Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám

2016. FEBRUÁR 7., VASÁRNAP SZTORI g Milliók halnak bele a szúnyogok által terjesztett betegségekbe világszerte Nyírjuk ki az összes vérszívót? A lázzal járó, s az édesanya fertőzöttségével a születen­dő gyerekeknél kisfejűséget okozó Zika-vírusról egyértel­mű álláspont, hogy amíg nincs a kór ellen oltóanyag, addig az egyetlen hatékony védekezés a szúnyogirtás. Már az is fel­merült, teljesen ki kellene irta­ni a szúnyogokat, hiszen főleg a malária és egyéb betegségek miatt évente több millió ember halálát okozzák. Ennek is len­nének azonban veszélyei. így élhetnénk szúnyogok nélkül • EMBERELETEKET MENTENE MEG: * Csak maláriával évente 247 millió­an fertőződnek meg, s a betegség átlagosan 1 millió áldozatot szed. • ELLENI VÉDEKEZÉS: Az ENSZ Egész­ségügyi Világszervezetének (WHO) becslése szerint a Szaharától dél­re eső területeken átlagosan a tel­jes termelés 1,3 százalékát fordít­ják a malária elleni küzdelemre. • TÖBB LENNE A FECSKE: Habár a szúnyogirtó szerek nem ártalma­sak más fajokra, de megfigyelték, hogy ahol nem kémiailag irtják őket, nagyobb a fecskeszaporulat. • MEGVÁLTOZNA A RÉNSZARVASOK VONULÁSI ÚTVONALA: A rénszarva­sok úgy választják vonulási útvo­nalukat, hogy minél kevesebb le­gyen a szúnyog. Ha ez változna, a tápláléklánc is változna ezeken a területeken, ami a kutatók szerint veszélyes lenne. A szúnyogok rengeteg hasznos trópusi növényt beporoznak, például a kakaócserjét. KÜZDELEM Az Egészségügyi Vi­lágszervezet (WHO) vészhelyze­tet hirdetett a Zika-vírus miatt. A WHO becslései szerint idén négy­millióra emelkedhet a kórokozó által okozott megbetegedések szá­ma az amerikai kontinensen. Közép-Amerikában egyelő­re egy ősi módszerrel élnek: füs­töléssel gyérítik á populációt. Ti­zenhárom országban van össze­hangolt szúnyogirtás és a lakossá­got is kötelezték a védekezésre és a gyérítésre. Brazíliában 200 ezer katonát vetettek be a munkára. Egy amerikai kutatócsoport bejelentette: modern eszközzel küzdene. Egy új génmódosítá­si eljárással állná útját az egyre nagyobb méreteket öltő járvány­nak. A szakértők úgy vélik, hogy módszerükkel néhány hónapon belül eltüntethetik a problema­tikus régiókból a vírust terjesztő szúnyogokat. A sarkvidéki tundrát Eszak-Kana- dától egészen Oroszországig min­den évben hatalmas szúnyograjok árasztják el. Bizonyos vándorma­daraknak ez a legfontosabb táp­láléka. A szúnyoglárvákkal táplálkozó halak még fennmaradásuk érdekében sem nagyon képesek étrendjükön változtatni. A gene drive nevű új kísérle­ti módszerrel néhány generáción belül átírható egy teljes populáció génállománya és ha egy olyan gént juttatnak be a szakértők a szúnyo­gokba, amely a nőstény utódokban sterilitáshoz vezet, rövid úton fel lehet számolni a teljes populációt. A módszert az elmúlt időszakban többen is alkalmazni próbálták az egyiptomi csípőszúnyogok és az ázsiai tigrisszúnyog megfékezé­sére, amelyek a Zika mellett szá­mos más betegség terjesztésében is szerepet játszanak. Anthony James, a Kaliforniai Egyetem kuta­tója az új eljárás egyik legnagyobb szakértője tavaly már létrehozott olyan szúnyogokat, amelyek im­munrendszere gátolja a maláriát okozó parazita átadását. Auszt­ráliában - etikai okokból - nem a szúnyogok megölésére töreked­nek. A tudósok inkább azon dol­goznak, hogy a rovarok ellenálló­vá váljanak a Dengue-lázzal szem­ben. Olyan baktériumokat vizsgál­nak, amelyek meggátolják, hogy a szúnyogok terjeszteni tudják a be­tegséget. Azon túl, hogy felvetődik egy filozófiai kérdés is, miszerint az embernek joga van-e önös érde­kekből teljesen eltüntetni a föld­ről egy élőlényt, más, sokkal praktikusabb megközelítés is van. Például, ha a szúnyogokat elpusztítanánk, nem venné-e át más rovar ezeknek a betegségek­nek a terjesztését, hiszen azon a kettő fajon kívül, amelyik ember­nek is képes átadni, másik hat szúnyogfajból is kimutatták már a kórokozót. Ennél is lényegesebb az, ha hiányozna a tápláléklánc­ból a szúnyog, az hogyan hatna a többi élőlény fennmaradására, milyen más állatot sodornának ezzel veszélybe? A kérdések egye­lőre elméletiek, hiszen mivel ren­geteg szúnyog él a földön, hatal­mas munka és rengeteg pénz len­ne, hogy eltűrhessék az összesét. Hillary Clinton is mindent tudni akar a földönkívüliekről AZ UFÓK EVE LEHET AZ IDEI ESZTENDŐ NO TRESPASSING a"°pgPHTTH,S S'ü , PHOTOGRAPH* IS PROHIBITED SZ ____T lő ttek egy ufót, pontosabban egy ballonformájú azonosítatlan tár­gyat. Novemberben elnökválasztás lesz az Egyesült Államokban, és a demokraták legesélyesebb elnök­jelöltje, Hillary Clinton meglepő bejelentést tett a kampányban, amivel megvalósíthatja az ufó-fi­gyelők régi álmát. Arról beszélt ugyanis, hogy elnökként felfedné a hírhedt 51-es körzet dokumen­tumait. Azt mondta, hogy szerin­te meglátogathattak már minket az idegenek és ha ő lesz az elnök, különítményt küld az 51-es kör­zetbe, hogy az utánajárjon a rej­télynek. A nevadai katonai bázis­ról sok ufóhívő tartja úgy, hogy a marslakók technológiáját vizsgál­ják ott szakértők. Dmitrij Medve- gyev orosz kormányfő is beszélt róluk: azt mondta, hogy itt lenne az ideje, hogy elmondják az igaz­ságot a földünket látogató civili­zációkról, amelyekről az USA és Oroszország elnöke is „mindent tud”. Úgy tűnik, 2016 az ufók éve lesz. Még csak február eleje van, de már vagy tízszer volt veze­tő anyag a világsajtóban azono­sítatlan repülő tárgyakról szó­ló hír. Legutóbb egy Szlovéniá­ból Bulgáriába tartó gép felett jelent meg egy különös csésze­alj. Ha pedig Hillary Clinton lesz az USA következő elnöke, ígére­te szerint még többet megtudha­tunk a földönkívüliekről. URLENYEK Új évaddal jelentkezett a 90-es évek népszerű sorozata, az X-akták, és mintha csak en­nek akarnának reklámot csinál­ni, egyre-másra jelennek meg ufókról szóló valódi hírek. Leg­utóbb egy, a szlovén Zagorciból a bolgár Nova Zagorába tartó re­pülőgép felett jelent meg leszállás előtt egy különös repülő tárgy az égen, ami követni kezdte a kisgé­pet. Szerencsére a landolás sike­resen megtörtént, az ufó pedig ez­alatt eltűnt. Január végén pedig Indiában jelentették be, hogy le­| Clinton feltárná a rejtélyes, ! JMSP§ tiltótáblákkal teli 51-es körzet titkát, ha megválasztják elnöknek Hazánkban is népszerű téma ez, több mint húsz szervezet hi­szi és kutatja a földönkívüliek lé­tezését. Sós Tibor közel harminc éve igyekszik bizonyítani az ide­gen civilizációk létezését. Szerin­te az egyik legmeggyőzőbb eset 1992-ben egy érdi légvédelmi bá­zison, egy magas rangú katoná­val történt, amikor egy színes le­begő objektumot közelített meg és olyan mágneses sugárzást kapott, már földünket látogató idegenek­ről” - mondta Sós Tibor. „Magam is találkoztam már velük, de nem ezért gyűjtöm megszállottan a bi­zonyítékokat. Sőt, éppen szkep­tikusan keresem az eseteket és harminc év után fokozottan lett szilárd meggyőződésem a létezé­sük. El kell kezdeni ezt adagolni az átlagembereknek is, és ez ma­napság már zajlik is”, vélekedett. Horvai Ferenc, űrkutató csil­Ennél izgalmasabb felfedezések azonban nincsenek. Az, ugyan­akkor hogy létezik máshol is élet, nem egy megszállott elképzelés, hanem a nagy számok törvénye szerint elképzelhető, hiszen 150 milliárd csillag van körülöttünk”. A földön kívüli intelligencia ke­resése leegyszerűsítve abból áll, hogy rádiótávcsövekkel folyama­tosan figyelik a Tejútrendszert és furcsa, vagy kevéssé magyaráz­Több száz éve reménykedünk Nem.mindegyikük szárnyas vámpír Magyarországon a szúnyogok pos nőstény támad. Hímjei csak nak 48 faja él, de ebből csak 7-10 napig élnek, a nőstóny- 10 olyan van, amelyik emberi szúnyogok 4-8 hétig, s a táplá- vérrel táplálkozik: a két legvér lék után 5-6 kilométert is képe- mesebb fajta a gyötröszúnyog sek bebarangolni egy nap alatt, és a dalos szúnyog. Vért kizáró- Szaglásuk és a hőérzékelésúk lag a nőstény szúnyogok szív- rendkívül kifinomult, 50 méter- nak. Legádázabban a 3-4 na- ről is megérzik az embert. RESTRICTED AREA A földön kívüli civilizációk mindig is érdekelték az emberiséget. Az 1800-as években például biztos­ra vették, hogy a világegyetem tele van élettel. 1880-ban a fran­cia tudományos akadémia példá­ul pályázatot hirdetett, hogy meg­tudja 10 éven belül milyen űrlé­nyekkel találkozik majd az em­ber. A lehetőségek közül a Mar- sot ki is zárták, az ugyanis telje- sen-evidens volt, hogy annak a bolygónak vannak lakói. Azóta persze előrébb járunk, megtud­tuk, hogy a Marson valaha - há­rom milliárd évvel ezelőtt - meg­lehettek az élet feltételei, de marslakócskák nincsenek. amitől elájult. Ugyanebben az idő­ben siófoki rendőrök is találkoz­tak megmagyarázhatatlan jelen­ségekkel, amikor egy futballpá- lyá nagyságú objektumot láttak elúszni a fejük felett. „Persze, rengeteg a manipulált felvétel, ami a valódi észlelések hitelességét rontja, de több ameri­kai és orosz katona is beszámolt lagász azt mondta: az emberek imádják a titkokat, de a tudomány kiábrándítóbb. Eddig nem fogtak el földönkívüli lényeket és a léte­zésükre utaló bizonyítékok sin­csenek. „Az indiai hadsereg egy leesett műholdat talált el, a britek és a franciák pedig több ufó-aktát is nyilvánosságra hoztak már. Ezek többségében lakossági észlelések, amelyek Magyarországon az Urá­nia Csillagvizsgálóba futnak be, de van olyan ország, ahol a had­sereg foglalkozik velük. Leggyak­rabban a Vénuszra gyanakodnak az emberek, mert az a legfénye­sebb bolygó és sokszor úgy is jól látni, elég érdekes formákban, amikor n incs más csillag az égen. ható jeleket, jelenségeket keres­nek. Amikor találnak ilyet, igye­keznek tudományos magyaráza­tot találni. Eddig minden fogott jelről kiderült, hogy természetes oka volt, haszna mégis van a ku­tatásnak. Több tudományos felfe­dezést is tettek, például 1967-ben így fedeztek fel egy új csillagtí­pust, a pulzárokat. F. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom