Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-29 / 177. szám
2016. JÚLIUS 29., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g A 80 éves Csukás István Ha Csukás, akkor Süsü, ha Süsü, akkor Balatonszárszó, és ha Szárszó, akkor Sárkányfesztivál, idén már hatodszor, tíz napon át. Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu BALATONSZÁRSZÓ - Süsü örök, ebből kiindulva határoztuk el, hogy fesztivált csinálunk „belőle” - emlékezett a kezdetekre Dorogi Sándor balatonszárszói polgármester. - Kezdetben óvatosak voltunk, de a titkon reméltnél is nagyobb siker arra ösztönzött bennünket, hogy a hosszú hétvégéből tíznapos rendezvényt varázsoljunk. Ma már számos gyermekes család úgy időzíti szárszói nyaralását, hogy az a Sárkányfesztivál idejére essen. És örömünkre a környező településekről is sokan jönnek, hogy tanúi legyenek a hagyományos kezdésnek, ahogyan szombaton délelőtt Süsü sárkányhajón megérkezik, majd partra száll száz és száz gyermek örömére. Hogy azután együtt az idei nyárra megújult fesztiváltérre kísérjük, ahol a Fabula együttes gyerekdalokat játszik, az aprónépet a többi életnagyságú Csuklás-mesefigura fogadja, melyek ma már Süsüvel együtt járják az országot, a különböző rendezvényeket. S még az első nap délelőttjén két egymást követő meseelőadás koronázza meg a programot a Csukás Színházban. A Sárkányfesztivál emb- lematikus rendezvénye lett Balatonszárszónak, de már olyan programjuk is van, ami viszont Gombóc Artúrra épít, amikor minden a csokoládé körül forog. Dorogi polgármester egyébként már a Sárkányfesztivál továbbfejlesztésén gondolkodik. Franciaországban van például hasonló nevű nemzetközi fesztivál, de ott a sárkányerege- tők és készítőik jönnek össze. A szárszóinak is van ilyen al- programja, mégpedig a központi strandon, mely ugyan fizetős lett a nyár elején, de ettől még semmit sem veszített a népszerűségéből, látogatottságából. De a településvezető szerint azt is ki lehetne használni, hogy jó néhány településnek van a címerében sárkány. Nem állnak meg itt: mesemúzeum és mesekalandpark a község hosszú távú fejlesztési terveiben- Bevált a számításunk, biztosak voltuk benne, hogy a gyermekes családok idecsábításá- ra kell alapoznunk a turizmusunkat - mondta Dorogi Sándor annak kapcsán, hogy öt éve nyitott a Csukás Színház, és lassan a százezredik nézőt várja. - Miért ne lehetne nyári gyermekszínház a hajdani kertmoziból? - amikor díszpolgárunk, Csukás István feltette ezt a kérdést, kétkedve fogadtuk, hogy lehet-e jövője, de merészen belevágtunk. Méghozzá saját erőből, összefogással, mely nekem személy szerint is erőt adott, látva, hogy lehet számítani a helyiekre és a nyaralótulajdonosokra a jó ügyek érdekében. Ötezer forintért lehetett támogatói jegyeket vásárolni, és hónapok alatt rendbe tettük a lepusztult épületet, melynek óriási előnye a faszerkezetes tető, melynek köszönhetően nincsenek időjáráshoz kötve a programok. Öt év alatt profik és amatőrök, határon belüliek és külföldiek is színpadra léptek szép számmal, a szárszói polgármester kezdettől fogva emlegeti a „csodát”, miszerint ez az a kulturális programhely. melynek a jegyeiért ma is olyan sorok állnak és olyan zsúfolt házak előtt mennek az előadások, mint amikor még három forintba került egy színházjegy...- Mese nélkül nincs élet, a mese a felnőtteket is rabul ejti, ezt jól látjuk a jegyeladásokból is, hiszen sokszor egy gyereket két felnőtt is sék legismertebb figuráit fősze- a 80 éves Csukás István. - Tét- dek. Máig napi élményem a Baelkísér - így Dorogi. - A színházra repbe állító mesemúzeum és ka- szett, hogy nem az égből várták a laton. Régebben, amikor egy szaegyébként az esti időpontokban a landpark kialakítása. mannát, hanem a lakosság adta tyorrai a boltba indultam, kerülfelnőtt közönség is rátalált. - Mondtam, hogy nem szokás élő össze a pénzt ötezer forintjával. tem egyet, hogy megvan-e még A polgármester elárulta: hosszú emberről elnevezni valamit, de a Szárszó nekem ajándék. Ott a na- a Balaton. Ma már azt is megtávű fejlesztési programjukban polgármester azzal felelt, hogy ad- pok is hosszabbak tavasztól őszig, nézem, hogy megvan-e még c szerepel egy, a magyar népme- dig jó, amíg élek. Meggyőzött - így mint Pesten, és rigófüttyre ébre- Csukás Színház. VI. SÁRKÁNYFESZTIVÁL JÚLIUS 30. SZOMBAT 09.30 Fesztivál megnyitó (Tópart- Zenepavilon) » Süsü sárkányhajón érkezik » Csukás mesefigurák kiállítása » Fabula együttes koncertje » Közönségtalálkozó az alkotókkal: Csukás Istvánnal és Megyeri Jánossal. 11.00 és 14.00 Csukás István - Bergendy István: Süsü, a sárkány- zenés mesejáték Komáromi Jókai Színház előadása (Csukás Színház) 14.00 - 17.00 Papírsárkány készítés- és eregetés (központi strand) 21.00 Budapest Bár zenekar koncertje (Csukás Színház) JÚLIUS 31. VASÁRNAP 20.00 Detsky folklórny súbor Ko- paniciarik táncegyüttes - Myjava, Szlovákia (Csukás Színház) AUGUSZTUS 1. HÉTFŐ 10.30 A bűvös kendő - Aranykert Bábszínház előadása - Dunaszer- dahely, Szlovákia (Csukás Színház) AUGUSZTUS 2.KEDD 20.00 Szent György lovag és a sárkány legendája - Gólyalábas Utcaszínház (Zenepavilon) AUGUSZTUS 3.SZERDA 10.30 Csukás István: A Nagy Ho-ho a horgász - mesemusical (Csukás Színház) Szabad Ötletek Színháza előadása AUGUSZTUS 4.CSÜTÖRTÖK 19.30 100 Folk Celsius együttes koncert (Csukás Színház) Augusztus 05. (péntek) 20.00 Brass Show -BrassDance rézfúvós együttes (Zenepavilon) AUGUSZTUS 6. SZOMBAT 10.30 Piroska és a farkas - zenés mesejáték (Csukás Színház) A Főnix Színház előadása 14.00 -17.00 Papírsárkány készítés- és eregetés (központi strand) 19.00 Fabula együttes koncert Süsüvel, lufieregetés (Zenepavilon) 21.00 Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar koncertje (Csukás Színház) Kézműves játszóház: kedd, csütörtök, péntek 10.00 - 12.00. Mesefigurák kiállítása: júl. 31 - aug. 6-ig 14.00 - 18.00. Animáció a központi strandon: július 30 ás és augusztus 6-án. SZÁRSZÓI NYÁR 2016 Auguszuts 12., 18.30: Az Alma zenekar koncertje Augusztus 12.-21:1. Szárszói sör- és gasztrofesztivál Augusztus 13.: Kárpát-medence településeinek virtusvetélkedője Augusztus 18.., 20.30: A cirkuszhercegnő, operett Augusztus 21.: Csokinap Augusztus 27.: Vili. Szárszói Lecsófesztivál PROMÓCIÓ Összeállításunk Balatonszárszó nagyközség önkormányzatának támogatásával készült. WWW.bautonszarszo.hu