Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-27 / 122. szám

2015. MÁJUS 27., SZERDA Sikeres év után váltanak a A DRV-től jön az új hajosvezer ► Folytatás az 1. oldalról SIÓFOK A közgyűlést amiatt sem le­hetett akkor tartani, mert a tulaj­donos települések képviselői nem vittek magukkal a részvényhá­nyadukat igazoló okiratot. Ezúttal ezt már pótolták, két kivétellel: a balatonszemesi Takács József és a balatonlellei Kenéz István tovább­ra is állították, ilyen igazolásra nincsen szükség. Ennek ellenére maradhattak, szavazhattak. Tizennégy település képvise­lője jelent meg a huszonkettőből. Míg a késve érkezőkre vártunk, a tulajdonosok félszavaiból kiraj­zolódott a várható forgatókönyv: meglepetés nem lesz, Siófok sze­mélyi javaslatai ezúttal simán „át­mennek”. A Balatoni Szövetség elnöke hiába próbált egyeztetni az elmúlt napokban és hiába tet­te egyértelművé a kis részvénye­sek igényét, Siófok nem vonta visz- sza Balázs Árpád expolgármester igazgatósági jelölését. - Siófok, Földvár, Keszthely, Boglár, ez a négyes együtt szavaz és minden Megvárta a komp Változott a kompmenetrend és ez két északi parti polgármes­tert is megtréfált kedden. A szigligeti Balassa Balázs telefo­nált és így Halmos Gábor vezér- igazgató utasítására megvárta a komp, a balatonfüredi Bóka István orra előtt azonban el­ment, így ó körbeautózta a ke­leti-medencét. el van döntve - így az egyik tele­pülésvezető, hozzátéve: bár neki szava alig, de úgy illett, hogy eljöj­jön. Egy másik polgármester arról beszélt kezdés előtt: két variációt is hallott arról, hogy Siófok miért ragaszkodik Balázs jelöléséhez. Csak az egyik verzió megnyugta­tó, e szerint ő volna a garanciája, hogy egyben maradjon a zrt., az egyes tulajdonosok ne adogathas­sák el a kikötőiket. Miközben a háttér-egyezteté­seken az föl se vetődött, hogy tu­lajdonosok ne szavaznák meg a két éve tisztségben lévő Halmos Gábor vezérigazgató leváltását, a közgyűlésen (mely végig, a sze­mélyi ügyek tárgyalásakor is saj­tónyilvános volt a tulajdonosok döntése alapján) elhangzott: a Ba­latoni Hajózási Zrt. az elmúlt öt év legsikeresebbjét zárta 2014-ben, a személyhajózás árbevétele 16,5, a cég összes árbevétele 28 százalék­kal nőtt 2013-hoz képest, az adó­zás előtti eredmény 111,6 millió, a nyereség 60,5 millió forint volt. Halmos Gábor meg is jegyezte: - A társaság sorsát minden tulajdo­nos kezelje a jövőben is a jó gaz­da módjára! A balatonfüredi Bóka István szerint a javuló utasforgalmi ada­tok egyik oka a strandolásra ke­véssé, a hajózásra annál inkább alkalmas időjárás volt, az ered­mény még így is csekély és ezzel együtt magas a költségszint. Szig­ligeti kollégája, Balassa Balázs az­zal egészítette ki: amikor a zrt. az önkormányzatok tulajdonába ke­rült az egybentartás szándékával, hajózási társaságnál köztudott volt, hogy vannak vesz­teséget termelő üzletágak is, mint a személyhajózás. A szavazások valóban nem hoztak meglepetést: Kollár József DRV-osztályvezető 99,65 százaléknyi vokssal lett ve­zérigazgató 2018. szeptember 30- ig, Balázs Árpád pedig 68,7-tel ke­rült az igazgatóságba (4 százalék emelt fővel - Emelt fővel adom át a helyemet - mondta Halmos Gábor, a leköszönő ve­zérigazgató. - Amit feladatul kaptam, azt teljesítettem. Nőtt a bevétel, stabilan, átlátható­an működik a cég. A fejleszté­sek folyamatosak, van jövőképe a társaságnak. A Somogyi Hír­lapnak egy névtelen beíró azt ál­lította, soha ennyit nem költött még vezérigazgató. Igaz, de so­ha ennyi eredményt se hozott. Annak tehát, hogy nem jelöltek újra, nem szakmai okai voltak. volt a nemek aránya, 27 százalék a tartózkodásé). A személyi javas­latokat előterjesztő, Siófokot kép­viselő Csorba Ottó ígéretet tett: az igazgatósági tisztségek elosztása­kor Siófok kész lesz a kompromisz- szumra, magyarul várható, hogy nem ragaszkodnak Balázs Árpád elnöki pozíciójához. Fónai Imre Nagy lépés. Javultak az utasforgalmi adatok a Balatonon Szerencsét! Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu MEGYEI N em irigylem Kollár Józsefet. Az új hajósvezémek olyan 2014 es esztendő után kell hasonlót, vagy jobbat produkálni, mely az elmúlt öt esztendő legsikeresebbje volt. Másrészt rajta a bélyeg, hogy politikai kinevezett, így aztán duplán is árgus szemek­kel figyeli majd mindenki a döntéseit. Elődjére, Halmos Gáborra két éve ragasztották ugyanezt és szó se róla, ezt mintha alá is támasztot­ta volna a legnagyobb tulajdonossal, a székhely település Siófokkal közgyűlési felhatalmazás nélkül kötött szerződés az egykori halász­telep megvételéről, ezzel együtt a jelenlegi hajózási sziget elhagyásá­ról. Még meg sem száradt a tin- Egy-két települést ta a kinevezésén, Balatonfüred kpll mptínvprni” már a leváltását kezdeményezte, rvcu „i icgi lyci . Szóval, Halmos antréja is vi­harosra sikeredett, és aztán ké­sőbb minden döntését névtelen, a hajózás tönkretételét vizionáló, elektronikus postaládánkban landoló levelek sora kísérte, még ak­kor is, amikor valójában olyasmiket lépett meg a társaságnál, amit már tíz-húsz éve meg kellett volna. Balatonfüred pedig hamar belát­ta a rideg valóságot: néhány százalékával „nem nagyon ugrálhat” a tulajdoni hányadát az elmúlt évek során 44 százalékra növelt Sió­fok árnyékában, gyakorlatilag az történik, amit Siófok akar, csak egy-két települést kell „megnyerni” hozzá a huszonkettőből. A ki­csik most is hiába ágálltak az előre nem egyeztetett személyi dönté­sek miatt. Mondhatni: tetszettek volna nem eladni részvényeiket... Siófok vezérigazgató-váltást akart és így is történt, sikeres pénz­ügyi-utasforgalmi adatok ide, vagy oda. Ezért is lesz nehéz dolga Kollár Józsefnek, hiszen róla most tán még Halmosnál is egyértel­műbben tudható: a politika őt akarta. Ilyen hendikeppel, és pláne a politikát ismerve, mi mást kívánhatnánk neki, mint szerencsét - el­sősorban a turistavonzó balatoni hajózás érdekében. Dél-somogyi harc a belvíz ellen ► Folytatás az 1. oldalról VÍZVÁR, SOMOGYTARNÓCA Vízvá­ron a Szabadság utca még min­dig le van zárva, a hétvégi csapa­dék jelentős károkat okozott a te­lepülésen. A Zsitva patak annyi­ra gyorsan folyt, hogy az átívelő híd és gázvezeték is leszakadt. Az intenzív eső hatására a gyalo­gos híd teljesen beleszakadt a pa­takba, a másik részen a nagy híd betonalapjait kimosta a víz. Ez okozta végül a szomszédos Béla- vár teljes internetes és televíziós ellátásának szakadását, és Vízvá­ron egy teljes napig nem volt gáz­szolgáltatás. A gyorsított munka­végzéshez és hibaelhárításhoz végül a helyi BVH Kft. biztosítot­ta a munkagépet.- Ez nem csak Vízvár problémája, hanem a víz­ügyé és a kábelszolgáltatóé is - hangsúlyozta Kozma László pol­gármester. - Meg is nyitottam a vis major pályázat adatlapját, hét napon belül kell bejelenti a kár­igényt. Drávaszentesen a Györ­gyös patak okozhat gondot, Babó- csán csordultig van a Rinya. Po- tonynál a víz már lassan apad.A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgató­ság közben arról tájékoztatta la­punkat, hogy a működési terüle­tén árvízvédekezés nincs elren­delve. Jeki Gabriella Minősített fesztivál lett az Ördögkatlan KAPOSVÁR Harmincegy ország 761 fesztiválja kapott Európa a Fesz­tiválokért, a Fesztiválok Európá­ért (EFFE) minősítést az Euró­pai Fesztivál Szövetségtől (EFSZ), köztük az Ördögkatlan. A kapos­vári Csiky Gergely Színház ren­dezője, Bérezés László és Kiss Mónika által hét éve életre hívott dél-baranyai fesztivál így szerepel majd abban az online és nyomta­tott katalógusban, melyet EFSZ ad ki, és minden művészileg ér­tékesnek tartott rendezvényt tar­talmaz. Magyarországról huszon­öt fesztivál kapott minősítést. A. V. Felmérik a tanulók képességeit SOMOGY Ma tartják a kompeten­ciamérést az iskolákban. A 6., a 8. és a 10. évfolyamon a szokásos tanítás helyett a tanulók az orszá­gos mérés feladatlapjait írják meg. Ez a diákoknak kötelező lesz, de a családi háttérről szóló kérdőívet már csak önkéntesen kell kitölte­nie a tanulóknak és szüleiknek. Feljelentette a közjegyzőt, a PSZÁF-ot, a pénzintézeteket PORROG Négy éve vívja szélma­lomharcát a bankok ellen egy por- rogi férfi. Horváth Ernő tüntetett is már az egyik pénzintézet előtt, majd a jogi utat választotta. Önma­gát képezte ki jogi ügyekben, hi­szen volt ő géplakatos, határőr és vendéglátós is, de ügyvéd nem. A bankokkal vívott küzdelme során sok furcsaságra bukkant, de hi­ába tett számos feljelentést, nem adtak igazat neki. - 2008 nya­rán kétmillió forintnak megfele­lő svájci frank kölcsönt vettem fel lakásfelújításra. A gondok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a 15 ezer svájci frank helyett csak 14365 CHF-et kaptam a doku­mentumok szerint, pedig a Ptk. kimondja: a kölcsön összegét az ügyfél ren­delkezésére kell bocsá­tani. 2011-ig euróbán törlesztettem, ezt át­váltotta a bank fo­rintra, majd sváj­ci frankra, csak­hogy nem a Nem­zeti Bank középár- folyamán. Ezekkel az ügyletekkel há­romszor is becsap­tak... - mondta. Egy másik banknál autólízing szerződése is volt, amelyet már kifizetett. Az elszámoláskor még­is kapott egy felszólítást a pénzin­tézettől, hogy fizessen 357 ezer fo­rintot, mert még tartozik. Feljelen­tést tett, ekkor a bank elismerte, hogy rendszerhiba történt, és nem Horváth Ernő, hanem ők tartoz­nak ugyanennyi pénzzel. Csak­hogy a férfi ezt sem fogadta el. Horváth Er­nő a szomszéd­ja devizahi­tel-szerződé­sében is talált érdekessé­get, ami­re nincs magyarázat. A hiteltör­téneti kimutatásban az szerepel, hogy a nyilvántartott deviza ne­me: HUF, vagyis magyar forint. Nem érti, hogy így milyen alapon beszélnek devizahitelről.- Feljelentettem a PSZÁF-et hi­vatali kötelezettség elmulasztása miatt, mert nem vizsgálták a hi­telszerződések valóságtartalmát. Bepanaszoltam a közjegyzőt is, hogy valótlan tartalmú okiratot készített, de erre azt válaszolta a nyomozó hatóság, hogy elévült az ügy. Hogy van az, hogy egy szer­ződés valóságtartalmáért senki sem felel, se a bank, se a közjegy­ző, se a PSZÁF? Akkor milyen jog­hatása van? - kérdezi a nyugdíjas férfi, aki egyébként 18 éven át volt egyetlen bank ügyfele, amikor rá- j ö 11 - ahogyan ő fogalmaz -, hogy becsapták hat euró- val. Nyomban bankot 1 váltott, és már sokadik­nál tart, de azt mondja: a hitelkártyája használata­kor most megint megrövidítette a bank ezer forinttal. Egy ember­nek nem jelentős, de ha minden ügyfelet megkárosítanak ugyan­annyival, az már tetemes összeg, véli a nyugdíjas. K.G. HIRDETÉS VILLAMOSENERGIA VÁLLALKOZÁSOKNAK * ITT VAGYUNK! ELMŰ * ÉMÁSZ • MÁSZ www.aramszolgaltato.hu PRÓ ÉS KONTRA KÖZGAZDÁSZ VAGYOK - Nem vízvezeték-szerelő vagyok, ez is elterjedt ugyanis már rólam - így Kollár József, az új, 44 éves hajósvezér. - Valójában közgaz­dász vagyok, vállalatirányítá­si múlttal, a DRV-nél az önkor­mányzatokkal álltam kapcso­latban. Belülről láttam egy 17 milliárdos, 2000 fős cég vezeté­sét. Keményen, a tulajdonosi ér­dekeknek megfelelően dolgozó Bahartot képzelek el, természe­tesen egy átvilágítás után tu­dok csak többet mondani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom