Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 25. szám
A legnagyobb médiafigyelmet kapott eltűnt gyerekek 2016. JÚLIUS 10., VASÁRNAP SZTORI £ SZATHMÁRY NIKOLETT 1998. január 14- én néptáncomról indult haza az akkor hét és fél éves kislány Gyulán. Egy ideig együtt sétált a helyi gyermekorvossal, majd elváltak útjaik, Niki innen már csak pár száz méterre lakott. Niki holtestét három év múlva nádvágók találták meg Gyula határában. A gyilkos azóta sem került elő. Május 25-e az eltűnt gyermekek világnapja, ekkor rendezik meg az „Ezer Lámpás Éjszakája” programot TILL TAMÁS A kisfiú 2000 májusában, akkor 11 évesen tűnt el, az egyetlen nyom, ami maradt utána, sérült biciklije volt, amelyen azonban nem volt értékelhető nyom. Az elmúlt 16 évben többen több helyen látni vélték az eltűnt fiút, de csak egy nyom látszott hihetőnek évekkel az eltűnés után. STREHÓ GERGŐ 2006. február 11- én, este fél 10 körül tűnt el nyomtalanul az akkor 16 éves focista I fiú. Osztálytársával szórakozni indult, de a szórakozóhelyre még nem lehetett bemenni, ezért Gergő hazaindult. Barátja az Árpád híd budai hídfőjénél látta utoljára. Hiába keresték. Hat évvel később bűncselekmény gyanúja merült föl. Évről évre nő az eltűnt gyerekek, fiatalok száma Magyar- országon. Bár nagy többségük pár nap alatt előkerül, egyre gyakrabban válnak bűn- cselekmény áldozataivá. Fábos Erika ELTŰNTNEK NYILVÁNÍTVA 1987. december 23-án Budapesten, a VII. kerületi Halló bár elől nyomtalanul eltűnt a két hónapos Renáta. Édesanyja a hely mosdójába ugrott be, a gyereket addig kint hagyta a babakocsiban az utcán. Az eltűnt kislányért nem kértek pénzt, a holtteste sem került elő, így a gyerekre hiába vágyó nőket ellenőrizte a hatóság, így jutottak el R Lász- lónéhoz, aki mániákusan szeretett volna gyereket. Aznap szintén a Halló bár mosdójába tért be, a vécés néni azt hitte, ő hagyta az utcán a babakocsis gyereket, és ezt szóvá tette. Ekkor döntött úgy, hogy elviszi a gyereket, aki végül 1988. október 12-én került vissza valódi szüleihez. Ehhez hasonló, klasszikus gyermekrablás azóta sem történt Magyarországon, hiába járja be a közösségi médiát egy-egy ijesztő történet. Az elmúlt években azonban folyamatosan növekedett a rendőrségen bejelentett eltűnéses esetek száma. Tavaly közel 17 ezer ember eltűnését regisztrálták Magyarországon, közülük 14 ezren voltak kiskorúak. Az eltűnések egy kis része származik abból, hogy egy váláskor elmérgesedett helyzet miatt valamelyik szülő viszi ismeretlen helyre a gyereket, vakáció idején a családból is köny- nyebben csellengenek el a gyerekek, de az eltűnések döntő részében - 80 százalékában - olyan esetekről van szó, amikor a fiatalkorúak valamilyen gyermek- védelmi intézetből szöknek el. „Ezek a statisztikák összesítő jellegűek, tehát nem arról van szó, hogy 14 ezer gyerek tűnik el egy év alatt, hanem inkább arról, hogy van 1500-2000 olyan gyerek, aki rendszeresen szökik, vagyis alighogy megtalálja őket a rendőrség, az első adandó alkalommal újból elindul világgá - mondta Topa Zoltán, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkárságának főelőadója. - Ezeknek a fiataloknak egy része azért tűnik el, mert rossz társaságba keveredik, másik része pedig szeretetet, kapaszkodót, közösséget keres, amikor elindul. Jellemző, hogy ezt a fajta lelki igényt sokan kihasználják. Nem egy olyan eset fordul elő, hogy gyermekotthonból szerelmet hazudva csalnak el lányokat, akiket később prostitúcióra Vannak, akik rendszeresen elszöknek kényszerítenek. Előfordult olyan eset is, amikor egy férfi több 16 év körüli lányt csábítgatott magához márkás ruhákkal, ajándékokkal, akiket aztán rávett arra is, hogy pénzért árulják a testüket. A lányok közül mégsem vallott senki ellene, mivel nem is érezték magukat áldozatnak. Végre figyeltek rájuk, lakhatást, ajándékokat kaptak, pénzhez jutottak, és nem is mérlegelték, hogy nekik ezért mit kellett tenniük.” Ezek közül a fiatal lányok közül többet külföldről hozott haza a rendőrség. Felnőtt „szerelmük” azt hazudta nekik, hogy nyaralni mennek, de gyorsan kiderült, hogy egész más okból vitték őket Spanyolországba vagy Svájcba. Az eltűnt fiatalkorúak többsége 14-18 év közötti, és legtöbben a fővárosból „mennek világgá”. A kétségbeesett vagy dacos kamaszok egy ilyen helyzetben vagy egy ilyen eset után köny- nyen belesodródhatnak bűncselekményekbe, veszélyes helyzetekbe, ezért fontos mielőbb tisztázni azt, hogy miért szöktek el otthonról. „Nagyon fontos, hogy ha egy gyerek nincs otthon a megbeszélt időpontban, nem ér haza egy bulizásból, vagy nem megy haza éjszakára, a szülő minél előbb kezdjen aggódni és keresni az okát, hogy miért nincs otthon” - mondta Topa Zoltán. - „Az eseteknek szerencsére csak kisebb részében történik nagyobb baj. Sem az emberrablás, sem a fogvatartás nem jellemző bűncselekmény hazánkban. A magukat felnőttnek tartó, de még gyerekésszel gondolkodó fiatalok azonban gyorsan keveredhetnek veszélyes helyzetbe. Minél többet tudnak a szülők arról, hogy mi lehet az indítéka a szökésnek, annál gyorsabban meg lehet őket találni. Az esetek többségében egy ilyen csellengés után az derül ki, hogy nem volt otthon megfelelő a kommunikáció. Van, hogy a szülők is értetlenül állnak az eset előtt, mert azt gondolják, hogy mindent megadtak a gyereküknek, miközben éppen a változóban lévő lelkére nem figyeltek eléggé. Ha egy gyerek viselkedése más lesz, agresszívebb, titkolódzóbb lesz, vagy változik a baráti társasága, érdemes keresni az okát, hogy mi okozza a változást.” Topa Zoltán, azt mondja, fontos az elővigyázatosság. Ameny- nyiben elmegy otthonról a gyerek, legyen nála mindig feltöltött telefon és fényképes okmány. Fontos, hogy minél előbb keresni kezdjék a csellengő gyerekeket NYÁRON KÖNNYEBB VILÁGGÁ MENNI A virtuális valóság térnyerésével az életünk minden területe megváltozik egyik pillanatról a másikra Virtuális világ: a jövő itt van, és sose lesz vége A VR-szemüveget felhelyezi az ember a fejére, berakja a mobiltelefonját elé és indul a vitruális térbe VIRTUÁLIS VILÁG Ami eddig ígéret volt, az mára valósággá vált, 2016 tényleg a virtuális valóság (VR) éve lett. A hazai boltokban is kapható a VR-szemüveg, amely létező és nem létező világokba kalauzolhat bárkit úgy, hogy közben fel sem kell állnia a fotelből. A VR-szemüveget felhelyezi az ember a fejére, berakja a mobiltelefonját a szemüveg elé, és ha le van töltve a ma már néhány száz forinttól sok ezer forintig megvásárolható program, film vagy játék, akkor semmi nem menti meg attól a bátor vállalkozót, hogy egy kicsit belépjen a virtuális valóságba. Mint minden a világon, a virtuális valóság is alapvetően kétféle. Egyrészt van egy olyan irányzat, amelyet hiper- realizmusnak hívhatunk. Képzeljük el, hogy valamilyen táj vagy szituáció a lehető legélet- hűbben jelenik meg a szemünk előtt. Megtehetjük, hogy a fotelunkban ülve kirándulhatunk a világ nagyvárosaiban, ha éppen erre van igényünk. Elmehetünk a halpiacra, vagy kiülhetünk a tengerpartra naplementét nézni, persze csak 3 dimenziós filmen. Az érdekessége viszont, hogy mint a valóságban, ha oldalra fordulunk, akkor oldalsó dolgokat láthatunk. Ha éppen ejtőernyővel ugrunk ki egy gépből, akkor a felhők felett zuhanhatunk le a mélybe. Nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy belássuk: szédítő élmények ezek. Az ember megkapaszkodik a fotelban, amikor először megéli. Ha mondjuk versenyautót vezetünk, akár a fejünket forgatva irányíthatjuk a járgányt. Ez volt az a pont, amikor lapunk újságírója szinte gyerekként veszett bele a versenyautóval száguldás örömébe. Gyakorlatilag a letölthető filmek mennyisége, amely napról napra növekszik persze, szab csak határt vágyainknak. A másik irányzat éppen ellentétes ezzel. Itt nem a valóságot akarják minél pontosabban leképezni, hanem új valóságot teremtenek. Csodálatos vagy éppen förtelmes világot, nem létező lényeket, vagy létező lényeket alakítanak át kisebbé vagy nagyobbá. Itt aztán megelevenedik álmaink világa, vagy éppen a fantasyfilmekbe kerülhetünk bele, de úgy kell ezt elképzelni, hogy tényleg benne vagyunk, mert mellettünk és mögöttünk is van valami. Győzzön csak hátranézni az ember. Bár az is igaz, hogy néha jobb nem is hátranézni majd, mert akkor elveszik az ember, vagy sóbálvánnyá válhat az ijedtségtől. Persze az ember félni is szeret egy kicsit, úgyhogy úgyis hátranéz majd. Tulajdonképpen csak a képzelet szab határt a lehetőségeknek, és a letölthető programok, filmek, játékok mennyisége és minősége. Mármint ami a látványvilágot illeti. Mert ebben a virtuális valóságban is van giccs és művészet egyaránt. Aki lett már rosz- szul 3D-s moziban a film hatására, az el tudja képzelni, hogy ez a VR-szemüveg is veszélyes lehet az egészségre, ha valaki nem mértékkel használja. A szakértők már a kezdetektől arra figyelmeztetnek, hogy nehéz lesz tartani a mértéket, de elengedhetetlen. A valós világban érzékszerveink szinkronban vannak egymással. A beérkező ingereket testünk és agyunk képes kezelni, ám megzavarodik az elménk, ha érzékszerveink egymásnak ellentmondó dolgokat tapasztalnak. A virtuális valóságot lehetővé tevő eszközöket éppen ezért szakaszosan kell használni. Tanácsos félóránként 10-15 percnyi szünetet közbeiktatni. Nagyon fontos, hogy nem javasolt virtuális valóságba bújni, ha fáradt, beteg, stresszes, részeg vagy másnapos az ember. Már ma is ismert jelenség a GTP, azaz a Game Transfer Phenomena. Ha valaki sokat játszik számítógépes játékon, előfordulhat, hogy a játékok elemei átszivárognak a valóságba. Ilyen, amikor valaki pixelesebben lát tárgyakat, a játékban hallható hangokat hallja a valós életben is, vagy úgy reagál bizonyos ingerekre, mint ahogy a játékokban szokott. Mindez a veszély a VR-szemüveg túlzott használatakor is fennáll. Nem bonyolult a megoldás, csak nehéz, ha benne van az ember: le kell tudni rakni. Csejk Miklós Aki kísérteti céllal két napon át nem vette le a szemüveget Egyhuzamban 48 órát töltött a HTC Vive headsetje alatt Thomas Wiedemann, az A MAZE Festival alapítója idén januárban. Elmondása szerint nem tapasztalt fizikai problémákat, nem égtek a szemei, nem volt hányingere, sem fejfájása, ellenben a 25. órában olyan pánikroham jött rá, amely miatt majdnem leállította a kísérletet. Főként folyékony halmazállapotú ételeket evett, sok vizet és teát fogyasztott, mindemellett csokoládét és banánt vett magához, valamint emésztést lassító gyógyszert szedett. Tanácsos néha egy kis szünet...