Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-17 / 90. szám
'•** iyoiOZSZQ>| RAZZIA A közlekedők jelzései alapján állították össze azoknak a helyeknek a listáját, ahol egy napon keresztül mértek a traffipaxok. Az állampolgárok e-mailben küldtek javaslatokat a főkapitányságokra, hová telepítsenek sebességmérőket. ► 2. OLDAL Sok adósság, kevés orvos póluskórház Végéhez közelít a legnagyobb beruházás Államtitkár pecabottal, szezont nyitottak Lellén A kórház eddigi történetének legnagyobb beruházása ér véget, ennek része a helikopter-leszállóhely is Jövőre lesz 170 éves a Kaposi Mór kórház, s ezt azzal ünnepeljük, hogy befejezzük a kórház történetének eddigi legnagyobb beruházását, valamint, hogy az Európai Bizottság április elején a beruházást nagyprojektté nyilvánította. Ezt Mo- izs Mariann főigazgató jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón. Az említett, 15 milliárd forintot meghaladó nagy- beruházáshoz 10,4 milliárd forinttal járult hozzá az unió. Moizs Mariann a sajtótájékoztatón ugyanakkor azt is tisztázta, hogy az április 8-i döntés nem további többletforrásokat jelent a kórház számára, hanem a magyar államnak történő utófinanszírozásról van szó. Vagyis az állam most kapja vissza azt a pénzt, amit már korábban a kórház rendelkezésére bocsátott, s amelyből a kórházrekonstrukció már 83 százalékos készültségben van. A főigazgató nyíltan beszélt a kórház jelentős adósságállományáról a sajtó munkatársainak, közölte, hogy a februári egymilliárd 440 millióról március végére egymilliárd 380 millióra csökkent az adóssága, ám hangsúlyozta: kormányzati segítség nélkül jelen helyzet megoldhatatlan, óriási szükség volna a kormány által beígért adósságkonszolidációra. A marcali kórház sorsát firtató kérdésre Moizs Mariann azt mondta: Marcaliban azok a feladatok láthatók el a jövőben, amelyekre megfelelő számú orvos áll rendelkezésre. - Sok forrás érkezett Kaposvárra, ám a működési forrásokat rendezni kell, s ez csak úgy lehetséges, ha tovább ésszerűsítjük az ellátást - utalt a marcali telephely további sorsára is. ► 5. oldal horgászidény Államtitkár horgászbottal - Bitay Márton csak jelképesen nyitotta meg csütörtökön a balatoni horgászidényt, hiszen a pe- cások már régóta kijárnak és most is ott ültek sorban a leilei móló végén. Több jó hírt is hozott a horgászoknak - ezzel kezdte az államtitkár a sajtótájékoztatót, először is, hogy hétfőn kétharmados többséggel (amit egészséges szakmai vita és politikai csatározásoktól mentes megegyezés előzött meg) elfogadta a parlament a halgazdálkodási törvény módosítását, melynek a legfontosabb eleme, hogy a természetes vizeken megszűnik a nagyüzemi halászat. ► 3. oldal Önkormányzatok fizessék meg a rezsicsökkentést? szemét Nem akaródzik az önkormányzatoknak megfizetni a rezsicsökkentés árát. Több mint százmillió forintot kell(ene) beletenniük a tulajdonos Siófok-környéki önkormányzatoknak a hulladék- gazdálkodásra alakult Siókom Nonprofit Kft.-be. A társulás minapi ülésén több polgármester is kinyilvánította: nem tudják előteremteni a milliókat, az idei költség- vetésük kész és nincsen benne pluszpénz ilyen váratlan kiadásokra. Márpedig ezt a pénzt a törvényi szabályozás, továbbá a Siókom, valamint a szemétszállítási és egyéb tevékenységet ténylegesen végző NHSZ Zöldfok Zrt. közötti szerződés alapján is az önkormányzatoknak kell „beletenni a rendszerbe”. Siófok a maga részéről befizeti a rá eső hatvanmillió forintot, aligha tehet mást. - A rezsicsökkentést az állam kitalálta, elrendelte, a számlát meg az önkormányzatoknak nyújtja be, kénytelen vagyok tehát igazat adni azoknak, akik már annak idején is „rezsihazugságot” emlegettek - így Lengyel Róbert siófoki polgármester. ► 3. oldal Ára: 170 Ft. Előfizetve: 118 Ft WWW.SONLINE.HU Somosyi Hírlau* 2015. április 17., péntek • XXVI. évfolyam, 90. szám 1JP KÖZÉLETI NAPILAP Jfkf 1 lllgjgi! keresseaSONLINE.HUoldalon: KIHALLGATÁS KÖZBEN KAPOTT karjelzések, SUAREZ UTÁN A MEMEK KESERÍTIK KATÓNAK iiif „EIFFEL-TORONY" LUIZT WWW.SONLINE.HU SZÍVROHAMOT SI0F0K0N ► 3. OLDAL KERESZTEZŐDÉSEICMPM ► 2. OLDAL : Európa utolsó helyén : Nagy a korrupciós veszély a lobbizás- : bán is, közölte a Transparency Inter- : national. Sajnos Magyarország a leg- | korruptabb e tekintetben a szervezet : rangsorában. ► 6. oldal : időjárás Emlékezés a Délután egy- szégyennapon : re vasta- r : gabb felhők érkéz- A vidéki zsidóság : nek, egyre több- deportálásnak évfelé alakul ki eső. fordulóján a holo: Markáns lehűlés kausztra emlékezkezdodik. Délután T , , T, : tek. Lázár János a 17-19 fok lesz. . .... . . . ►12 oldal J°bblkot emlegette. ► 8. OLDAL Quaestor: irány a Kormányablak ■ Több éven keresztül mintegy évi 20 : milliárd forintot bukik a bankszektor : a brókerbotrány kárrendezése miatt. : A bedőlt cégeknél az önkormányzatok : pénze is bennragadt. ► 7. oldal Kedvenc a ügyeS^I I mevehagyma olvasószolgálat : Sokan megkedvel- ------8 20/9689-444 : t ék a medvehagy- terjesztés : mát, mert finom,----------* l0/5.1?-8!0 ■ de nehogy össze- hirdetés [ keverje a mérgező ---------8 82/528-113 : gyöngyvirággal. e-mail: 11 OLDAL aonline@8online.hu : Ön kivételt tenne a Balatonnal : a vasárnapi zárva tartásban? : Igen, így nevetségessé tesz- jt ■ : szűk a balatoni turizmust ; Nem, a Balaton se P'” : Az egész vasárnapi : bezárás nonszensz. ^ i FORR/ÍS: SONLINE.hu VEGYE ÉSZRE! : Vegye észre, hogy a szexualitás már : egyáltalán nem tabu a nyilvánosság : előtt. A minap az egyik nagy élelmiszer : bevásárló központban vártam a sorom. : Az előttem álló fiúk a következőkről : beszélgettek: első éjszaka, jó szex, ta- : pasztalatcsere. A sorban állva az időt • elütve beszélték meg, hogy milyen lány • lenne az ideális és mit várna el tőle. ■ Álmaik nőinek ágybéli teljesítményét : taglalták, s hogy kitől mit is tanulná- : nak szívesen. A Z generációs kutatá: sok során kiderült, hogy az Interneten \ posztolt szexuális jellegű fotók már tel- : jesen természetesek e korosztálynak. A : szex témája már egyáltalán nem tabu. : Sőt. Csak a szupermarketben hallgat■ va a más generációhoz tartozók ezt kis■ sé nehézkesen értik meg. J.G. I (IIIIII1II Ilii : 9 770865 91 2053 15090