Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-02 / 231. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2015. OKTÓBER 2., PÉNTEK KÉKHÍREK Menekültek adnak munkát a törvényszéknek Menekültek okozta többletmunkára készül a Ka­posvári Törvényszék, írja az In­dex. Bár a somogyi területen elkövetett határsértési ügyek­re nem őket jelölték ki, hanem a zalaegerszegi bíróságot, és 26 másik határszéli, eddig a Barcsi Járásbíróság alá tarto­zó település esetében pedig a pécsi bíróságot. A Kaposvári Törvényszék közleménye sze­rint azonban mégis lesz majd tennivaló, mert a tömeges be­vándorlással kapcsolatban el­követhetnek egyéb bűncse­lekményeket, pl. hivatalos sze­mély elleni erőszak, ember- csempészet, lopás, garázda­ság. Ezek növekedésével So­mogy megyében is számolni kell. A tervek szerint az ilyen ügyekben még az őrizetbe vé­tel ideje alatt gyorsított eljá­rásokat fognak indítani. Ezek zökkenőmentes lefolytatása érdekében a Kaposvári Tör­vényszék elnöke készenlé­tet rendelt el a hétvégékre. Ez a szabadnapokra is vonatko­zik, hogy ha kell, a hét minden napján lehessen tárgyalni. Az intézkedés a közlemény sze­rint októberre szól. K. G. Letért az útról, fának csapódott egy személyautó SZÁNTÓD Letért az útról és fának ütközött egy autó Szántódon, a Szent István úton. A sofőrt kór­házba szállították, a siófoki tűz­oltók áramtalanították az autót, a roncs elszállításáról a tulajdo­nos gondoskodott. H. M. Kigyulladt egy kémény, nem volt karbantartva RALATONLELLE Lángok csap­tak fel egy balatonlellei csalá­di ház vegyes tüzelésű kazán­jának kéményéből szerda este, ezért kértek segítséget a ba- latonboglári tűzoltóktól. A ké­mény nem volt karbantartva, így tudott meggyulladni a lera­kodott korom. H. M. Balhé egy nagyáruház parkolójában KAPOSVÁR A Kaposvári Rendőr- kapitányság súlyos testi sértés gyanúja miatt folytatott eljá­rást egy 35 éves simonfai fér­fi ellen, aki többször megütött egy másik férfit egy kaposvári áruház parkolójában. A sértett súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség az eljárást vádeme­lési javaslattal zárta le. M. G. Kettévágott jogsival jelentkezett az okmányirodában KAPOSVÁR A Kaposvári Rendőr- kapitányság közokirat-hamisí­tás miatt folytat büntetőeljá­rást egy eddei nő ellen. Az asz- szony bement az okmányiro­dába, hogy kicseréltesse fél­be vágott vezetői engedélyét. Kiderült, hogy a jogsi több biz­tonsági eleme nem megfelelő. A kiérkezett egyenruhások a nőt előállították, aki elismerte, úgy vásárolta a jogsit. M.G. KAPOSVÁR Október az idősek hó­napja, annak első napja pedig a szépkorúak világnapja. Hagyo­mány már, hogy a jeles napon nemcsak ünnepeljük őket, hanem főszerepet is kérnek: a pódiumon mutatják meg, hogy mit tudnak. Akik csütörtökön délelőtt ott vol­tak Kaposváron az Együd Árpád Kulturális Központban rendezett megyei szépkorúak gáláján, meg­győződhettek róla, hogy bár az évek tovaszállnak, a lelkesedés nem hagy alább. Sokszor fiatalo­kat meghazudtoló energiával és hévvel teszik a dolgukat nemcsak a színpadon, hanem az életben is.- Csupa fiatal, csillogó szemű ember vesz bennünket körbe - mondta Gelencsér Attila, Kapos­vár országgyűlési képviselője. - Csak az öregszik ugyanis, akiben nem lakozik már kalandvágy, aki lemond a szórakozásról, a társa­sági életről. A társadalom egyik fő tartóoszlopát az idősek jelen­tik. Ők a kapocs a családon belül, nagy szükség van rájuk. A hagyományos megyei szép­korú művészeti gálával párhuza­mosan nyitották meg immár ne­gyedik alkalommal a „Mit tehet­nék érted" képzőművészeti kiál­lítást, amely a békés együttélést szimbolizálta; mit tehetnek, hogy segíthetnék egymást a különböző generációk tagjai? A kaposvári művészeti gálán 14 alkotót díjaztak. Külön köszöntöt­ték és jutalmazták Halmos Lász- lónét és Kántor Lászlót, akik ren­geteget tettek a somogyi szépko­rúak közösségéért, valamint az ilyen rendezvények elmaradha­tatlan - egyben az egyik legidő­sebb - résztvevőjét, Weiszdorf Zol- tánnét. Fenyő Gábor Elgondolkodtató: az idősek helyzete ahelyett, hogy könnyebb lenne, inkább egyre nehezebb Az Európai Unió népessége fo­lyamatosan öregszik, míg 2014- ben az összlakosság 18,5 száza­léka volt 65 év feletti, 2080-ra ez az arány várhatóan eléri a 30 százalékot - derült ki az EU sta­tisztikai hivatala, az Eurostat fel­méréséből. A 80 év felettiek ará­nya csaknem minden tagállam­ban több mint kétszeresére nő­het, így 65 év múlva várhatóan az unió népességének 12 száza­léka, minden nyolcadik uniós la­kos 80 évesnél idősebb lesz. Ez a demográfiai trend kihívások elé állítja az EU-t gazdaságilag vala­mint az idős emberek társadal­mi beilleszkedésének szempont­jából is. Az idősek világnapja kapcsán fel­merül a kérdés: van ok az ünnep­lésre? Stikel János, a Nyugdíja­sok Szervezeteinek Somogy Me­gyei Szövetségének elnöke sze­rint nincs. Szerinte az volna a fő elvárás, hogy a nyugdíjasok anya­gi biztonságban élhessenek.- Hiába hangoztatják gyakran, hogy a nyugdíjak megőrzik a reál­értéküket, sokan nem így érzik - húzta alá Stikel. - Számos nyug­díjas életszínvonala és életminő­sége romlik. Úgy vélem: jogos el­várásunk, hogy a mindenkori ha­talom hallgassa meg, s lehetőség szerint fogadja el javaslatainkat. Melyek szerintünk általában épí­tő jellegűek. Somogybán közel 95 ezer nyugdí­jas él, a lakosság mintegy 28 szá­zaléka időskorú. Szakértők azt mondják: az anyagiakat tekint­ve lesújtó a kép. A somogyi nyug­díjak messze leszakadtak az or­szágos átlagtól. A megyénkben élő szépkorúak közel 70 száza­léka nagyjából 70-90 ezer forin­tot kap havonta. A létbizonytalan­ság, a kilátástalanság esetenként szomorú élethelyzetbe sodorja az időseket: van, amikor nem tudják, hogy melyik gyógyszert váltsák ki, s melyikről mondjanak le.- Az öngondoskodás kérdése elő­térbe kerül, nagyon1 lényeges, hogy ennek alapjait időben te­gyék le az érintettek - emelte ki. Hozzátette: érdemes megfontolni, hogy miként próbál gondoskod­ni jövőjéről a mai középkorosz­tály. Csakhogy a minimálbér körü­li keresetből nehéz megindítani a nyugdíj-előtakarékosságot. Harsányi Miklós Somogy öregszik: filléres gondokkal kínlódik számos nyugdíjas MARCALI Az elmúlt nyolc év leg­jobb szezonját zárták a gyótai vadásztársaságnál: a hagyomá­nyos trófeamustrán a 2015-ös bőgési szezon végeredményét mutatták be, húsz gímbika trófe­áját állították ki. - Ezek a nagy­vadak mind középkorúak vagy idősek voltak, szükséges volt az elejtésük az állomány fiatalítása miatt - mondta Borosán István, vadászmester. - Nemcsak dicső­ség ez, hanem bevételt jelent a társaságoknak. Főként külföl­di, osztrák és német vendégva­dászok lőtték ki a páratlan egye- deket.