznapi hősök: kitüntették a tűzoltót Az elvándorlással járó pusztulás nyomai már látszanak a somogyi falvakon BARCS Főigazgatói elismerésben részesült Káló Norbert, barcsi tűzoltó, aki szabadnapján mentett ki két sérültet egy személyautóból egy súlyos baleset után. A barcsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője szolgálaton kívül éppen szabadnapját töltötte október hu- szonharmadikán, amikor értesült róla, hogy Péterhidán, otthonától néhány háznyira egy autó árokba hajtott. Azonnal a bajba jutottak segítségére sietett és a balesethez riasztott . barcsi hivatásos egység kiérkezése előtt áramtalanította a villanyoszlopnak csapódott gépkocsit. A szabadnapos tűzoltó kimentette a súlyos és a könnyű sérülteket a roncsból, majd segítséget nyújtott a mentőknek a sérültek ellátásában. Sz.T. Szokatlan kiállítás nyílt a máltai képzőművész munkáiból Létkérdések Briffa videóin Gyógyvarázs: két somogyi is esélyes KAPOSVÁR Meghökkentő és szokatlan Vince Briffa máltai képzőművész három videomun- kája, melyekből kedden nyílt rendhagyó kiállítás a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán. A három videó összetartozik, valamennyi témája az emberi test és annak filozófiai, létbeli kérdései, a testen keresztül az ember kapcsolatát boncolgatja a világgal. - Mindegyik esetben metaforák jelennek meg, azt a kérdést járják körbe, miként vagyunk jelen a térben, hol a helyünk a világban, s hogyan találkozik a testünk a többi dologgal - foglalta össze kiállításának lényegét Vince Briffa. - Üzenete pedig, hogy életünk mindig két pólus között zajlik, jó és rossz, hideg és meleg, születés és halál között, s mi mindig valahol e kettő közt helyezkedünk el. Erről szólnak a metaforák, miért is vagyunk a világon, s mi a célunk? A tárlat a Kaposvári Egyetem és a máltai Médiaművészeti Intézet között Erasmus+ Program keretében megvalósuló hosz- szabb távú kapcsolat első lépése. Az együttműködést Gyenes Zsolt egyetemi docens, az egyetem Vizuális Intézetének igazgatója is szorgalmazza. Mint mondta, oktatók, hallgatók, hanem irodai dolgozók is utaznak egymás országába a csereprogramok keretében. M. K. Vince Briffa máltai képzőművész mutatkozott be Kaposváron SOMOGY Egy marcali gyermek- orvos és az igali mentőállomás is esélyes a K&H gyógyvarázs területi pályázatán. A gyógyvarázs program az idén első alkalommal meghirdetett területi pályázatára több mint 100 pályázat érkezett, melyek közül területenként maximum 3-3 intézményt juttatott döntőbe a szakmai zsűri. A pályázat különlegessége, hogy ezúttal a helyi közösség döntheti el, mely kórház, mentőállomás vagy gyermek háziorvosi rendelő kapja meg az egyenként bruttó 350 ezer forint, ösz- szességében 9 millió forint értékű támogatást a környékén. A K&H évről-évre minden Mastercard kártyával történő 3000 forint feletti vásárlás után elkülönít 1 forintot, amelyet kiegészít az ügyfelei és partnerei karácsonyi ajándékozásának ösz- szegével. Az idén Kaposvár és vonzáskörzetének területi esélyesei közé került Marcali I. számú gyermekkörzetének háziorvosa és az igali mentőállomás. Szavazni akár személyesen, akár online a www.khgyogyva- razs.hu/szavazas oldalon lehet. A legtöbb voksot kapó intézmények karácsonyfája alá most olyan eszközök, berendezések kerülnek, amelyek a gyermekek egészségének megőrzését és gyógyulását segítik. M. K. [IMMkm te iBHHi düBod "ütiHkS Vitorlás vagy motorcsónak