Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-17 / 90. szám

2 2015. ÁPRILIS 17., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP FELÜTÉS Rokonok, stadionok orbán veje újíthatja fel az Újpest stadionjának a világí­tását is. A Megyeri úti stadi­on világításának korszerűsí­tését 109 millió forintért vé­gezhetik el, derült ki a Köz- beszerzés.hu-ból. S lön világosság! (ni) IHEESSSShí Közösen avatták fel az emlékoszlopot a kaposvári építőipari szak- középiskola diákjai ebben tan­évben a Csíkszeredái testvér­iskolával együtt programokat szerveztek: csütörtökön a me­gyeszékhelyen emlékoszlopot avattak, melyen részt vettek az erdélyi diákok is. A Határ­talanul program keretében 21 diák és három tanár öt napot tölt Kaposváron. ■ H. M. Harcsáznak a kisgyaláni tavon csütörtökre virradó éj­jel egy 35 kiló 30 dekás har­csát fogtak a kisgyaláni hor­gászversenyen, melyen 17, egyenként két tagú csapat próbál szerencsét. Eddig 15 halat emeltek ki a pecások, a hagyományteremtő szándék­kal életre hívott rendezvény pénteken ér véget. ■ H. M. Korszerűsítik a helyi szolgáltatást befejeződött a szennyvízel- vezetési és tisztítási program Segesden, projektzáró ren­dezvény helyszíne volt csütör­tökön a település. A beruhá­zás több mint 900 millió fo­rintba került, várhatóan mint­egy 600 háztartás csatlako­zik majd a hálózatra. ■ H. M. Leszakadt faág okozott áramkimaradást villanyvezetékre szakadt egy nagyjából hét méteres fa­ág Balatonbogláron a Platán soron. A helyi tűzoltókat riasz­tották, akik a vezetékszakasz feszültségmentesítése után el­távolították az ágat. A beavat­kozás után az áramszolgáltató szakemberei helyreállították a szolgáltatást. ■ H. M. Szupertraffipax közkívánatra ellenőrzés A lakosok kérései alapján állították fel a sebességmérőket a rendőrök ► Folytatás az 1. oldalról Speed marathon - ha nem is magyaros elnevezéssel, de a he­lyi lakosok egyetértését keresve szervezte meg akcióját a rend­őrség, és a közlekedők jelzései alapján állították össze azoknak a helyeknek a listáját, ahol egy napon keresztül mértek a traf- fipaxok. Az állampolgárok be is segíthetnek: e-mailben küldtek javaslatokat a főkapitányságok­ra, hová telepítsenek egyhuzam­ban maximum négy órás időtar­tamra sebességmérőket. A rend­őrség az ígérete szerint a honlap­ján nyilvánosságra hozta a se­bességmérés helyszíneit.- Harminckét helyről kap­tunk bejelentést, ebből végül ti­zennyolcat választottunk ki, an­nak alapján, hogy a kijelölt út­szakasz balesetveszélyes-e, il­letve technikailag van-e lehető­ség a kitelepülésre. Kollégáim állványról, illetve autóból mű­ködtetik ezeket az új traffipaxo- kat, amelyeknek a hivatalos el­nevezésük: változtatható helyű komplex ellenőrzési pontok. Hu­szonnégy órás időtartamra szól az ellenőrzés, ha valaki túllépi a megengedett sebességet, bün­tetésre számíthat, de mivel elő­zetesen nyilvánosságra hoztuk, hogy hol, melyik út mellett le­szünk, ezért nem számítok ar­ra, hogy ma sok lesz a gyorshaj­tó - mondta Vácz Edit alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főka­pitányság megbízott közlekedé­si osztályvezetője. yCEiPOLI Harminckét helyről kaptak bejelentést, ebből végül tizennyolcat választottak ki, annak alapján, hogy a kijelölt útszakasz balesetveszélyes-e- Száguldoznak, nincsenek tekintettel a gyalogosokra - in­tett az autósok felé Szegedi Im- réné. Az idős asszony Kapos- szerdahelyen gyalogolt az út mentén, és bizony nem érzi biztonságban magát. Mások is így gondolták, ezért javasolták, hogy itt is mérjen a traffipax, amelyet a polgármester helyes­léssel fogadott.- Amióta elkészült a főútunk új burkolata, megszaporodtak h m a gyorshajtások, mert a jó úton aggodalom nélkül egyre in­kább a gázra lépnek a sofőrök. A Szenna felől érkezők a kanyar­nál lassúnak, de az egyenes­ben felgyorsulnak, nem nézik, hogy mennyi a megengedett se­besség. Szükség van arra, hogy ilyen demonstratív módon el­lenőrizzenek a rendőrök eze­ken a frekventált helyeken, ak­kor talán visszavesznek a gyors- hajtók - mondta Prépost László. Pál József, a Kapós Volán vizs­gabiztosa is értesült az akcióról, maga is javasolt mérőhelyeket, de sajnos későn, viszont eljött, hogy megtekintse a kezdemé­nyezést:- Rengeteg a gyorshajtó, és amíg valaki a saját bőrét viszi a vásárra, az nem érdekel, de ha másokat is veszélyeztet, azon mindig felháborodom - mondta a férfi. - Legszívesebben beve­zetném azt, ami tudomásom sze­rint Angliában gyakorlat, hogy