- Mivel errefelé már nincse­nek ragadozók, nincs medvénk, farkasunk, hiúzunk, az ember­nek kell elllátnia azt a szerepet, amit korábban a természet vég­zett el. A minőségi állomány el­éréséhez selejtezni kell az állo­mányt - tette hozzá a vadászmes­ter. A mostani bőgési szezonban tizenegy, tizenkettő, sőt tizenhá­rom éves állatokat is elejtettek. Eredményes szezon, hatalmas trófeák, jókedvű vadászok Tízezer hektáron gazdálkodik a gyótai társaság, az idei évben 754 vad - gím, őz, dám, vaddisz­nó és sakál - került terítékre, s már most le van kötve a jövő év bőgési terítéke. A szezonzárás­ra a környékbeli vadásztársasá­gok képviselői, vadászok és hoz­zátartozók is eljöttek. A mustra legfiatalabb résztvevője Szakály Hanna volt, aki édesapjával Pécs­ről érkezett. Az általános iskolás leány elmondta: úgy érzi, igazi szakértőjévé vált mára a somogyi erdő vadjainak, hiszen sok vadá­szaton részt vett. Virág János Kerítéssel zártak le egy kaposvári utcát KAPOSVÁR Divat lett a kerítés és a kirekesztés: egy kaposvári utcá­ban elkerítettek egy útszakaszt azok előtt, akik évtizedek óta ar­ra közlekedtek, alaposan felbosz- szantva a közeli utcák lakóit. A kerítésépítők azzal védekeznek:- kiderült, hogy magánterület, az átjárni akarók pedig kérjenek kulcsot, ahelyett, hogy megron­gálnák a kerítést. Betonoszlop a frissen aszfalto­zott út közepén, lakat és rácsos kapu - ez a kép fogadja a Bartók Béla utcából a Rudnay Gyula utcá­ba egy kis közön át betérőket. He­tek óta tilos itt az átjárás, pedig a Bartók Béla utca ezen szakaszán nincs járda, emiatt a Töröcske fe­lé haladó autósok mellett gyalo­golva balesetveszélyes a közleke­dés. Olvasóink hívták fel erre fi­gyelmünket, elmondva: a közte­rület felügyelőkhöz és az önkor­mányzat műszaki igazgatóságá­hoz is fordultak, de eddig hiába.- Nem egyetlen ember zárta le az utat, amelyet korábban nem a város pénzén hoztak rendbe - igazította ki olvasóink észre­vételét Ripli János, aki a kerítés­építők nevében nyilvánított véle­ményt. - Négy itt lakó család épí­tette, mert megelégeltük a közál­lapotokat. A közeli kocsmából ha­zafelé tartók rendszeresen itt vé­gezték a kis- és nagy dolgukat. A környékről a kutyákat is ide hoz­ták sétáltatni. Éjszaka is nagy zajt csaptak az erre járók. A város a Bereczk Sándor prog­ram keretében nemrég újította fel a Rudnay utcát, a kis köz azon­ban érintetlen maradt, pedig ott is töredezett volt az úttest. Ami­kora lakók erre rákérdeztek, egy telekkönyvi rajzot mutattak ne­kik, amelyből megtudták, hogy ez a rész nem a városé, hanem magántulajdon. Ezek után össze­dobták a pénzt, és tetemes össze­gért leaszfaltozták az útszakaszt. S ha már az övék, akkor joguk van lezárni is, gondolták.- Ez az út a lakásszövetke­zet tulajdona. Éppen úgy kérhet­ném én is a reklamálóktól, hogy nyissák meg előttem az udvaru­kat. Ha valaki kulcsot kért volna tőlünk az átjáráshoz, adtunk vol­na, de ehelyett azonnal elkezdték rongálni a kerítést - folytatta Rip­li János. - Eltörték a betonoszlo­pot, ragasztót öntöttek a lakatba, vagdosták a drótokat, és a kilin­cset is leragasztották. K. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom