Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-26 / 252. szám

2016. OKTÓBER 26., SZERDA [ÄsO ©M) nunfííTírolPffliifi rnnftöffi Indulnw. ~ • h 11 ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY - A három települé­sen hét tanár hetven gyerek­kel foglalkozik majd - mond­ta a hajdani igazgató olyan hátrányos helyzetű diákok ke­rülnek a tanodákba, akiknek nem elegendő az iskolai tan­óra, hogy megfelelő ütemben fejlődjenek. Eredendően szep­tember elsejével indultunk volna, ám miután még nem ír­tuk alá a szerződéseket a mi­nisztériummal, a január elsejei kezdésben bízunk. A tanodák amúgy nem önállóan működ­nek majd, hanem kapcsolód­nak a helyi iskolákhoz, a szak­mai munkát mindenütt a jelen­legi igazgatók irányítják, helyi­leg viszont külön épületekben kapnak helyet. Az Emmi adataiból kide­rült, a pályázatra 1077 támo­gatási kérelem érkezett, ezek közül 164 formailag hibásnak bizonyult, négyen visszalép­tek, így 909 pályázatot vizs­gáltak tartalmilag az értéke­lők. Ezek nagy többsége nem érte el a minimum 60 pontos határt, így elutasították őket. Nem kaptak támogatást azok sem, amelyek nem érték el egy adott értékelélési szempont ka­tegóriában feltüntetett mini­mum pontszámot. Az 5,3 milli­árd forintos keretből végül 171 tanoda kapott 25-30 millió fo­rint támogatást. Somogyból tehát tizenket- ten, a legtöbbet, harmincmil­liót a Máltai Szeretetszolgá­lat kadarkúti intézménye, de a többiek is mind 29 milliónál többet. A hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása azon­ban csak tizenegy településen kezdődhet meg hamarosan, információnk szerint ugyanis az Iskoláért Alapítvány hiába nyert 29,98 milliót, végül még­sem tudják vállalni a feltétele­ket és visszalépnek.- Komoly szakmai kritériu­moknak kell megfelelni - je­gyezte meg Péntek Vince, aki a görgetegi projekt szervezé­sében is részt vett -, és sajnos a településen nem sikerült megoldani hátteret. A tano­da ugyanis a résztvevő peda­gógusoktól komoly elhivatott­ságot kíván, s persze pluszle­A rászoruló, hátrányos helyzetű gyerekek nemcsak tanulhatnak a tanodákban, de állandó programokat is szerveznek számukra Reménykedhetnek a kimaradók, újabb pályázat várható A régebb óta működő tano­dák közül nemcsak a kapos­vári Napkerék maradt ki a tá­mogatottak köréből, de az or­szág talán leghíresebb ilyen intézménye, a Berettyóújfalu­ban 16 éve működő, L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Ala­pítvány sem nyert. Szakmai körökben komoly felháboro­dást váltott ki, hogy megannyi most létrehozandó tanodával szemben éppen a már bizo­nyított intézményeknek nem jutott támogatást, az Emberi Erőforrások Minisztériuma be­jelentette. új pályázatot írnak ki még az idei esztendőben, hogy a több éve működő ta­nodákat továbbra is támoga­tásban részesítsék. Emellett a szaktárca folytatja a tano­dáknak szakmai és módszer­tani támogatást nyújtó Eöt­vös programot, melynek segít­ségével megalakult a Tanoda Szövetség is, s azt is vizsgál­ják, hogyan lehetne integrálni a Tanoda programot az állami rendszerbe. Tizenkét somogyi tanoda kapott támogatást az első pályázati körben Település Pályázó Elnyert összeg (millió Ft) Állapot Babócsa Gvöngy Alapítvány 29,999 létrehozandó Balatonszentgvörgy Iskolaszék a Gyermekekért Alapítvány 29,619 működő Daránv Gvöngy Alapítvány 29,999 létrehozandó Görgeteg Iskoláért Alapítvány 29,983 létrehozandó Kadarkút Magyar Máltai Szeretetszolgálat 30,0 működő Kaposfő- Szent Erzsébet Alapítvány 29,7 működő Kutas Segesdért Alapítvány 29,997 létrehozandó Nagvbaiom Kolpmg Szakképző Iskola 29,493 létrehozandó Segesd Segesdért Alapítvány 29,967 létrehozandó Somogyszob Segesdért Alapítvány 29,968 létrehozandó Visz Julianna Alapítvány 29,999 létrehozandó FORRÁS: EMMI/SH-GYŰJTÉS. terheltséget jelent számukra, hiszen a tanítási időn túl kell foglalkozniuk tíz-tíz gyerek­kel, méghozzá a támogatási idő, vagyis^ két év alatt folya­matosan. Persze ennek a ha­tása is jelentkezik majd, hi­szen eddig mindenütt bebizo­nyosodott, a tanodák komoly eredményeket érnek el a rá­szorulók felzárkóztatásában. Vas A. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu MEGYEI KORKÉP Aknák a lelkekben H orvátország és Magyarország közösen, egy határon átnyúló együttműködés keretében végzi el közös ha­társzakaszuk teljes aknamentesítését 2018 májusá­ig, jelentette be a horvát sajtó hétfőn. Az MTI is hírt adott arról, hogy a délszláv háborúból visszamaradt aknák és rob­banószerek hatástalanítására 3,5 millió eurót hagyott jóvá az Európai Unió a 2020-ig szóló kohéziós keretből. A mun­kát a horvát aknamentesítő központ a Baranya Megyei Rend­őr-főkapitányság és a Duna-Dráva Nemzeti Park közremű­ködésével végzi majd el. A horvát aknakeresők összesítet­ték, hogy 433 négyzetkilométernyi területet kell még átvizs­gálni, és csaknem 43 ezer aknát kell hatástalanítani, nagy­részt azokon a területeken, ahol intenzív harcok folytak a háború alatt. 1991 október 29-én írta a Somogyi Hírlap: „ vasárnap fél 9-kor a barcsiak nagy villanásra és azt követő hatalmas de­tonációra ébredtek. Mint utólag kiderült: a temetőbe csapó­dó lövedék hangja volt. Ar­ra gondoltak, hogy a „jugók” már megint lövik egymást. Csak az tűnt fel, hogy túl ko­rán kezdik.” A délszláv hábo­rúban folytatott légi harcok során egy jugoszláv légtér­ből érkező vadászgép támad­ta Barcsot, két kazettás bombát dobott le. A robbanószerke­zetek Barcs központi részétől távolabb robbantak fel, házte­tőket rongálva meg. Azóta nem támadták kis hazánkat, és mégis meg kéne vizsgálnom magamat: miért érzem úgy ma is, hogy éppen aknákat raknak le, de nem. a földbe, hanem az emberek lei­kébe? Az én keresőm robbanni kész, veszélyes aknákat ér­zékel, ha síppal felszerelt fiatalokat és dühös nyugdíjasokat lát dulakodni egy nemzeti ünnepen. Ki fog tenni végre azért, hogy ne a gyűlöletet szítsa, hanem felszámolja a honfitársa­ink leikébe telepített aknákat? Csaknem 43 ezer aknát kell még hatástalanítani Komplex gyógyászati központ alakulhat BARCS Komplex gyógyászati és egészségmegőrző központot alakítana a ki a volt Zsinagóga, egykori Otthon Áruház helyén a barcsi önkormányzat. Az eh­hez kapcsolódó pályázat benyúj- tásáról októberi ülésén döntött a város Képviselő-testülete. El­hangzott: a volt leányiskola épü­leteinek és területének rehabii- tációja is a projekt részét képezi. Az új helyszínre telepíte­nék a már jelenleg is meg­lévő gyógyszolgáltatásokat, újabbak bevezetése mellett. A vizes terápiás kezelések­hez gyógyviezs medence és medencetér kerülne, emellett kialakítanák a szolgáltatások biztosításához szükséges ki­egészítő tereket, helyisége­ket. A tervek külső térrende­zést és díszburkolatot is tar­talmaznak. Barcs Város Képviselő-tes­tülete a program kapcsán kife­jezetten kérte, hogy az épület esetébena tervekben olyan épí­tészeti-képzőművészeti alko­tás jelenjen meg, amely a zsi­nagóga egykor volt funkciójára emlékeztet. A Barcsi Gyógyfürdő- és Rekreációs Központ tovább­fejlesztésének része a már meglévő komplexum átala­kítása. A városatyák kijelen­tették: új beléptető rendszert és előcsarnokot alakítanának ki, a vizisport számára pe­dig önálló beléptetést és öl­tözőt. A jelenlegi gyógyászat helyére egy úgynevezett sza- unaland kerülhet, míg helyet kapna egy beltéri gyermek pancsoló, nyári gyermek ka­landpark és téliesített émény- csúszda. J. G. HŰVÖS ARANY SZEL LOBOG - ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA SOMOGYBÁN Csók: az ősz romantikus, színes és változatos hátteret kínál Hangok: ősszel még a rádiót is jobb egy pádon ülve hallgatni Séta: ősszel, aki teheti, a szabadban tölt el egy kis időt

Next

/
Oldalképek
Tartalom