Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 38. szám
2015. OKTÓBER 11., VASÁRNAP MEGYEI TÜKÖR g Kastélykörút a Casinóval Somogyi kastélyok és kúriák Tőkeerős befektetők nélkül menthetetlen sok somogyi műemlék kirándulást szervezett szombaton az idén húsz esztendős Kaposvári Polgári Casíno. a negyven érdeklődő előbb a várdai Szász-kúria kincseivel ismerkedett meg 3 2003-ban elhunyt festőóriás özvegyének, Szász Katalinnak tárlatvezetésével, majd Alsóbogáton az Európa Nostra díjas Festetics-ln- key-kastélyba látogattak el, ahol a tulajdonos Soóky Marietta kalauzolta őket. Somogy- váron a Széchényi-kastély nemrégiben felújított parkját tekintették meg, végül a niklai Berzsenyi-kúriát ejtették útba. -,Bár nincsenek messze ezek a helyek Kaposvártól, a többség mégis csak egyiket-másikat ismerte - mondta Szép Tamás, a Casino elnöke. - Arról például nagyon kevesen tudtak, hogy Alsóbogáton megújult a kastély, de a somogyvári parkban sem jártak sokan közülünk. SOMOGY Volt Kremsier-kastély, eklektikus neoreneszánsz, 1880 körül épült, rom - olvasható a barcs-belcsapusztai kastélyról Fábián-Éva összesítésében. A megyei főépítész néhány éve elkezdte összegyűjteni a somogyi kastélyokat és kúriákat, s felmérni állapotukat, az összes önkormányzatnak levelet írt az ügyben, s tájékoztatást kért a területükön található építészeti emlékekről - a megkeresettek jó, ha ötödé reagált.- Műemléki védettségű kastélyból és kúriából 57, helyi védettségűből 86 található a megyében - mondta -, utóbbiak önkormányzati vagy civil kézben vannak, s oktatási intézményként, otthonként hasznosítják őket. Bevételt viszont kevés hoz, így felújításukra nem jut pénz, a fenntartó önkormányzatoknak pedig esélyük sincs, hogy ekkora összegeket kigazdálkodjanak. Akadnak persze pozitív példák is, a kutas-kozmapusz- tai Hertelendy-kastélyszálló a Dél-Dunántúl egyetlen ötcsillagos szállodája, Hencsén golfklub működik a Márffyk egykori otthonában, szállóként újult meg a felsőmocsoládi kúria is, a várdait és a kisebbik alsóbogá- tit pedig magánszemélyek lakják. Ennek köszönhető amúgy, hogy nem lettek az enyészet martalékává. A hazai, s így a somogyi kastélyok állapota a második világháborút követő államosítások során rendült meg, sokszor nem megfelelően hasznosították az épületeket, így fordulhatott elő, hogy barokk főúri kastélyokból iskolákat, szociális otthonokat, rosszabb esetben magtárakat, istállókat alakítottak ki. Emellett nem fordítottak szinte semmit állagmegóvásukra, felújításukra, csak a rendszerváltás után történtek lépések ez ügyben, ám kevés sikerrel. Bő évtizede például a Nemzeti Fejlesztési Terv kulturális és turisztikai programjában szerepeltek kastélyfelújítások, jelenleg a nemzeti kastélyprogramból újulhat meg néhány tucat épület.- Magántőke nélkül nincs esély a megmentésükre - vélekedett Fábián Éva, aki azonban azonnal hozzátette, sokszor a magántulajdon sem megoldás, példa erre megannyi megyebeli kastély vagy kúria, melyet a megvásárlás után hagytak tönkremenni tulajdonosaik. - Az a baj, hogy hiányzik az a réteg, mely meg tudná fizetni nemcsak a rekonstrukciót, de a későbbi fenntartást is. A megyei főépítész szerint azonban nemcsak a felújított épületeket lehetne hasznosítani, a már említett belcsapusztai kastélynál például építészettörténeti kiállítást lehetne berendezni.- Persze ehhez is milliók kellenének - tette hozzá -, hiszen az információs táblák mellett meg kellene oldani a balesetmentesítést, a takarítást, a mellékhelyiségeket. Minden egykori kastély vagy kúria turisztikai hasznosítására természetesen nincs esély - főként, hogy a helyi védettségű- ek kétharmadának azért ma is akad funkciója -, főként, hogy az épületek jelentős része idegenAz alsóbogáti Festetics-lnkey-kastély az új tulajdonosoknak köszönhetően megújulhatott, a többi somogyi műemléknek is hasonló gazda kellene Magánerő kellett a csodához Műemlék kastélyok Somogybán Az alsóbogáti kastélyt - vagy ahogyan a helyiek nevezik: kis- kastélyt - a 18. század közepén építtette a Vrancsics-csa- lád, aztán a Lengyel-, a Boron- kay-, később a Festetics-, majd a Zichy-, végül az Inkey-család tulajdonába került. Jelenlegi birtokosai, az azóta elhunyt auk- cióház-tulajdonos Nagyházi Csaba és felesége, Soóky Marietta 2007-ben vásárolták meg a 16 szobás ingatlant. Az ötven méter hosszú, tíz méter széles épület felújítása lassan évtizede tart, ugyanis elképesztő állapotokból kellett visszaállítani - a fürdőszobát például libafeldolgozónak használták korábban. Az épület restaurálását Szentkirályi Miklós felügyelte. A déli hálószobában bukkantak először freskóra, aztán a szalon mennyezetéről derült ki, szintén egyedülálló értéket rejt. Volt, ahol nyolc festékréteg alól tárultak fel a figurák és formák. A tizenhat helyiségből kilencben találtak díszítő falfestést, mára hét már eredeti pompájában látható, bár akadnak foltok - ott már nem lehetett visszacsalogatni az eredeti mintákat. Hosszú és fáradságos munka után bukkant elő Dorfmeister István, a 18. század második felének egyik legismertebb hazai - osztrák származású - festőművész freskója, mely már témájában is különleges: az 5x9 méteres, 1771- ben készült alkotás a művész azon kevés munkái közé tartozik, melyek nem egyházi témájúak. A freskóról amúgy még a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal sem tudott. A kastély korhű felújítása és berendezése nem maradt elismerés nélkül, előbb az Unesco Ico- mos-díját érdemelte ki, majd 2013-ban Európa Nostra-díjat kapott - előtte fél évtizeden keresztül nem akadt díjazott nemhogy Magyarországról, de Ke- let-Európából sem. Milliárdos felújítás Somogysárdon Somssich Antal a Habsburg-ud- varnái szerzett érdemeiért 1746- ban kapta meg a somogysárdi birtokot ajándékba Mária Teréziától, a kastélyt az 1750-es években kezdték el építeni, majd évszázaddal később meghonosítót- ták a lótenyésztést, A múlt század ötvenes éveiben állami ménes rangot kapott a telep, melyet később a kutast állami gazdaság vett át, hogy aztán a rendszerváltás után a rendőrséghez kerüljön, mely a kastélyban a kiképzésre érkező lovasrendőröket szállásolta el, illetve itt működtek az irodák is. A bázist aztán 2007-ben bezárták, hét éven keresztül csak romlott az állapota, bár elég szerencsésen megúszta az áldatlan időszakot: a belső faburkolat nem vizeseden át, a falakon is csak ott hiányzik a vakolat, ahol a műemlék-védelmisek felmérték az eredeti állapotot. A Somssich-kastély jövőképe biztató, hiszen miután 2014-ben felújították a tetőt, az épülte bekerült a nemzeti kastélyprogramba, melynek során 40 milliárd forintból 35 hazai kastély felújítását tervezik, s olyan tartalmakkal szeretnék megtölteni őket, melyek önfenntartóvá teszik az épületeket. Az egyes projektekre maximum 1,5 milliárdot lehet fordíEurópa Nostra-díj a felújításért tani majd, a somogysárdi kastély a második ütemben kapott helyet, s tervek szerint a lovas sport és a lovas turizmusra segítségével hasznosítanák a jövőben. Az intézőházból turistaszállót alakítanának ki, s akad istálló, mely akár már most is alkalmas lenne egy lovas turista állomáshelynek. Település Épület Építés éve Ádánd Csapody-kastély 18.század Alsóbogát Festeti cs-kastély 1830’körül Alsóbogát Inkev-Festetics-kastély 18.század közepe Babócsa Somssich-kastély 1820 körül Balatonboglár Bárány-kúria 1835 Balatonkeresztúr Festetics-kastély 18. század közepe Balatonlelle Lelkészlak 20. század eleie Balatonlelle Szalay-kúria 1838 Balatonszemes Hunyadi-kastély 18.század Barcs-Belcsapuszta Kremsier-kastély 1880 körül Baté Gaál-kastély 1780 körül Berzence Festetics-kastély 18. század Bolhás Tallián-kúria 1830 körül Böhönve-lllósmaior Festetics-kastély 1886 Csombárd Pongrácz-kúria 1780 körül Felsőmocsolád Kacskovics-Bánó-kastélv 19. század eleie Gálosfa Festetics-kastély 1760 körül Gyógy ................. Ka cskivics-kastély 19. század első fele Háromfa Erdészlak 18.század Hencse Márffy-kúria 1813-15 Iharosberénv Inkev-kastély 18.század Kaposújlak Somssich-kastély. 19.század Kercseliget Maár-kastélv 1860 Kéthelv-Sáripuszta Hunyadi-kastély 18.század Kisasszond Sárközy-kastély 19. század első fele Kisgyalán Festetics-kastély 20. század eleie Kötcse Bíró-kúria 18.század Kötésé Csepinszky-kúria 18.század Kötcse Antall-kúria 18.század Kőröshegy Széchényi-kastély 1790 körül Kutas-Kozmapuszta Hertelendv-kastélv 19. század második fele Lad Hovos-kastély 1902-05 Lengyeltóti Zichy-kastély 19. század eleie Marcali Széchényi-kastély 1912 Mike Somssich-kastély 19. század első fele Mosdós Pallavicini-kastély 1906 Nagyberki Vigvázó-kastély 1760 körül Nágocs Kiskastélv 18-19.század Nágocs Zichv-kastélv 1714 Nikla Berzsenyi-kúria 1811 Segesd Széchényi-kastély 19. század vége Somogyfaisz Kund-kastély 1872 Somogygeszti Jankovich-Bésán-kastélv 1823 Somogysárd Somssich-kastély 18.század Somogytarnóca Széchényi-kastély 1873 Somogytúr Bosnvxák-kúria 1830 körül Somogyyár Széchényi-kastély 19. század második fele Somogyzsitfa Véssey-kastélv 1891 Szabás Fekete-kúria 1890-es évek Szőlősgyörök Jankovich-kastélv 1820 körül Szőlőskislak Gaál-kastély 1901 Tab Welsersheimb-kastély 19. század első fele Újvárfalva Noszlopy-kúria 18. század első fele Vörs Festetics-kúria 18.század Zala Zichy-kúria 19. század második fele forgalmilag kevésbé frekventált, s nehezen megközelíthető területen található. Éppen ezért lenne szükség például egy digitális adatbázisra, ahol a kastélyok minden jellemzője mellett állapotukat is bemutatnák az esetleges érdeklődő beruházónak.- Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy csak szállónak alkalmas egy épület, s a befektető csak ezirányban gondolkodik - mondta. - Az alsóbogáti Festetics-lnkey-kastély sem turisztikai központban található, a Nagyházi-családnak köszönhetően mégis gyönyörűen megújult. Szeretnék bízni benne, hogy a többi épületnek is akad majd megmentője. Nem szabad pusztulni hagyni őket, hiszen a történelmünk emlékei, s elég csak belegondolni, annak idején mennyi munka és pénz révén épülhettek meg... Vas András Kastélymentés félbillióért ► Folytatás az 1. oldalról