Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 39. szám

0 INTERJÚ 2015. OKTÓBER 18., VASÁRNAP Király Viktor négy igennel jutott tovább a The Voice következő fordulójába Amerikában. Jövő héten kezdődnek a párbajok 15 millió ember előtt. „Imádom, hogy megléptem ezt” Egy rövid itthoni pihenés és egy klubkoncert után Király Viktor hétfőn már vissza is uta­zott New Yorkba. Jövő kedden pedig az is kiderül, hogy be­került-e az amerikai Voice elő show-jába. Ha sikerül, ez nagy lendületet adhat a nemzetkö­zi karrierjének, amit pont mos­tanra álmodott meg. Fábos Erika- Itthon persze már egyre jobban kezdi beleélni magát a bulvársajtó a sikereidbe és lelkesen olyanokat fogalmaznak, hogy nincs igazi kon­kurenciád és sztár vagy Ameriká­ban. Megismernek már az utcán?- Ez vicces, de volt már arra pél­da, a metrón, hogy odajöttek és két klubba is hívtak zenélni ennek kö­szönhetően. Jó klubokba hívnak. Szóval, van hatása, de azért nem vagyok attól még közismert hogy egyszer benne voltam a tévében és van konkurenciám. Öt olyan éne­kes is van szerintem, aki simán megnyerheti ezt a szériát. Minden­ki megnyugodhat, kemény lesz a verseny és még nem szednek szét az utcán a rajongók.- De bírnád?- Persze, de mondjuk nekem so­sem a felhajtás volt ebben a leg­fontosabb. Nem a külsőségek . miatt jó ez az egész, hanem amiatt az ígéret miatt, ami ebben ben­ne van és attól a közegtől, amiben megfordulhatok en­nek köszönhetően.- Akkor most te vagy az egzotikus magyar fiú, aki átrepülte az óceánt ezért a versenyért?- Valahogy így. Tetszik egyéb­ként, ahogy ezt a részét eladják a történetemnek, de azért igyek­szem hangsúlyozni, hogy én itt is, ott is otthon vagyok.- Nagyon felkaptak. Reklámozzák veled a műsort?- Örülök annak, hogy nincs túl­zás körülöttem, drasztikusan nem promóznak, inkább a nagy megle­petés kategóriában tartanak szá­mon és szerintem ez sokkal sze­rencsésebb, ebből könnyebb lesz továbbépítkezni majd, ha lesz rá lehetőség.- Mióta is vagy többet inkább Buda­pesten, mint Amerikában?- 16 éves voltam, amikor haza­jöttünk, de jóideje azért kint is ze­nélek néha. Vannak amerikai fel­lépéseim egyedül és Lindával is, szóval Budapest volt inkább a bá­zis, de két pólus volt azért folyama­tosan, a barátok és a zene miatt is.- Bruce Willissel szelfiztél a napok­ban és Gwen Stefani állítólag ra­jong érted. Más most ott az élet kö­rülötted, mint korábban?- Inkább én vagyok más ebben az életben. Eddig is ez volt a buli fővárosa, csak most már valami­lyen lelki értelemben jobban fel­nőttem hozzá. Nemcsak elájulok tőle és élvezem, hanem azt is pon­tosan tudom, hogy mit akarok be­lőle és benne.- Te itthon is részt vettél egy tehet­ségkutatóban. Sokkal nagyobb a felhajtás egy hasonló amerikai show körül?- A műsor maga ugyanúgy ké­szül, ugyanúgy megy minden, mint itthon. Nagyon jó dolog, hogy ebben már rutinosan tudok mo­zogni. Ami különbség, az az, hogy ez Amerika és a méretek nagyon különbözőek. Egy-egy adást itt 15 millió ember néz és az még nem a csúcs, az elején járunk. Kérdezge­tik tőlem, hogy jöttek-e amerikai rajongók, mióta kint vagyok? De egy amerikai Voice hatására nem­csak amerikai rajongók jönnek, hanem jönnek Ausztráliából, meg Brazíliából, Mexikóból, meg Kana­dából. Mondjuk egy este után úgy tízezer követővel nőtt a Twitterem, mert itt ezek a léptékek, ez egy ha­talmas gépezet.- Szóval ez már akkora, hogy édes­apád meg sem tudja venni neked. Bántott, amikor itthon azt írogat­ták, hogy azért nyerted meg a Me­gasztárt?- Rosszul esett, hiába tudta az ember hogy ez mekkora egy osto­baság. Rosszindulatú butaság volt az a híresztelés és talán most majd akik ennek felültek, azok meg­nyugszanak és rájönnek, hogy elég a tehetségem a saját ma­gam erejébőlvaló boldogulásra . Amúgy ma már teljesen el tudom határolni magamtól az ilyen buta­ságokat, az irigységet. Már nem ér­dekel. Azt hallani az édesapádról, hogy nagyon szigorú vele­tek, mint menedzser...- Hívtak már párszor a műsor­ba, de sosem mertem elindulni. Másrészt egyre inkább láttam, hogy elkerülhetetlen lesz. Párszor voltam már azzal a céllal Ameri­kában, hogy valami beinduljon és sok zenei producer jött oda bulik után hozzám, hogy mi­ért nem megyek el a Voice-ba? Ez a kiadók­nak is hatal­mas lehető­ség, hogy nem nekik kell fi­nanszírozd és kitalálni a promóciót egy új arc köré. De ettől függetle­nül nem biztos, hogy belevágtam volna Linda támo gatása nélkül. Király Viktor úgy érzi, hogy most jött el a pillanat az amerikai karrier beindítására- Szóval, kellett Linda biztatása.- Igen, sőt a boszorkánysága. Linda egy jó értelemben vett bo­szorkány. Nagyon rá akart beszél­ni, mert azt mondta, megálmodta, hogy sikerül nekem, hogy mind a négy szék megfordul, hogy Adam lesz a mentorom. Ezt elmondta, másnap reggel meg ott volt az értesítő a Voice-tól. Azt mondta, ez egy üzenet, végső soron ő nevezett be. Remélem ezután is igaza lesz, mert fo­lyamatosan álmodik és elég jókat mond...- Akkor jó testvérek vagytok.- Nagyon össze­tartó, jó testvérek va­gyunk, sosem volt kö­zöttünk rivalizálás, vagy féltékeny­ség. Mindig drukkolunk egymás­nak. Linda meg különösen. Mond­juk neki már van ebben tapaszta­lata, igaz ő egy másik utat válasz­tott, de Amerikából több a tapasz­talata, mint nekem. Folyton erősít, csak tol előre és mindenben támo­gat bennünket, olyan kicsit, mint­ha két anyánk lenne, (nevet)- Ez kedves. Ben az öcséd, viszont jó ideje eltűnt a köreitekből, ő már nem zenél?- Nem, csak hobbiból. Úgy ala­kult, hogy ő anyukánk vonalát vi­szi tovább, a divatban mozog és na­gyon komoly karriert futott be. An­nak idején még itt Budapesten ke­rült be a Mexx ruházati márkához, de rövid idő alatt Amsterdamban kapott munkát a cégnél, aztán egy fejvadász elvitte Amerikába és itt dolgozik már öt éve, multinacioná­lis divatcégeknél. Nemrég jegyez­te el a barátnőjét és most náluk la­kom, amikor Amerikában vagyok. Azt mondtad az előbb, hogy féltél benevezni. Te egy ki­próbált, befutott, profi énekes vagy. Mitől féltél mégis?- Nincs így. Ezt azok mond­ják, akik még nem dolgoztak so­ha egy valóban szigorú, számító menedzsmenttel. Nekünk mindig volt kreatív szabadságunk. Ha va­lamit ki akartunk próbálni, meg­tehettük. Nem kellett csak azt fúj­nunk, amit a rádiók elvártak, amit könnyebb eladni. Hagyta, hogy ke­ressük a saját hangunkat. Vagy itt van a Voice, egy proli menedzs­ment aligha engedte volna. Ne­kik a kapzsiságuk azt diktálja, ha megy a szekér itthon, nem szál- luúk ki, nem kockáztatunk. Fate­rom nem ilyen. Rengeteg tapasz­talata van, ért ahhoz, amit csinál, de tiszteletben is tartja az alkotói dolgainkat és mindenben mellet­tünk áll.- Apaként szigorúbb volt?- Igen, abban sokkal inkább, de ezt is másként látom már, mint gyerekként. Mondjuk úgy 13-14 éves korunktól dolgoznunk kellett a suliszünetekben és következe­tes fegyelmet tartott, de azért nem szélsőségesen. Azt például hiába szerette volna, ha szorgalmasan járunk zeneiskolába és gyakorol­juk a zongorát, nem jött neki össze. Szóval, nem voltunk teljesen sza­badjára engedve, zsebpénzzel tele­tömve, mindig tudtak rólunk és el­vártak sok mindent, de nem kény­szerítettek bennünket olyan hely­zetekbe, amit nem akartunk.- Hogyan kerültél bele az amerikai Voice-ba, egyszerűen csak benevez­tél, vagy castingra hívtak?