Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-02 / 51. szám
2015. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 5 Az adófizetők fejlesztik Siófokot kilencmilliárd Csapadékvíz-elvezetésre még soha nem jutott annyi, mint idén A repi- és a reklámkeretet megkurtították, soha nem látott összeg jut ellenben a csapadékvíz-elvezetésre, és a rendőrök munkakörülményeinek a javítását is támogatják - csaknem kilencmilliárd forintból gazdálkodhat idén Siófok. Fónai Imre- Néhány éven belül el kell érni, hogy egy nagy esőzés után a város egyetlen területén se kelljen a lakóknak térdig gázolni a vízben - kezdte az idei költségvetés prioritásainak sorolását Lengyel Róbert polgármester. - Az eddigiektől eltérően a rendőrök munkakörülményeinek a javítását is támogatjuk és elkezdjük az intézmények felújítását. Némelyik katasztrofális állapotban van, leginkább talán a Kálmán Imre Kulturális Központ, az ottani állapotok nem méltók a városhoz. Ha valóban igényesebb vendégkört remélünk, akkor neki kell látnunk, az idénre tervezett széksorcsere is több tízmillió forintba kerül. Korábban preferált területeken önmérsékletet gyakorlunk; a repiköltséget tízmillióról ötmillióra vettük le, a pr-keret kétszáz-millió forint volt, idén hatvankét- millió lesz és a nemzetközi kapcsolatokra, azaz a külfödi utakra is csak hatmilliót szánunk tíz helyett. A siófoki városvezető szerint meg akarják fogni a pénzt, amit a városlakók javára kívánnak fordítani, úgy, hogy az emberek lássák, valóban jó helyre megy az adófizetők pénze. Csorba Ottó (Fidesz), a pénzügyi bizottság elnöke azt emelte ki az egyébként a képviselők teljes egyetértésével megszavazott 2015- ös büdzséből: hárommilliárd forint jut fejlesztésre, hat- százmilliót tartalékba is tudtak tenni, adósága nincs a városnak és nem is számol hitel- felvétellel a költségvetés. Szamosi Lóránt fejlesztési- és beruházási tanácsnok szerint is teljesen újak az irányok. - Már nem a városközpontra, hanem a város más részeire koncentrálunk a fejlesztésekkel, az Siófok jó üzletet lát a hajózásban: ötven százalékot meghaladó tulajdoni hányadot szerezne a város a Bahartban, ezáltal az osztalékbevétele is nőne Drága kommunikáció: tavaly több mint harminckilencmillió forintba került nem sikerült új alapokra helyezni a város kommunikációjájt 9-3 arányban leszavazták ugyanis a képviselők a polgár- mesternek azt a javaslatát, hogy teremtsenek tiszta viszonyokat az eddigi szerződések felmondásával és új pályázatok kiírásával. - Ezen a területen is tiszta képet akartam kapni a hivatalom átvételekor, a városházi vizsgálat azt tárta fel: tavaly nyolc különféle szerződés révén 39,4 millió forintot költött az ön- kormányzat kommunikációra - így Lengyel Róbert. a siófoki Hírek havi önkormányzati magazin főszerkesztője és egy külsős újságíró havi bruttó 250-250 ezer forint díjazásban részesült, a siofoki-hi- rek.hu hírportál üzemeltetése és helyiségbérlete havi 635 ezerbe került, egy kft.-vel médiafigyelésre havi 266 ezerért szerződtek, egy weblapkészítőnek 781 ezer forintot fizetett a város tavaly, a Siófoki Hírek szerkesztőségének helyiségbérletére 2,5 milliót. A nyomdai és terjesztési költség 21,8 millió forint volt 2014-ben. A KÉPVISELŐ-TESTÜLET Végül ÍS a Siófoki Hírek főszerkesztőjét bízta meg: készítsen egy jelentős költségcsökkentést elérő tervet. Ezzel együtt fél éven át havi egymillióforintos támogatást biztosít a város a Somogy tévének műsorkészítésre. Jó hír Széplaknak: kiépítik a parti sétány közvilágítását, lesz rá fedezet bekerült végre a költségvetésbe a széplaki parti sétány kiépítése közvilágítással - ezzel az örömhírrel szolgált Hamvas Péter alpolgármester a közmeghallgatáson megjelent két széplaki városlakónak. Az Árpád utcában élők nevében Fábián Sándomé azt kérte: épüljön zajvédőfal az utcájuknál a 65-ös főút óriási forgalma miatt. Lengyel Róbert polgármester azt válaszolta neki: renegteg a probléma a városban, feszített a költségvetés és egyelőre más beruházások élveznek elsőbbséget, a zajvédő fal százmillióforintos költsége „irgalmatlanul sok pénz”. egyes választókörzetekre háromszor annyi pénzt jut, mint korábban - így a Fidesz-frakcióvezető. - Soha nem látott összeget fordítunk a csapadékvíz-elvezetésre és abban is egységes a testület, hogy a munkahelyteremtésre is figyelnünk kell. Szamosi a bevételnövelés érdekében javasolta, hogy tovább növelje jelenleg még ötven százalék alatti részesedését Siófok a Balatoni Hajózási Zrt.ben. - Ez legyen stratégai cél, érezzük minél inkább magunkénak az egyik jelentős regionális társaságot, legyünk ebben patrióták! Lengyel Róbert polgármester fontosnak tartotta, hogy az egyes választókörzetek egyéni képviselői a korábbinál jóval nagyobb döntési szabadságot kaptak a fejlesztési források elosztásában. Völgyi Lajos (MSZP) pedig arról beszélt: nagy szó ez a takarékos költségvetés akkor, amikor az állami hozzájárulás egyre kisebb; 2010-ben még 561 millió forint volt a személyi jövedelemadóból és a gépjárműadóból az ön- kormányzatnak átengedett ősz- szeg, idén ez már csak 95 millió. Völgyi arra is felhívta a figyelmet, hogy hárommilliárd forintot várnak a helyi adókból, azaz „az adófizetők fejlesztik Siófokot”. Köztéri kamerával lepleznek le a rongalokat hetes Az elkövetőkön be akarják vasalni az okozott kárt, mert az önkormányzatnak erre nincs kerete Hét kandeláberből hármat rongáltak meg Hetesen. A kár közel 250 ezer forint, az önkormányzat a kamerarendszer bővítését tervezi. Tavaly ősszel készült el a megújult Sommsich-park, a sétány közelében lámpákat állítottak ki. A helybeliek öröme nem sokáig tartott: a közelmúltban három kandelábert tettek tönkre. Kettőt buliból érkező fiatalok számlájára írnak, a másik esetről nincs érdemi információ. Török Ti- borné polgármestertől tudjuk: mindegyik esetben megtették a bejelentést. Azt akarják, hogy az elkövetők megtérítsék az okozott kárt. A környéken van kamera, csak épp a sportöltöző környékét pásztázta. Polgárőrség is működik a településen, ám az egyik rongálás nappal történt, az egység gyakran este folytat az ellenőrzést.- A meglévő kamerák mellé minden bizonnyal öt-hat új készüléket szerzünk be - hangsúlyozta a polgármester. - így talán kivédhető a baj. Melyre szükség van, hiszen az utóbbi időben több hulladék- tárolót, padot is tönkre tettek. Török Tiborné szerint a községben alapvetően jó a közbiztonság, ám az ilyen és ehhez hasonló gondok megelőzésére a jövőben még nagyobb energiát Török Tiborné hetesi polgármesternek nemcsak a kandelláberek rongálói, egy kidőlt fa miatt is sok a gondja igyekeznek fordítani. A Somm- sich parkban történt kandel- láber rongáláson kívül ráadásul nemrég egy kidőlt fa okozott gondot, a közelben megelőzésként leszereltek egy lámpát. Ahogy az időjárás lehetővé teszi, megkezdik a helyreállítási munkálatokat. ■ Harsányi M. Bibliavasárnap: képes ismertető Ladonés több településen lelki eledel A Szentírás „ünnepén” különös figyelemmel és felelőséggel tekintettek a református egyházközségekben március első vasárnapján a Könyvek Könyvére. Uszkay Huba kadarkúti lelkipásztor három helyen tartott istentiszteletén az etióp főember megtérésének történetéről prédikált. Idén emlékeznek a Vizsolyi Biblia (az első teljes magyar nyelvű biblia- fordítás) kinyomtatásának 425. évfordulójára, ehhez kapcsolódva Ladon és Kadarkúton vetített képes összeállítás mutatta be lelki eledelünk páratlan jelentőségét, Hedrehelyen szöveges ismertetővel szolgált a híveknek. A perselypénzzel a Magyar Bibliatársulat munkáját támogatják. ■ Gamos Adrienn Egymásra találás öröme a házasság férfi és nő életre szóló szövetsége - mondta a nagy- kanizsai református gyülekezetben Steinbach József püspök. Jó útmutatást adott a Szentírás házasságra vonatkozó kulcsigéinek értelmezéséhez. Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt - ezzel az örökérvényű üzenettel az egymásra találás örömét érzékeltette. Szólt a szülői elengedés fontosságáról, férj-feleség egymás iránti ragaszkodó szeretetéről és arról, hogy lelki értelemben is Isten formálja őket eggyé. A Kanizsai Esték első vendége beszélt a házasságtörésről, a megbocsátásról is, Pál tanításánál az áldozatos szerétéiről, és a házasságban betöltött feladatvállalásokról. GAMOS A. Értékrendek válsága A kanizsai Estéken a magyarság és az európai értékrend válsága témát Köntös László dunántúli főjegyző járta körbe. Kitért a kommunista eszme lélekromboló hatására is, majd előadásában idézte Antall József, egykori miniszterelnökünk szavait: Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője. g. a Malacuk van: szociális projekt a rászorulóknak gazdálkodás - Egy szociális földprogramot is fenntart az önkormányzat - mondta Sztá- nyi Tibor kaposfői polgármester. - A jelentkezők vetőmagot, palántát kaphatnak a házi kertjükbe. Az árut megrendelték, várhatóan márciusban adják át. A szociális projekt másik elemeként néhány héten belül 30 malacot osztanak szét. A jelentkezőktől felelősségteljes állattartást követelnek meg. Azt is kikötik: az állatok meglétét bármikor ellenőrizhetik az önkormányzat munkatársai. Megfelelő tartás esetén 10-11 hónap alatt vágásérettek lehetnek a malacok. Sztá- nyi azt is közölte: erre a programra több mint egymillió forintot költenek. ■ Harsányi Miklós i