Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-02 / 77. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP • 2016. ÁPRILIS 2., SZOMBAT FELÜTÉS Reptéri gyereksors Tizenegy napja várakoztat­nak a hatóságok egy nyolc­éves kisfiút a repülőtéren, mert papírok nélkül, egyedül érkezett. Vizsgálódnak, kito­loncolásra váró bevándorlók közé helyeznek, anyukát ke­resnek. Épp tizenegy napja. PÁRIZSRÓL beszélünk! Már ott is megőrült a világ? mk HÍREK Somogyszobi hagyományőrzők SOMOGYSZOS A somogyszobi Vilma Háza Alapítvány immár harmadik alkalommal hívta a gyerekeket a „Húsvéti Rét” programra, ahol a népi játéko­kat elevenítették fel. Sok jutal­mat osztottakki a rajz- és a to­jásgyűjtő versenyen résztve­vők közt, valamint akik a tizen­hat próbát teljesítették. A helyi­ek mellett a környező települé­sekről is érkeztek gyerekek, s játékos honismereti tudás bir­tokában sok-sok csokival tér­hettek haza. Gy.J. Utat, hidat adtak át Ecsenyben C í Hf Pénteken adta át a Petőfi utca felújított hídját és az újraaszfaltozott utat Witzmann Mihály országgyű­lési képviselő és Kőkuti Ist­ván polgármester. Mindez 14 és fél millió forint érték­ben területfejlesztési pályá­zatból valósult hneg. A ren­dezvényalkalmából hagyo­mányos sváb táncokat adott elő az Ecsenyi Szépkorúak Egyesületének Hagyomány- őrző csoportja. K.V. Tanácsadás egy szívsebésztől • Papp Lajos, szívse-( bész professzor tartott elő­adást Test, lélek, szellem har­móniájának megőrzése cím­mel a Fonyódi Kulturális In­tézményükben. Az előadás után dedikálással egybekö­tött könyvvásárlási lehetőség is volt az érdeklődőknek. K.V. Olaszország képekben KAPOSVÁ A METEOR TTE és a TIT közös rendezésében a Detrich házaspár tartott él­ménybeszámolót a TIT szék­házban pénteken. A házaspár olasz útjáról láthattak képe­ket az érdeklődők, Bologna, Ancona és San Marino neve­zetességeit mutatták be. K.V. Változik a forgalom GYÉKÉNYE Április 4-től tava­szi változások lépnek életbe a vasúti menetrendben. A Gyé- kényes-Pécs vonalon új vonat közlekedik munkanapokon, Szigetvár és Szentlőrinc kö­zött. H. M. A környezetbarát technológia iránt már érdeklődnek a világban * GumihullaWék-feldolgozó“ (aposváran ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR - A hulladék-újra­hasznosítás a következő évek legfontosabb iparága lesz - mondta Szita Károly polgár- mester a pénteki sajtótájékoz­tatón. - Aki a környezetiparba fektet, az az elkövetkező évti­zedet meg fogja nyerni. Kapos­vár elkötelezett a zöldmegoldá­sok iránt, ezért cseréltük le a tel­jes buszflottánkat gázüzeműre, ezért használjuk a cukorgyá­ri biogázt intézményeink fűté­sére, ezért építettünk korszerű hulladékfeldolgozót, s ezért ál­lunk át egy új, korszerű szenny­vízkezelésre is. A gumihulladék-feldolgozó az említett, nemrégiben átadott hulladékfeldolgozóval szemben épül majd, a Homatech Recyc­ling Zrt. pénteken reggel ajánla­tot tett erre, a Keleti ipari park­ban lévő héthektáros területé­re. - A cég négyzetméterenként 1800 forintos áron, azaz 122 millió forint plusz áfáért vásá­rolja meg a területet - hangsú­lyozta a polgármester.- A 16 milliárd forintos, ma­gántőkéből és hitelből megvaló­suló beruházás 50 új munkahe­lyet teremt a városban, s még az .idén elkezdődik, s 2018 első ne­gyedévében befejeződik - emel­te ki István Gábor vezérigaz­gató. - A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az elmúlt hó­napokban vizsgálta a Homatech gumifeldolgozó technológiáját, s ez idő alatt 36 telektulajdonos felajánlása érkezett be hozzánk, köztük a kaposvári önkormány­zaté. Kaposvárra a város pél­damutató környezetvédelmi szemlélete miatt esett a válasz­tásunk, illetve azért, mert elkö­telezett a fenntarthatóság iránt, és nyitott az új környezetbarát technológiákra. István Gábor hangsúlyozta, az MTA jelentésében megerősí­tette, hogy egy teljesen zárt hul­ladékhasznosítási rendszerről van szó, nem hulladékégetésről, ami minden tekintetben megfe­lel a legszigorúbb környezetvé­delmi előírásoknak. - Célunk az is, hogy ezt a környezetba­rát technológiát a világ számos országába el tudjuk juttatni - mondta. - Hőbontásos technoló­giával, 250 és 650 fok között dol­gozzuk majd föl egy zárt rend­szerben a használt gumit, mely­ből koksz, acéldrót, tisztított gáz és olaj keletkezik, amivel műkö­dik majd az üzem. A Kaposvárra tervezett gyár kapacitása 30 ezer tonna lesz, az üzemben 100 százalékban hasznosul a gumihulladék. El­hangzott: a világban már most széles az érdeklődés a Homa­tech által alkalmazott technoló­gia iránt. Márkus Kata 1* Százhalombattának nem kellett, mások sorban álltak érte Január elején több mint ezer ember demonstrált az alig 19 ezer lakosú Százhalombat­tán a tervezett gumipirolizáló üzem ellen, a nyilvánosan meg­fogalmazott és jelentős társa­dalmi ellenállást keltő környe­zeti aggályok a beruházókat is elgondolkodtatták - írta test­vérportálunk. a Nol.hu febru­ár elsején. Információik szerint a Csányi Sándor érdekeltségé­be tartozó cég menedzsment­je nemcsak a Magyar Tudomá­nyos Akadémiától kért taná­csot, hanem a Fidesz egyik is­mert környezetpolitikusától is. A Nol.hu cikkében kitért rá. hogy míg Százhalombatta kihátrált az üzletből, jelentős részben a de­monstráció, illetve a már több mint ötezer tiltakozó aláírás mi­att, addig többtucatnyi telepü­lés jelentkezett. melyek a be­ígért 50 munkahely és az éves szinten 100 millió forintos ipar­űzésiadó-bevétel reményében készek voltak vállalni a feldol­gozót. A lap arra is rámutatott, hogy a százhalombattai önkor­mányzat által felkért szakmai és tudományos tanácsadó tes­tület komoly hibákat és hiányos­ságokat talált a műszaki leírá­sokban, és olyan információkra bukkant, amelyek a környezet- védelmi és egészségügyi határ­értékek jelentős túllépését való­színűsítették. Sz. T. Beléptető: a kormányhivatalhoz fordultak a siófoki romák Tornaterem Alapkő és időkapszula lapunkkal a görgetegi földben SIÓFOK A beléptető ponto­kon nem lesz motozás, sorál­lás, mindenki szabadon közle­kedhet a sétányon, a biztonsá­gi őrök csak akkor lépnek fel, ha valaki nem oda illő módon viselkedik - nyomatékosítot­ta Lengyel Róbert polgármes­ter a siófoki képviselő-testü­let ülésén azok után, hogy Né­meth Zsolt, a Siófoki Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke bejelentette: a megyei kormányhivatalhoz fordultak, azt kérve, hogy vizsgálja felül a siófoki testületnek a Pető­fi sétány nyári rendjét szabá­lyozó, nemrégiben hozott dön­tését. Ahogyan már megírtuk, a roma szervezet diszkrimina­tívnak és törvénysértőnek tart­ja azt, hogy a főszezon hétvé­gi estéin, éjszakáin szűrőpon­tokat állítanak fel a sétányon, ahol a biztonsági terv szerint „a biztonsági személyzetet fel­ruházzák azzal a joggal, hogy eldönthesse, kit enged be és kit nem, továbbá, hogy a már bent tartózkodók közül ki az, akit indoklás nélkül kiküld­őét, kikísérhet a teljes terület bármely részéről... A területre történő belépés során a bizton­sági szolgálatnak jogosultsága ruházat- és csomagátvizsgá­lást végezni”.- Nem a bűnözők védelmé­re kelünk, dé nem engedhe­Megválogatják a korzózókat tő meg, hogy biztonsági őrök­nek adjunk olyan hatáskört, ami valójában a rendőrt illet­né meg - mondta az ülésen Né­meth Zsolt. - Nem csak a cigá­nyok védelmében lépünk fel, bárkit érinthet a diszkriminá­ció, ami nem fog jó fényt vetni Siófok városára. Lengyel Róbert szerint a ci­gány kisebbségi elnök han­gulatot kelt és sületlensége­ket beszél. - Nem a bőrszín az érdekes, hanem hogy a sétá­nyon szórakozók ne kötekedje­nek, ne ott végezzék el a dolgu­kat - így a polgármester. - És nem kell női táskát, mobiltele­font se lopni! Aki még tud fe­lelni e kritériumoknak, annak jó szórakozást kívánunk, aki nem, annak nincs ott a helye. A napokban egyeztettem az új rendőrkapitánnyal és a sé­tány biztonsági vezetőjével. A sétány-rendszabályok a rend­őrség részéről is teljes mér­tékben támogathatók, a kapi­tány a bűncselekmények szá­mának radikális csökkenésére számít. Vagy ez az elnök úrnak nem felel meg? A siófoki városvezető szerint idén nyáron már „nem sze- dett-vedett, képzetlen őrök” teljesítenek szolgálatot a kor­zón, kizárólag a jogszabály ál­tal előírt végzettségű bizton­sági őröket alkalmaznak, aki­ket éppen a jogszabályok ha­talmaznak föl arra, hogy bi­zonyos döntéseket meghoz­zanak. - A vendégek azt fog­ják érezni, hogy nagyobb biz­tonságban vannak; ezért fizet a város, a kulturáltabb körül­ményekért. Ahogyan megírtuk, 43,5 millió forintjába kerül Siófok­nak a sétány új rendje. A tes­tületi ülésen egyébként Né­meth Zsolt, a nemzetiségi ön- kormányzat helyi elnöke arra kérte a jelen lévő Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képvi­selőt: a parlament hirdessen zéró toleranciát a kirekesztés ellen! Fónai Imre GÖRGETEG Száznyolcvan millió forintból - a Nemzeti Közneve­lési Infrastruktúra Fejleszté­si Program keretében - új tor­naterem épül Görgetegen: az alapkövét Boros Anita helyet­tes államtitkár, Fadgyás Atti­la polgármester és Szászfalvi László országgyűlési képvise­lő tették le az iskola udvarán. Boros Anita elmondta, hogy teljes mértékben állami beru­házásból valósul meg az épít­kezés, az önkormányzatot nem terheli semmilyen kiadás. Or­szágosan harmincnyolc milli- árdot fordítanak ilyen jellegű beruházásokra. A tornaterem­mel évtizedes hiányt pótolnak Görgetegen. Somorjainé Pados Edit isko­laigazgató arról beszélt: a helyi óvodában korszerű tornaszoba van, s a gyerekeknek csalódás volt az iskola elmaradott, vizes blokk nélküli tornaszobája. Bí­zik abban, hogy már szeptem­berre elkészülhet az új csar­nok, s már az új tanév kezde­tekor használatba tudják azt venni. Az alapkőletétellel egy idő­ben egy időkapszulát is elhe­lyeztek, melyben a látvány­terv mellett az aznapi Somogyi Hírlapot, a község kis címe­res zászlaját, az iskola tanulói és nevelői, valamint a képvise­lő testület névsorát is elhelyez­ték. Fadgyas Attila polgármes­ter elmondta: ötven év múlva nyithatják majd fel az utódok az időkapszulát. Gyürke József t A

Next

/
Oldalképek
Tartalom