Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-17 / 90. szám

2015. ÁPRILIS 17., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP ► Folytatás az 1. oldalról- A halászok ne kapjanak a szí­vükhöz, a halastavakban továbbra is megmarad a halászati lehetőség- így Bitay Márton. - A Balatonon a nemes hal nagyüzemi halásza­ta már hosszú évek óta nem folyt, a törvénymódosítás célja, hogy mi­nél inkább fejődhessen a horgász- turizmus. Komoly erőfeszítéseket teszünk a balatoni hal mint márka­név erősítése érdekében is. Lehető­vé kell tenni, hogy a nevelőtavak­ban, tógazdaságokban a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. any- nyi halat tudjon termelni, hogy a ba­latoni utánpótlásra is jusson és a pi­acokra is. Nőhet ezáltal az egy főre jutó hazai halfogyasztás, mely jelen­leg évente 4,2-4,5 kilogramm, ami az uniós átlag negyede. Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdál­kodási Nonprofit Zrt. vezérigazga­tója ismét leszögezte: cégének el­sősorban a horgászok igényeit kell kiszolgálni. Arról is tájékoztatott: nyereséges évet zárt 2014-ben a zrt. - Ehhez jelentős mértékben hozzájárult a Sió-zsilipnél elhelye­zett angolnacsapda, mellyel a zsili­pen átjutó vízzel együtt távozó an­golnákat fogtuk ki, már a Sió med­rében. Nem lesz azonban miden évben ilyen komoly bevétel az an­golnafogásból, ezért is igen fontos a horgászturizmus fejlesztése. Ezt szolgálja az új balatoni horgász­rend, ezen belül a száz darabos éves fogási korlátozás, vagy az, hogy ál­talános horgászjegyet kell váltani a vitorlásokra is, illetve a méretkor­látozás. A legkisebb kifogható mé­ret a ponty és a süllő esetében 35, a csuka és a balin estében 45 centi. Bevezetik a bojlis horgászatot is a Balatonon, most például az észa­ki parton több csapat 35 kilométer hosszan próbálja bizonyítani, hogy szép nagy pontyokat is lehet fogni. - A jövő héten pedig az eddigi leg­nagyobb horgászturisztikai attrak­ciók egyikeként ugyancsak az észa­ki parton, tizenöt országból érkező csapatokkal kerül sor balatoni boj­lis pontyfogó horgászkupára - tette hozzá Szári. - Abban bízunk, hogy a bojlis, vagy behordós módi tavasszal és ősszel vonz majd sokakat. Idén a főszezonban is telepítenek - tudtuk még meg a vezérigazgatótól. Most 37 tonna pontynál tartanak, 1500 kiló két- és háromnyaras com- pót is telepítettek, majd hamarosan 250 ezer darab saját előállítású kis csukát. Ezt követi a pontytelepítés, az év végéig mintegy 300 tonnányi. A horgász-szervezetek készen áll­nak, hogy átvegyék a természetes vi­zek kezelői jogát - mondta csütörtö­kön Balatonlellén Szűcs Lajos, a Ma­gyar Országos Horgász Szövetség el­nöke, fideszes parlamenti képvise­lő. Facebook-oldalán e közben kom­mentálja a törvénymódosítást Füs­tös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodá­si Nonprofit Zrt. előző vezérigazgató­ja is. Azt írja: „És kik fognak nyerni a következő pályázaton? Jobbak lesz­nek-e a mai hasznosítóknál? A hal­gazdálkodás szakmai kérdés, és a horgászmúlt nem elég ahhoz, hogy valaki értsen hozzá”. Füstös szerint amellett, hogy a halas szakembe­rek kezéből kivesznek egy eszközt, ami által a nagy vizeken tudni lehe­tett valamit a halállomány összetéte­léről, változásairól, tompítani lehe­tett a horgászat állománytorzító ha­tását, hiányzik a kereskedelmi halá­szat tiltása mellett az ökológiai célú halászat részletes szabályozása. „E nélkül az ökológiai halászat is halá­szat lesz a hangos, halászellenes hor­gászkisebbség szemében és legköze­lebb majd azt tiltják be". ■ Fónai I. Ki fizesse a rezsicsökkentést? szemét Emelik a helyi adót, ha az önkormányzat állja a számlát Egészségőrző nyugdíjasok Háromfán CUKORBETEGSÉG A háromfai nyugdíjas klub vendégeként dr. Bóta László főorvos tartott érdekes előadást a települé­sen „Korunk pestise a cukor- betegség” címmel. A résztve­vők megkóstolhatták modern tálalásban a Jünglingné által készített növényi és magvas ételféleségeket is. ■ Györke József ROSSZUL LETT Rendőr mentet­te meg annak az embernek az életét, aki rosszul lett a siófoki rendőrkapitányság épületében, ahová bejelentést tenni érke­zett. Sértetti kihallgatása köz­ben hirtelen rosszul lett. Szólt a jegyzőkönyvező nyomozónak, hogy szíve környékén szorí­tást érez, fájdalmai vannak. Ekkor a teste hirtelen görcsbe rándult, levegő után kapko­dott, majd elkezdett lecsúszni a székről, szemei fennakadtak, szája tátva maradt és hörgő hangot adott. A kihallgatását végző rendőr a már magatehe­tetlen férfit megragadta, majd segítségért kiabált. Az épület­ben szolgálatot teljesítő Szu­Szén-monoxid: túl magas volt a koncentráció JELZÉS Bejelzett a szén-monoxid érzékelő készülék egy sorházi lakásban Siófokon, a Küszhegyi úton. A siófoki tűzoltók műszere is valós értéket mért a lakásban, amelynek előszobájában egy tü­zelő-fűtő, melegvíz-előállító ké­szülék üzemelt. A gázszolgáltató szakemberei lezárták a gázké­szüléket, a kéményseprő pedig átvizsgálta a kéményt. ■ H. M. nomár Csaba rendőr őrnagy sietett segítségére. A beteget a földre fektette és azonnal szív- masszást alkalmazott, amelyet öt-hat percen keresztül folyta­tott. Akkor a férfi eszméletéhez tért olyannyira, hogy kommu­nikálni lehetett vele. Azonban fél perc elteltével teste ismét görcsbe rándult és már nem vett levegőt. Szunomár Csaba szívmasszázzsal ismét meg­kezdte az újraélesztést, amit mintegy három percig foly­tatott. Időközben a helyszín­re érkeztek a mentőszolgálat munkatársai, akik folytatták azt életmentést, majd a beteg állapotának stabilizálását kö­vetően kórházba vitték. ■ K.G. ► Folytatás az 1. oldalról- Előszörállamilag befagyaszt­ják a díjakat, majd még csökken­tik is, a megtakarítást a szám­lán nagy, színes csíkon feltüntet­ve. Az így keletkezett vesztesé­get azután, tetézve a különböző egyéb költségekkel, például az új, idén már tonnánként hatezer fo­rintos lerakási adóval, az önkor­mányzatokkal fizettetik meg - mondja a siófoki polgármester. - De mivel ingyenebéd nincs, vég­ső soron ezt is a lakosság fizeti, csak éppen a befizetett adójából, kicsit késleltetve. Ez átverés, mi­nimum nem elegáns az önkor­mányzatokkal szemben. S belát­ható időn belül a hulladékszállí- tási-gazdálkodási rendszer teljes összeomlásához vezethet. Sok te­lepülés ha akar sem tud fizetni és joggal mondják a polgármeste­rek: ha olyan jó volt az államnak a hangzatos rezsicsökkentés, ak­kor most nyúljon a zsebébe!- Érthetetlen számomra, ho­gyan keletkezhet egy év alatt 150 milliós lyuk a rendszeren, amit most nekünk pótolni kelle­ne - mondta Késmárki Tibor ba- latonendrédi polgármester. - Mi nem tudunk honnan elvenni mil­liókat. Ha nincs más megoldás, jövőre majd megemeljük a helyi adókat, de úgy, hogy minden la­kossal közöljük: a rezsicsökken­tés árát kell nekik ilyen módon megfizetni. Az érintett polgármesterek közül többen fölvetették: mutas­sa meg az állam az államivá lett NHSZ Zöldfok Zrt. által, hogy mi­lyen is a sokat hangoztatott non­profit közszolgáltatás, és szíves­kedjen ne őket fenyegetni... Azt sem értik, miként lehetséges: a délnyugat-balatoni társulás te­rületén szolgáltató önkormány­zati Pelso-Kom Kft.-t nem kell „megmenteniük” az ottani tele­püléseknek, egy állami céget vi­szont igen...- A Pelso-Kom Kft.