Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-02 / 231. szám

2015. OKTÓBER 2., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g Muzsikált Zongorajáték a könyvtárban Színpad helyett a főtéren daloltak Koncert a kultúrház kapujában KAPOSVÁR Szerte az országban megünneplik a zene világnap­ját, ám a leglátványosabb - és talán a legtöbb embert megmoz­gató - a kaposvári. Hagyomány már, hogy a kaposvári Liszt Fe­renc Zeneiskola szervezésében ilyenkor „kivonulnak” az utcá­ra, s össznépi zenélésbe - na meg táncba - hívják és vonják az ér­deklődőket (is). A megyeszékhelyet behálózó egész napos „Muzsikál Kapos­vár” a Kossuth téren kezdődött a Kaposvári Fúvószenekar és svájci vendégük, az MG Granichen kö­zös fellépésével, s a még nagyobb ‘ hatás (és persze hangzás) kedvé­ért több száz vidáman éneklő ál­talános és középiskolás is bese­gített. - A közös nyitány után ki­sebb csoportokra osztva közel 20 helyen adunk rögtönzött koncer­tet - mondta az egyik főszervező, Szabó Klaudia, a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola tanára.- Jó, hogy vannak ilyen ren­dezvények Kaposváron, ami ösz- szehozza és összeköti az itt lakó­kat. A ember akaratlanul is meg­áll, s elidőz - mondta Sándor Bog­lárka, a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola végzős diákja. S ha már a nap közös zenélés­sel és énekléssel indult, stílszerű­en azzal is^zárult: este az Együd Árpád Kulturális Központban kö­zös hangversenyt adott a Kapos­vári Fúvószenekar és a svájci MG Granichen. Fenyő Gábor Nem csak a hangszálak mozogtak Adósakció: üzletzárás és bírságok KAPOSVÁR Nyáron sem pihentek az operatív ellenőrzési osztály re­vizorai, 657 vizsgálatot végeztek, amelyből csaknem 100 ellenőrzés zárult megállapítással. Poszovácz Gabriella, a NAV so­mogyi szóvivője csütörtökön kö­zölte: a revizori jelenlét folyama­tos volt a strandokon, piacokon, vendéglátó egységekben, s a nyári szezonban a rendezvények, feszti­válok, fizetővendéglátók előtérbe kerültek. A nyugtaadás és az onli­ne pénztárgéphez köthető vizsgá­latok mellett az ellenőrzés kiter­jedt a foglalkoztatottak bejelenté­sének vizsgálatára, az árueredet­re és az egyéb bejelentési kötele­zettség, nyilvántartás vizsgálatá­ra is. A közel száz megállapítással zá­rult ellenőrzés 15 százalékos mu­lasztási arányt mutat: ezek közül 39 súlyos jogsértést takar. Har­minckét adózó egyáltalán nem adott nyugtát, hét foglalkoztató bejelentetlen alkalmazottat állí­tott munkába. 10 millió forint ér­tékben szabtak ki mulasztási bír­ságot és hét esetben rendeltek el üzletzárást. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-dunántúli régiójának munka­társai a nyári akcióban közel 1800 ellenőrzésből 300 esetben állapí­tottak meg szabálytalanságot. Az éjszakai ellenőrzéseken minden adózó mulasztott. A kiszabott bír­ság összege eléri az 50 millió fo­rintot és 11 esetben kerül sor üz­letbezárásra. Az ellenőrzések kiterjedtek a zöldség- és gyümölcskereskedők­re, a vendéglátóhelyekre, a ren­dezvényszervezőkre; a fénykép­észekre, a taxisokra, a sporttevé­kenység szolgáltatókra,-a nyári tá­borok szervezőire és a fizetőven­déglátókra is. A strandokon mű­ködő lángos, palacsinta és fagy­laltárusokat is vizsgálták. H. NI. BALATONSZÁRSZÓ - Amikor har­minc éve először Szárszóra költöz­tünk a nyári szezonra, és elkezd­tem sétálni a településen, megis­merni az embereket, az első dol­gaim egyike volt, hogy vegyek egy megyei napilapot - emléke­zett vissza Csukás István író, Ba­latonszárszó díszpolgára. - Kíván­csi voltam a helyi hírekre, a vidék­re, amit kiválasztottunk. Én ezt fontosnak tartottam és tartom, ha valahová elmegyek vidékre, a mai napig megveszem a helyi lapot, szeretek beleolvasni, nagyon ta­nulságos és jobban át tudom ma­gam adni a miliőnek. Balatonszár­szón kialakult aztán a sétáim so­rán egy rövidebb és egy hosszabb kör, ha itt vagyunk, valamelyiket minden nap megteszem és ma már nem csak a vendéglős, meg a boltos jó ismerős. Szeretek szóba elegyedni a helyiekkel. Csukás István szerint a beszél­getés, a helyi hírek olvasása tu­dásgyarapítás és honismeret. - Én húszéves koromban láttam elő­ször a Balatont. Azt szoktam mon­dani, vigyék a pedagógusok a fia­talokat a Balatonról a Mátrába és fordítva, mert szórakozva, örömet szerezve lehet hatékonyan tanul­ni és tanítani. Balatonszárszó szá­momra ma már lelki élmény. Nem kényelemszeretet, nem az örege­dés jele, hogy nem vágyom már sehová sem a világban. Verseskö­teteimben sokszor jön elő a Bala­Az ország meseíróját is lapunk olvasói között tudhatjuk tón, vagy éppen Szárszó, a szár­szói nyár egy nagy ciklus a leg­utóbbiban is. Én ezzel háláltam meg ennek a tájnak, hogy milyen sok szépet, értékeset kaptam tőle. Számos mesehős megálmodója, akiről Szárszón, nyári színházat is elneveztek, azt vallja: kétezer embert meg lehet ismerni, két­milliót nem. - A pesti tél vége felé már alig várom, hogy kitavaszod­jék és jöhessünk, kinyithassuk a nyaraló ajtaját, aztán a Somogyi Hírlapot is, melynek a változása­it is megéltük az elmúlt három ét­vizedben; természetesen ma a leg­modernebb, legharsányabb, amo­lyan 21. századi... F. I. Nyaralóajtót és Somogyi Hírlapot nyit Csukás István SMS RÓNA PÉTER: A bezárkózás, a nyitottság hiánya okozza a magyar társadalom fejlődés­képtelenségét, a gazdaság elmaradottságát. Ebben Róna Péternek igaza van. Ráadásul a Fidesz oktatáspolitikája nem a nyitottságra nevelést preferálja, hanem ellenkezőleg: a nacio­nalista gőg, a túlzott nemzeti önértékelés, a minden újjal szembeni gyanakvás zsákutcá­jába vezet.. MENEKÜLTEK: A migránsok nyolcvan százalékát nem lehet integrálni. Az elmúlt évtizedek ezzel kapcsolatos nyugat-euró­pai kísérletei csődöt mondtak. Ezektől a bevándorlóktól nem lesz több német, magyar, holland Európában, csak egy csomó integrálhatatlan, kultu­rálisan inkompatibilis tömeg ezekben az országokban. Az egy liberális téveszme, hogy ezekt az emberek menthetik meg Európát. Szomorú őszi, öreg gyereknek születtem, én nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Most kez­dek lassan fiatalodni, érzem az őszben a ficánkoló tavaszt, a nap­sugár utolsó fölényes magassága­it, ahogy átugrálja az ősz buckáit. Mindenütt könyörgő füstoszlopok kapaszkodnak az ég felé, a tűz, a víz könyörög a hosszú napsugá­rért. Latinovits Zoltán Üzenet a járdán •ÍAPOSVA5 Hálásak vagyunk a bátor helytállásért - olvasható a megyei és városi kapitányság előtti járdán is. Kétségtelen, sajátos módját választotta valaki annak, hogy megköszönje a rendőrök munkáját, az üzenet tartalmá­val azonban teljes mértékig egyetérthetünk: a menekültválságban végzett munkájukért, hozzáállásukért rendőreinknek valóban kijár az elismerés. IRiiM) §@g@aoD a§DD^0asfö;J®<iDQ©I3a§[ias0s.si CSsegmüi űéms]

Next

/
Oldalképek
Tartalom