Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-24 / 147. szám

2016. JÚNIUS 24., PÉNTEK (SÄMfl Gyógytorn ■ •• •• ■ > koron kívül ► Folytatás az 1. oldalról SZENTGÁLOSKÉR Körön kívül kerültek, panaszolta Péter Bélá- né szentgáloskéri olvasónk, aki felháborodott azon, hogy szere­tett rokona nem jut megfelelő fi­zikoterápiás ellátáshoz. Nővére stroke-ot kapott, amelynek kö­vetkeztében jobb oldala teljesen lebénult. A kaposvári, illetve a szigetvári kórházban kezelték, majd további ellátásra otthonába bocsátották, Szentgáloskérre. Az otthoni kezelés tulajdonképpen gyógytorna lenne, heti két alka­lommal. Csakhogy a településre nem jön gyógytornász.- Felkerestem a háziorvost eb­ben az ügyben, de tőle azt a vá­laszt kaptam, hogy Szentgálos- kér és Somodor nem tartozik be­le ebbe a körbe, ami azt jelen­ti, hogy valahogy kimaradnak, oda nem járhat gyógytornász - mondta Péter Béláné. - Az a kér­désem, hogy ezen a két telepü­lésen nem ugyanolyan embe­rek élnek, mint másutt? Ők nem betegedhetnek meg, az ő bérük­ből nem vonják le a járulékokat, amelynek alapján ugyanúgy jo­gosultak lennének az ellátásra, mint a városokban élők? Kérdésünkre Cserhalmi Gá­bor mernyei háziorvos megerő­sítette: tudomása szerint való­ban nincs gyógytornászi ellátás a két községben, de azt nem tud­ja, hogyan eshettek ki a körből. „Szerződéses adatállományunk alapján megállapítottuk, hogy Szentgáloskér és Somodor tele­pülések otthoni szakápolásra vonatkozó területi ellátási köte­lezettségének biztosítását a bar­csi székhelyű SOMOGY-REHAB 2000 Bt. vállalta fel” - közölte kérdésünkre az OEP sajtószolgá­lata. Felhívták a figyelmet arra, hogy az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztárral finanszírozá­si szerződést kötött otthoni szak­ápolást végző szolgáltatók listája elérhető az OEP honlapján, a há­ziorvosok és betegek innen, és az illetékes hivatalokban is tájé­kozódhatnak arról, hogy az ellá­tás mely szolgáltatók révén biz­tosítható. Otthoni szakápolási ellátás ed­dig is volt Szentgáloskéren és So­modorban, de gyógytornászt va­lóban nem tudtak biztosítani, ám most olvasónk panasza nyo­mán „intéződik”, fogalmazott la­punknak a szolgáltató.- Ezt azonban nem lehet két pillanat alatt megoldani. Meg kell találni a gyógytornászt, aki hajlandó kimenni a faluba - mondta Krisztbaum Edina, a SOMOGY-REHAB 2000 Bt. veze­tője. - Be kell szerezni a megfe­lelő OEP-, ÁNTSZ-, és biztosítási engedélyeket, lefolytatni a mun­kaszerződési eljárásokat. Eddig gyógytornászt valóban nem tud­tunk küldeni, de ez nem is az alapellátás része, nem feltétele az otthoni szakápolásnak, csu­pán egy bonusz... K.G. ülfttgiHR A nagyobb településen, pláne a városokban élőknek az ellátás elérhető, pedig a falusi ugyanúgy fizet érte , hosszú a várólista, gyakran szívjőságból dolgoznak w----------------------------------------­K evés a vizitszám Hat-nyolc otthoni szakápolá­si szolgálat is létezik Somogy­bán. felosztottak közöttük a me­gvet. A Mozgáskorlátozottak So­mogy Megyei Egyesületének ott­honi szakápolási szolgálata 70 településen működik Somogy­bán. Azonban nem ók határoz­zak meg szabadon, hogy hol te- vékenykedhetnek, csak az ön- kormányzatokkal es az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár­ral kötött megállapodás alapján járhatnak el egy területen. - Az OEP határozza meg és finanszí­rozza, hogy melyik településen dolgozhatunk, és egyes beteg­nél hány vizitet folytathatunk le - mondta Hegedűs Lajos, a moz­gáskorlátozottak megyei egyesü­letének elnöke. - Az állami költ­ségvetés szabja meg a kerete­ket. Csakhogy az állam többnyire kevesebb vizitszámot fizet, mint amennyit kellene, A lelkiismere­tes szolgálatok ilyenkor túllépnek ezen. Ha 14 vizitet ir elő az orvos, és csak nyolcat fizet az OEP, nem hagyjuk ott a beteget, az utolsó hatot ingyen végezzük... A Monika-M Otthonápolási és Hospice szolgálat 46 somo­gyi településen van jelen a bar­csi, csurgói, kadarküti, nagyatá­di. siófoki és a tabi járásban. Ve­zetője szerint nincs olyan telepü­lés az országban, ahol ne lenne lefedettség. - Ami most a hely­zetünkre jellemző. hogy várólis­ták vannak mindenütt. Erről nem mi tehetünk - mondta Kerkai Gyuláne. - A másik gond az. ha az OEP által meghatározott ke­reteken túl teljesítünk, nem fize­tik ki. Több anyagi forrás, meg­becsülés kéne hogy jusson az otthoni szakápolási szolgála­toknak. Ha az alapellátásba már nem tartozik bele egy beteg, magá­ra marad, nehezen talal alterna­tívát, mondta Dévai Gabriella ka­posvári gyógytornász, a Dévai Fi­zikoterápia vezetője. Ők házhoz is mennek, de az OEP által nem finanszírozott szolgáltatásuk ön­költséges a pácienseknek. Azt tapasztalják, hogy egyre na­gyobb az igény a gyógytornára, főként az ambuláns ellátásra. Eufória Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu N em egészen három esztendő leforgása alatt hatalmasat változott a világ. Talán még emlékeznek rá: 2013 októbe­rében Amszterdamban világbajnoki selejtezőn minden idők egyik legnagyobb zakóját könyvelhettük el. A házigazda hollandok 8-1-re tömtek ki bennünket, s akkoriban mindenki a magyarok (le)szereplésén csámcsogott. Most is rólunk beszélnek, csak éppen egészen más miatt. Az Eb előtt nem kevesen voltak, akik azt mondták, pont nélkül zá­runk. Öt lett belőle és csoportelsőség... Ha nem is feltétlenül ját­szunk mindig jól, ellenben küzdeni azt nagyon tudunk, amit akár példaként is lehet állítani a többi nemzet számára. A magyar válogatott fellépései - nem igazán találni rá jobb kifejezést - szent és sérthetetlen dologgá avanzsáltak. Ha ők játszanak, kiürülnek az utcák. Az emberek egy része a tv előtt ülve, mások csoportokba ve­rődve szurkolnak a kivetítők előtt. Kivételek azért persze akad­nak. A Videoton FC-Piast Gli­wice felkészülési mérkőzést - történetesen a lengyel bajnok­ság ezüstérmeséről van szó - példának okáért pontosan a magyar-portugállal agy időben ját­szották Felcsúton a Pancho Arénában. Hogy a teljességgel ért­hetetlen időpont választásnak vajon mi lehetett az oka, talán so­ha nem fogjuk megtudni... Arra viszont rövidesen választ kapunk, hogy a számunkra (már mindenképpen) emlékezetes Európa-bajnokság után sike­rül-e újra megtölteni a magyar stadionokat, visszacsábítani a szurkolókat. Tartok tőle, hogy nem számíthatunk gyökeres vál­tozásra. A legjobbjaink külföldön légióskodnak, mert ott sokkal jobban elismerik és megbecsülik őket anyagilag, s ez a folyamat az Eb után gyaníthatóan még inkább felerősödik csak. Marad tehát nekünk a válogatott. Együtt lehet sírni és örülni, ünnepelni Dzsudzsákékkal - szerencsére most az utóbbiban le­het részünk -, s ha kell, akár a világ végére is elkísérjük őket. Most is rólunk be­szélnek, csak ép­pen egészen más miatt. Gumiüzem: Gelencsér és Szita is aláírt ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Bár a helyi válasz­tási bizottság elutasította, a Kaposvári Törvényszék hite­lesítette az aláírásgyűjtő ívet. A népszavazás kiírásában re­ménykedőknek így július 14-ig kell osszegyűjteniük körülbe­lül 13 500 szignót a kezdemé­nyezést támogató kaposváriak­tól, ha ez sikerül, a megyeszék­hely képviselő-testületének ki kell írnia a helyi referendumot. Mely akkor lesz érvényes és eredményes, ha a városlakók több mint fele elmegy voksolni. Információink szerint egy hét alatt 5500-6000 aláírást sikerült összegyűjtenie az ak­tivistáknak, vagyis a szüksé­ges mennyiségnek valamivel több mint fele hiányzik még három héttel a végső határidő előtt. A. V Ezüstérmesek a somogyi tűzoltók SOMOGY Szombathely adott otthont június 20-22. között a katasztrófavédelmi ADR-el- lenőrök első országos szak­mai vetélkedőjének, melyen a veszélyes áruk közúti szál­lításának kontrollját végzők között sikerrel szerepelt So­mogy megye párosa: Borsos Tamás és Fülöp Péter tűzol­tó alezredes ezüstérmes lett a szakmai versenyen. A kétfős csapatoknak szak­mai tesztet kellett kitölteniük, egy esettanulmányt kidolgoz­ni, melyhez szükségszerű volt a jogszabályok alapos ismere­te. A második napon két gya­korlati feladatot kellett meg­oldaniuk a párosoknak, mely­nek az egyik részét a somo­gyi páros teljesítette a legjob­ban, így különdíjjal jutalmaz­ták őket. Gy. Zs. HIRDETÉS Legyen Önnek is teteje! Tetőkiegészítők RAKTÁRRÓL! m * » lTH ! M ! 111.!ßM rf.4 ' ! lH í IHh HJ íHV* I Lri lU Beck Tetoszeruiz Kft. 82/416-808 Kaposvár, Agip melletti épület tiecK-tetÖ.lltl HIRDETÉS A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! aiaMüiWifla>kTS<iiiiogYvteri@«tiedi.aworks.hu Telefonszámunk: 06-40/510-510 ü HIRDETÉS W # TERMENYFELVASARLAS a Cargill Magyarország Zrt. telepein Folyamatos terményátvétel piaci, naponta frissülő árakon. Nagyatád (7500 Nagyatád, Taranyi út) Vidóczi Aliz: +36 70/430-6212 Bokor Erika: +36 82/553-402 Mátyás Tamás: +36 30/565-3584 Barcs (7570 Barcs, Drávapart 2.) Rónai Antal: +36 70/430-6213 Mátyás Tamás: +36 30/565-3584 Bokor Erika: +36 82/553-402 Kaposvár (7400 Kaposvár, Malom u. 10.) Pápai Zoltán: +36 70/428-9030 Kovács Gábor: +36 30/565-4748 Horváth Zsuzsanna: +36 82/528-791 Cargill Magyarország Zrt. 1134 Budapest, Váci út 37. Tel.: +36 (1) 236 1400 • Fax: +36 (1) 236 1469 O Cargill, Incorporated. All Rights Reserved. www.cargill.hu Kiskorpád (7524 Kiskorpád, Vörösmarty u.) Knoch János: +36 70/331-8996 Kovács Gábor: +36 30/565-4748 Horváth Zsuzsanna: +36 82/528-791 Cárgill HIRPETÉS A Balaton legváltozatosabb kulturális programkínálatát a KULTKIKÖTŐkben találja! t Pl 1 Több mint kétszáz esemény két hóna­pon át három hely­színen - Balaton- földváron, Balaton- bogláron és Balaton- fenyvesen - nagy­színpadon és kis- színpadon, fedett helyszínen és a csil­lagos ég alatt - az igényes szórakozás jegyében! Üdítő mi­nőség a nyári napokon és estéken. Olyan sztárok és közönségked­vencek lépnek színpadra a KULT- KIKÖTŐben, mint az ExperiDan- ce Társulat, Hernádi Judit, Gálvöl- gyl János, a Quimby, Hámori Gab­riella, Szabó Kimmel Tamás, Ba- dár Sándor, Csonka András, Détár Enikő, Csányi Sándor, Sáfár Móni­ka, Hujber Ferenc, Pindroch Csa­ba, Tóth Vera vagy Szabó Győző. A színes program­palettán találunk pergő vígjátékokat, romantikus komé­diákat, borzonga­tó krimiket és be­szélgetéseket sztá­rokkal, lesz ope­rett, musical, jazz­es rockkoncert, ta­lálkozhatunk dí­vákkal, írókkal és táncosokkal, illet­ve megújul a kertmozi. A gyereke­ket a legszínvonalasabb bábszín­házi és színházi előadások, kon­certek várják - már Siófokon is! Újdonság az Early Bird kedvezmé­nyes elővételi jegyvásárlás. Vált­sa meg jegyét már most! Részle­tek: kultkikoto.hu, facebook.com/ KULTKIKOTO. Kedvezményes on­line elővételi jegyvásárlás: kultki- koto.jegy.hu *

Next

/
Oldalképek
Tartalom