Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-22 / 297. szám
2014. DECEMBER 22., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Utolsó roham az ajándékokért aranyvasárnap Megteltek a parkolók, és egekbe szökött a bevásárlási láz ► Folytatás az 1. oldalról- A konyhai kisgépek mellett a vasalók, hajszárítók, kávéfőzők a legkeresettebbek - mondta az egyik eladó, akit néhány másodpercig sikerült feltartanunk a forgatagban. - Egy árkategóriával feljebb a porszívókat viszik, és továbbra is slágernek számítanak a lapos tévék. Az idei karácsony legnagyobb sztárjai a tabletek, játékkonzolok és okostelefonok. Előbbiek közül a legolcsóbbakat tizenöt-húszezer forintért is megkapni, de a többség inkább többet áldoz rájuk, a megfelelő tárhely és memória miatt.- Az unokámnak vesszük - mondta Kada Péter, aki kissé elveszve nézegette a felhozatalt a táblagépekből. - Nekem már kissé élet idegenek ezek a ketyerék, próbáltam utána olvasni, mire kell figyelni, azt tudom, legalább nyolc gigabájtos legyen a... A hatvanasforma férfi itt elakadt, majd nevetve legyintett egyet, s végül egy közel negyvenezer forintos masinára voksolt. Ennyit egy személyre kevesen tudtak áldozni, az általunk megkérdezettek jó része személyenként öt-tízezer forint között - vagy még ennyit sem - költött szeretteire.- Vennék én hajlított képernyős lapos tévét a lányom családjának másfélmillióért, de akkor el kellene adnom az autómat - jegyezte meg Szobo- lits Tamás. - Az unokák játékot kapnak, a szüleiknek kontakt grillt gondoltunk a feleségemmel. De lehet, hogy parfümöt kapnak, még van két napunk eldönteni. Meglepően sok kisgyerekes szülő gondolkodott hozzájuk hasonlóan. Az egyik bevásárlóközpont játéküzletében rengeteg három-nyolcéves kölyök próbálgatta a polcokra felhalmozott árut. Míg apjuk vagy anyjuk játszott velük, a szülői pár másik tagja a háttérből figyelt, megleste, melyik játék okozhatná a legnagyobb örömöt a gyereknek. Mások felkészültebben, kész listával érkeztek, miután az előző hetek-hónapok alatt í/íPSÍíE "0 VSiUSPROOí Az idei ünnep talán legnagyobb slágere a táblagép, a gyerekek számára pedig a legó és a távirányítós masinák Ismét divat a plafonig érő, két méternél magasabb karácsonyfa AKÁR egy ezresért is találhat magának fenyőt Kaposváron, aki nem kapkodta el a vásárlást: miután rengeteg helyen árulják, a fenyőfások hajlandóak engedni a tavaly óta amúgy sem változó árakból. Méterenként a lucot 1000- 1500 forintra, az ezüstöt és a duglászt 2500-3500-ra, a nordmannt 3-5000-re tartják, ám sok helyen darabonként határozzák meg az árat a fa formájától, dússágától és az vevő pénztárcájának vastagságától függően. túl nagy a kínálat - panaszkodott az egyik szupermarket parkolójában tanyát vert kofa. - Tíz éve feleennyi fenyőt sem hoztak Kaposvárra, de a vevőszám nem nőtt. AZ igények igen. Legalábbis óvatosabbak a vásárlók. Az egyik belvárosi árus, Korvácsi Sándor szerint akad olyan harmincas férfi, aki hétfő óta mindennap megjelent náluk, s végigvizslatta a választékot, A kis fa is talál magának gazdát ám még mindig nem bökött rá egyik példányra sem. nálunk olyan is akadt, aki már hetekkel ezelőtt kiválasztotta és lefoglalta a fáját - mondta a Pázmány Péter utca végén családjával évtizedek óta fenyőt termelő Kapitány Aranka. - De olyanok is akadnak, akik végigjárják az utcában árulókat, visszajönnek, vacillálnak. a többség a 100-120 centis ezüstfenyőket keresi, de ismét egyre többen szeretnének két méternél is magasabb fákat. Ezekből a hagyománytisztelet és illata miatt a luc fogy jobban, de rajongótábora van a nord- mannak is, hiszen nem hullatja a tűleveleit, melyek nem is szúrnak, így kifejezetten kisgyerek-, illetve fadíszítő-barátnak mondhatók. Természetvédelmi okokból jól fogynak a gyökeres fenyők is, melyeket nem szabad a fa leszedése után azonnal kiültetni, csak márciusban, amikor felengedett a talaj. felmérték gyerekeik igényeit. Gyors közvélemény-kutatásunk alapján a távirányítós modellautók és -hajók, a babaházas és konyhai kellékek mellett továbbra is a minden korosztályhoz szóló legók, valamint a társas játékok számítanak a legkelendőbbnek.- Háromféle társast veszünk: Monopolyt, Trivial Pursuitot és Catan telepeseit - állította Kristóf Bence -, s ezzel meg is lesz a program a téli szünidőre. Szép sorban kipróbáljuk mindegyiket, szenteste a vacsora után hagyományosan játszunk valamit. Ennek legalább van értelme, közös programot jelent, ráadásul nem kerül a sarokba karácsony másnapján az ajándék, mintha megvettük volna a ti- zenvalahányadik plüssfigurát... ■ Vas András ■ Ön megvásárolta már a karácsonyi ajándékokat? Szavazzon hírportálunkon ~ ma 16 óráig: SONLINE.hu s/ A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Ég a negyedik gyertya is. Ka posváron is meggyújtották vasárnap este a negyedik gyertyát a város adventi koszorúján. Szita Károly polgármester mellett Rózsás László katolikus plébános, Bellái Zoltán református és Pongrácz Máté evangélikus lelkész köszöntötte a résztvevőket JEGYZET FÓNAI IMRE Profijaink siófokon harmincán (ebből huszonvalahány hölgy), Kaposváron négyen tüntettek a múlt hét keddjén, ilyen „tömeggel” aligha lehet „hegyeket mozgatni”, de ettől még a lassan véget érő esztendő egyik jelentős újdonsága, hogy egyáltalán voltak tömegmegmozdulások. Új hang az elmúlt huszonöt év egyöntetű elutasítása is, még ha Kuncze Gábor nem is érti. Elég volt a „profikból”, jöjjenek az „amatőrök”? török Gábor politikai elemző azt írja, a magyar politikát a „professzionalizáció és a rothadás” egyszerre jellemzi. Úgy látja, „a szereplők tudják, mire vágynak a választók. Droidpolitikusa- ink lettek, rengeteget tudnak ma már a hatásvadászatról, de szinte minden hiányzik belőlük, amit az emberek szeretnek, respektálnak: az emberi gesztusok, a nagyvonalúság, a méltányosság, a mértékletesség. Ezért bűzlik, rothad ez a rendszer, nem az emberekről szól, nem válik átélhetővé, a híveket, a rajongókat leszámítva nem enged azonosulni”. nemrég maga Török is kis híján képviselőjelölt lett Veszprémben a februári „kétharmados” választásra, de végül Simicska Lajos feltűnésére visszalépett, pedig kíváncsi lettem volna egy Simics- ka-Török meccs eredményére. Amatőr ez is, az is, de micsoda különbség! A magam részéről drukkolok az amatőröknek, még ha Tétényi Éva, Ángyán József, a devizás Léh- mann, a NAV-os Horváth, a trafik- és labormutyis Had- házy és társai (még?) nem is kellettek a népnek. Akár a kisgazdapártot sikertelenül újjáéleszteni akaró „turul nemzetségbeli Dr. kom- játhi Horkovics-urszínyi Ko- váts János Péter” ötletét is ki lehetne próbálni: civileket kötött mandátummal a döntés- hozatalba, kétkamarás parlamenttel, képviselői visszahívhatósággal. Miért ne? A profik már „bizonyítottak”... Kihirdették a legnépszerűbb képzések ponthatárait, Kaposváron a pénzügy és számvitelhez kell a legtöbb ► Folytatás az 1. oldalról A Kaposvári Egyetem pedagógiai karának gyógypedagógia szakára ezzel sokkal nehezebb lesz bekerülni, mint egy éve, hiszen Kaposvárra a nyáron 336 egység is elegendőnek bizonyult, az agrárkari lovas képzésre pedig 260 pont kellett, azaz itt is nőtt az elvárás - igaz, az emelkedés felét a 260- ról jövőre 280-ra emelt minimális bekerülési küszöb jelenti. A felsőoktatási szakképzésekhez pedig legkevesebb 240 egység szükséges. Tavalyhoz hasonlóan százezren kerülhetnek majd be államilag finanszírozott képzésekre, s valamennyi szakon elérhető lesz ez a továbbtanulási forma, igaz, a legnépszerűbbekhez komoly követelményszintet lőttek be a döntéshozók. Alkalmazott közgazdaságtan, gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés és a nemzetközi tanulmányok szakon 465, jogász, illetve nemzetközi gazdálkodás képzésnél 460, gazdálkodási és menedzsmentre, valamint kommunikációra 455 ponttal lehet csak labdába rúgni. Pszichológiára 420, állatorvosira és gyógyszerésznek 400, fogorvosira 390, orvosira 380 egység kell majd, a legalacsonyabb pontszámot, 300-at a politológia, a szociológia, történelem-régészet szakirányoknál határozták meg, míg az osztatlan tanárképzésnél 305 pontot kell elérni. Jövőre már csak elektronikus úton lehet majd felvételi jelentkezéseket benyújtani 2015. február 15-ig -, ugyanis egyre kevesebben éltek a hagyományos kérelemmel, tavaly már csak a felsőoktatásba pályázók három százaléka. A felvételi eljárás díja viszont nem változik: az első három jelentkezésért kilencezer forintot kell fizetni. A felvételi tájékozatót a napokban szeretnék megjelentetni, de az év végéig mindenképpen közzéteszik. Központilag ugyan nem kezdeményezték egyes képzések törlését, de az év elején új képzési szakjegyzékkel jelentkezik a szakállamtitkárság, így lesznek olyan szakok, melyekre most lehet utoljára jelentkezni. ■ A.V. ■ A Kaposvári Egyetem gyógypedagógiai képzésére nehezebb lesz bekerülni, ugyanis az államilag finanszírozott képzéshez 64 ponttal többet kell gyűjtenie a felvitelizőknek, mint az idén. Evbúcsúztató néptáncantológia. Hét megyebeli együttes lépett fel az idén immáron tizenhatodik alkalommal megrendezett hagyományos Somogyi folklórtalálkozó néptáncantológián szombaton. A kaposvári Agórá- ban zákányiak, lengyeltótiak, marcaliak, szennaiak és balatonszárszóiak mellett a megyeszékhely két tánccsoportja is színpadra lépett, köztük az idén megalakulásának 65. évfordulóját ünneplő Somogy Táncegyüttes