Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám
4 A HÉT TÉMÁJA 2016. SZEPTEMBER 18., VASÁRNAP A vidékiek a városiaknál, a nők a férfiaknál elégedettebbek. De a család, az életkor és az iskolázottság is befolyásolja, mennyire érezzük jól magunkat. KomáromEsztergom Győr-Moson Sopron Jász-Nagykun .. Szolnok Veszprém Bács-Kiskun Csongrád Baranya BOLDOGSÁG, GYERE HAZA! Elkészült Magyarország első boldogságtérképe, amelyből kiderült, hogy vidéken boldogabbak az emberek, mint a városban. Ha a megyei bontást nézzük, akkor pedig a legboldogabb megyék között van Vas, Zala, Veszprém, Komárom-Eszter- gom, a legboldogtalanabb Somogy, Nógrád, Heves, Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye. ^ MAGYARORSZAG BOLDOGSÁGTÉRKEPE Csejk Miklós FELHŐTLENÜL Min denki szeretne boldog lenni, ám sokan csak várják és várják a boldogságot, és leginkább panaszkod- ■ nak, hogy nem jön. Pedig az is régi igazság, hogy a boldogságért meg kell dolgozni. És persze nemcsak a boldog pillanatok miatt érdemes, hanem azért is, mert a hosszú élet titka is ez. Aki boldog, elégedett, harmonikus ember, az lelkileg és testileg is egészségesebb, tehát nagyobb esélye van arra, hogy tovább éljen. Nagyon fontos tehát az, hogy az emberek foglalkozzanak a boldogságukkal. Igen ám, de az is igaz, hogy alig van arról kézzelfogható tudás, mit is kellene tenni. Ezért is készült el Magyarország első Boldogságtérképe. A kezdeményezés Bagdi Bella személyiség- fejlesztő tréner nevéhez kötődik, aki a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke. A kutatást prof. Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológia. Kutatócsoportjának vezetője készítette és mutatta be lapunknak. Vidéken boldogabbak A boldogságkutatás első és legizgalmasabb eredménye, hogy vidéken boldogabbak az emberek, mint a városban. „Mindez egyértelműen a népsűrűséggel függ össze a ku tatás szerint - mondta lapunknak Oláh Attila. - Minél több ember lakik ugyanakkora területen, annál kevésbé boldogok. Vagyis arról van szó, hogy nehezen viseljük sok más ember társaságát, és itt a sokon van a hangsúly. 1f Egyébként a kisebb településeken a nők boldogabbak, mint a férfiak, amely valószínűleg a gyerekek nevelésével is kapcsolatban áll, és fontos szerepe van a harmóniának a természethez közeli életmódhoz is.” Ha a megyei bontást nézzük, akkor a legboldogabb megyék között van Vas, Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom megye, a legboldogtalanabb pedig Somogy, Nógrád, Heves, Bor- sod-Abaúj-Zemplén. A kutató szerint bár ez egy összefoglaló adat, amelyben sok minden szerepet játszik, de mégis elmondható, hogy megyei szinLEGBOLDOGABB • • 1. Tatabánya 2. Székesfehérvár 3. Szekszárd 4. Szombathely 5. Győr 6. Kecskemét 7. Pécs 8. Zalaegerszeg 9. Szolnok 10. Nyíregyháza 11. Veszprém 12. Békéscsaba 13. Budapest 14. Kaposvár 15. Szeged 16. Eger 17. Debrecen 18. Miskolc 19. Salgótarján 56,00 53,41 52.84 52,33 52,12 52,02 51.85 51,36 51,08 50,55 50,43 49,67 49,64 49,16 48,93 48,74 48.54 47.54 47,24 BOLDOGTALAN Az ábra azt mutatja, a megyék az országos átlaghoz képest boldogabbak-e vagy sem. A táblázatból pedig kiderül: százalékosan a városok lakói mennyire boldogok ten valószínűleg a boldogságnak sok köze van a boldoguláshoz. Azokban a megyékben, ahol könnyebben boldogul, jut egyről a kettőre egy család, ott nagyobb a boldogság is. A nők boldogabbak „Az köztudott, hogy a nők sokkal kifinomultabb boldogságteremtő technikákkal bírnak, mint