Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-03 / 255. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2014. NOVEMBER 3., HÉTFŐ A nép szava: ez itt nem Svájc lehetetlen küldetés? Egykor Zamárdiban házbontásról is népszavaztak A siófoki stadion fejlesztéséről sem lesz egykönnyen népszavazás Nehéz döntés FOGÓS: LEGYEN-E Stadionfej- lesztés Siófokon, avagy inkább költse másra a város azt a 100-150 milliót, amivel várhatóan hozzá kellene járulni a beruházáshoz? Ha azt nézem, hol állnak a másodosztály mezőnyében a siófoki aranylábúak (igencsak hátul), és hány néző jár mostanában meccsre (annyi, mint például Karódon a megye egyben), akkor aligha éri meg a befektetés, akkor inkább a kézilabdát támogassa az önkormányzat: Siófok jó hírét viszik a lányok és telt ház van a meccseiken. Megfontolandó azonban, hogy ha már az állam 600 milliót szán a valóban komforttalan stadionra, nem jobb-e „bele- állni”: sportcsarnok is épül Tao-pénzből, uszodát is ígért az állam, szálláshely akad bőven, kész „sportváros”. Én nem fogom bánni, ha végül nem nekem kell dönteni... (fi) lyi népszavazást. Jóval több helyi referendum-kezdeményezés holt hamvába Somogybán, így aztán végül sem arról nem szavaztak a polgárok, hogy Kapos- vár-Kaposfüredet melyik irányból kerülje el a 67-es út, s arról sem, hogy Csurgón épüljön-e körforgalom. E két városban egyébként a választók 25, illetve 20 százalékának a szignójára lett volna szükség a népszavazás kiírásához ■ Fónai Imre FELÜTÉS Kilátások „ Az orráig sem lát a fél ország. ” Privátbankár.hu Nem gondolnánk elsőre, de ez a reggeli ködre vonatkozik... K.G. HÍRSÁV Tűz a ráksi kukoricásnál kigyulladt és teljesen kiégett egy terményt szállító teherautó Ráksinál. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok átterjedjenek a közeli kukoricásra. A tűz oka nem ismert. ■ K.G. Nyertes olvasó a megyei tékában A beiratkozó olvasók körében egy e-könyvolvasót sorsolt ki a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár az országos könyvtári napok alkalmából. Az eszközt egy fiatal lány, Pamuki Ivett nyerte, Dér Tamás kaposvári alpolgármester adta át neki. ■ K.G. Új parancsnok Marcaliban tompos Gábor tűzoltó hadnagyot nevezte ki a marcali hivatásos tűzoltó-parancsnokság élére Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. ■ K.G. Vásárlóból volt a legkevesebb a vásáron igazi hóvégi vásárt tartottak Kaposváron, azaz vásárlóból volt a legkevesebb, de legalább az idő szép volt. ■ K.G. Ráértek napozni az árusok JOGSEGÉLY Ingyen segítenek az alábbi szervezetek szakemberei ingyen nyújtanak segítséget jogi ügyekben: Somogy megyei Kormányhivatal Igazságügyi Hivatal, jogi segítségnyújtó szolgálat: 82/527-760, 82/527-570 ORSZÁGOS BETEGJOGI, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 egyenlő bánásmód Hatóság: 20/4899-633 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG ÜZ Emberi Jogokért Alapítvány: 70/330-5384 ► Folytatás az 1. oldalról Az előző siófoki képviselő-testület utolsó döntéseinek egyikeként alkotott rendeletet arról: huszonöt százalékra módosítja a limitet, azaz a mintegy húszezer siófoki választó- polgárból körülbelül ötezernek a szignója kellene helyi népszavazás kiírásához. Ha ez ösz- sze is jönne, magán a referendumon az érvényességhez a választók több mint felének meg kellene jelennie. Érdekes: efféle limitnek a parlamenti és ön- kormányzati választásokon hí- re-hamva sincs... Csak emlékeztetőül: Siófokon az önkormányzati választáson négy éve 34 százalékos volt a részvétel, de idén október 12-én sem érte el az ötvenet... A törvényi változások révén csak a népszavazás lehetősége maradt meg, a korábban létező népi kezdeményezés eltűnt. Az önkormányzatoknak egy kötelezettsége maradt: rendeletbe foglalni, hogy hány választópolgár kezdeményezheti. „A helyi önkormányzat képviselő-testü- lete helyi népszavazást rendelhet el a képviselő-testület hatáskörébe tartozó ügyben” - szól a jogszabály. Nem lehet helyi népszavazást tartani a költségvetésről és a zárszámadásról, a helyi adókról, a képviselő-testület hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási kérdésről, a képviselő-testület feloszlásának a kimondásáról. Helyi népszavazást kezdeményezhet a képviselő-testület tagjainak legalább egynegyede, a képviselő-testület bizottKiütések borították el egy fiatal édesanya egész testét és az arcát. Még a talpára is jutott, a hólyagok okozta fájdalomtól lábra állni is alig tudott. Radó Alexandra azt állítja, hogy a kaposvári kórházban fertőződött meg.- Október 21-én kerültem be a kórházba, mert a másfél éves kisfiam lázgörcsöt kapott - idézte fel a történteket a 20 éves nő, aki Pusztakovácsin, illetve Kürtöspusztán él. - Ott kezelték a gyermekem, én pedig vele maradtam. Előbb egy matracon kellett aludnom mellette, aztán kaptam egy ágyat. Néhány nappal később, vasárnap reggel arra ébredtem, hogy hólyagos kiütések jöttek ki rajtam. Vírusos fertőzést kaptam, én úgy gondolom attól, hogy nem voltak megfelelőek a higiéniás körülmények a csecsemő és gyermekosztályon. Vagy a fürdőben kaphattam el, A becslések szerint legalább százezer kórházi fertőzés - szaknyelven: nozokomiális fertőzés - fordul elő Magyarországon évente. A világon 1,4 millió ember kap évente kórházi tartózkodása idején valamilyen fertőzést, és Magyarország e tekintetben világelsők között van. A kórházi fertőzések terjedésének legfőbb oka, hogy az alanyok jóval fogékonyabsága, továbbá az önkormányzati rendeletben meghatározott számú választópolgár. Emlékezetes népszavazás volt két éve a balatonvilágosi, melyen az 1217 választópolgárból 426 voksolt a Somogy megyéhez csatlakozásra, 107 ellene. Habár nem jelent meg a választók több mint fele, a világosi képviselő-testület az Ország- gyűléstől kérte: a nagy számú igen szavazatra való tekintetvagy az ágyat nem fertőtlenítették megfelelően.- A legnagyobb sérelmünk az, hogy a nővérek nem segítettek rajtuk - veszi át a szót Alexandra édesapja, Radó József. - Miután a lányom hozzájuk fordult, az egyik nővér azt felelte, hogy „ nem ér rá, és nem tudja mit kell vele csinálni. ” Ezután bak a betegségekre: gyakran idős (vagy éppen koraszülött csecsemő), gyenge vagy alultáplált személyek. Már sokszor az a krónikus betegség, ami miatt kórházba kerülnek, legyengítheti az immun- rendszerüket. A leggyakoribb kórházban elkapott betegségek közé tartozik: a tüdő- és torokgyulladás, a légúti és a húgyúti fertőzések, a hasmenéses betegségek. tel nyilvánítsa érvényesnek a népszavazást. Végül így is történt. Nagy port vert fel a szántó- di népszavazás, melyen a szomszédos Zamárditól való elszakadásról döntött a falu népe, majd hosszú évekig tartó pereskedés végén bírósági döntés húzta meg végül a településhatárt Szántód és Zamárdi között. Utóbbi településen arra is volt példa másfél évtizede, hogy egy épület elbontásáról tartottak hementünk le a sürgősségire, ahol végül megvizsgálták Alexandrát. Annyira felháborodtam, hogy rendőrségi feljelentést tettem foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen. Panaszt tettem továbbá a betegjogi képviselőnél és az ápolási igazgatónál is. a szokványos kéz-láb-száj szindrómát rendszerint a Cox- sackie vírusok okozzák. Az új törzs a CoxsackieAó szerotípu- sa, amely korábban csak Afrikában és Ázsiában fordult elő. A vírus általában az 5 évesnél kisebb gyerekeket betegíti meg, rendszerint a nyári-őszi időszakban. A szokásos tünetek: láz, rossz közérzet, majdegy-két Az anya megmutatta a leleteit, amin az áll, hogy un. cox- sacci fertőzést kapott. Az általunk megkérdezett háziorvos szerint nehezen bizonyítható, hogy a kórházban szedte össze a vírust, mert előfordulhat, hogy úgy ment be oda, hogy már lappangott benne. Megkerestük a kórházat, ahol dr. Fülöp Norbert operatív főigazgató-helyettestől azt a választ kaptuk, hogy a nevezett beteg az intézményt hivatalosan eddig nem kereste meg, a panaszáról informálisan a betegjogi képviselőtől szereztek tudomást. Jelenleg arról tudnak tájékoztatást adni, hogy a betegellátás a gyermek és az édesanya esetében is a szakma szabályainak megfelelően történt. További kérdésekre az érvényes szabályozás értelmében a panaszos közvetlen megkeresésére tudnak válaszolni. ■ K. G. nap múlva a kezeken, a lábakon és a szájnyálkahártyán nem viszkető, vörös, a bőrből esetenként kiemelkedő kiütés jelenik meg. Az új törzs azonban valamelyest másképp viselkedik. A kiütések minden testtájon megjelennek, a karokon, a láb egészén, az arcon is. Ez a törzs az öt évesnél idősebb gyerekeket is gyakran megfertőzi. Megújul a Sió-híd, korlátozásokra kell számítani a kereszteződésnél főút Korlátozásokra számíthatnak hétfőtől a közlekedők Siófok legforgalmasabb útjának legforgalmasabb kereszteződése közelében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában ugyanis megújul a Sió-csatornán átívelő Széchenyi-híd a hetes főúton. A felújítás a társaság saját forrásaiból, nettó 37,7 millió forintból valósul meg, várhatóan 2014. november 15- ig. A híd többek között új pályaburkolati kopóréteget kap, a járdaburkolatok pedig új szigetelést. Több ütemben zajló forgalomterelés lesz hétfőtől, november 12-ig folyamatosan váltott félpályás útlezárásokra lehet számítani. ■ F. I. A sűrű ködben eltévedtek a hajósok Balaton A hatalmas köd miatt több horgász is bajba került a Balatonon. Egy budapesti férfi a Siófok-Sóstó előtti vízterületen telefonon kért segítséget a rendőröktől. A fiával együtt csónakkal Indultak horgászni, azonban a sűrű ködben nem értek partot, sőt a csónak elektromos motorja is lemerült. A vízirendőrök néhány órával később a Siófok előtti vízterületen egy vitorlás segítségére siettek. A vitorlás vezetője nem találta a siófoki Stefánia kikötőt, sőt ho- mokpadra futott. Levontatták a kishajót a homokpadról, majd a kikötőbe kísérték. ■ K.G. Kaposvár: Borbás Zoltán lett az egyetemi kancellár ►Folytatás az 1. oldalról Sikeres volt a pályázat többek közt a Semmelweis Egyetemen, ahol Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi elnöke lett a kancellár. A Budapesti Gazdasági Főiskolára Dietz Ferenc jogász-közgazdász, Szentendre egykori fi- deszes polgármestere kapott kinevezést. A Corvinus Egyetem Pavük Lívia lesz a kancellár, aki tavasz óta az egyetem megbízott gazdasági főigazgatója, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre pedig Bar- ta-Eke Gyulát, a Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt. korábbi vezetőjét nevezték ki kancellárnak. Eredménytelen volt a kancellári pályázat több nagy egyetemen is, így például az Eötvös Lo- ránd, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemen, a Liszt Ferenc Zeneművészeti, a Színház- és Filmművészeti és a veszprémi Pannon Egyetemen, a bajai Eötvös József Főiskolán és a Kecskeméti Főiskolán. Balog Zoltán szerint az átalakítások célja volt többek közt az is, hogy megszűnjön a felsőoktatásban a rossz gazdálkodás, amely a PPP-konst- rukciók formájában csődbe is viheti az intézményeket. Menedzser-szemléletű gazdasági vezetést kapnak a kancellárok személyében az állami felsőoktatási intézmények. ■ M. K. A kórházban fertőződött meg az anya? egészségügy Kiütések borították el, de a nővérek nem akartak segíteni rajta Magyarországon százezerre becsülik a kórházi fertőzések számát Hasmenés, tüdőgyulladás; fertőzések a kórházban Kéz-láb-száj szindróma: kiütések az egész testen