Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-02 / 77. szám

2016. ÁPRILIS 2., SZOMBAT ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSÚJLAK A rókák veszett­ség elleni vakcinázását végzik a következő két hétben: a ka- posújlaki reptérről szállnak fel a munkát végző repülők, a fa­gyasztott húspogácsákat a Ka­pos Airport Kft., 15 munkatár­sa szórja majd a szokásos tava­szi akció keretében összesen 43 ezer négyzetkilométernyi területen.- Évente kétszer, ősszel és tavasszal végezzük a vakcin- ázást - mondta el érdeklődé­sünkre Szemző Ernő, a Ka­pos Airport Kft. ügyvezetője. - Változó, hogy mennyi ideig tárt a munka, ha mindennap tudunk dolgozni, akkor nagy­jából két hét alatt végzünk. Most mintegy 43 ezer négyzet­kilométernyi területén szór­juk a vakcinázott húspogácsát az állatoknak, a Duna-Tisza közén illetve a Dunántúlon a hátártól 50 kilométeres sávon belül. Mivel azonban Szeren­csen találtak egy veszett ró­kát, ezért a város 50 kilomé­teres körzetét duplán szórjuk meg, vagyis nem kilométeren­ként, hanem 500 méterenként szórjuk a vakcinát. Ez egy ki­csit több, mint ötezer négyzet­kilométernyi plusz kezelendő területet jelent a számunkra. A nagyjából két hét alatt 1340 karton, összesen több mint 900 ezer darab fagyasz­tott húspogácsa kerül ki a te­rületre. Egy rókának egy da­rab pogácsát kell megennie ahhoz, hogy védett legyen a veszettséggel szemben. - A hatóanyag két hétig aktív, azt követően hatástalanná vá­lik - tette hozzá Szemző Er­nő. - Az sajnos nem követhe­tő nyomon, hogy vajon az ösz- szes pogácsa elfogy-e, ám a kezelést követően két-három hónap múlva bizonyos meny- nyiségű rókát kilőnek a szak­emberek négyzetkilométe­renként, s vizsgálják, hogy fo- gyasztott-e a szérumból. Ha más húsevő eszik belőle, baja nem lesz tőle, azért van legel­tetési tilalom, mert ha olyan állat fogyasztja, amit aztán exportálnak, a szervezetében kimutatható, mint gyógyszer. Márkus Kata Negyedszázada végzik a feladatot A rókák veszettség elleni vakcinázása 1992-ben kez­dődött, a Kapos Airport Kft. 1995 óta végzi a munkát. Szemző Ernő szerint egyelő­re nem lehet kijelenteni, hogy nincs veszett róka hazánk­ban, ugyanis a környező or­szágok egy részében még nem vakcináznak, s a rókák nem ismerik az államhatá­rokat. Eheztette és verte a nevelőszülő „Óriási döntés”, ez az első a Balaton partján Kutyás strand Fonyódon Ebadta Balaton: Fonyódnál már kutyás strand is van ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A vádirat szerint a kis­lány a többi gyermekkel szem­ben nem kapott üdítőt, édessé­get, nem étkezhetett a család­dal, később már a család közös étkészletét, evőeszközét sem használhatta. Előfordult, hogy ételmegvonással is büntette a vádlott a gyermeket. Nem volt ritka, hogy közben a nevelő­szülő a trágár szavakkal szidal­mazta és többször bántalmazta, előfordult, hogy az ütlegelés va­lamilyen eszközzel történt, ami­től a sértettnek nyolc napon be­lül gyógyuló sérülései keletkez­tek. A kislánynak hiányos volt ruházata és iskolai felszerelése. A családban nevelkedő gyerme­kek rosszalkodása esetén a sér­tett kapta helyettük a büntetést, előfordult, hogy rossz viselke­dés esetén nem feküdhetett az ágyába, az éjszakát a földön fek­ve kellett töltenie. A gyereknek egészségügyi problémái lettek, míg végül 2014. novemberében kikerült a vádlott neveléséből. Az ügyészség a vádlottal szem­ben felfüggesztett szabadság- vesztést indítványozott, a vád­emelésről értesítette a megyei kormányhivatalt. Szűcs T. BALATON A Balaton első kutyás strandja a fonyódi, a vízirend­őrség mögötti strandterületet jelölte ki erre a célra a város képviselő-testülete. „Kutyások örömére végre egy óriási dön­tés született!” - lelkendezik a döntés hírét véve a Kutyaba- rát.hu weblap. A kutyások ré­gi igénye, hogy a Balatonnál is legyen kijelölt strandterüle­tük. Ez a téma több települé­sen is napirendre került, nem­régiben például Siófokon, ahol a hasonló kezdeményezéssel előálló civil szervezet azt a vá­laszt kapta: Ántsz-előírások miatt nem lehet kutyát a Bala­tonban fürdetni. A Kutyabarát.hu már tavaly felvette a kapcsolatot több Ba- laton-parti településsel, hogy találjanak valamilyen megol­dást. Fonyód most pozitív vá­laszt adott és tudomásuk sze­rint Balatonbogláron is ha­marosan tárgyal erről a kép­viselő-testület. A kutyabará­tok egyébként mindkét önkor­mányzat számára javaslatokat dolgoztak ki a kutyás strand kivitelezésével és üzemelteté­sével kapcsolatban. Győrffy Árpád, a Balaton- tipp.hu információs portál szerkesztője is régóta szorgal­mazza kutyás strandok kije­lölését, de eddig sikertelenül. Győrffy úgy tudja: elméletileg ennek nem volna akadálya, hi­szen csak a hivatalosan kijelölt strandokon tilos a kutyafürde­tés, az egyéb helyeken nem, márpedig ilyet biztosan szá­mos településen lehetne talál­ni. A szerkesztőnek az a tapasz­talata: több olyan strandrész is akad a Balaton-parton, ahol ed­dig is megtűrték a kutyásokat, például Fűzfőnél, vagy éppen a fonyódi vízrendőrség mögött, ahol most ezt az ottani képvise­lő-testület hivatalossá is tette. A tihanyi Belső-tónál pedig van kijelölt kutyás strand is, igaz, az nem a Balaton, csak majd­nem... Fónai Imre MEGYEI KORKÉP Csak az számit Czene Attila attila.czene@mediaworks.hu A hova nem rajtunk áll. A miért az Isten titka. A hogyan a mi szabadságunk. Ezt Jókai Anna írónő tapasztalta, majd fogalmazta meg. Megfejteni nem könnyű gondo­latsorát, de talán nem is nehéz. Valóban nem rajtunk múlik, hogy hová születünk, s ez a szerencse/szerencsétlenség annál is fontosabb, mért Ma­gyarországon ezzel túlnyomórészt el is dől az ember sorsa, legalább is inkább lefelé lehet zuhanni, mint felfelé kitör­ni. Vegyük például ezt: mennyire másképp alakulhat annak sorsa aki fővárosi palotába, diplomás menedzser szülők­től jött a világra, ahol a családban megszokott az évenkénti két-három „nyaralás”, s fejtörést az okozhat, hogy az új Mer­cedes és BMW modell közül épp melyiket vegyék meg. Szem­ben a belső-somogyi zsákfaluba született gyermekkel, aki máshová jár iskolába biciklivel vagy busszal, legalább egyik szülője munkanélküli, s ha boltba mennek, fillérre számolni kell, hogy mire juthat pénz, s mire nem. Hogy miért így van ez, Is­ten miért bízta ránk azt, hogy ezeket a hatalmas egyenlőt­lenségeket legalább mérsékel­ni próbáljuk, én nem tudom. Arra hiába vár, hogy egyszer majd megjön az ember esze,'s a felelősség tudata erősödik, nem hagy senkit az út szélén - hiszen naponta látjuk, hogy nem így van. Persze addig rendben van a dolog szerintem, hogy aki okosabb, igyekvőbb, többet dolgozik, az jobban élhessen, mint a tunya. De például miért dobnak ki az emberek éven­te