Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám

2015. SZEPTEMBER 20., VASÁRNAP MŰVÉSZBEJÁRÓ y Szinte minden háztartás­ban lóg egy olyan kép a falon, amely örökség, esetleg aján­dék volt, netán egy padlás sar­kából került elő, és épp illik a bútor színéhez, ám tulajdono­saiknak fogalmuk sincs, milyen értéket képvisel. Most megtud­hatják. Fábos Erika KOLOZSVÁRI GYULA éveken át dol­gozott festménybecsüsként, amikor kipattant fejéből az ötlet, hogy a népszerű közösségi mé­diát felhasználva nagy lehető­ség lenne olyan értékekre lelni, amelyekről a tulajdonosok nem is tudnak. A kezdeményezés egy valódi igényre talált rá, alig egy év után már több mint 9 ezren követik a Kincs a falon projektet. A festményről vagy műtárgyról fotót kell feltölteni, ha van törté­nete, azt is le kell írni, a szakem­berek pedig tudásuk és széles szakirodalmi ismereteik alap­ján megbecsülik az értékét. Mi­vel eddig a laikus tulajdonosok általában attól kérdezték meg a tárgyak értékét, aki meg akar­ta venni, nagyon gyakran szán­dékosan alábecsülték, majd a „nem ér ez semmit, de mert tet­szik nekem, adok érte pár ezer forintot” mondat után a fest­mény egy aukción bukkant fel sokszoros kikiáltási áron. „Nem tudok róla, hogy bár­hol a világon létezne hasonló. Az ötlet onnan jött, hogy az el­múlt években többször összefu­tottam olyan tárgyakkal, ame­lyek vagy ismeretlenek voltak, vagy nem volt rajtuk jelzés, ám kiderült, hogy komoly értéket képviselnek - mondta Kolozsvá­ri Gyula, a Kincs a falon alapí­tója. - A szolgáltatás ingyenes, egyre többen tudnak róla, ami­vel növekszik áz esélye, hogy va­lóban értékes és ismeretlen vagy elveszettnek hitt alkotásokat si­kerül megtalálni.” Mivel pedig az alapítók kép­zett szakemberek, tudják, mit akarnak, így nemcsak véletle­nül szeretnének kincsekre lelni. A honlapjukon azt is közzétették, mi az, amire nagyon fáj a foguk. Olyan fontos képeket keresnek, mint Derkovits Gyula: Zenekar (Hangverseny), Farkasházy Mik­lós: Pihenés a hajón vagy Márffy Ödön: Csendélet edényekkel cí­mű képe. Ezeket eddig még nem küldték el hozzájuk, de több mint 1500 megkeresést, azaz több ezer képet és tárgyat regisztráltak már. A legtöbb érdeklődő ugyan­is nemcsak egy képpel jelentke­zik, hanem összegyűjt mindent, ami szerinte érdekes lehet. A két véglet, akinek fogalma sincs, mi­csoda értéke van egy tárgynak és a másik, aki a családi legendári­um alapján biztos benne, hogy a nappaliban lógó festményből fe­dezi majd a család új autóját, pe­dig nem. „Olyan már volt, hogy a mi biztatásunkra értékesített va­laki egy 17. századi olasz fest­ményt, amelynek húszmillió fo­rint körüli árából már valóban lakást lehetett venni - mondta Kolozsvári Gyula. - Persze az érték mindenkinek mást jelent, van, aki annak is örül, ha kide­rül, 80-100 ezer forintot is megér a tulajdonában lévő kép. De már egy Munkácsy-rajz is előkerült a Kincs a falon projektnek köszön­hetően. Sajnos éveket töltött egy dohos pincében, ezért menthe­tetlennek bizonyult. Persze van­nak rémületes mellényúlások is, tucatnyi olyan festményről kaptunk fotókat, amelyeknek az eredetije köztudottan a Nemzeti Múzeumban lóg évtizedek óta a falon, a tulajdonosa mégis erős- ködik, hogy az nem egy posz­ter, hanem egy vagyont érő mű­kincs." A szűk csapat hat-nyolc ál­landó tagból áll, de ha értékes­nek tűnő képet találnak, több és jobb minőségű képet kérnek ró­la, vagy a tulajdonos beleegye­zésével a helyszínen vizsgálják meg. Ezt követően továbblép­nek, és a korszak vagy az alkotó szakértőjét is megkeresik, hogy vegyen részt a munkában. A Kincs a falon elsődleges cél­ja az értékek megtalálása, és ha az eddigi érdeklődés nem lan­kad, és továbbra is ekkora meny- nyiségű fotó érkezik hozzájuk, egy kiállítást is szeretnének szervezni a legjobb vagy legér­dekesebb alkotásokból. Közben pedig a szenzáció is úton van: nemrég egy nagynevű, magyar impresszionista festő képét fe­dezték fel a beküldött képek kö­zött. Ha valóban beigazolódik az eddigi szakvélemény, egy igazi ritkaságnak számító kép felfede­zése fűződik majd a Kincs a fa­lon csapatához. Hatalmas siker­élmény azért már így is akad. „Nálunk bukkant fel Med- nyánszky László útinaplója és a vázlatai is - mondta Kolozsvári Gyula. - A bőrmappában feljegy­zések, skiccek és egy kismére­tű, falemezre készített olajfest­mény is volt. A naplóban a raj­zok mellett olyan információk is előkerültek, amelyek a mű­vészettörténet számára nagyon értékesek lehetnek, de a mappá­ban talált kékes tónusú olajfest­mény, a Vonuló szekerek a gyűj­temény legérdekesebb és leg­értékesebb darabja. Évről évre kiderül a nagyobb aukciókon, hogy még mindig nagy szám­ban lehetnek olyan festmények, amelyeket elveszettnek hittek, még nem fordultak meg a mű­kincspiacon, és a művészettör­ténet számára is fontosak, a leg­fontosabb célunk, hogy ilyet ta­láljunk minél többet.” HÍREK ____________________ Hetvenmillió forint az art moziknak BUDAPEST Art filmek forgalma­zására, valamint az art mozik szakmai tevékenységének tá­mogatására 69,8 millió forint keretösszeggel pályázatot hir­det az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának (Emmi) Kultú­ráért Felelős Államtitkársága. A pályázat két részből áll: 31,8 millió forintra pályázhatnak a Nemzeti Filmiroda által kiadott határozattal jogerősen art mi­nősítéssel rendelkező, idén ja­nuár 1. és szeptember 30. kö­zött bemutatott filmalkotások forgalmazói. További 38 millió forintot oszt szét a minisztérium a jogerősen nyilvántartásba vett és art minősítéssel rendelkező art mozik, illetve art termek üze­meltetői részére kiírt pályázaton keresztül. A Szépművészeti kincsei Milánóban MILÁNÓ A milánói Palazzo Reá­léban nyílt kiállítás Raffaelló- tól Schieléig címmel a Szépmű­vészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményé­nek 76 csúcsművéből. Filippo Del Corno, Milánó önkormány­zatának kulturális tanácsosa kiemelte: a budapesti múzeum ritka nagylelkűségről tett tanú- bizonyságot, amikor lenyűgöző gyűjteményéből ennyi jelentős alkotást adott kölcsön. Divathét a Várkert Bazárban BUDAPEST Csaknem ötven terve­ző mutatja be legújabb kollek­cióját október 10-én és 11-én a Várkert Bazárban a Merce­des-Benz Fashion Week Cent­ral Europe elnevezésű divathé­ten. A Design Terminál célja, hogy a fiatal tervezőknek be­mutatkozási lehetőséget biz­tosítson. Idén a visegrádi né­gyek mellett Szerbia és Hor­vátország tervezői is bemutat­koznak. Elkezdődött az Ars Sacra Fesztivál BUDAPEST Jövő hét vasárnapig tart az Ars Sacra Fesztivál, amely csaknem 400 ingye­nes zenei, irodalmi, művésze­ti programmal várja a vendége­it országszerte. Vasárnap dél­után rendezik meg a budapes­ti Szent István-bazilikában a négy nagy történelmi egyház közös zenei áhítatát. Hetvenmilliós filmélmény 2008 karácsonyán épp a Stuart Little, kisegér című filmet nézte Bárki Gergely művészettörténész, amikor egy festményre lett figyel­mes a főszereplő lakásának kép­kockáin. Kiderült, az nem más, mint Berény Róbert Alvó nő feke­te vázával című műve, amit addig elveszettnek hittek. A film készí­tői azt gondolták, hogy a díszlet­hez használt kép reprodukció, de kiderült: eredeti. Berény képe vé­gül tavaly decemberben 70 millió forintért kelt el. A zenekar újra eljátssza a húszéves sikerlemezét, a Shalomot Anima Sound System újratöltve Hörcher Gábor Drifterje is indul BUDAPEST Húsz évvel ezelőtt meg­jelent lemezét, a Shalomot játsz- sza el az Anima Sound System szeptember 25-én az A38 ha­jón, a kulturális központ album­újrajátszó sorozata új epizód­jaként. A hazai elektronikus tánczene alapzenekara, a Prie- ger Zsolt és Németh Gergely kö­ré épülő Anima Sound System ezen az estén korabeli felállásá­ban adja elő két évtizeddel ez- eló'tt készült, a dub, a reggae, az elektronika és a népzene ele­meit ötvöző stúdióalbumának anyagát. Az esten az 1995-ben a zene­kar saját kiadásában megjelent lemezen közreműködött számos meghatározó korábbi tag ott lesz, köztük Bognár Szilvia, Prieger dik Shalom erős népzenei hatá- Szabolcs és Németh Tamás. sokat mutattak. Akkori énekes­Az Anima Sound System 1993- nőjük, Bognár Szilvia napjaink bán alakult Szombathelyen, és egyik elismert népdalelőadója, igényes popzenéjét mindig is tár­sadalomkritikus attitűddel, a sza­badságjogok melletti kiállással párosította. A csapat első kazettá­ja 1994-ben jelent meg, a legutób­bi album, a Gravity and Grace ta­valy év végén került piacra. Ké­szítettek számos filmzenét, remi- xet, feldolgozták a magyar him­nuszt, volt lemezük Ameriká­ban, játszottak angliai 'klubkon­certeken, dolgoztak az Asian Dub Foundationnel, De-Phazz-zal és a Transglobal Undergrounddal. Az Anima első lemezei, köztük a sorrendben máso­BUDAPEST Az Európai Filmakadé­mia (EFA) nyilvánosságra hozta a legjobb dokumentumfilm kate­góriában nevezett művek listáját, amelyen szerepel Hörcher Gábor Drifter című alkotása is. Jelentős nemzetközi elismerés a filmnek, hogy az Európai Filmakadémia beválasztotta azon 15 alkotás kö­zé, amelyek közül a 3 ezer szak­mabelit tömörítő szervezet tag­jai szavazzák meg az elkövetkező hetekben a legjobb dokumentum­filmdíj jelöltjeit. Az öt jelöltet november elején jelentik be a szervezők, míg az Európai Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját december 12-én tart­ják majd Berlinben. Az 1988-ban alapított szervezet minden évben díjazza az európai filmtermést. Magyar film legutóbb 1989-ben szerepelt az Európai Filmdíjak versenyében, akkor Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza Recsk 1950-1953. Egy titkos kényszer­munkatábor története című film­je nyerte a legjobb európai doku­mentumfilm díját. A 72 perces Drifter főszereplője egy szegénységben élő Bakony-vi- déki 17 éves srác, akinek az a nagy álma, hogy raliversenyző lesz és autót épít magának. A ran­gos amszterdami dokumentum- film-fesztivál legjobb elsőfilm dí­jával jutalmazott alkotás aktuális kérdéseket vet fel a periférián élő vidéki fiatalság társadalmi beil­leszkedésének lehetőségeiről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom