Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-04 / 155. szám
2016. JÚLIUS 4., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Horváth Lajossal július 4-én indult meg Magyarország felé a vonat Szibériából Húsz forintot ért kilenc év Gulag Megtalált nyelv és rokon- Arlukban egyedüli magyar voltarn sokáig. ám láttam, egy nagy bajuszú orosz mindig figyeli, ha magyarul magyarázok az öröknek - meséli Horváth Lajos. - Aztán egyszer odajött, s magára mutatva közölte: István Polgár. Kiderült, az első világháborúban esett fogságba, Szibériába került, szép lassan elfelejtett magyarul. Sokat beszéltem hozzá. így vissza is jött neki a nyelv, de a legboldogabb akkor volt. amikor az egyik este odamentünk az altáboro- kat elválasztó deszkapalánkhoz, s egy másik Polgár István válaszolt neki a túloldalról. A testvére fia... Szibériában maradt- A házunkban égett a petróleumlámpa, amikor hazaértem- csuklik el Öcsi bácsi hangja anyám valahonnét megtudta, hogy jövök. Aznap egymásnak adták a kilincset a vendégek, mindenki boldog volt, hogy hazaértem. Aztán belépett a kereszttestvérem felesége, nekem kellett megmondanom, hogy a férje ott nyugszik Szibériában. Aznap végig sírtam, de akkor először bánatomban. Ha nem hallgat egy ismerősére, Vonyarcvashegyen megvárja, míg elvonul a front szülőfaluja mellől, a balatonmáriafürdői Horváth Lajos ma maximum a Ráko- si-rendszer szörnyűségeiről mesélhetne. így viszont kilenc év Gulagról... Vas András andras.vas@mediaworks.hu BALATONMÁRIAFÜRDŐ Soká ig szerencsésen alakult az élete: 1944 októberében, nem sokkal 18. születésnapja után behívták volna katonának, amikor Horthy Miklós kormányzó belebukott a sikertelen kiugrási kísérletbe, a hatalomra került nyilasok inkább a balatonfűzfői gyártelepre vezényelték munkaszolgálatra, mint a naponta változó frontra.- Bírtam a munkát, hiszen a hat osztály elvégzése után a szőlőben, útjavítóként, aratáskor a cséplőgép mellett dolgoztam - mondja a 90 éves Horváth Lajos, Balatonmáriafürdő díszpolgára, akit a településen mindenki Öcsi bácsinak szólít. - Először a németeknek kellett lövészárkokat ásnunk Balatonkenesénél, aztán a kereszttestvéremmel a gyártelep pékségébe kerültünk. Karácsonykor szabadságot kaptunk, Balatonszentgyörgyig le is jutottunk egy tehervonattal, onnan gyalog kellett mennünk a szőlőhegyen át. A frontvonal akkor a Máriai- árok két partját jelentette, így a fiúk csak Keresztúrig jutott, ott húzták meg magukat rokonoknál, míg a németek december utolsó napjaiban úgy döntöttek, kiürítik a falut.- Vonyarcvashegyre mentem a nagybátyámékhoz, ő volt a település nyilas parancsnoka - folytatja. - Maradhattam volna náluk akár a háború végéig is, de jött egy ismerős, hogy át tud minket vinni a fronton. Kocsival elmentünk Keresztúrra, ott adtak ránk ágyneműt, hogy el tudjunk rejtőzni a hóban, s elindultunk haza. A temetőnél a szovjetek aknamezőt építettek ki, azon is átjutottunk, már csak kétszáz méterre voltunk a házunktól, amikor beleboüottunk egy rusz- ki járőrbe... A két fiatalt az Árvácska utcai központba vitték, ahol meg kellett mutatniuk, hogy jutottak át az aknazáron, majd Lengyeltótiba, onnan Táskára kerültek.- Egy pajtában a földbe vájt gödrökben tartották a foglyokat - magyarázza nekem is ástak egyet, de nem voltam hajlandó belemászni, azt hittem, az lesz a sírom is... Néhány kihallgatás után aztán átvittek bennünket Dombóvárra, ahol a kereszttestvéremmel fronthadbíróság elé kerültünk. Fejenként 15 évet kaptak az 586-os paragrafus, kémkedés miatt, csakhamar megindult velük a vonat a Szovjetunió felé. A Dunán teherkocsival vitték át őket, aztán Kiskőrösön bevago- nírozták az akkor már sok száz fős, málenkij robotra ítélt társaságot.- Románián át előbb Besszará- biába, onnan Ukrajnába szállítottak - emlékszik. - Dnyepropet- rovszkban volt az első nagy szelektálás, minket Szibériába küldtek. Ám a vonaton tüdőgyulladást kaptam, rabkórházba kerültem, így egyedül maradtam. Bár a köpölyözés nem feltétlenül a leghatásosabb gyógymód, Horváth Lajos meggyógyult, így bekerült egy transzportba. Kujbi- sev volt számára a következő állomás, onnan megindult vele a rabvonat az Urálon át. Aztán Novo- szibirszk, majd egy újabb szelektálást követően Arluk.- Három alegységből állt a büntetőtábor - meséli -, én az I-esbe kerültem, egyedüli magyarként. Az volt a szerencsém, hogy találkoztam egy orosz zsidóval, aki az első világháborúban Magyarországon feküdt hadikórházban, s tudott magyarul. Tőle tudtam meg, hogy a másik altáborban vannak még magyarok, akikkel később kapcsolatba tudtam lépni. A foglyokat azonnal munkára fogták, Lajos bácsi egy mező- gazdasági brigádba került, heteken át csak aratott a végeláthatatlan gabonatáblákon. Fárasztó munka volt, enni sem kaptak rendesen, az emberek, amikor a nap végén visszaterelték őket a táborokba, nekiálltak ehető füveket keresni...- Ekkor tudtam meg, nem is itt kellene lennem - komorul el az arca. - Egy húsz évre ítélt kaposvárival, Horváth Lászlóval cserélték el a papírjaimat, helyette kerültem Szibériába. Amikor később találkoztam a kereszttestvéremmel, nem is hitte el, hogy élek, látta, amikor annak a szerencsétlennek ledobták a holttestét a rab- vonatról, s azt mondták neki, az Horváth Lajos volt Balaton- máriáról. Arluk után újabb és újabb táborok következtek, bejárta fél Szibériát, dolgozott erdőirtáson, vasúti építkezésen egy tőzegláp közepén - minden vonat után ki kellett emelni a megsüllyedt síneket a mocsárból a Léna és az Angara mellett mezőgazdasági munkatáborban. Akadt olyan vidék, ahol az összes rab vérhast kapott, meg sem gyógyult, míg fel nem számolták a tábort, másutt különleges fogolyként kezelték, mert a sok ezer kényszermunkára ítélt közül egyedül ő tudott áthidalót építeni az ablakok fölé.- Egyik nap, amikor visszatértünk a táborba, csupa sápadt arcú őrrel találkoztunk - meséli. - Március ötödiké volt 1953- ban... Ezen a napon halt meg Sztálin, a szibériai magyar rabok nem is sejthették, hamarosan jobbra fordul a sorsuk. Júniusban a 23 fogolynak meg kellett jelennie a tábor kommendán- sa előtt, aki közölte: hazamehetnek.- Nem hittünk neki, még július 4-én sem, amikor elindult velünk a vonat nyugatra - magyarázza. - Tizenhárom nap alatt értünk el Lvovba, ám ahelyett, hogy továbbvittek volna, novemberig ott ragadtunk. A szovjetek a keletnémet munkásfelkelés miatt nem mertek minket hazavinni, előbb az NDK-ban akartak rendet tenni. így nyár közepe helyett csak Katalin napján gördült át velünk a vonat a Tiszán Csapnál. November 25-én azonban még nem szabadultak a magyar rabok, azonnal ávó- sok szállták meg a vonatot, mely Nyíregyháza-Sóstóra ment velük. Ott mindenki kapott 20 forintot - mint munkabért a Gula- gon töltött évekre...- Nem ismertük a pénzt, amikor elvittek, még a pengő volt forgalomban - tárja szét a kezét. - Amikor Debrecenbe értünk, egy barátommal keresni akartunk egy kocsmát, de csak italbolt feliratot láttunk, arról nem tudtuk, micsoda. Végül ittunk egy feles pálinkát, s úgy berúgtunk tőle, hogy danolász- va mentünk vissza a vasúthoz. A vonat Budapestre a Nyugati-pályaudvarra döcögött velük, majd átvillamosoztak a Délibe - a kalauz mindenáron jegyet akart vetetni velük, nem hitte el, hogy kilenc év szovjet fogság után nem bliccelni akarnak, tényleg nincs pénzük... -, ahol elérték az éjjeli vonatot.- Hajnali négykor szálltam le a Mária-alsói állomáson - csuklik el a hangja. - Avasutasok ástak valamit, az egyik felnézett, végigmért, s csak any- nyit mondott: Né’ már, megjött az ÖcsiMásnap jelenése volt a bala- tonberényi rendőrőrsön, utána az orvosnál, majd néhány nap múlva Fonyódon megkapta a munkakönyvét is.- Azonnal fel is ajánlottak egy állást a bakonyi bányákban - mosolyodik el -, de mondtam nekik: ha Szibériában sikerült megúsznom a bányát, már csak nem itthon kezdem el... így aztán a fény vési állami gazdaságban, majd a MÁV-nál dolgoztam, onnan mentem el nyugdíjba. Amíg szolgáltam, nem volt olyan halálos vonatbaleset, ahová ne hívtak volna ki: a többiek nem akartak menni, mert irtóztak a halottak látványától. Nekem sajnos, volt időm megszokni... POSTABONTÁS T7" ormányunk közismert szlogenje: „Gyere haza fi- jL.\jatal!”Javasolnám a: „Ne menjél el fiatal!” jelszót. Tudom, a dolog nem ilyen egyszerű ha fiataljainkat egy palántának, egy ültetvénynek jelöljük. Azonban olyan tápértékű földbe kell ültetni, ahol fejlődnek, gyarapodnak, és olyan mértékben kell öntözni, hogy a fiatalok egzisztenciálisan megerősödjenek, életképesek legyenek. Ezt az alapot, úgy tűnik egyik kormányunk sem tudja megteremteni. Ezért mennek el fiataljaink külföldre, hátrahagyva családjukat, hazájukat. Külföldön fizetnek adót, társadalmi biztosítást és a külföldi országoknak a gazdaságát fejlesztik munkájukkal. Sajnos hazánk gazdasági lehetőségei korlátozottak, nincsenek olyan munkahelyek vagy csak kevés, ami egzisztenciális biztonságot ad. A gyerekszületések száma kritikán aluli. Az okát abban látom, hogy az egyik fiatal Angliában dolgozik, a másik pedig Ausztriában. Fiatal hölgyeink jelentős része pedig azért nem vállal gyereket, mert az állását félti. A mi időnkben, ha egy hölgy 18 éves koráig nem ment férjhez, azt meg szólták a faluban és a városban is egyaránt Minden családban volt 2-3 gyerek, voltak munkahelyek, volt létbiztonság. Sajnos manapság két dobg tűnik fontosnak: a pénz és a hatalom. A pénz a bankoké, a hatatm a kormányé, és vannak azok, akik élvezik a kettő bizalmát Magukra hagyták társadalmi rétegünk egy jelentős részét, így fiataljaink külföldre kényszerülnek, kimondottan anyagi okok miatt! Mi, nyugdíjasok már nem tudjuk megváltani a világot! Azonban az kimondottan érdekel bennünket, hogy mi lesz a gyermekeinkkel, unokáinkkal egyaránt Jól van az, hogy gyermekeinket csak évente egyszer látjuk? Hogyan tehet az, hogy csak telefonon beszélgetünk ve- lük? Hogyan van az, hogy nem háza- sodnakmeg, mert állásukatféltik? Szerintem komolyan kellene venni kormányunknakfiataljainkjövő helyzetét! Munkahelyek nélkül nincs ország, és fiatalok nélkül nincs jövője egyetlen or- szágnakseml Az ellenzéki pártoknak pedig azt üzenem, fogjanak össze, csináljanak egy pártot, a sajátjukat számolják fel, és hozzanak létre egyszociáldemokra- ta platformot Az MSZP és a DK húzza maga után a múltját Gyurcsány Ferenc pártelnök úrral együtt Új poütikusokat indítsanak, akik erkölcsileg támad- hatatlanok, és ők készítsenek fiataljainknak jövőképet, egzisztenciális biztonságot, ne közmunkát, hanem valódi munkahelyeket! Hegyi Imre Kaposvár Vásári forgatag Kaposváron KAPOSVÁRA kánikula sem tántorított el sokakat a vásártól, semmi pénzért nem mondanának le erről a forgatagról, ahol mindig találni valami újdonságot. Most éppen megjelent a hazai görögdinnye... i