ezer tonnaszám ételt a szemétbe kis hazánkban, miközben milliók éheznek, vagy legalább is nem lakhatnak jól? Van azért ebben a rendszerben is szabadsága kinek-kinek. Jól látszik ez a somogyiak, olvasóink egy részének összefo­gásán, akik rövid időn belül 5 millió (!) forintot adtak össze egy karádi család megsegítésére. Ilyenkor az ember egy kicsit büszke a közösségre, s mintha reményként felcsillanna a fény az alagút végén. Ilyenkor tényleg át lehet érezni, nem csak kapni, hanem adni is jó! Amúgy meg Márai Sándor igaz szavai jutottak eszembe: A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szí­vünkben maradt. Ha így van, akkor próbáljunk meg ennek megfelelően élni. És így van, biztosan. Mifelénk már azzal el is dől az ember sorsa, hogy hová született. A karádi család javára megmozdult az egész ország KARAD Könnyekkel a szemé­ben hálálkodott Verb Ferenc- né mindazoknak, akik ado­mányaikkal segítettek abban, hogy ne vegyék el a házat a sú­lyosan sérült fia és a család fe­je felől. Történetükről koráb­ban már beszámoltunk. Fe­renc fia házvásárlásra vett fel svájci frankos kölcsönt, ame­lyet nem tudott fizetni, mert nem sokkal később baleset ér­te, elgázolták, amikor motorral közlekedett. Azóta a férfi éber kómában van. Többször megműtötték, de állapotában nem követke­zett be javulás, így a nap 24 órájában az édesanya gondo­zására szorul. Közben a család minden pénze a fiú gyógyítta­tására ment el, emiatt nem tud­ták fizetni a kölcsönt, amely­nek törlesztése végül havi 120 ezer forintra duzzadt. A szülők a kölcsönhöz jelzálogként a sa­ját lakásukat és a szőlőültet­vényüket ajánlották fel, ez ke­rült veszélybe. A bank ultimá­tumot adott, ha március végéig nem fizetnek ki ötmillió forin­tot, elveszik az ingatlant.- Egyetlen hónapunk volt arra, hogy összegyűjtsük a pénzt. Március 3-án indítot­tam el az akciót egy közösségi portálon. A Somogyi Hírlap is segített. Eleinte nem is hittük el, hogy sikerülhet, de csodá­val határos módon összeadták az összeget az emberek. Most olyan boldog vagyok, hogy el sem tudom mondani! - mond­ta Verb Ferencné, aki lapunk hasábjain is szeretné kifejez­ni a köszönetét mindenkinek, aki mellettük állt. =- Felsorol­ni is nehéz, hányán támogat­ták őket, kisebb-nagyobb ösz- szegekkel. Külföldön dolgozó magyarok, Fecó régi munkál­tatója, a karádi önkormányzat, Witzmann Mihály országgyű­lési képviselő is beszállt, hogy összedobják az ötmilliót. Witzmann Mihálytól tud­juk: attól fogva, hogy felhívását közzétette a Facebook-oldalán, néhány nap alatt (a saját fel­ajánlásán túl) 600 ezer forintot adtak össze cégek, vállalkozók és magánszemélyek, az össze­gyűlt pénzt személyesen adta át Karádon az édesanyának. Verb Ferencné pénteken egy kaposvári ügyvédnél járt, át­utalták a banknak a tartozást. Most már csak a végrehajtási eljárást kell leállítani.- Szavakkal el sem lehet mondani, hogy mennyire bol­dog vagyok! Nem tudom, ho­gyan lehet majd meghálálni mindezt - mondta a könnyei­vel küszködve az édesanya. - Három gyermek és a lányom gondviselője vagyok, mind­annyiunknak megmarad ez a ház, és Fecót sem kell elhelyez­ni máshol, tudom tovább gon­dozni. Csak apró dolgokra ké­pes: sírásra, mozgatja a fejét vagy jelez nekem a kezével, a szemével. Apró dolgok ezek, de nekem nagyon sokat jelen­tenek... K. G. » A

Next

/
Oldalképek
Tartalom