Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-04 / 2. szám

14 SPORT 2016. JANUÁR 4., HÉTFŐ Faludy szerint is fontos az ellentétek tisztázása KAJAK-KENU Egy esztendeje nevez­ték ki a Magyar Kajak-Kenu Szö­vetség (MKKSZ) szakmai alelnö- kének Faludy Andrást, a Kapos­vári Vízügyi SC vezetőedzőjét. A somogyi klub szakmai munkájá­ért felelős sportszakember azóta vezeti a sportág szakmai bizott­ságát is. A testület tavalyi mun­káját, valamint az eredményes szezont a szövetség honlapjának adott interjúban értékelte röviden a kaposvári szakvezető.- Elégedett vagyok a bizottság munkájával - kezdi beszámo­lóját Faludy András. A minden­kori szakmai alelnök által veze­tett edzői testületben legtöbbször olyan szakemberek tevékenyked­nek, például Oláh Tamás, Sza­bó Attila, lámbor Attila, vagy ép­pen Ludasi Róbert, aki egyébként is válogatott versenyzőkkel fog­lalkoznak. - A kollégák mindig építő szándékkal vesznek részt a munkában, jó tanácsaik és hasz­nos meglátásaik vannak. Nem zártunk könnyű szezont, mert a sportágon végigsöprő drogbot­rányra, valamint a férfi négyes válogatóval kapcsolatos vitás helyzetre is reagálnunk kellett. Összességében jó tanulóév volt nekem is az olimpiai szezon előtt - tette hozzá a szakmai alelnök. Jó tanulóévet zárt szakmai alelnök- ként a kaposvári szakvezető. A szakmai bizottság által meg­vitatott témákat a szakmai alel­nök és a szakmai igazgató terjesz­ti fel a sportág elnökségének. Vi­tás esetekben az elnökség kérhe­ti, hogy a bizottság bírálja felül sa­ját korábbi álláspontját.- Idén a négyesek válogató­ja miatt alakult ki véleménykü­lönbség a bizottság és az elnök­ség között. Ezért ősszel kezdemé­nyeztem, hogy a két testület ta­lálkozzon egymással, ahol nagy részben sikerült tisztázni a ki­sebb ellentéteket - folytatta Falu­dy András. A Petrovics Kálmán alelnök ál­tal vezetett fejlesztési bizottság is megtartotta utolsó ülését, ahol el­hangzott, hogy a legfontosabbak projektek még kidolgozás alatt áll­nak, ilyen például az edzői életpá­lya modell, a Bejárható Magyaror­szág program, vagy az egyesületi kategóriái rendszer. A tabella nyolcadik helyén áll­va várhatja az idei folytatást a 2015/2016-os szezonban a Kaposvári KK NB l./A csopor­tos férfikosárlabda-csapata. Kun Zoltán zoItan2.kun@mediaworka.hu KOSÁRLABDA Bizakodva várja a folytatást a kaposvári együttes, annál is inkább, mert az alap­szakasz folytatásában az erő­sebb riválisok érkeznek a somo­gyi megyeszékhelyre, míg ide­genben elcsíphető egy-egy ta­lálkozó. Utóbbi elengedhetetlen lenne a továbblépéshez. A je­lenlegi nyolcadik hely realitást tükröz annak tudatában még inkább, hogy a somogyi együt­tes három játékosát szinte a tel­jes eddigi sorozatban nélkülöz­te. Fodor Márton, Grebenár Pé­ter és Papp Péter visszatérése to­vább erősítheti a keretet, amely a régi-új vezetőedző, Kmézics Zorán visszatérésével stabilab­bá vált. Ha a játékosok egyéni muta­tóit nézzük, igen előkelő helyen találjuk a kaposváriak legjobb­jait. Ubilla vezeti a legjobb gól- passzadók listáját, Hendlein Ro­land pedig a lepattanók meg­szerzésében a legjobb a bajno­ki mezőnyben. Mellette a szin­tén visszatérő Hrvoje Puljko ve­zeti a pontszerzők listáját. Ami az egyéni teljesítmé­nyeket illeti nincs tehát szé­gyenkeznivalója a kaposvári­aknak, akiknek (ha a fent em­lített állandósult tartalékos ösz- szeállítást is figyelembe vesz- szük) csak a Szeged elleni ha­zai vereség miatt lehet hiányér­zetük. A többi találkozót több­ségében nagy csatában vesz­tették el Hendleinék. Elég csak a bajnok és Magyar Kupa-győz­tes Szolnoki Olaj KK elleni hosz- szabbításban elszenvedett vere­ségre gondolni. A kaposváriak január 9-én, szom­baton 18 órakor vívják az első idei ta­lálkozót a Soproni KC otthonában. Itt már lehetséges, hogy pályára lép a felgyógyuló sérültek közül valaki. Az első - ASE elleni - hazai összecsa­pást január 16-án, szombaton rende­zik a Kaposvári Városi Sportcsarnok­ban. A 18 órakor kezdődő mérkő­zést az m4 előben közvetíti. Budapesten a MAFC ellen mutatkoznak be Bagicsék RÖPLABDA NB I./FÉRFIAK Négy bajnoki mérkőzés vár január­ban a Fino-Kaposvár 16-szoros bajnok és 17-szeres Magyar Ku­pa-győztes férfi röplabda-csapa­tára. A Demeter-egylet kapásból rangadóval kezdi az évet; szom­baton a két egykori kaposvári vá­logatott játékost, Kaszap Tamást és Csorna Krisztiánt is a sorai­ban tudó MAFC-BME vendégei lesznek a fővárosban. Rá egy hét­re a Sümegi RE ellen tartják a ha­zai évnyitó premiert, majd újabb hét elteltével a Dági KSE vendé­gei lesznek. A zárszót a hónap utolsó napján esedékes Szolno­ki Főiskola RK-Sportiskola elleni hazai fellépés jelenti majd. Négy bajnoki és két kupa meccs a januári program A Fino-Kaposvár alakulata ja­nuárban háromszor is összecsap a MAFC-BME társulatával, lévén a Magyar Kupában is találkoz­nak. A párharc első felvonását január 20-án, szerdán rendezik Budapesten, míg a visszavágót rá egy hétre a somogyi megyeszék­helyen, a tét pedig már a döntőbe jutás. A másik ágon a Kecskemé­ti RC és a Vegyész RC Kazincbar­cikát búcsúztató Dági KSE csap majd össze egymással. Hogy hol és pontosan mikor lesz a Magyar Kupa - női és férfi - fináléja, azt egyelőre még homály fedi. Való­színűleg az újjáalakult Magyar Röplabda Szövetség első elnök­ségi ülésén döntenek majd arról, hogy milyen formában rendezik meg a kupadöntőt. Fenyő Gábor Női menetrend Sorsdöntő lesz. hogy kezdi az évet az 1. MCM-Diamant Ka­posvári Egyetem NB l.-es női röplabdacsapata. A társaság pénteken a fővárosban a Test- nevelési Egyetem SE ellen mu­tatkozik majd be. Annál is in­kább szükség lenne a győze­lemre, mivel a folytatás igen­csak rázósnak ígérkezik. Bő egy hét elteltével a tavalyi bronzérmes Újpestet fogadják, majd két hét szünet után dup­la forduló következik; előbb jön az MTK. hogy aztán két nappal később Jászberény felé vegyék az irányt. Hat számban avattak győzteseket - gyertyagyújtással emlékeztek Legendákat köszöntöttek ASZTALITENISZ-GÁLA A hagyományo­kat követve a Kaposváron rende­zett Balogh József emlékverseny­nyel zárták az óévet és egyben köszöntötték az újat a somogyi asztaliteniszezők. A megyeszék­helyen rendezett megmozdulás­ra - a különböző versenyszámok­ra csaknem százan neveztek - ér­keztek indulók Siófokról, Balaton­szárszóról, Fonyódról, Lengyeltó­tiból, Nagybajomból, Marcaliból és a szomszédos Tolna megyéből, Dombóvárról is. A VÉGEREDMÉNY. Serdülők - leányok: 1. Tollas Vivien (Kaposvári AC), 2. Fehér Dorina (Marcali), 3. Ferenczi Or­solya (Kaposvári AC) és Cserván Viktória (Kaposvári AC). Serdülők - fiúk: 1. Fehér Dó- minik (Marcali), 2. Molnár Ádám (Siófok), 3. Juhász Dominik (Sió­fok) és Böröcz Botond (Kaposvá­ri AC). Szülők - nők: 1. Ferenczi Orso­lya, 2. Csanádiné Cseke Andrea, 3. Harag Judit és Schutzbach Er­zsébet. Szülők - férfiak: 1. Dani Ró­bert, 2. Fehér András, 3. Kenye­res János és Kelemen Zoltán. Amatőrök - nők:: 1. Borda Ilo­na (Kaposvár), 2. Király Andrea (Balatonszárszó), 3. Lipót Kriszti­na (Balatonszárszó) és Fehér Do­rina (Marcali). Amatőrök - férfiak: 1. Papp Endre (Dombóvár), 2. Vajda Csa­ba (Kecskemét), 3. Balogh Arnold (Siófok) és Kovács Sándor (Kapos­vár). A Somogy Asztalitenisz Sport­jáért Díjat a sportvezető kategóri­ában Lomnici Attila, a játékos ka­tegóriában pedig Bodó Lajos és Kovács János kapta. A házigazda Kaposvári AC leg­többet fejlődött utánpótlás korú versenyzőjének járó különdíjat Ferenczi Orsolya vehette át. Nem maradhatott el a közös gyertyás megemlékezés, így tisztelegve az elhunyt sporttár­sak - Auguszt Andrea, Diószegi Éva, Balogh József, Limbek Pál, Ligeti Elemér, Androsits Imre, Horváth Sándor, Végh János és Bérdi József - emléke előtt. Fenyő Gábor Amatőr díjátadó A hagyományokat követve ezen a gálán díjazták a megyei ama­tőr asztalitenisz-körverseny leg­jobbjait is. A végeredmény. Nők - egyes: 1. Fodor Alexandra (Balatonszárszó), 2. Lipót Krisz­tina (Balatonszárszó), 3. Király Andrea (Balatonszárszó). Férfiak - egyes: 1. Bartha Béla (Siófok), 2. Balogh Arnold (Sió­fok), 3. Lomnici Attila (Taszár). Férfiak - páros: 1. Bartha Béla, Balogh Arnold (Siófok), 2. Bala­ton Ferenc (Siófok), Kovács János (Kaposvár), 3. Hűvösvölgyi Péter, Fehér András (Balatonszárszó). A serdülő leányok csatáját a jól játszó kaposvári Tollas Vivien nyerte

Next

/
Oldalképek
Tartalom