Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-08 / 285. szám
MEGYEI KORKÉP 2014. DECEMBER 8., HÉTFŐ FELUTES Más módszertan A tárki, a Nézőpont és az Ip- sos mérése szerint jelentősen visszaesett a Fidesz támogatottsága, a Századvég szerint nem. A többi közvélemény-kutatóhoz képest más módszertant alkalmaztak, ezt válaszolta a Századvég. biztos csak Fidesz-szavazó- kat kérdeztek, (fi) Alkotótábor Kaposszerdahelyen nyolcadszor szervezett alkotótábort a Kaposszerdahe- lyért Egyesület a Zselicben élő gyerekeknek. Hét alkotó- művész foglalkozásán vehettek részt, a gyerekek a maguk által készített ajándék- tárgyakon keresztül tapasztalhatták meg a karácsony valódi hangulatát. ■ M.K. Árokba csúszott buszt mentett a Kötél a Kötél egyesület mentette ki azt az autóbuszt, mely árokba csúszott Kaposváron szombaton este. A bajba jutott járművet a KÖTÉL Speciális Mentő- szolgálat szakemberei húzták ki az árokból emelőpámával és csőrlővel. A balesetben senki sem sérült meg. ■ M.K. Helytörténetről vetélkedtek A szőcsényi Széchenyi Zsig- mond szakiskola kollégiumában a 9. osztályosoknak szerveztek helytörténeti és iskolatörténeti vetélkedőt, melyen hat négytagú csapat vett részt. A versenyzők írószereket és édességet kaptak jutalmul. ■ VJ. Az iskolatörténet is téma volt Luxus a két orvosi ügyelet somogy előnyből indul Megkezdődött az átalakítás az egészségügyben ► Folytás az 1. oldalról Moizs Mariann marcali példát hozott föl a konferencián: a háziorvosi és a kórházi sürgősségi ügyeletet is éjszakánként átlagban tíz beteg keresi föl és egymástól ötven méterre működnek. Ez a főigazgató szerint luxus, az egészségügy humánerőforrás-problémáinak egyik gyógyírja lehet az országos szinten milliárdokat megspóroló összevonás. A megye lesz az egészség- ügyi szervezés központja és az ehhez szükséges változtatásokat rövid időn belül végre kell hajtani - idézte a szakállamtitkárt a kaposvári főigazgató, hozzátéve: Somogy ebből a szempontból előnyből indul, hiszen ezen szemlélet jegyében történt már meg például Kaposvár, Mosdós és Marcali egy szervezetbe egyesítése és ennek jegyében segíti a megyei kórház a fonyódi és a tabi járóbetegellátót, a siófoki onkológiát. - Ezt akartuk régóta - állapította meg Moizs Mariann. - A Balaton-part ellátása külön fejezet, ahogyan a Répa Imre, Rácz Jenő-féle, fiókba tett Pannon Modell is szorgalmazta, a Balatont körülölelő megyéknek egyeztetniük kell, mert csak a siófoki kórház aligha győzi a nyári ellátást. Az aktív ellátás kétharmada a Kaposvár-Marcali-Mosdós tengely mentén bonyolódik le a megyében, egyharmad jut a siófoki és a nagyatádi kórházra, tudtuk meg a főigazgatótól. S azt is: Nagyatádon úgy szűnt meg a szülészet 2012-ben, hogy ezt abból tudták meg, hogy a Szívesen fogadják a betegeket Kaposváron. A záruló uniós támogatási ciklusban 26 milliárdból fejlesztettek kismamák egyszer csak elkezdtek Kaposvárra menni. De Marcaliban is úgy tartanak fenn szülészetet, hogy egy szülés jut egy napra. A marcali egységükben a legkritikusabb amúgy a szakemberhelyzet, mindösz- sze tizenkét főállású orvos dolgozik. - Nem lehet minden nagyobb településnek kórháza, a rendelkezésre álló orvosi erőforrás és technika dönti ezt el, ahol nincs huszonnégy órán át orvos, az nem kórház. S miközben az egészségügy államosításáról beszélünk, önkormányzati kézben vannak a szakrendelők, magánkézben a gyógyszertárak és a művesekezelés, kényszervállalkozók a háziorvosok. És javarészt közpénzből történik a magánellátás finanszírozása is. E közben a lakosság ugyanannyit, kétezer milliárd forintot ad ki évente egészségügyre, mint amennyi az egészségbiztosítási alap kiadása. Somogy a véget érő uniós támogatási ciklusban 26 milliárd forintot hozott el egészségügyi fejlesztésre a 400 milliárdból - emelte ki Moizs Mariáfn; miközben tehát az átalakításhoz is hozzáfogott, fejleszteni is tudott. A jövő évtől - tett ígéretet a polgármestereknek és jegyzőknek - a megyei kórház szűrőkamionja az egész megyét járja majd, ami nemcsak azért fontos, mert CT is van benne, hanem azért is, mert az így megvizsgáltak negyven százalékánál találnak valamiféle’kóros elváltozást, márpedig ezeket a betegeket más módon nem tudnák kiszűrni.. ■ Fónai Imre ► Folytatás az 1. oldalról az idén már hatodik alkalommal adták a Pegazus Díjat két kategóriában. Éeltörekvő és piacvezető kategóriában díjazták a kimagasló növekedést elért hazai vállalatokat. Előbbiek árbevétele tavaly 500 millió valamint két és fél milliárd forint között mozgott. Utóbbiak árbevétele pedig két és fél milliárd forint fölött volt. A piacvezető kategória TOP hármas listáján szerepel az igali Pek-Snack Kft, méghozzá a Nyugat-Magyarországi Régióban a Mediterrán Magyarország Kft-t követő második helyen. Az összesen 30 díjazott vállalkozás a legkülönfélébb iparágakban működik, például az élelmiszeripar, élelmiszerbiztonság területén, de orvosi berendezéseket gyártó, fűtéstechnológiával, fémmegmunkálással és belsőépítészettel foglalkozó cég is van a díjazottak közt. A Pegazus Díjat minden évben ugyanazon szempontok alapján ítélik oda a nyerteseknek. A díj alapítói azokat a legalább öt éve alapított, magyar többségi tulajdonban álló vállalkozásokat értékelik, amelyek jelenleg is aktívak, jó likviditási mutatókkal rendelkeznek, és a 2013-as évre vonatkozó EBITDA eredményük pozitív.- Hálásak vagyunk minden hűséges Pek-Snack kedvelőnek, fogyasztóinknak, hogy hozzásegítettek bennünket ehhez a szép sikerhez! - reagált a somogyi díjazott. - Továbbra is célunk, hogy immár díjazotthoz méltó módon a jövőben is hasonló eredményeket érjünk el. ■ Márkus Kata Ne húzza ki, ne tegye raktárba a pénztárgépet! szezonális Ha nem frissül, akkor a következő idényben használhatatlan lesz, tehát fizetni kell... Ha nincs bedugva a pénztárgép az elektromos hálózatba, akkor nem frissül és a következő szezonra használhatatlan lesz - több szezonális vállalkozás vezetője is így tudja, derült ki a Kisosz siófoki fórumán. Nemrég írtuk meg egy Ba- laton-parti könyvelő elmondása alapján, hogy kilenc hónapon át a semmire fizetik szezonális vállalkozások százai, ezrei a Balaton-parton különösen nagy számban az onlinekasszák utáni adatforgalmi díjat. A pénztárgépet működtető vállalkozásoknak ugyanis kötelező szerződniük a budapesti székhelyű Mobil Adat Kft.-vel, a kasszába táplált adatok a társaságon keresztül jutnak el az adóhatósághoz. A Kisosz hónapok óta szorgalmazza, hogy az adóhatósághoz bekötött pénztárgépek havi kétezer forintos adatforgalmi díját egy szezonális egységnek csak addig kelljen fizetni, amíg valóban nyitva is tart, amíg valóban szolgáltat adatokat a NAV-nak. A kiskereskedők és vendéglátósok érdekvédelmi szervezetének kérése azonban eddig süket fülekre talált a döntéshozóknál.- A szoftverfrissítések télen is letöltődnek, emiatt kell fizetni a díjat, nekem ezt mondták - fogalmazott egy siófoki idénybüfés. Úgy tudja, a kollégájának is azt mondták a cégnél, hogy ne húzza ki a hálózatból, ne tegye raktárba télre a kasszát, különösen ne vigye el a bejelentett vállalkozásához képest más címre, mert csak ott lehet, ahová regisztráltatta. ■ Fónai I. éhezés... Azon gondolkozók, hogyan, miből kerül az éhező gyerekek kezébe mobiltelefon, a másik kezükbe a cigi, amikor a zenegépbe dobálják a százast, mama bántalmazás. Hetente egy nő hal meg a társa bántalmazásának következtében. Miért nem lépnek fel a hatóságok az áldozatok védelmében hathatósabban, főleg ha már évek óta tűrnek? döntés. Teccettek volna átállni idejében a győztes oldalra 1944- ben. Akkor nem visznek 800 ezer embert a Gulágra, Budapestet sem lövik porrá. Ki volt az államfő? ingyen. Gizi a 65 éven felüliektől irigyelni, hogy ingyen utazzanak a kórházi kezelésekre, a patikákba protézisért, betété. Nem szép dolog, aki ezt irigyli, meg sem éri. kecskére? Kecskére káposztát bízni? Ötven évesen a politikának elhinni, hogy a kecske nem vega, a lovakat kwh-val etetjük nem szénával, a disznók csak a kocsmákban tenyészthetők, a koriander amerikai baktérium. Mi jót nevetünk, ezért adót fizetünk? Munkánkat komolyan vesszük? sz veterán McCain szenátor fiatal éveiben Vietnam légterében teljesített szolgálatot, bombázott. Amíg le nem lőtték, orosz rakétával. Hat évet a föld alatt raboskodott, bizonyára idegeit ez megviselte. Miután elvesztette az elnök- választást, utána lett befolyásos politikus. Tárgyalt a bolgár kormánnyal, másnap leállították a Déli Áramlat építését. Csak a tranzit évi 400 millió dollár lett volna részünkre. bárány Tudja valaki hol lehet Kaposváron bárányhúst venni? Utoljára a nagyáruházban vettem méregdrágán izlandi bárányhúst. Rendeljek Olaszországból amit Somogybái szállítottak? Kíváncsi kettőn áll A korrupcióhoz két ember kell. Egy aki felajánlja, és egy aki elfogadja. Kizárt, hogy itt 10 millió antikorrupciós harcos él! Egyébként ha nagy korrupció lenne, lehetett volna az MSZP alatt felvett 25 milliárd euró kölcsönt visszafizetni, az önkormányzatok adóságát átvállalni, 800 kilométer bezárt vasutat újra indítani, hidakat, utakat, 150 kilométergátat építeni, rezsit csökkenteni, tanárok orvosok, rendőrök bérét emelni?! adó Ho hó (szja)? Gépjárműadó? Kommunálisadó? Mind fizesse ön. Havi ötvenezer forintból kijön? Potom nyolcvanöt-ezer a hamvasztás elvitelre. Ezért érdemes volt élni! oktatás Területi tan kerületekhez miért kell a Klik? Pazarlás!!! Nyugalmazott iskolaigazgató KÖRFORGALOM MENYUS! OlVOSS figyelmesen, mert nem ugyanarról beszélünk. Ha a körforgalomban NINCS bent lévő, hanem két egyszerre érkező, és nincs kitáblázva (tán kidőlt?), akkor a jobbról belépőnek van elsőbbsége! Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobiltl Adventi dalolok. Nagy sikerű Mátyás teplombeli koncertjük után a kaposvári Pajtaszínházban lépett föl a Herbstrosen Chor. A Somogyi Német Egyesület Kórus tagjai adventi német dalokat adtak elő vasárnap. i r 2 Pegazus díj: az igali Pek-Snack eredményeit is elismertek ■ Ön szerint jó ötlet a két ügyelet összevonása? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük.