Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-22 / 297. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2014. DECEMBER 22., HÉTFŐ ÖTPERCES INTERJÚ Fantasztikus a szőlő fajtagazdagsága közel harminc éve dolgozik borászként a nagyatádi Fillér József, akit feleségével együtt néhány éve borlovaggá is avattak.- Milyen volt az idei termés?- A 2014-es nem a legjobb évünk, talán a napfény hiányzott a legjobban. Bár tavasszal szép terméssel indult az év, de a jó állapotú szó'lő augusztusig tartott ki, mert az akkori három hét napsütés nélkül rontotta a cukortartalmat. Most kezdek bízni benne, nem vallunk „szégyent”.- Milyenek a Nagyatád környéki borok?- Csodálatosak. A villányi borvidékre járó, komoly szakemberektől kaptam bíztató visszajelzést. Soltész László azt mondta: nyugodtan oda teheted a villányiak mellé, nem fogják észrevenni a különbséget. A környéken több versenyt nyertem, a Zweigelt osztrák fajtámmal megkaptuk az év bora címet. Az idei év két mustráján, és a szomszédos Horvátországban is több arany-, ezüstmi- nősítést nyertünk.- Miért a borászat?- Ma már nyugdíjas vagyok, közel 30 éve édesapámmal indítottuk a borászatunkat. Közben felvettük a kapcsolatot egy borrenddel is, és 2009-ben jómagámat, 2012-ben a feleségemet is borlovaggá avatták. Több i ezer szőlőfajta van a világban, és én csak azt mondom, hogy az egyik jobb, mint a másik. Nincs még egy ilyen sokszínűség, fajgazdagság a gyümölcskultúrában. ■ J. G. Fillér József: elismerésre méltóak a nagyatádi borok Télen is gondolnak a madarakra óvodák A nagyatádi intézményekben környezettudatos gyerekeket nevelnek, tanítanak Madáretető- és eleségkészítő nyertesek 1. helyezett: Éltes Mátyás Általános Iskola 2. helyezett. Árpád Fejedelem Általános Iskola 3. helyezett: Bárdos Lajos Általános Iskola különdíJ: éltes Mátyás Általános Iskola 3-4. osztálya és Csákányi Nikolett (Bárdos Lajos Általános Iskola) A környezettudatos nevelés az egészséges életmódra nevelés mellett az egyik fő alappillérre a nagyatádi óvodák pedagógiai programjának. Ezt bizonyítja az évtizedek óta működő erdei óvoda gyakorlat is.- Minden óvoda udvara rendezett és a madarak védelme nagyon fontos számunkra, amire most úgymond rátettünk egy lapáttal - fogalmazta meg Per- ger Péterné óvodavezető. - Időközben felvettük a kapcsolatot a Madártani Egyesülettel, a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal és a Napsugár óvoda kéményén évek óta él egy gólya pár. Az óvodások és pedagógusaik az évek során egyre több madárodút- és itatót helyeztekki, a munka egész éven át folyamatos, és nem kampányszerű. Ehhez a folyamatossághoz kapcsolódik az országos madármegfigyelő nap vagy épp a szárnyasokhoz köthető madárfigyelő napló vezetései® a-gyerekek körében. Madáretetőket és -eleségeket készítettek a nagyatádi gyerekek. Mindez része a nevelési programnak, amit most egy úgynevezett madárfa is szimbolizál. Jeki Gabriella A közelmúltban kapta meg a hetedik nagyatádi óvoda, a Csillagszem is a „zöld óvoda” kitűntető címet, és a három intézmény a „madárbarát óvoda” megnevezéssel is büszkélkedhet. Ezért is találta ki az óvodák jól felkészült szakember csapata, hogy pályázatot, hirdet alsó tagozatos diákoknak. A feladat madáretető, madárkalács készítése volt természetes anyagból, illetve újrahasznosított hulladékból. Mindez nagy kihívásnak bizonyult a nagyatádi gyermekseregnek, amely ötvözte a város karácsonyfájának több évtizedes hagyományát a madáretetés tradíciójával. Végül rengeteg alkotás érkezett a szervezőkhöz.- A díjátadás városunk parkjában volt, ahol az elkészített művek, eleséggel feltöltve, felkerültek a „madarak karácsonyfájára”, amely egy szép lucfenyő - mondta a madárbarát óvodapedagógus szervező, Fölkér Janka. - Az alkotásokat díjaztuk, az első három helyezett egy-egy madárodút kapott, melyet az iskolájuk udvarára helyezhettek ki. Madárbarát nagyatádi gyerekek a szárnyasok téli etetésére készültek. Lelkesen gondozzák a madarakat nAz iskolai pályázattal párhuzamosan minden nagyatádi óvoda is készített ugyanilyen alkotásokat. A kicsiket mesével: a cinege madár karácsonyáról szóló bábjátékkal, a téli madáretetésről szóló történettel és olyan apró ajándékokkal lepték meg az óvoda- pedagógusok, mint a cinkego- lyó vagy a madaras ajtódísz.- A rendezvények legfőbb célja az állatvédelem, a. természet szeretetének minél fiatalabb korban való kialakítása - tette hozzá a szervező. - A kezdeményezést természetesen egész évben folytatjuk, de a város lakói is feltölthetik a kihelyezett madáretetőket. Emelés nélkül indul az év lakbér Javult a bérlakásokban élők fizetési hajlandósága Kedvezményt kapnak a kisebb háztartások bérlakások Nem lesz lakbér- emelés 2015-ben a nagyatádi önkormányzat tulajdonában álló lakásoknál - döntött erről legutóbbi, decemberi ülésén a nagyatádi képviselő-testület. Ormai István polgármester arról tájékoztatott, hogy jelenleg összesen százhetvenhét ön- kormányzati bérlakás van a városban, ezek nagy részét szociális alapon, de közérdekű feladatellátásra is bérbe adják, nemcsak önkormányzati, hanem valameny- nyi állami szervezet részére is. Aláhúzta, hogy így nemrégiben a kistérségi fenntartásban álló Ri- nyamenti Szociális Szolgáltató Központnak, illetve a nagyatádi kórház orvosainak két lakást biztosítottak. A képviselő-testület ülésén az is elhangzott, hogy a lakbérek esetében kis mértékben nőtt a fizetési hajlandóság az elmúlt évekhez viszonyítva, ami a 2013-as nyolcvannyolc százalékról kiencvenre nőtt 2014-re. Ez többek között annak köszönhető, hogy a szociális rászorultság alapján bérbe adott lakások bérlőinek egy ré-’ sze részt tudott venni a városi közfoglalkoztatásban. ■ leki G. szemétszállítás A 2015. évre is biztosítja az egy fős háztartások részére Nagyatád ön- kormányzata a települési szilárd hulladék ürítéséből az évi 4200 forintos kedvezményt. Ismert, a képviselő-testület még a tavaly decemberi ülésén módosította az ehhez kapcsolódó rendeletét. Akkor arról is döntöttek, hogy ha a lakcímnyilvántartás alapján igazolható, hogy az ingatlanban lakóhellyel rendelkező személy életvitelszerűen bejelentett tartózkodási helyén tartózkodik, akkor őt a háztartásokban lakó és tartózkodási hely- lyel rendelkező személyek számának meghatározása során nem kell beszámítani. Ezt a kedvezmény iránti kérelemben jelezni kell. ■ J. G. ■ A tapasztalatok szerint a közfoglalkoztatottak már jobban tudják fizetni a rezsiköltségeket ■ Az egyedül élő idősek terheit igyekszik csökkenteni az önkormányzat ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK NAGYATÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Programcsomagok mindenki kedvére gyógyászat Győrtől Nyíregyházáig elnyerte a vidék tetszését a gyógyfürdő Vidáman csevegő vendégek, a magyar mellett meg-megüti a fülünket egy-egy német mondat is. A jól teljesítő Nagyatádi Termál- és Gyógyfürdő gyógyászati részlegében járunk, ahol egyre több gyógyulni vágyó vendég fordul meg, ami a bevételek növekedését is jelenti. Ez egy komplex marketingtevékenységnek és más nagyatádi, turisztikában érdekelt vállalkozások összefogásának is köszönhető.- Nagyon jó az együttműködésünk a nagyatádi Solar Hotellel, különböző programcsomagokat állítottunk össze, amelyben mindketten kedvezményt adunk, így közösen olyan akciókat tudunk megvalósítani, ami- Gyógyulás mindenkinek. Különböző programcsomagokat állítottak össze ért jönnek a vendégek - tájékoztatott Kovács Károly a gyógyfürdő vezetője. - így számos alkalommal dolgozhatott teltházzal a hotel, és a mi munkatársaink is túlóráztak a sok fürdővendég színvonalas kiszolgálása érdekében. Hozzáteszi: ezt az együttműködést szeretnék folytatni és nyitni más nagyatádi vállalkozás, például a szomszédos belvárosi Park Hotel és Étterem felé.-Még mindig a legolcsóbb fürdők közé tartozunk és a víz minősége kitűnő - hangsúlyozza a fürdővezető. - A vendégek szeretik a szakszerű kiszolgálást, családias hangulatot. ■ Jeki G. Karácsonyváró. Az ünnepekre hangolódtak a nagyatádi Bodvicai Idősek Klubjnak tagjai. Az otthon lakói és a városi óvodásai is műsorral készültek