Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-24 / 147. szám

• iWjiMtf MEGYEI KORKÉP 2016. JÚNIUS 24., PÉNTEK FELÜTÉS Üzen az MSZP „Sokan szeretnék nem észre­venni a másik embert, pedig mások szemében ők sem töb­bek, mint egy másik ember” (az MSZP videóíizenete). ÉRTHETŐ, UGYE? Éppen az ilyen „világos ” üzenetei miatt (is) tart ott az MSZP, ahol... F. I. HÍREK Színpadon Barcs legifjabb zenekara S Bemutatkozott Barcs legújabb zenekara, az Auroch Crown. A négytagú formáció először állt közönség elé és teltházas koncertet adott. De- telics Dániel alapító elmond­ta: jó érzés volt, hogy minden­ki felállt és együtt énekelték a dalokat. Több mint egy éve kezdtek el próbálni, barátok­ból áll a banda. J. G. Galiba a liba a rajzok jutalma KAPOSVA Két kaposvári és egy nagykanizsai és egy bar­csi nyertese van Csiky Ger­gely Színház által hirdetett rajzpályázatra. A jelentke­zőknek csupán annyi dolga akadt, hogy papírra vesse a Lúdas Matyi kedvenc jelen- ■ eteteit, vagy szereplőit a da­rabból. A legjobb rajzokat a kaposvári színház két Lúdas Matyi színésze sorsolta ki. A nyertesek egy életnagyságú plüss Galiba libát és egy szín­házbérletet vehettek át. J. G. Turisztikai kuponozás NAGYATÁD Kuponos lehető­séget kínál a turistáknak a Nagyatád-Rinyamente Tu­risztikai Egyesület. A "Fél­pénzes hétvége” kuponokat a szervezet weblapjáról le­het letölteni, illetve a Turisz­tikai Központ Tourinform iro­dájában is elérhető, szemé­lyesen átvehető nyitva tartá­si időben. A kedvezményekre jogosító bonokat július 8-10. között tudják beváltani. J. G. Éjszakai kisvasutazás A Kaszói Állami Erdei Vasút júniu? 25-én, szomba­ton éjszakai kisvasutazásra hívja az érdeklődőket, melyet tábortűz, szalonnasütés kö­vet. A vasút összefüggő erdő­területeken halad, a számos természeti különlegességet rejtő Baláta-tó közelében. J. G. Eltűntek a szúnyogok • Megtörtént az első szúnyogirtás a Dráva partján. Szerdán a napnyugta utáni órákban földi úton végezték el a szúnyoggyérítést Barcs il­letékességi területén. A véde­kezés során a Coratrin nevű vegyszert használták. J. G. A ciklus felidejében az LMP Somogybán is bővítené hálózatán Szél Bernadett: váltani kell Az LMP választási prog­ramjával járja az Országot a párt jelenlegi egyetlen elnö­ke. Szél Bernadett egyelő­re nem pihen, jóllehet sza­badságát, a családi nyaralá­sát - ahogy minden évben - most is Alsóbélaterepre ter­vezi később. Barcs és Bá- bonymegyer között éppen útba esett Kaposvár, ahol a helyiek akaratára hagyná, kell-e nekik gumifeldolgozó. Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu- Intenzív országjárásban van, Baranya és Dél-Somogy után milyenek a tapasztalatai? - kér­deztük a Lehet Más a Politika Kaposvárra látogató társelnökét szerkesztőségünkben.- Az utcai fogadórákon rend­szerint pénztárcakérdések­kel találnak meg az emberek: nincs munkahely, ha van, ak­kor nem lehet megélni a fizetés­ből. Falvakban ismerik az álla­mi földek privatizációját megtil­tó népszavazási kezdeményezé­sünket, a legjobban az tűnik fel mindenhol, hogy nagyon nagy a szegénység. A fiatalok az ok­tatásüggyel kapcsolatban for­dulnak hozzánk, hogy komplett szakok, képzések váltak fizetős­sé, és a vidéki fiatalság többsé­ge nem engedheti meg magá­nak a fővárosi egyetemeket. Mi az első diplomát ingyenessé ten­nénk mindenkinek.- Földrablás, korrupciós ügyek feltárása - mennyire azonosít­ják az LMP-t vidéken ezekkel az akcióvonalakkal?- Több üzenettel is azonosí­tanak, de látszik, vannak dol­gok, amikről sokat kell beszél­nünk még. Ilyen, hogy a zöld­politika nem csak környezetvé­delem, hanem az is, hogy egy agrárországban közösségi, ál­lami tulajdonban maradjanak a földek. Az alapvezető üzene­tünk itt az, ha nincsenek álla­mi tulajdonban a földek, akkor a mi munkahelyteremtő prog­Szél Bernadett szerkesztőségünkbe is elhozta pártja programját Döntsenek a kaposváriak Erre a beruházásra nincsen szükség, nincs annyi elhasz­nált gumiabroncs, amit fel kellene ily módon dolgoz­ni - mondta kérdésünkre Szél Bernadett, mi a vélemé­nye a kaposvári ellenzéki ösz- szefogásról a gumifeldolgo­zó ügyében. - Az újrahaszno- sításos technológiát támogat­juk, de megismerve a napvilá­got látott szakértői véleménye­ket mondhatjuk, hogy ez nem zöld- és környezetbarát beru­házás. Nagyon helyesnek gon­dolom, hogy egy ilyen hordere­jű kérdésben helyi népszava­zás döntsön, s a lényeg, hogy a végén a Kaposváron élők aka­rata érvényesüljön. Azt szeret­ném, ha olyan fontos kérdé­sekben mindig helyi népszava­zásokon dönthessenek az em­berek, ahol ilyen mértékben kívánja befolyásolni az életü­ket a helyi gazdaság és politi­ka - emelte ki az LMP társel­nöke. ramunk nem tud megvalósul­ni helyi gazdaságélénkítéssel, 150-200 ezer munkahely meg­teremtésével.- Mást sem hallunk, minthogy a kormányközeli oligarchák­nak szolgáltatták ki ezt a föld- vagyont...- A Greenpeace-szel és Án­gyán József professzorral (a Fi- desz-KDNP egykori államtitká­ra - a szerző) közösen van egy jelentésünk, amiben pont ezt ír­juk le, hogy a mostani politika visszaállítja a száz évvel ezelőt­ti állapotokat. S ezt vissza kell csinálni.- Mégis hogyan?- Vállaltuk, ha olyan helyzet- . be kerülünk, ami nyilván kor­mányrúd közelségét jelenti, ak­kor vissza fogjuk adni az állam­nak ezeket a földeket. Magyar- ország nem maradhat állami földtulajdon nélkül.- S hogyan áll az aláírásgyűjté­sük az erről szóló népszavazás kiírásához, amit Gőgös Zoltán (MSZP) kezdeményezett?- Örömmel jelentem, hogy megvan, a napokban le fogjuk adni az íveket.- Néhány közös ügyben nagyon jól működik az ellenzéki össze­fogás, Kaposvár is példa, a Ho- matech tervezett gumifeldol­gozója elleni fellépésben. A vá­lasztásokon is számíthatunk ilyesmire, vagy esetleg - okul­va a legutóbbi dunaújvárosi ku­darcból — elképzelhető egy elő­választás, hogy a legerősebb el­lenzéki jelölt induljon?- Mi ilyen előválasztás­ban nem veszünk részt, s ez a 2018-19-es parlamenti és ön- kormányzati választásra is ér­vényes. Önállóan készülünk és önállóan indulunk. Téves az az irány, ami arról szól, hogy ki, kivel akar és kivel nem össze­fogni, s nem pedig arról beszél­nek, hogy ki mit akar adni az or­szágnak. Az fogja majd leválta­ni a Fideszt, aki egy vonzó alter­natívát ad Magyarországnak, s olyan politikusokkal, akik a vá­lasztók számára hitelesek.- Nem minden áron kell leválta­ni a Fidesz-KDNP-t?- A Fidesz olyan mértékben kifordult régi önmagából, hogy már a saját szavazóiknak is kí­nos az, amit Orbán Viktor és kor­mánya tesz. A Fideszt le kell vál­tani, mert semmi jót nem hoz­nak már az országnak. Azonban ez a baloldali-liberális összefogás az egymással kapcsolatos ügye­ikkel foglalkozik, a Jobbik pályá­ja egy politikai vállalkozásnak tekinthető, ahol arra mennek, ahol a szavazatok vannak, egyik sem nevezhető hiteles útnak.- Az Önök hiteles politizálása mikor fog elvezetni oda,üogy le lehessen váltani a Fideszt?- Mindent megteszünk azért, hogy már 2018-ra.- Mindig kitérő választ ad, ki lesz a társelnöke most, hogy Schiffer András lemondott pozí­ciójáról, mit tippel mégis?- Nem szeretnék tippelni, még a jelöltállítások zajlanak, július közepén ki fog derülni.- Mire nem jut pénz a 2017- es költségvetésben sem - er­ről szólt kaposvári sajtótájékoz­tatójuk.- Arról is szól, hogy hová ten­nénk a pénzt. Oktatásba, egész­ségügybe és béremelésre. Ami­re viszont nem költenénk, az Paks2, de miniszterelnök úr sem tudna a várba költözni, Ro- gán úrnak sem lenne mit elköl­tenie propagandára.- Ha tehetné, Somogybán mire költené?- Ezt elsősorban a somogyiak­nak kellene megmondani, a tu­rizmusra mindenképpen. Egy olyan Magyarországot látok ma­gam előtt, ahol a biogazdálkodás­nak, a zöldség-, gyümölcsterme­lésnek és -feldolgozásnak kellene lehetőséget adni. Jónak tartanám például egy normatív alapú ház­szigetelési programot, jelentős mértékben biztosíthatna mun­kát helyben és energiafüggősé­günket is csökkentené. Közös­ségi gazdaságfejlesztési alap tá­mogatásával le lehetne cserélni a zsákutcás közmunkaprogramot. Magas fű, gyom a Rózsakertben, kopott padok, kaszálatlan sétányok Ultimátum a parkfenntartónak SIÓFOK Negyvennyolc órát adott a siófoki polgármester a zöldte­rületeket gondozó helyi cégnek, hogy elfogadható állapotokat te­remtsen. A képviselők és a vá­rosházi szakemberek sem elége­dettek a közterületek állapotá­val, közvetlenül a turisztikai fő­szezon elején. Lengyel Róbert siófoki pol­gármester arról számolt be: leg­utóbb Mezőfi Józsefné Meszes képviselő jelezte, hogy a hajóál­lomásnál a Rózsakért padjai ron­gálódtak, kopottak, a fű túlnőtt. A városi zöldterületek túlnyo­mó részének karbantartását az. NHSZ Kertfok Kft. végzi. - A vá­rosháza illetékes osztálya folya­matosan felhívja a kft. figyelmét a tapasztalt hiányosságokra, leg­utóbb már nem fizettük ki az ál­taluk kiszámlázott összeget, ez­zel együtt a minapi szemle után elfogyott a türelmem - így a vá­rosvezető. - A társaság ügyveze­tőjének címzett levelemben leír­tam: elfogadhatatlannak tartom, hogy Siófok városa a nyári fősze­Kisvonattal járta körbe a várost tavaly nyáron a zsűri zonban ilyen mértékű elhanya­golt közterületekkel rendelkez­zen (a Rózsakért virágágyásai gyomosak, a Beszédes sétányon kaszálatlan területek vannak, a sövények nyírása sok helyütt el­maradt). Sajnálattal kellett meg­állapítanom, hogy az NHSZ Kertfok Kft. folyamatosan meg­szegi, nem tartja be a vállalkozá­si szerződésben foglaltakat. A le­vélben felszólítottam a cégveze­tőt az elmaradt munkák 48 órán belüü elvégeztetésére, s felhív­tam a figyelmét: amennyiben a jövőben nem javul a munkájuk színvonala, a szerződés felbontá­sát fogom kezdeményezni. Szerencse, hogy még nincse­nek itt a turisták - ez még a ta­vaszi képviselő-testületi ülé­sén hangzott el annak kapcsán, hogy a városháza munkatársai „áldatlan állapotokat” tapasztal­tak egyes vízparti területeken. Az ezért felelős Balaton-parti Kft. ügyvezetője akkor arra hi­vatkozott: az utolsó viharos szél Siófokra sodorta a tó egész terü­letéről az uszadékot, nádtorzsát. Tavaly írtuk meg, hogy koráb­ban egy önkormányzati képvise­lő és egy másik képviselő gyer­mekének a cége konzorciumot alakítva a Kertfok Kft.-vel nyer­te el a város zöldterületeinek a karbantartási feladatait. Az ön- kormányzat idénre már csak a Kertfokkal szerződött. Emlékez­tetőül: 2014-ben Siófok lett Ma­gyarország legvirágosabb váro­sa, ennek'révén vehetett részt ta­valy az európai virágosítási ver­senyben, melyben a legszebb fő­tér elismerést is elnyerte. F. I. Hibás bevallás: telefonon is javítható SOMOGY Nem kell feltétlenül fel­keresnie‘annak a NAV ügyfél- szolgálatát, akinek javítania kell hibás személyijövedelemadó-be- vallását. PIN-kóddal ugyanis te­lefonon is korrigálható néhány hiba. A NAV tájékoztatása szerint a hibás szja-bevallást sokszor a NAV automatikusan javítja, de ha a hiba csak az adózó közre­működésével korrigálható, ak­kor az adóhatóság levelet küld a javítás lehetséges módjairól. Telefonon keresztül is javítha­tó bevallási hiba lehet például, ha a családi kedvezmény érvé­nyesítésekor a gyermek adatait hiányosan adták meg, vagy ha pontatlanul közölték az önkén­tes biztosító pénztári adatokat. A telefonos ügyintézéshez vi­szont PIN-kód szükséges, amit a „TEL” jelű adatlapon lehet kérni akár papíron, akár elektroniku­san. Az adatlap a NAV webolda­lán, a www.nav.gov.hu „Nyom­tatványkitöltő programok” me­nüpont alatt érhető el. M. K. i v

Next

/
Oldalképek
Tartalom