Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-08 / 285. szám

2014. DECEMBER 8., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Ahol alom egy hasznait gáztűzhely I nélkülözők Eddán a családok fele a segélyszervezetekre szorul ► Folytatás az 1. oldalról iss* Ernő bácsi nem elégedetlen és nem panaszkodik. Pedig a 75 éves férfi csak egy kis sám­lival tud közlekedni a comb- nyakműtétje után. Egy földes padlós, ledőlt falú vályogház­ban lakik, ahol 1950 óta nincs áram, és most már víz sincs. Egy kályha és egy ágy a beren­dezés, a fal csupa korom. Ernő bácsira véletlenül akadtak rá a segélyszolgálat munkatársai, mert rossz címre mentek. Egy megdöbbentő sors bontakozott ki előttük hívatlanul.- Nem kell Afrikába menni, hogy nélkülözőkön segíthes­sünk, elég csak mindenkinek körülnézni a saját lakóhelyé­nek 8-10 kilométeres körzeté­ben... - mondja keserűen egy szomszéd. Az eddei Ernő bácsi naphosz- szat a sötétben ül, halkan szól a zsebrádiója. Senki sem nyitja rá az ajtót, csak a falugondnok, aki az ebédet hozza.- Örök életemben dolgoz­tam, segédmunkás voltam, most meg kisnyugdíjas va­gyok. Nem megyek sehova, mert volt egy balesetem, csa­varok vannak a térdemben és a forgómban. A kórházban az érsebészeten le akarták vág­ni a lábam, de nem engedtem. Volt egy fiam, de meghalt. Na­gyon kevés pénzből élek. Két cica a társaságom. Beszélek hozzájuk, kár, hogy nem tud­nak válaszolni. így telik az idő. Voltak jobb napok és rosszab­bak is. Ilyen az élet: sokat ígér Az a legfontosabb, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hiányt és keveset ád... - mondja Baj­zik Ernő. Kiss Sándorék házában he­ten laknak két szobában.- Hiába dólgozunk, de sokat kell költeni élelmiszerre, pe­dig van baromfink, disznónk is. Tegnap kaptam fizetést, de alig maradt belőle, pedig nem iszunk, nem járunk sehova. Hogy karácsonykor mi lesz? A disznót levágjuk, de ajándé­kozást nem tartunk, mert arra nem jut. Pedig itt van a kétéves kisunokám, Kornél. De éppen elég beosztani a pénzt... - pa­naszolja Kiss Sándorné. Az 59 éves Bogdán György 31 éves, fogyatékkal élő lányá­val és a 14 éves lányunokájával él együtt:- Hogy milyen az életünk? Elég ramaty. Röviden össze­foglalva teljes szegénységben élünk. Hármunk havi jövedel­mét ha összeadom, nem éri el egyetlen ember létminimumát. Egész évben spóroltam, rakos­gattam össze a pénzt, hogy a télre két kocsi fát meg tudjak venni 110 ezer forintért. Az ál­mom egy használt gáztűzhely, mert a sütője tönkrement, a két gázrózsa is alig ég... ■ K.G. Az önkormányzat és a civilek is segítenek a rászorulóknak: a családsegítő szolgálatok is segítenek felkutatni a családokat van egy működő alapítványunk, Edde Községért néven. Sok ta­gunk azonban elhunyt már, de ezt az alapítvány szeretnénk felélesz­teni, hog)'akik akarják, át tudják utalni az adójuk egy százalékát- mondta Nagy Mariann polgár- mester.- bárki jöhet, segélykérőkés ado­mányozók egyaránt, bármit elfo­gadnak, amit felajánlanak, mert lehet kis érték, de másnak hasz­nálható. Nehéz a támogatás, mert egyre több a segélykérő: Osztopán- ból 30, Eddéről 26, Kaposkereszt- úrról 42 család fordult hozzájuk, és 49 kadarkúti gyermek számá­ra készítenek karácsonyi ajándé­kot - mondta Erdélyi Norbertné, a Siet A Segítség (SAS) Alapítvány kaposvári képviselője. Javarészt kisgyermekes családokat, de egyedülálló időseket is felkarol­nak. Hiába osztják ki azt, amit Németországból vagy a Kaposvár környékéről adományként kap­nak, a tartós élelmiszer mindig gond, ezt saját forrásból igyekez­nek megoldani. A megyeszékhe­lyen a 48-as ifjúság útja 14-es szá­mú házban hoztak létre ado­mányboltot A bodrogi Jó az Úr baptista gyülekezetben gyakorol­ják a vallásukat, a segítést szolgá­latként fogják fel. Tavaly 17 csalá­dot támogattak, a települések ön- kormányzataitól, a családsegítő szolgálattól kérték, hogy írják ösz- sze a legrászorultabbakat, aki- Nagy Mariann polgármester két felkereshetnek. JEGYZET FÓNAI IMRE Balatoni, ha mondom! ahhoz képest, hogy Bitay Márton Örs halgazdálkodá­sért (is) felelős államtitkár szerint sokan máig abban a hitben élnek, hogy a Bala- ton-parti halsütödében el­fogyasztott hekk is balato­ni, tényleg csak „hozzáállás kérdése, hogy mit nevezünk balatoni halnak, az ugyanis másodlagos, hogy a Balaton vizéből kerül-e ki, vagy a halgazdálkodási zrt. terme­li meg a tórendszerei egyi­kében”. A balatoni vízgyűj­tőről kikerülő hal; a Balaton vízrendszeréből szárma­zó hal - tanuljuk múlt csü­törtök óta a „balatoni hal” új, korrekt elnevezését. De mindkét verzió túl hosszú, álljunk hozzá maximálisan pozitívan a földügyektől át­igazolt ifjú államtitkár kéré­sének megfelelően és rövi­dítsünk: balatoni hal. egy hete tettem fel egy sor kérdést ugyané hasábokon, nem tudtam, hogy néhány napon belül lényegében vá­laszok érkeznek rájuk mi­niszteri, államtitkári, bala­toni halgazdálkodási oldal­ról. Nem sok értelme volt a busagyérítés címszóval elő­adott balatoni halászatnak? Nem. Túlzottan sok nemes hal akadt a halászhálóba a busa mellett? Túl sok. Ed­dig se balatoni pontyot vet­tünk advent idején a hal­boltban? Eddig se. A halá­szat mint turisztikai att­rakció se fér bele a Balaton­nál? Nem, a horgászat ki­zárólagosságot élvez, a pe- cások fizetik a halgazdál­kodás költségeinek a 80-85 százalékát. élt 115 évet? - kérdeztem egy hete. Élt, mármint a ba­latoni halászat. A pecások ma már annyi halat fog­nak, mint régen a halászok, amikor horgász még nem­igen tűnt föl a Balatonnál. S ha a hekk is „balatoni”, ak­kor megengedem, legyen a tógazdasági ponty balato­ni, így, idézőjel nélkül. Majd megszokjuk. Elismerést kapott Elfogyott a pénz, nem a vállalásáért lehet uj kazanra pályázni teljesültA Nemzeti Színház­ban Oláh Lajosné, Kaposvár al­polgármestere elismerő okleve­let vehetett át az önkormányzat nevében a Nem Adom Fel Ala­pítvány és az Emberi Erőforrá­sok Minisztériuma képviselői­től. Azért kapta Kaposvár, mert eleget tett annak a vállalásá­nak, hogy megváltozott mun­kaképességű embereknek is munkát biztosít. A Nem Adom Fel Alapítvány - Jobb velünk a világ! kezdeményezésére tavaly 40 önkormányzattal írtak alá szándéknyilatkozatot, amely­ben vállalták, hogy 2014-től legkevesebb két megváltozott munkaképességű munkaválla­lót foglalkoztatnak. ■ M. K. ► Folytatás az 1. oldalról Az Otthon Melege Program fűtéskorszerűsítés alprog- ramja ezzel valamennyi ma­gyarországi régióban meg­nyílt, ám el is érte a támoga­tási limitet. - A fejlesztési tár­ca azon dolgozik, hogy a la­kossági energiahatékonysá­gi programok hátterét biztosí­tó források a jövőben is ren­delkezésre álljanak - közölte a minisztérium. - Az előzete­sen meghatározott feltételek­nek megfelelő pályázatokat a pályázati útmutatóban rögzí­tettek szerint rangsorolják. A befogadható pályázatok a ren­delkezésre álló forrás kime­rüléséig részesülhetnek tá­mogatásban. A kazáncsere-pályázat nem indult problémák nél­kül: október közepén össze­omlott a program IT-rendsze- re, október végén pedig ismét műszaki problémák hátráltat­ták a pályázat működését. Az Észak-Alföldön november 21- én nyílt meg a fűtéskorszerű­sítési pályázati lehetőség, és már aznap már el is fogyott a pénz. Ám a forrás kimerülé­se miatt november utolsó he­tében felfüggesztették a ka­záncsere pályázatokat a kö­zép-, és a nyugat-dunántúli régióban is. ■ Márkus Kata Advent a Szín-Foltban. Már látható a Szín-Folt Galériában a hagyomá­nyos karácsonyi tárlat. Az idén tizenötödik alkalommal rendezik meg az ünnepi kiállítást, melyen láthatók az előző évekhez hasonlóan miniatűrök, dísztárgyak és kortárs képzőművészeti alkotások Felkészítésen a Berzsenyi mentőcsoport biztonság Szőkedencsen tar­tott képzést a marcali ka­tasztrófavédelmi kirendelt­ség a Berzsenyi Mentőcsoport tagjainak. Greffer József tűz­oltó alezredes többek közt a jövő év céljait ismertette a já­rási mentőcsoport tagjaival. Kiemelte azokat a veszély­helyzeti eseményeket, amikor szükséges az önkéntes polgá­ri védelmi szervezetek létszá­mának növelése, mozgósítá­suk rendjének megújítása. A felkészítésen szó esett ar­ról is, miként tudják bővíteni az önkéntes szervezeteket, s hogyan lehet a leggyorsabban elérni a tagokat. ■ Harsányi M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom