Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-27 / 122. szám
2015. MÁJUS 27., SZERDA ^ MEGYEI KÖRKÉP Négy megyebeli cég az uniós földtámogatások százas listáján 30 milliárdos Somogybán A megye legnagyobb agrárvállalkozásai számára összesen több mint ötvenmilliárd forintot fizettek ki Harminckét somogyi cég szerepel az elmúlt nyolc évben legtöbb agrár- és vidékfejlesztési támogatást kapott vállalkozások ötszázas listáján, melyet a napokban tett közzé a Miniszterelnökség. A megye legnagyobb agrárvállalkozásai számára összesen több mint ötvenmilliárd forintot, azaz átlagosan több mint másfél milliár- dot fizettek ki. A Top 500 cégnek 1089 milliárd forint jutott, ennek négy százaléka érkezett Somogyba. Vas András andras.vas@mediaworks.hu SOMOGY A Miniszterelnökség először a száz legnagyobb uniós támogatást elnyert vállalkozások listáját tette közzé, ezen mindössze négy megyebeli cég szerepelt, melyek közel 15 milliárd forintban részesültek - ez a teljes Top 100-as összeg (486 milliárd forint) 2,8 százaléka. A száz legnagyobb cég osztozott amúgy a 3805 milliárdnyi össz- kifizetés 12 százalékán, átlagban 4,8 milliárd forintot kaptak - idehaza amúgy csaknem 180 ezer gazdálkodó jelenti be évről évre területalapú támogatási igényét, vagyis átlagosan húszmillió forint jutott egy-egy vállalkozásnak... A százas lista első helyén a Csányi Sándor OTP-elnök cége, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. végzett 21,3 milliárddal - s ugyancsak Csányi-érdekeltség a lista hetedik helyén szereplő Dalman- di Mezőgazdasági Zrt., amely 11,1 milliárd forintnyi támogatásban részesült -, a második és harmadik helyre két végelszámolás alatt álló, magyarországi cukorgyárait már bezáró cég került, melyek együttesen több mint 26 milliárd forintot kaptak. A somogyi cégek közül a listán a legelőkelőbb pozícióban a kazsoki Bos-Frucht szerepel, 5,34 milliárdos támogatással a 27. helyre kerültek. A megyéből a második legnagyobb összeget a barcsi Dráva Coop Zrt. - 3,03 milliárd -, a harmadikat a Nagyberekben gazdálkodó, kéthelyi székhelyű, német tulajdonú Hubertus Bt. - 2,96 milliárd - vehették fel. A Top 100-ba még a so- mogyszobi Claessens Group fért be, míg az ötszázas listára éppen csak felkerült a szorosadi Kop- pányvölgye Zrt, illetve a kányái mezőgazdasági zrt., melyek valamivel kevesebb mint egymilli- árd forintnyi támogatást kaptak 2007 óta. A jövőben a többieknek is sokkal kevesebbel kell beÓsszes Cégnév Település *2007-1? ______________________(Mrd Ft) Bo s-Frucht Agrár- .. . 534 szövetkezet *azS0K_________^ Zt T* ^ 3'03 Kéthely 2,96 Claessens Kft Somoffiszob______2,72 Ka postáj Mg. Zrt Kaposvár________1,93 SE FAG Zrt. Kaposvár________1,81 BH V Mg. Kft Vízvár__________165 SS »—■ sr »»»* ^ Westerheide u . -. Mg. Kft He<jrehely 154 Fino-Food Kft Kaposvár________145 Ag rárja Mg Zrt Szentgátoskér_____1,44 Ka pos-Agro Zrt Kaposvár________141 Dé l-Balaton Balatonszent- . „o Mg Zrt györgy__________1,Ja So modon Növénytermesztő Somodor 1,37 Kft_______________ Ag rár Mg Kft Somogyszob______1,35 AL M Allattenyész- Somogytar- . 33 tő Húsipari Kft nóca ' Határőr Mg. Zrt. Bafaócsa________130 Ku tasi Mezőkert Mg Zrt. ^^ Balaton-Ker-Tész . .R Szövetkezet 116 Nágocsi Mg Zrt Nágocs_________1,16 Ág ro-Balaton Kft. Szólád__________1,12 Feketesár 11 < Mg Zrt Bohonye U1 Siófoki Siómente sjófok U1 Zrt__________________________ So lanum Kft Berzence________1,09 gR ?- <***»« w MAWA Mg. Kft. Mosdós_________106 Dr awa Mg és G- 104 Erdógazd. Bt. borgelee________ Na gybajomiAg- N bj 103 rárgazdasági Zrt INaeyDal°m_______ Ba laton Agrár 0r(jacsebj 101 Koppányvölgye Szorosad ^ Mg. Zrt_____________________ Ká nyái Mg. Zrt Kánya__________0,97 FO RRÁS: KORMÁNY.HU/SH-GYÚITÉS érniük, ugyanis 2014-20 között 1200 hektár felett nem jár területalapú támogatás - a kormányzat szerint így a „zöldbárók” helyett a helyben gazdálkodó kis- és közepes termelőkhöz kerülnek majd az uniós pénzek. KÉK HÍREK Somogyba is vezetnek a 400 milliós húsos áfacsalás szálai OÓANMámÚLSomogyi érintettsége is van annak az áfacsalási ügynek, melyben egy hús- kereskedéssel foglalkozó bűn- szervezet 400 millió forintnyi adót tűntetett el. A távirati irodai információja szerint a pénzügyi nyomozók több helyszínen foglalták le a költségvetési csalás bizonyítékait. Két Bács-Kiskun megyei férfi irányította a szervezetet, amely főként szlovák, lengyel, osztrák és román nagykereskedőktől vásárolt előhűtött és fagyasztott húsárut. Ezt magyar cégeiken keresztül Magyarországon értékesítették, azonban az áfa fizetést elkerülték. A bűn- szervezet két irányítóját és négy tagját költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket. További két személyt bűnszervezetben részvétel miatt gyanúsítanak. Fiktív számlákkal, könyveléstechnikai manőverekkel - csaknem négyszázmillió forintot csaltak el. Sz. T. A szökőkútba dobtak egy útjelző táblát KAPOSVÁR Két kamaszfiú rongált meg a kaposvári Honvéd utcában egy „ Kijelölt gyalogosátkelőhely ’’ jelzőtáblát. Miután kitörték a helyéről, elvitték a közelben lévő Bethlen téri körforgalomhoz, betették a szökőkútba, majd elfutottak. A rendőrjárőr azonban tetten érte a fiatalokat, akiket a helyszíntől néhány száz méterre elfogtak és előállítottak a kaposvári rendőrkapitányságra. A nyomozók a 15 éves polá- nyi és a szintén 15 éves kaposvári fiút garázdasággal gyanúsítják. A fiatalkorúak az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek. K.G. TBG Otolecz: huszonöt éve a megrendelők szolgálatában Bebetonozták a minőséget 150 éves a teleki református templom Az ünnepi alkalomra időzítették az elszármazottak találkozóját TELEKI Idén 150 éves a teleki református templom; a helyi ön- kormányzat, valamint a református és katolikus gyülekezet erre az ünnepi alkalomra időzítette az elszármazottak találkozóját is, melyre százötven meghívót küldtek ki a kicsiny zsákfaluból. Hajdú Zoltán Levente református lelkész és Tomanek Péter plébános szolgált az ökumenikus istentiszteleten, melyre több évtized óta először telt meg a református templom. Kis harangja ennél is idősebb, 225 éves, külső tatarozását utoljára még a nyolcvanas években végezte el Jákob Scheer német építési vállalkozó, ám a hajlék ma újra renoválásra szorulna. Különlegessége, hogy az orgona fölé építették a szószéket. Műsort a teleki ünnepen a Kapusné Dojcsák Edit által vezetett Balatonföldvári Baráti Kör hat tagú kórusa adott, és három, Telekiben, Telekiről íródott vers is elhangzott. A kultúr- házban szeretetvendégség zárta az összejövetelt. F. I. JUBILEUM Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli a TBG Otolecz Transzportbeton Kft.: a betongyártásra szakosodott kaposvári vállalkozás lakossági építkezésekhez, s számos kiemelt beruházáshoz is szállított alapanyagot. A régió egyik meghatározó vállalkozásként tartja őket számon a szakma, évente minimum 10 ezer köbméter betont állítanak elő.- Ha csak az ágazat alapmutatóit vesszük alapul, abból egyértelműen leszűrhető, hogy óriási átalakulás zajlott le az építőiparban - emelte ki Otolecz Árpád, a cég alapítója. - Az indulást követő években egymást érték az építkezések, a lakossági megrendeléseken kívül számos nagy beruházás zajlott le a térségben. Ilyen volt például bő másfél évtizede a megyeszékhelyt elkerülő út építése. Bár sok feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy vállalkozás tartósan is pályán maradjon, a TBG Otolecz innovációs tevékenységével kiemelkedett a mezőnyből. Tizenöt éve újabb fordulat állt be az életükben: a Du- na-Dráva Cement egyik tagvállalata a társaság 50 százalékát megvásárolta. Az eltelt idő bebizonyította: a korrekt alapokon nyugvó együttműködésre hosz- szú távon is építhetnek. Otolecz Árpád rámutatott: az elmúlt negyed évszázadban jó néhány súlyos megrázkódtatás sújtotta a hazai építőipart. Ezt alátámasztják az adatok is: a legnagyobb építkezések idején, a 2000-es évek elején évi 56 ezer köbméter betont kevertek, addig manapság 10-15 ezer köbmétert. S amíg Kaposváron korábban három betonkeverő társaság működött, öt éve egy újabb szállt a versenybe.- Körültekintően dolgozunk, a szakmai kihívásaira gyorsan válaszolunk - jegyezte meg. - A cégen belül nem véletlenül vált szállóigévé: nem dicsekszünk, nem sírunk, hanem kitartóan dolgozunk. Melynek eredményeit talán leginkább a céggel maximálisan elégedett megrendelők széles köre bizonyíthatja. A számítógép vezérlésű automata betonkeverő alkalmazásával bármilyen megbízást elvállalhatnak, minőségtől függően minimum óránként 60 köbméter anyag legyártására képes a berendezés. Összehasonlításként: egy átlagos alapterületű családi házhoz 100-120 köbméter is elég. A társaság - melynek két ügyvezetője van, az alapító leánya, Otolecz Andrea valamint Fullmer Zoltán - fejlesztései révén a válság utáni időszakban is meggyőzően őrzi helyzetét. Kérdésünkre, miszerint mi áll az eredmények hátterében, Otolecz Árpád úgy fogalmazott: a jó értelemben vett szakmai megszállottság, a hozzáértés és a szorgalom hármasán túl a szerencse sem elhanyagolható. A szakember következetes minden téren, így abban is, hogy az év végén egy napra elvonult, s számvetést készített az adott esztendőről és kidolgozta az új irányt.- Minőségi munka és összefogás: a csapatunk jövőképét alapvetően ez határozza meg - mondta az alapító, aki 50 éve dolgozik az építőiparban, a siófoki kórház építkezésnél kezdte pályafutását, s az egykori SÁÉV, Tanép és IKV alkalmazottjaként számos nagy beruházásban vett részt. - A szakma írott és íratlan szabályait szem előtt tartottuk, soha nem tartoztunk egyetlen alvállalkozónak és beszállítónak sem, de ez sajnos nem állítható más társaságról. Több vállalkozás nem rendezte felénk a tartozását. A körbetartozás óriási mértéket öltött, szerintem a probléma kezelésére tett intézkedések nem a várt eredményeket hozták. Ahogy a betonkeverésben egyre több fajta vegyi anyagot - egyebek mellett kötés gyorsítót, illetve lassítót, pórus képzőt, stb. - használnak, úgy a cégvezető szerint az ágazat is folyamatosan megújul.- A gazdasági élénkülés akkor indulhat el, ha az építőipar erőre kap - húzta alá. - A döntéshozóknak arra kell törekedniük, hogy a lakás- és útépítések mellett - állami szerepvállalással - minél több munkát nagy értékű megbízáshoz jussanak a hazai kkv-társaságok. A megerősödő építőipar ezrével ad esélyt a munkanélküliek elhelyezkedésére Kiszámítható, tervezhető jövő: a TBG Otolecz célja, hogy akárcsak eddig, ezután is a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást biztosítsa a megrendelőknek.