a férfiak - magyarázta Oláh. - Ők az örömüket gyorsabban megosztják másokkal, és szeretnek beszélni a jó élményekről. A gyermek- nevelés örömei is sokat dobhatnak a boldogságszinten. Ezeknek mind közük lehet ahhoz, hogy a kutatásból az derült ki, hogy a nők boldogabbak, rrtint a férfiak.” Es a kutató boldog vajon? az ván, hogy ha együttérzőek vagyunk, ha támogatjuk egymást, ha olyan közösségekben élünk, ahol bizalmat tapasztalunk, akkor boldognak érezzük magunkat. Aki tanul, boldogabb lesz Nem megdöbbentő, de sokan nem tudják, hogy nemcsak a boldogulás miatt, hanem a boldogság végett is érdemes tanulni. „A kutatásból ugyanis kiderült, hogy boldogabbak az iskolázott emberek, mert ők tudatosabban meg tudják élni a boldogságukat - fejtegette Oláh Attila. - Aztán a vállalkozók is boldogabbak, mert ők önállóbban végezhetik a munkájukat, talán jobban is keresnek.” Forrás: www.boldogsagintezet.hu mes a stresszes állapotokkal való megbirkózás, ugyanúgy a boldogság elérése sem hullik az ölünkbe - hangsúlyozta a kutató. - Ez lefordítható konkrétumokra is: az optimista gondolkodás, a jó cselekedetek gyakorlása, a hála kifejezése és a mozgás, a test öröme is nagyban hozzájárul a boldogságszinthez. A mindennapi apró örömök sokszor ott vannak előttünk, de észre kell venni, meg kell tanulni figyelni rájuk, meg-megállni egy-egy pillanatra. De az is tud örömet okozni, ha rákapcsolódunk mások örömeire.” A boldogság tanulható Azt mondják, hogy Magyar- ország egy búskomor ország, de a kutató szerint inkább az itt felsorolt tényezőktől függ a boldogság, nem pedig attól, hogy valaki magyarnak vagy nem magyarnak született. „A kutatást a Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együtt végeztük, akik gyakorlatokat, programokat, sőt boldogságórákat tartanak. Mert a boldogság tanulható - így a kutató. - Gyerekeknél pszichológiai hatásvizsgálatok is vannak arra nézve, hogy a boldogságórákon részt vevőknél a koncentrációképesség, Mi a boldogabb iskola titka? Oláh Attila egyetemi tanárt, a boldogságkutatás vezetőjét kérdeztük a boldogságáról: A legboldogabbak a 30 és 50 köztiek- Amióta ön foglalkozik a pozitív pszichológiával és azon belül például a boldogságkutatással, boldogabb?- Ha az ember ilyen szövegeket olvas, már attól boldogabb lesz. De én azért is boldog vagyok, mert olyan munkát végzek, amelyet szeretek csinálni. Egyszerűen örömöt okoz a munkám. Kapcsolatban is jobb Általános tapasztalat, hogy a boldogság inkább a szeretetteljes társas kapcsolatokban virágzik a kutató szerint. Abban nem mutattak ki különbséget, hogy boldogabbak lennének, akik házasok, de az egyértelmű eredmény volt, hogy aki párkapcsolatban, családban él, az boldogabb, mint aki magányos. Emögött Kiemelten fontos Oláh szerint, hogy mennyire vannak az embernek céljai, amelyhez közeledve jobban érzi magát. ,A pszichológiai jóllét azt mutatja meg, hogy mennyire autonóm az ember. Ezt általában 30 éves korra el szokták érni. Harminc alatt még elég nagy a küzdelem, egzisztenciát kell teremteni, harminc és ötven között viszont már megállapodott az ember, túl-van a párválasztáson, családot alapított. Van-e segítség? A pszichológia tudománya abban tudja támogatni az embereket a kutató szerint, hogy a boldogsághoz vezető úton minél sikeresebb legyen, de a napi betevő örömöt mindenkinek magának kell megteremtenie. „Ahogyan küzdelA tudásközvetítés körülményeit csak pozitív állapotokban tudjuk hatékonnyá tenni. Az első, hogy szeretetteljes kapcsolat alakuljon ki a tanár és a diák között. Másrészt van egy olyan állapot, amelyben minden olyan könnyedén megy, mert a kihívás, amelyet teljesíteni kell, az a képességeinkkel összhangban van. Ez egyébként Csikszentmihályi Mihály flow elméletére épül. Ez a gyakorlatban úgy valósítható meg, hogy diákonként figyelni kell azt a szintet, amelyen az adott gyerek van. A követelményeket ezekhez a szintekhez képest kicsit emelve kell adagolni. Ilyenkor a gyerek úgy érzi, hogy fejlődik, sikerei lesznek. Ha a gyerek nem tud lépést tartani, akkor szorong, ha alárakjuk a követelményeket, akkor pedig unatkozik. A harmadik, hogy a tanult anyagot mindig össze kell valahogy kapcsolni a gyerek tényleges életével, hogy lássa értelmét a tanulásnak. Legvégül pedig sokkal boldogabb lesz a gyerek, ha partnerként kezeljük. A tanulás ízére kellene megtanítani a diákokat, az érdeklődésüket kellene felkelteni a világ dolgai iránt. Ez is nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy később mennyire lesz boldog ember - mondta lapunknak Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológia Kutatócsoportjának vezetője. a kreativitás fejlődése jobban kimutatható. A legfontosabb, hogy a mentális egészség és a boldogságszint nagyon szoros kapcsolatban van egymással. A boldogság a mentális egészség aranyalapja, ezért is lenne fontos, hogy az .oktatási intézmények is foglalkozzanak vele.” A kutató szerint az, hogy mennyire tudnak az emberek boldogok lenni, 50 százalékban örökletes, és csak 10 százalék az, ami kiszámíthatatlan, váratlan. Negyven százalékban pedig az ember saját viselkedése határozza meg. Ezen a 40 százalékon képes az ember tudatosan változtatni. Ha akar. Mi az a pozitív pszichológia? Ez a pszichológia egy új ága. A pszichológia tudománya eddig inkább a betegségekkel foglalkozott. A pozitív pszichológia az élet napos oldalára figyel, azt vizsgálja, hogy a pozitív állapotoknak milyen hatásuk van az ember magatartására, egészségére. A pozitív érzelmek, a boldogság kutatása tartozik például ide. Megelőzés szempontjából fontos, mert az a cél, hogy minél kevesebb ember legyen mentálisan beteg. Azt a szemléletet kellene megváltoztatni itthon, hogy az egészségügy ne a betegséggel foglalkozzon, hanem elsősorban az egészség megőrzésével. Minden nyolcadik magyar repes az örömtől A kutatás szerint a magyarok 12,3 százaléka sorolható azok közé, akik a „mentális egészség csúcsán” vannak, vagyis ők igazán jól érzik magukat a bőrükben. Ebbe a csapatba azonban sajnos csak minden nyolcadik honfitársunk tartozik, amivel az európai rangsorban is igencsak hátul kullogunk. Ennél alacsonyabb adatot csak Ukrajna (9 százalék), Portugália és Oroszország (9,5 százalék), valamint Szlovákia (10 százalék) és Bulgária (11 százalék) produkált. A kontinens „naposabb” része ebből a szempontból Dánia és Svájc a maguk 40, illetve valamivel több mint 30 százalékával. A szomszédos Ausztriában pedig mintegy kétszer nagyobb a virágzó emberek aránya. Sajnos a legtöbb hasonló kutatás alátámasztja, hogy a magyar búskomor nemzet - és nem csak európai viszonylatban. A World Happiness Report idei kiadványa 157 országot rangsorolt, s kiderült: Magyar- ország csak a 91. legboldogabb a sorban. Ez pedig még a középmezőnynek is az alja, s olyan országokai vagyunk fej fej mellett, mint Marokkó és Pakisztán. A listavezetők egyébként itt is Dánia és Svájc, míg a sereghajtók főleg háború sújtotta országok, illetve afrikai államok.