Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-23 / 224. szám
2016. SZEPTEMBER 23., PENTEK MEGYEI KÖRKÉP g Rendhagyó történelemórán a Gulag története Múltidéző utazás Két rendhagyó történelem- órát szervezett Barcs Város Német Nemzetiségi Ön- kormányzata, melyeken az 1944-1948 közötti kényszermunkára Szovjetunióba hurcolt és a Németországba kitelepített magyarországi németekről emlékeztek meg. leki Gabriella gabriella.jeki@mediaworks.hu BARCS A II. világháború évei alatt és azt követően sok barcsi férfi és nő, főként a német nemzetiséghez tartozók, kerültek a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba. Sokan közülük nem tértek haza és névtelen sírokban fekszenek távol az otthonuktól. A hazatértek nem beszélhettek a megtorlás veszélye nélkül az ott átéltekről, a fogság traumáiról, az éhezés, a rossz higiénés körülmények, a túlhajszolt munkából következő elhalálozásokról, életre szóló rokkantságokról.- Barcson ma már csak egy túlélőt találhatunk, akinek a hozzátartozója elmondása szerint még mindig vannak rémálmai az ott átéltekről - mondta Domonkosné Rippel Éva, a szervező nemzetiségi önkormányzat elnöke. - A II. világháború után megkötött fegyverszünet a magyarországi németek számára nem megbékélést hozott, mivel a potsdami értekezleten a szövetségesek a németek kitelepítését írták elő. 50 kilót vihettek magukkal az ismeretlenbe, vagyonukat, földjüket, házukat, életük munkáját, a hazájuknak tekintett Magyarországot hátra kellett hagyniuk. Barcsról 52 családot, 143 embert telepítettek ki Németországba. A rendhagyó történelemórán Horváth Károly történelemtanár előadása mellett korabeli fotókkal, filmfelvételekkel is emlékeztek a Dráva Völgye Középiskola könyvtárában. Domonkosné Rippel Éva hozzátette: az óra minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők megemlékezzenek a múlt áldozataira, jobban megismerjék a múlt egy darabját, hiszen a múlt, a gyökereink ismerete nélkül nem építhető a jövő. A közép- iskolások a megszerzett tudásukról visszajelzést is adhattak, totó kitöltésére került sor, a legsikeresebbek ajándékban részesültek. „Volt egyszer egy Kaposvár” címmel színházi sorozat indul KAPOSVÁR-BUDAPEST „Volt egy szer egy Kaposvár” címmel indít színházi sorozatot a budapesti Gödör Klub: a beszélgetős műsorban a nyolcvanas évek legendás kaposvári színházának alkotóit szólaltatják meg. Az évad folyamán beszélgetésre invitálják a színészeket, akiket megkérnek, meséljenek a Csiky Gergely Színház hőskorában született előadásokról, szerepeikről és az akkori műhelymunkáról, ami a sikerhez vezetett. Mert a kaposvári teátrum a hetvenes-nyolcvanas években jelentős produktumot tett le az asztalra - ez az úgynevezett Kaposvár-jelenség -, a kivételes tehetségeket összegyűjtő vidéki társulat ugyanis igazgatóinak - Zsámbéki Gábornak, de még inkább Babarczy Lászlónak - köszönhetően rendkívül taktikusan - néhol már-már életveszélyesen - lavírozva a hatalommal szemben színház- történeti jelentőségő előadásokat állított színpadra - a teljesség igénye nélkül - a Sirálytól az Állami Áruházon át a Ma- rat/Sade-ig. És vívott ki magának olyan hazai és nemzetközi rangot, hogy a kommunista diktatúra vezetése inkább behunyta a szemét, mintsem vállalja a botrányt a betiltott produkciók miatt - ahogyan Babarczy László mondta, létezett velük szemben egyfajta „kuss törvény”... A Gödör Klub sorozata tehát ennek az időszaknak állít emléket, s a kezdeményezés egyértelműen hiánypótló, hiszen egy-egy interjúban, beszélgetés során elő-előkerültek részletek az időszakról, ám ilyen meg- komponáltan és hosszan még nem beszélt senki a kulissza- titkokról: a legendát létrehozó művészek pedig nemcsak a régmúltra emlékeznek, de az is kiderül majd, jónéhány év távlatából hogyan látják akkori önmagukat, mit vittek tovább az ott szerzett tapasztalatokból és kivel, mi történt azóta. A sorozat szombati nyitóestjén lordán Tamás, az est moderátora beszélget Csákányi Eszterrel, Koltai Róberttel, Molnár Piroskával, Lukáts Andorral, Lázár Katival, Máté Gáborral, Pogány ludittal és Bezerédi Zoltánnal - természetesen mindannyian, részesei voltak a színház hőskorának. Az évad során azt a szereplők önálló produkciókkal, illetve további beszélgetős estekkel lépnek fel. Vas A. Molnár Piroska színművészÉszrevettük TANÁCSOK KISKERTI MUNKÁKHOZ Autómentes szelfi bringával KAPOSVÁR Lezárták a város egy szakaszát csütörtökön, autóknak tilos volt az áthaladás, így hívták fel a figyelmet környezetvédelemre a szervezők. A város összes általános iskolája bekapcsolódott. K. G. IDEZET „A legjobb barát néha kegyetlenül őszinte, néha rávilágít a hibáinkra, sőt, néha ő meri egyedül kimondani, amit hallanod kell. De az is biztos, hogy a legjobb barát az, aki elsőként áll majd ott, hogy felkaparjon a földről, miután hibát hibára halmoztál, és nem fog szólni egy rossz szót sem. Akkor már csak támogat. ” Leiner Laura „Hiszek a sorsszerűségben és abban, hogy semmi sincs véletlenül. Mindennek oka van. Nem véletlenül találnak meg azok a munkák, amik, és azok az emberek, akik, és az sem feltétlenül baj, ha mindennek az okát én nem tudom.” Erdélyi Tímea „A bátorság azt jelenti, hogy megteszünk valamit, ami ijesztő. A félelem nélküliségben gőzünk sincs arról, mint jelent az a szó, hogy ijesztő.” Elizabeth M. Gilbert „Dumálhatunk arról, hogy mi nem jó a világban vagy körülöttünk, de az kevés. A fontos az, hogy találjuk meg azt, hogy oké, akkor én ezzel mit tudok kezdeni, mit tehetek, és ha már tudom, hogy mit szeretnék, akkor meg lépjek, tegyek.” Orosz Györgyi „Lehet sorolni a motivációs technikákat, erőt, hitet, kitartást és harcot; de ha nehéznek vagy bonyolultnak érzed az összes felsoroltat, akkor egyszerűen csak MOSOLYOGJ, s várd meg, amíg visz- szamosolyognak rád. Erőt ad, meglátod!” Vujity Tvrtko írjon! Szóljon! Várjuk olvasóink leveleit (címünk: 7400 Kaposvár. Kont- rássy u.2/a), és az SMS-eket (telefonszámunk: 20/9689 444). A normális hangvételű írások között nem válogatunk, azokat közöljük. Minden hét középén közzé tesszük a következő időszak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes események ingyen bekerülhetnek a lapba. ezekről a tudnivalókat a kata.markus@mediaworks.hu címre várjuk. A belépójegyes rendezvényeket hirdetésben lehet reklámozni. Tavasszal is szép gyepet szeretne? Akkor most tegyen érte! A sikeresen elvégzett őszi munkákkal megalapozzuk a növényeink jövő évi egészséges fejlődését. így van ez a gyep esetében is. Sajnos sokan hajlamosak azt hinni, hogy ősszel már nem érdemes sok energiát a növényekre fordítani, hisz úgyis hamarosan elpihennek. Ez nagy tévedés. A növények pihenése nem azt jelenti, hogy teljesen leállnak, hanem csak azt, hogy a külső körülmények kedvezőtlen volta miatt kényszerűségből csökkentik életfunkcióikat, azért, hogy átvészeljék a rossz időszakot. Ha nem tennének pihenőt, akkor elpusztulnának. Ráadásul nem is egyforma mélyen pihennek a növények. Vannak, akik alfa álomba zuhannak, míg mások csak csökkentik az üzemmenetet, lassabban nőnek, fejlődnek. Ilyen például a gyep. A másik megfontolandó tény, hogy a növényeket károsító szervezetek nem mindegyike pihen, tehát egy nyugvó szervezetet tovább károsít. Az őszi munkákkal abban kell segítenünk a növényeket, hogy a lehető legjobb erőnlétbe kerüljenek a fagyok beállta előtt, a lehető legjobb egészségi állapotban legyenek a fagyok beállta előtt, a lehető legkevesebb károsító élősködjön rajta a tél beállta előtt, és alatt, a lehető legtöbb tápanyagot raktározhassák el a tél beállta előtt, a lehető legkevesebb károsodás érhesse őket a tél alatt. Mivel ez a cikk a gyeppel foglalkozik, ezért nézzük, hogy miként teljesíthetők ezek ebben az esetben. Távolítsunk el mindenféle felesleges szervezetet a gyepből, amelyek konkurálnak vele, elveszik az életterét, károsítják. Őszre a rosszul kezelt gyepben elszaporodnak a gyomnövények, amelyek már így is komoly károkat okoztak, de közülük sokan a hó alatt is fejlődnek, és tavaszra további gyeppusztulást okoznak. Itt az ideje hát, hogy kézzel, vagy vegyi úton elpusztítsuk őket. A hűvös párás éjszakák megjelenésével az addig láthatatlan moha erőre kap és napról napra egyre nagyobb területen veszi át az uralmat. És még csak most kezdődik számára a kedvező idő, ugyanis a hópaplan melege és párás klímáŐszi feladat: munkára fel a szép gyepért! ja alatt eszeveszett sebességgel terjed, totáüsan elnyomva a gyepet. A moha kipusztítására a legegyszerűbb és sokak által a legkönnyebben elérhető módszer a fahamu kiszórása. Közvetlenül a mohára szórva pár nap alatt teljesen kiöli a mohát. A lehűlés és pára kedvez egyes betegségeknek is (rozsda, fusarium stb.), sőt a hópaplan alatti élet a hópenészt is előcsalogatja, ezért az ősz utolsó sugarai alatt el kell végezni a már jelenlévő betegségek elleni védekező, és majdan megjelenő (hópenész), ellen megelőző permetezést. Ősszel a reggeli pára megjelenése és a csökkenő hőmérséklet miatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni az öntözésről, pedig a napközbeni meleg, és a nap sugarai azért fogyasztják a vizet a növényekből és a környezetükből. Könnyen a kiszáradás határára érkezhet a gyep, ebben az állapotában pedig elveszíti minden ellenálló képességét. Az összes harcát el fogja veszíteni, amit télen meg kellene vívnia, így tavasszal csak egy romhalmazt fogunk helyette látni. Mennyivel szebb lesz a szomszéd gyepe. A víz mellett a pihenésre készülő növénynek, így a gyepnek is sok tápanyagra van szüksége. Raktározza a szervezetében egyrészt a téli ínséges időkre, máárészt pedig a tavaszi robbanásszerű indulásra. A talaj ugyanis sokkal lassabban melegszik fel, mint a légkör, ezért a föld feletti részek már a nap meleg, fényes sugarait habzsolva állórajtot véve fejlődésnek indulnak, akkor, amikor a gyökér még csak a csipát törölgeti ki álmos szemeiből. Ügyeljünk a helyes tápanyag megválasztására. Ilyenkor már nem a növekedés a lényeg, hanem a téli felkészülés, a fagyállóság, ehhez pedig nem nitrogénre, hanem káliumra, fosz- , fórra, és sok mikroelemre van szükség. Ha lehet lassú leadású, hosszú hatástartamú műtrágyát használjunk. A szerves trágyák a magas nitrogéntartalmuk miatt ősszel nem a legjobbak. A helyes fűnyírás, nemcsak a károsítok terjedését akadályozza meg, de nagyon sokat segít a tél károsító hatásainak a kivédésben is. Bár a gyepet fizikálisán nehezen tudja a téli időjárás károsítani, de azért van rá példa. Nagyon fontos a nyírás magassága, az utolsó fűnyírás időpontja, a fűnyírás ideje, a fűnyírógép műszaki állapota, a fűnye- sedék kezelése.