antiszociális közlekedési maga­tartásért a hatóság elveheti a sza­bálytalankodó autóját is. Kapos­váron a Lonkahegy közelében, a stop-táblánál lévő helyszínt java­soltam, és a Pláza és a Tesco kö­zötti útszakaszon is mindig gond van a tapasztalataim szerint. Saj­nos az a meglátásom, hogy az au­tóvezetők jó része csak addig is­meri és tartja be a Kresz-t, amíg le nem vizsgázik... ■ K.G. Katonák irányították a forgalmat közlekedés Vizsgával bizonyították, hogy a kocsik között is elboldogulnak Roma költők műveit mondták el Nagyatádon Rendőrök segítségével eleve­nítették fel a forgalomirányí­tási ismereteiket a katonák a somogyi megyeszékhelyen. A laktanyában előbb elméleti tu­dásukról adtak számot, majd a kaposvári rendőrkapitányság közlekedésrendészeti munka­társaival közösen az utcán is bizonyítaniuk kellett: ők irá­nyították a forgalmat csütör­tökön a Honvéd utcai csomó­pontban. Harmincán vettek részt a közös kiképzésen, amelyben Katonák és karjelzések. Sikeres vizsgát tettek a kereszteződésben öt rendőr segítette őket, tud­tuk meg Bán Nikolettától, a 64. Boconádi Szabó József Lo­gisztikai Ezred sajtószóvivő­jétől. Bán Nikoletta azt is elmond­ta: a szoros együttműködés nem új keletű, azonban 2011- ben megváltozott a Kresz, esze­rint a forgalomirányításban ka­tonák is részt vehetnek, ha erre jogosítványt kapnak. Ezt a ké­pesítést szerezték meg most a gyakorlati vizsgákon. ■ Kovács Gábor vers Tizenkettedszer rendez­te meg a nagyatádi roma önkor­mányzat a roma költők megyei versmondó versenyét. Tíz tele­pülés küldte el versmondóit. Az alsósoknál a nagyatádi Farkas Boglárka győzött a segesdi Ig- nácz Marcell György és a lakó- csai Csonka Tamara előtt. A fel­sősöknél a lakócsai Pádár Edit Szilvia lett az első, a nagyatádi Bogdán János a második és Var­ga Laura a harmadik. Orsós Kla­udia, Pádár Viktória és Mata Jáz­min különdíjat kapott. ■ Gy. J. JOGSEGÉLY ÉSZREVETTÜK PROGRAMAJÁNLÓ Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakem­berei ingyen nyújtanak segít­séget jogi ügyekben: SOMOGY MEGYEI KORMÁNYHIVA­TAL IGAZSÁGÜGYI HIVATAL, JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT: 82/527-760, 82/527-570 ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁ­TOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DO­KUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD REFERENS: 20/4899-633 SOMOGY MEGYEI CSALÁD ESÉLY­TEREMTÉSI ÖNKÉNTES HÁZ 82/311-523 Trófea. Lefóliázzák, így készítik össze a gímszarvasbikák elhullajtott agancsát Kaposváron, hogy kamionnal szál­lítsák külföldre. Nemcsak a somogyi erdők termése van itt, hanem a szomszédos megyékből is érkezett szállít­mány. Egy-egy csomag háromszáz kilogrammot nyom, targoncával pakolják fel a járműben. A dolgozók szerint az agancsokat később ledarálják, ebben a formában a gyógyászatban is hasznosítható. casnrairaH TAVASZI éjszakai túra a Zselici Csil­lagparkban április 18-án 19 órától A csillagoségbolt-parkok első nemzet­közi hetén zselici éjszakai túrára (5 km) várja az érdeklődőket a Duna-Drá- va Nemzeti Park és a Zselici Csillag­park. A túra során megismerkedhet­nek a tavaszi égbolt csillagképeivel, mérésekkel ellenőrizhetik a fényszeny- nyezés mértékét. A korlátozott lét­szám miatt előzetes jelentkezés szük­séges! Helyszín: Zselici Csillagpark, Csillagvizsgáló BALATONLELLÉN a Kapoli Múzeum és Galériában (Kossuth L. u. 35.) id. és ifj. Kapoli Antal somogyi pásztorfa­ragók és Ligeti Miklós szobrászművész állandó kiállítása. BARCSON a Dráva Múzeumban Barcs múltja és jelene címmel állandó kiállítás, amely a város életét és kul­túráját mutatja be a kezdeti időktől a közelmúltig. buzsákon a népművészeti tájház hétfő kivételével 9-17 óráig látogatha­tó. XIX. századi parasztporta, berende­zett tisztaszobával, füstöskonyhával, valamint buzsáki hímzéseket, régi vise­letét bemutató kiállítóhelyiséggel várja az érdeklődőket. KAPOSVÁRON a Vaszary Emlékház­ban Vaszary János állandó emlékki­állítása előzetes bejelentkezéssel (T.: 20/2879323) várja az érdeklődőket. A megyei múzeumban (Kaposvár, Fő u. 10.) Természeti örökségünk cím­mel természettudományi kiállítás, va­lamint Rippl-Rónai Ödön gyűjteménye hétfő kivételével naponta 10-től 15 őrig látogatható. A Róma-hegyen (T.: 82/422-144) Rippl-Rónai Emlékmú­zeum. marcaliban Marcali Múzeum (Kulturális Korzó, Múzeum köz 5. T: 85/510-520) Nyitva: hétfötől-péntekig 8-tól 18 óráig, szombaton 14-től 18 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom