Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-12 / 189. szám
2016. AUGUSZTUS 12., PENTEK MEGYEI KÖRKÉP g Háromezer tartása stratégiai feladat - húzta alá a vezérőrnagy. Sütő Tamás abban bízik, hogy mihamarabb sikerül megvalósítani a most bejelentett tervet.- Háromezer ember felvétele nem megy egyik napról a másikra - mondta érdeklődésünkre egy rendvédelmis szakember.- Ez egy hosszabb folyamat eredménye lesz, nyilván országos kampányt indul. Úgy látja, várhatóan Somogyba is jut majd az új jelentkezőkből. A bejelentés nyomán valószínűleg hamarosan megkezdik a toborzást, a szakember szerint érdemes célzottan megszólítani azokban a térségekben élőket, ahol a határ közelében már most is gyakran találkoznak katonákkal, rendőrökkel, az ott élők ugyanis pozitív tapasztalatot szereztek a rendvédelmisek tevékenységével kapcsolatban. Harsányi Miklós új rendőrt ígérnek ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A kormány a lépést azzal indokolja, hogy az illegális bevándorlás és a déli határra nehezedő nyomás tartós lesz. A Somogyi Hírlap csütörtökön ennek kapcsán megkereste a rendőrséget. Azt kérdeztük: ebből a létszámból jut-e vajon Somogyba, amely határmegye, s ha igen, akkor várhatóan mennyi új rendőr kezdheti el a szolgálatot itt? Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan képzelik el a létszámnövelést, milyen főbb feltételeket kell teljesíteniük a leendő rendőröknek, mekkora érdeklődésre számítanak országosan, illetve Somogybán. S becslésük szerint mennyi időbe telik, amíg összejön az említett háromezres rendőri létszám? Kerestük az ORFK-t, ahonnét később a Belügyminisztériumhoz irányították lapunkat - Egyetértek a döntéssel, szükség van a rendőrségi létszám emelésére - hangsúlyozta lapunknak Sütő Tamás nyugalmazott kaposvári vezérőrnagy.- Elemzők szerint hosszú időn át számítani lehet a migrációs nyomásra, a kormány ezzel a lépéssel elébe megy a problémáknak, s igyekszik megoldást keresni a kialakult helyzetre. A vezérőrnagy, aki korábban a lenti, illetve a debreceni dandár parancsnoka volt, s a II. Hadosztályt is irányította, később pedig a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Kiképző Központjának parancsnoka volt, kiemelte: a hírekben szereplő háromezer fős keret tisztesséfelvétele, alkalmazása szakmailag indokolt. - Az illegális bevándorlók újabb és újabb ötletekkel próbálnak átjutni a határokon, melynek védelme, a közrend és közbiztonság fennPontyokat telepítettek verseny előtt SOMOGY Ezerötszáz kiló halat telepítettek a kaposvári Húskombinát horgászegyesület tavába, amely a hétvégén két versenynek ad otthont. Átlagosan egy kiló 70 deka körüli pontyokat engedtek a tóba a hét elején, az elrendelt tilalom a megméretéssel szabadul. Dékány Andor, az egyesület elnöke azt mondta: szombatra nyílt horgászversenyt hirdettek meg, melyen három kategóriában - ifi, felnőtt, profi - bizonyíthatnak az indulók. Eddig már nagyjából 20-an jelentkeztek, a verseny kezdetéig további érdeklődőket várnak.- Vasárnap a megyei horgász egyesületi vezetők versengését tartják meg a tavunkon - folytatta az elnök. Várhatóan negyven, egyenként két fős csapat méri össze ügyességét. Dékány Andor szerint szép fogásokra van remény, legutóbb, a két hete megrendezett pénzdíjas versengés is eredményesen zárult. Jól telt eddig a nyár: tíz kiló feletti ponty éppúgy horogra akadt, mint 6-8 kilós amúr. A városközeli 5,2 hektáros tó rendkívül kedvelt a horgászok körében, jelenleg csaknem 140 tagja van az egyesületnek. - Örülünk, ha kiválóan érzik magukat a horgászok - mondta. - Abban bízunk, hogy a hétvégi versenyen is szép eredmények születnek. H. M. A déli parton megúszta a szőlő, az északin nem Európa első szürete Európában elsőként Ordacsehiben szüretelnek ORDACSEHI - A minőség és a mennyiség is hasonló a tavalyihoz, jó bort lehet belőle készíteni - összegezte a Csabagyöngye szüretét Tavaszi József, az ordacsehi Balaton-Ag- rár Zrt. elnök-vezérigazgatója. Több éves hagyomány, hogy Ordacsehiben a legkoraibb érésű Csabagyöngyével kezdődik a szüret, elsőként a badacsonyi Varga Pincészet szüretel a Balaton Agrár Zrt. termő- területén - és elsőként Európában, sőt, az egész északi féltekén. Sőt, az új bort néhány hét múlva már palackozzák is. A Csabagyöngye a világ legrövidebb vegetációs idejű szőlőfajtája, ezért adatott meg nekünk magyaroknak az első szüret és az első primőr bor. Hungarikum ez a szőlőfajta, mi magyarok foglalkozunk vele a legjelentősebb mértékben. S egyre nagyobb a divatja a primőr boroknak, mert megőrzik a szőlő frissességét, gyümöl- csösségét. Úgynevezett nulla érlelésű bort készítenek, az erjedést követően azonnal palackba zárják, így kerülhet ki már szeptember elején az üzletek polcaira. Tavaszi József arról is tájékoztatott: a Csabögyöngye után az Irsai Olivér következik. A borvidéken már több helyütt nekiláttak a szüretének, a Balaton-Agrár Zrt. a jövő héten kezdi. A társaság vezetője arra is emlékeztetett: a Balaton déli partján megúszták az áprilisi és júliusi jégesőt is a szőlőtermelők, így legfeljebb a sok eső miatt a betegségekre panaszkodhattak, arra, hogy idén több vegyszerre volt szükség a védekezéshez, az északi parton ellenben jelentős károkat okozott az időjárás, ott számottevő lehet a terméskiesés. ' Az elmúlt napok híre, hogy 40 milliárd forintos, a borászatok támogatására fordítható keret megnyitásáról döntött a kormány. Továbbá a borturizmust támogató bormarketing-stratégiát készít a Magyar Turisztikai Ügynökség a szakmai szervezetek véleménye alapján. Fónai Imre A szög meg a komondor Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu P ontosan nem emlékszem, a múlt pénteken történt, vagy egy héttel korábban. Hét végére próbáltunk vásárolni, ahogy sokan mások. Vásárló volt tehát bőven a szupermarketben. Meg zavaróan sok üres polc is. Akkor valahogy nem jutott el a tudatomig, mi lehet az ok. Átmenetinek véltem a problémát. Aztán ma olvasom a neten: válságtanácskozást tartottak tegnap az egyik áruházláncnál tapasztalt munkaerőhiány és a bérfeszültség miatt, ahol arról is szó esett, hogy milyen módon lehetne kezelni az utóbbi időben tapasztalható akadozó árukiszállítást, amely elsősorban a munkaerőhiány következménye. Na, hát idáig is eljutottunk. Úgy fest, hogy ugyan nem önszántából, de kénytelen lesz mindenki tudomásul venni: nem lehet az idők végezetéig éhbérért dolgoztatni embereket. Mert előbb-utóbb odébbállnak oda, ahol többet ígérnek. Itt meg maradnak az üres polcok, üres Bebizonyosodott: nem lehet az idők végezetéig éhbéren tartani az embereket orvosi rendelők, stb... Pedig a megoldás annyira egyszerű volna! S nem feltétlenül válságtanácskozásra gondoltam: azokban az áruházláncokban, ahol csak az idén 20 százalékkal emelték a dolgozók bérét, így havi bruttó 300 ezer körül keresnek, nem láttam üres polcokat. S ha végre ilyen irányba változnának a dolgok, talán nekem se kellene tovább törnöm a fejemet életem dilemmáján: ha ugyanolyan szupermarketben, nagyjából ugyanolyan áruk kaphatók nagyjából ugyanannyiért, mint Ausztriában, akkor itt miért keresnek feleannyit az eladók? S persze nem csak az eladók. Szerintem erre csak egy válasz lehet: mert hagyjuk! Legalábbis eddig hagytuk. Most viszont úgy fest, végre okosabbak kezdünk lenni, mint a gazdag ember (nem vak!) komondora. Mert bizonyára ismerik a történetet: nagy fotelben ül a gazdag ember, előtte a lábánál fekszik a kutyája, s időnként felnyüszít. Kérdezi a szolga a gazdától: mi a baja a kutyának? Erre a gazda: Alighanem egy szögben fekszik. Szolga: De hát miért nem megy odébb? Gazda: Mert annyira azért nem nyomja! KÉKHÍREK Strandról bilincsbe SIÓFOK Egy 34 éves tardonai (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) és egy 51 éves budapesti férfi lopott el egy parton hagyott táskát kedden a siófoki strandon, a helyi rendőrök a helyszín közelében elfogták őket. A táskában benne voltak a tulajdonos mobiltelefonja, iratai, készpénze, bankkártyája és kulcscsomója is. A rendőrök a kapott személyleírás alapján ellenőrizték a két férfit, akikről kiderült: ők vitték el csomagot. A Siófoki Rendőr- kapitányság az eljárást egy napon belül befejezte, vavasolva a bíróság elé állításukat. Vitorlázókat mentettek SIÓFOKA homokpadon akadt fenn az a vitorlás Siófokon, a parttól mintegy 300 méterre, fedélzetéről két embert kellett kimenteniük a helyi vízirendőröknek szerdán délután. A hajó motorja meghibásodott és kormá- nyozhatatlanná vált az egyre viharosabb Balatonon. Megsérült a Suzuki utasa KAPOSVÁR Két személyautó ütközött össze Kaposváron a Nyár utca és a Kaposrét sor kereszteződésében szerdán este: egy Mazda és egy Suzuki ütközött össze, az utóbbi utasa könnyebben megsérült. Kigyulladt egy kamion az M7-esen BALATONVILÁGOS Egy PVC-t szállító kamion gyulladt ki csütörtökön délelőtt az M7-es autópályán Balatonvilálgos térségében a sztráda Nagykanizsa felé vezető oldalán. Félpályás útlezárás volt érvényben. A magyar és külföldi piacokon egyaránt sikeres DRÁVA TEJ KFT. dinamikus növekedésének köszönhetőén új munkatársakat keres barcsi gyártóüzemébe az alábbi munkakörökbe: • Műszakvezető • Villamos karbantartó • Minőségellenőr • Laboráns • Raktáros Ajánlatunk: • Stabil vállalati háttér, hosszú távú munkalehetőség egy sikeres és gyorsan növekvő vállalatnál • Versenyképes jövedelem és juttatási csomag (Erzsébet utalvány, bejárás támogatása, dolgozói biztosítás, év végi jutalom) Jelentkezni lehet fényképes önéletrajz beküldésével az info@dravatej.h e-mail címen vagy az alábbi telefonszámon: 06 (30) 957-1675 hu