-ben tulaj­donos hatvannégy önkormány­zatnak valóban nem kell veszte­séget finanszírozni - felelte kér­désünkre a dél-balatoni „ellen­társulás" alelnöke, Schmidt Jenő tabi polgármester. - A társaság ugyanis minimális eredményt ért el tavaly: 650 millió forint nettó árbevétel mellett egymillió forintos eredménnyel zárt. Nem mindenütt kell tehát az önkormányzatoknak állni a re­zsicsökkentésből és az egyéb költségekből fakadó vesztesé­get? - Van, ahol igen, van, ahol nem, attól függ, hogyan műkö­dik a szolgáltató - válaszolta Schmidt Jenő. - Csak helyesel­ni tudom azt a 2013-as döntést, mely a kötelező közszolgáltatáso­kat állami vagy önkormányzati tulajdonba szervezte. A hulladék tekintetében az állam csökken­tette a díjat és olyan költségele­meket vezetett be, ami harminc százalékkal megdobta a kiadáso­kat. Ekkor a piacon ténykedő ma­gyar és nem magyar tulajdonú cégek gyorsan belátták: itt töb­bé nem terem babér a számuk­ra. Nekünk, a délnyugat-balato­ni társulást létrehozó 64 telepü­lésnek arról kellett dönteni: csat­lakozunk a Siófok által gründolt Siókomhoz, mely valójában csak egy közbülső cég, a közszolgál­tatást pedig piaci áron megvá­sárolja az AVE, ma már NHSZ Zöldfok Zrt.-től és ezáltal bizto­san veszteséges lesz, vagy más utakat járva saját céget hozunk létre. Utóbbit választottuk. Mivel befolyásolni tudják a költségeket, nem lesz vesztesé­gük. - A Pelso-Komot működő­képessé tettük, olcsó ajánlato­kat kerestünk és találtunk az eszközbérlésre, a lerakásra. A tabi városvezető úgy vé­li: a multikat felvásárló állami NHSZ Kft.-nek még lesz dolga bőven, hiszen például az átala­kult, államivá lett cégek költ­ségszintjét ugyanúgy a bevéte­lekhez kell igazítani, mint aho­gyan ők a Pelso-Komnál tet­ték. Ez még nem történt meg, ezért is kénytelenek fizetni a Siófok-környékiek is. Schmidt azonban biztos abban, hogy az irány jó, sőt, szerinte akkor fog jól döntetni a kormány, ha a la­kosságközeli közszolgáltatáso­kat önkormányzati kézben kép­zeli el. ■Fónailmre Rendőrségi kihallgatás közben kapott szívrohamot Ingyen wellness CSÖKKENT NÉMILEG bizonyos társadalmi rétegekben a szegénység a Tárki friss ku­tatása szerint, ami egyebek között a közmunka és a re­zsicsökkentés eredménye. AZ ám, a rezsicsökkentés, amióta nincsenek választá­sok, nemigen halljuk em­legetni, most ugyan a Sió­fok-környéki polgármeste­rek háborognak kicsit, hogy az önkormányzatokkal fi­zetteti meg az állam a re­zsicsökkentés árát. Mert­hogy valakinek fizetni kell és ahogy az államnak, a te­lepüléseknek sincsen pénze, illetve van, de az a miénk, mindannyiunké. ne legyenek kétségeink, lesz még rezsicsökkentés, vagy valami hasonló, amit majd a következő választá­sok közeledtével dobnak be a „Habony-művek”, voksvá- sárlási céllal. Lesz, már csak azért is, mert nem Fidesz-ta- lálmány, ezt éljük huszonöt éve. Kéznél Németh Szilárd, a joviális rezsibiztos, bármi­re alkalmas, lásd még bir­kózószövetség. Sokat mon­dogatta anno, hogy a köz­szolgáltatásban nincs helye a profitnak, de mintha ez a nonprofit szó is lekerült vol­na a napirendről, az új''nem­zeti áram- és gázszolgálta­tó esetében sem ezt emlegeti Németh Lászlóné. De ugyan­így nagy a hallgatás a be­ígért országos vízdíj-egysé- gesítésről is, továbbra is fi­zetjük a Balaton-parton az egyik legdrágább díjat. lám, a rezsicsökkentés rö­vid távon szegénységet csök­kent, lehet fürdeni a népsze­rűségben (az endrédi pol­gármester szavaival: jó az a wellness, amit más fizet), de már körvonalazódik a jö­vő: ha az amúgy is pénzszű­kében lévő helyhatóságnak kell fizetni az árát, majd megemelik a helyi adót. Ra­vasz, mondhatom: a jósá­gos állam rezsit csökkent, a gaz önkormányzat meg adót emel. A Bor Akadémia tagjai között Bujdosó Ferenc ELISMERÉS A Magyar Bor Akadémia csütörtökön tagjai közé választotta Bujdosó Fe­rencet, a dél-balatoni Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet ve­zető borászát. Az akadémia 1992-ben a magyar bor ügyé­nek szolgálatára és képvise­letére jött létre, s jelenleg 133 rendes-, 12 örökös-, illetve 14 tiszteletbeli tagot számlál, de­rült ki a lapunkhoz eljuttatott tájékoztatóból. A szervezet tagjai között - a szakmailag elismert borászokon kívül - művészek, tudósok valamint közéleti szereplők is található­ak. Közös cél, hogy a magyar borkultúrát a legmagasabb szintre emeljék. ■ H. M. Államtitkár pecabottal: I^a horgászidényt nyitottak Lellén |

Next

/
Oldalképek
Tartalom