- Pont attól, hogy azt kockáz­tatom vele, amit eddig elértem. Hogy mi van, ha egyik szék sem fordul meg és leégek. Amerikában ez tök oké, megpró­báltam, ennyi. Itthon ebből az lett volna,- hogy mindenki ezt a ku­darcot hajtogatja különböző ver­ziókban ki tudja meddig. Ezért féltem belevágni. Az, hogy az első akadályokat vetted, már adott a lendület mellé önbizalmat is?- Hatalmasat. Imádom, hogy megléptem ezt. Már magá­ban attól, hogy volt bátorságom, hogy nem mondhatom majd tíz év múlva, hogy mi lett volna ha, Névjegy: KIRÁLY VIKTOR 1984. MÁRCIUS 29-ÉN született New Yorkban. ÉDESA Király Tamás 1972 és 1982 között a Universal együt­tes ütőse volt, majd a Color-ba igazolt át - az Amerikában töl­tött évek előtt. Felesége, Király Gabriella - Viktor édesanyja - a Cini és a tinik egyik vokalistá­ja volt. 1999-BEN költözött a család haza Magyarországra. 2008-BAk megnyerte a Mega­sztár negyedik szériáját és az Év Hangja lett. ELSŐ LEMEZ* 2009-ben jelent meg, a tehetségkutatóban el­hangzott dalokkal, majd a saját lemez Forgószél címmel. egy teljes angol nyel­hanem kipróbálom. Ettől önma­gában büszke vagyok már most magamra. És az is olyan jó, hogy ez most történik. Kiforrottabb va­gyok. Látom a .különbséget, meny­nyivel tudatosabban élem ezt a helyzetet, mint a Megasztárt fia­talabb koromban. Akkor még te­le voltam kétségekkel. Úgy érzem most elég érett vagyok a szituáci­óhoz, hogy a magam hasznára tu­dom fordítani. Nagyon meg tudok becsülni minden pillanatot ami benne van.- Látszik rajtad a tudatosság.- Igen, ezt is otthonról hozom. Tök természetes volt, hogy voltak előttünk célok. Húsz éves koromig elég laza voltam, későn érő típus vagyok, de aztán lettek egyre ha­tározottabb terveim. Öt éves cik­lusokban gondolkodom. Először az volt, hogy tudjak a saját erőm­ből megállni az életben, hogy tud­jak eljönni otthonról, legyen saját lakásom. Amit eddig elterveztem, azt meg is csináltam és erre büsz­ke vagyok. Azt úgy harminc kö­rül terveztem, hogy Amerika felé nyitok és megpróbálom nagyobb erőkkel. Most 31 vagyok, szóval nem vagyok nagy csúszásban.- Akkor ez eddig rendben. A követ­kező ötéves terveden változtat, ha ezzel a műsorral tényleg sikerül be­futnod?- Felgyorsítaná a dolgokat, az biztos. Mondjuk, akkor belekerül­hetne egy világhírű zenei produ­cer vagy egy sóul lemez is. Legjob­ban erre vágynék a sikerből. 'Ki­próbálni, hogy valóban világszin­tű körülmények között mire men­nék. De Budapestet semmiképpen nem adnám fel akkor sem. Ugyan­úgy fogom építeni az itthoni karri­eremet, mint eddig, legyen bármi­lyen az eredmény, én imádom az itthoni életemet és a rajongóimat is és ezen ez nem változtat.- A popszakmában magyar zené­szeknek az eddig nem sikerült, hogy valódi nemzetközi karriert csi­náljanak, de ez a show, valóban ha­talmas esély lehet neked. Szerin­ted mi kell ahhoz, hogy valaki Ame­rikában megnyerhessen, vagy a leg­jobbak között végezzen egy ilyen műsorban?- Szerencse és az, hogy erede­ti legyen az ember. Itthon elég, ha jól énekel, ha hasonlít a karaktere egy sztárhoz. Ott nem így megy, ott akkor figyelnek oda rád, ha olyan vagy amilyen senki más. vű anyaggal jelentkezett, Solo címmel. testvéreivel Lindával és Bennel részt vettek a Magyar Televízió A Dal című versenyén, ahol az Untried című dalukkal a legjobb négy közé jutottak. 2013-BAN ÉS 2014-BEN Az ének iskolája című tehetségkutató egyik tanára volt. a Nagy duettben sze­repelt. 2014 3rdimension című sa­ját szerzeményeket tartalmazó lemeze jelent meg. bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Running Out Of Time című dalával.- VIVA Comet díj- Legjobb férfi előadó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom