Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-03 / 255. szám
2014. NOVEMBER 3., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 Üzletek: vasárnap zárva? tervezet A lépés után alaposan átalakulhatnak a vásárlói szokások Változhatnak a vásárlói szokások, ha bevezetik a vasárnapi zárva tartást Két autóbusz ütközött össze Bábonymegyernél, öten sérültek BALESET Két autóbusz ütközött össze Bábonymegyernél, öten sérültek meg könnyebben a karambolban. Mindkét járat tele volt utasokkal, az egyiken húsznál többen, a másikon, egy szerződéses járaton mintegy ötve- nen tartózkodtak. A két jármű egymás után haladt, de amikor az első lassított, a mögötte lévő ezt későn vette észre, és hátulról belerohant. A mentők a siófoki kórházba szállították a sérülteket. ■ K.G. Két barcsi férfi tört be a helyi fűrészüzembe LOPÁS Két barcsi férfi ellen indult eljárás, akik a kerítésen átmászva bejutottak egy a Drá- va-parti fűrészüzem területére. Ott vashulladékot és egyéb tárgyakat készítettek össze, azonban a szolgálatban lévő körzeti megbízottak tetten érték őket. A 33 éves és az 51 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra, lopás gyanúja miatt indult nyomozás. ■ K.G. Megkéseltek egjf fiatal fiút a labodi utcán VITA Késeléshez riasztották a rendőröket Lábodon. A nagyatádi egyenruhások elfogták és előállították a helybeli, 32 éves férfit, aki az utcán hasfalon szúrta egy fiatalkorú ismerősét. A fiúnak 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett. Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult büntetőeljárás. ■ K.G. Vasárnap zárva lehetnek a nagyobb boltok, a plázák, a szuper- és hipermarketek. Ismét napirendre került az ötlet, a KDNP javaslata az üzletek vasárnapi nyitva tartását írhatná elő. Elképzelhető, hogy jövő tavasztól a hét utolsó napján a nagyobb bevásárlóközpontok nem nyithatnak ki, Somogybán felemás fogadtatása van az ötletnek. Harsányi Miklós- Örökzöld témáról van szó, hiszen ehhez hasonló kezdeményezést már hallottunk néhány évvel ezelőtt - hangsúlyozta leveli László, a Lengyeltóti Coop Zrt. elnöke. - Nyilván ha elfogadják a szabályozást, akkor az minden nagyobb üzletre vonatkozik, ám fontos, hogy szektorsemleges legyen az előírás, azaz a multiláncok is tartsák be a szabályokat. Sajtóhírekből kiderült: a törvénymódosító javaslat szerint várhatóan 2015. márciusától a hét utolsó (munkaszüneti) napján nem tarthatnak nyitva a bevásárlóközpontok, s a 400 négyzetméter feletti üzletek. A benzinkutak, a patikák és a dohányboltokon kívül a szabályozás alól mentesülhetnek a virág- és újságboltok, míg a sütödék, pékáruboltok állítólag külön előírások szerint működhetnek majd. leveli szerint a rendelkezés nem csak a szabad vasárnapról, hanem a foglalkoztatásról is szól. Elképzelhető, hogy lesznek üzletek, bolthálózatok, ahol létszámot kell emiatt csökkenteni. Ha rövidebb ideig tart nyitva ugyanis az adott üzlet, akkor feltehetően kevesebb dolgozó is elláthatja a munkát. - Nálunk erről persze nincs szó mondta a csaknem 50 főt foglalkoztató, 12 településen 12 üzletet működtető lengyeltóti székhelyű társaság elnöke. Hozzátette: boltjaik nagy részében ugyanis néhány munkatársat alkalmaznak, nem számolnak leépítéssel. Ács lózsef, a kaposvári Ács Pékség tulajdonosa szerint - aki két üzletet is működtet, melyek vasárnap délelőtt kinyitnak - kétségkívül új színt hozhat a vásárlók és a kereskedők életében egyaránt. - Mindenki számára fontos a pihenőnap, ilyenkor együtt lehetnek a családok - emelte ki a vállalkozó, aki szerint cégüknél az új vasárnapi nyitvatartási rend aligha idézne elő leépítést, mivel kisebb boltot tartanak fenn. Ugyanakkor a napi fogyasztási terméket előállító helyeken - például pékségek - fontos a rugalmas, életszerű szabályok bevezetése. A lakosság zöme naponta vásárol kenyeret, friss pékárut, az eddig alkalmazott, s az évek során kialakult napi munkarend fenntartása fontos lehet a családi- és kisvállalkozások számára.- Az új nyitvatartási előírás minden bizonnyal a nagyobb városokban élőknek jelent majd változást, átalakulhatnak az eddigi vásárlási szokások - így Gulyás Árpád, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi tagozatának elnöke.- Ausztriában és Németországban már bevett gyakorlat hazai alkalmazásáról lehet szó, ahol a kereskedelemben a vasárnap szabadnap, utalt a nemzetközi példákra Kertész Rezső, a Kisosz megyei társelnöke. Bár nyilván rengeteg ember számára furcsa lehet majd az átállás, hiszen az elmúlt két és fél évtizedben általánossá vált, hogy az üzletek, bevásárlóközpontok nagy része a hét utolsó napján is nyitva tartanak, ám a kisebb, családi vállalkozások vélhetően később is fogadhatják a vevőket. Úgy látja: ha valóban életbe lép a korábban már többször hallható javaslat, az nem biztos, hogy feltétlenül kevesebb bevételt jelent majd az üzletek számára, bár kétségkívül megoszlik majd a forgalom. A lakosság számára elkölthető anyagi forrás ugyanis marad, legfeljebb nem hét, hanem hat nap alatt költik el ennek zömét. Á szakember kitért rá: a módosítás azt is magával hozhatja, hogy számos településen hétköznap hosszabb nyitva tartással - akár este nyolcig - működnek azok a boltok, melyek most korábban zárnak be. ■ H. M. JEGYZET FÓNAI IMRE 21. századi A TANKÖNYVEK oldalait telefonnal lefényképezik, a képeket internetre töltik és kinyomtatják. így tanulja a magyart, a matematikát és a németet a marcali gimnázium egyik osztálya, merthogy az őszi szünetig sem jutottak hozzá a tankönyvekhez. Ez az új oktatási rendszer egyik sikertörténete, vagy már a 21. századi iskola? A megye egy másik gimnáziumában pedig (meg még ki tudja, hány iskolában) szünetek, órák kurtításán gondolkodnak, mert egyszerűen nem tudják befejezni a tanítást fél négynél előbb. A lassan „szárba szökkenő” új oktatási rendszer kapcsán első osztálytól középiskoláig hallani a panaszokat: továbbra is teletömni próbálják a diák fejét, a kötelező óraszámot is megnövelve, nemcsak a pedagógusét, hanem a tanulóét is. Hoffmann Rózsa államtitkár nemigen értette kérdésemet a siófoki gimilabor ava- tóján: mikor csökkentik a túlzsúfolt tananyagot? Oktatási szakértő elemezte éppen az idő tájt lapunkban az új Nemzeti Alaptantervet, megállapítva: a korábbinál is több anyagot zsúfoltak bele, az elvárt ismeretmennyiség elsajátítása olyan tempót kíván meg, mely aligha ad lehetőséget elmélyült, képességekhez igazított, differenciált munkára. hoffmann rózsa ahogy leköszönt az államtitkárságról, odanyilatkozta az ellenkezőjét annak, amit addig hangoztatott: az iskolák egyközpon- túsítása nem sikertörténet. Talán ma már a kérdésemet is értené. Tudomány határok nélkül ...DE hogy KERÜL A PIZZA A NYOMTATÓBA? Napjainkban, amikor a nasa űrprogramjának keretein belül nyomtatóval készült pizzát is fogyaszthatnak az asztronauták, az élet számos területére beszivárog a 3D technológiával készült termékek kínálata. Az eljárás lényege abban rejlik, hogy a számítógépbe táplált adatok és a beállított paraméterek alapján a nyomtató megalkotja a kívánt háromdimenziós terméket. Ma már nyomtatnak csokoládét, marhasültet, smink készletet, hangszereket, cipőt, gázturbinát, sőt egy nemzetközi cég 10 családi házat képes előállítani 3D-s nyomtatással 24 óra leforgása alatt. Ki hitte volna akár pár éve, hogy ilyesmi lehetséges? Ez a technológia olyan elképesztő lehetőségek sorát kínálja, mely alapjaiban változtatja meg a termelésről alkotott elképzeléseinket. Ez már nem is a távoli jövő eszméje, a 3D-s technológia itt kopogtat az ajtónkon. Pár éven belül jelenlétük ugyanolyan természetessé válik, mint a maga idejében szintén óriási újdonságnak számító mobiltelefonok, vagy az internet. És ezek nem is voltak olyan régen, hiszen sokan emlékszünk még a mobil- és számítógépmentes időkre. A 3D nyomtatás egyik különleges fajtája a hallókészülékek terén szolgál számos újdonsággal. Az így megalkotott formák tökéletesen személyre szabottak. Ezek az eszközök diszkrét megoldást nyújtanak használóiknak, legyen szó akár kisebb, akár súlyosabb fokú halláscsökkenésről. A fülbe rejthető kis készülékek pontosan a fül formájának megfelelően jönnek létre, így viseletűk nagyon kényelmes. A 3D LED technológia ilyen célú alkalmazása Magyarországon egyedülállóan a victofon kft. hallásgondozóiban érhető el. Az eljárás nagyszerűsége és különlegessége abban rejlik, hogy a nyomtatóból kikerült pici hallásjavító eszköz háza pontosan illeszkedik, tökéletesen belesimul a fülbe, a 3D-s technológiával nyomatott készülékek kisebbek, esztétikusabBAK, KOMFORTOSABBAK ÉS SZINTE ÉSZREVÉTLENEK. Victofon Kft több mint 20 éve a hallás szolgálatában HIRDETÉS ___________________________________ MT OÉisDmOm Kedves Olvasóink! Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti osztályán és a Marcali telephelyen születtek. Október 22. és október 30. között születtek Dátum Név Sújy Hossz Dátum Név Sújy Hossz Kaposvár 10.29. László 3430 g 55 cm 10.22. Zsófia Jázmin 2720 g 50 cm Bettina 2660 g 52 cm Sándor János 2940 g 53 cm Maja 3540 g 52 cm 10.23. Melissza 2990 g 52 cm Noel Gádor 3030 g 53 cm Márta 3570 g 52 cm Leila Vanessza 2800 g 51 cm Dávid Attila 1820 g 43 cm Viktória 2910 g 50 cm 10.24. Hanna Luca 2800 g 52 cm Míra 2880 g 49 cm Alex Tamás 3360 g 53 cm Viktória 2750 g 51 cm Mózes 3190 g 51 óm 10.30. Júlia Ajsa 3210 g 50 cm 10.25. Georgina Tiara 2680 g 50 cm Milán 3210 g 52 cm Norbert 2880 g 51 cm Sebestyén Balázs 3230 g 52 cm Olivér Ronaldó 3550 g 53 cm Sára 3380 g 51 cm Mikolt Zselyke 3420 g 52 cm Kristóf [iker l.l 2370 g 45 cm 10.26. Levente 2960 g 51 cm Klaudia [iker ILI 1990 g 45 cm Bálint 3350 g 53 cm Marcali Dorina Hanna 3600 g 54 cm 10.26. Kinga Alexa 2900 g 52 cm 10.27. Patrik 3010 g 52 cm Domlnik Márton 3030 g 53 cm Bence Árpád 2200 g 47 cm Bálint Kristóf 2850 g 54 cm Gábor 3360 g 53 cm 10.27. Mira Korina 2600 g 51 cm Márkusz 3810 g 54 cm 10.28. Kevin György 2200 g 51 cm 10.28. Zsófia 3370 g 53 cm 10.29. Franciska 3700 g 60 cm Hanna Georgina 3190 g 52 cm 10.30. István József 2700 g 56 cm HIRDETÉS K nem akar HINNI A FÜLÉNEK? | Wi||fe,; 8700 Marcali, 8600 Siófok, Semmelweis u. 1. i Széchenyi u. 34. 3. em. / 6. ajtó I Bejelentkezés: Bejelentkezés: 06-85/950-444 06-84/501-797 06-3Ö/722-9969 06-30/562-0971 * 7500 Nagyatád, 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. út 1.1. em. 9. Hunyadi J. u. 5. Bejelentkezés: Bejelentkezés: 06-30/690-1413 06-20/546-6783 7570 Barcs, Kálmán Imre u. 10. I Bejelentkezés: 06-30/690-1413 üss amim asmfíss ’/bh i amaas msm ami mm iJ