Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-05 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 38. szám

2014. OKTÓBER 5., VASÁRNAP PANORÁMA 3 HÍRSÁV Dwayne Johnson a Baywatch-film sztárja A THE HOLLYWOOD REPORTER értesülése szerint a Para- mount felpörgette a Bay- watch-tévésorozat filmes adaptációját: az akciósztár Dwayne Johnsont szemelték ki a főszerepre. Az egyetemet végzett egykori pankrátor 2001-ben A múmia visszatér című produkcióban debütált a filmvásznon, majd rögtön saját filmet is kapott, ő lett A skorpiókirály főszereplője. A 42 esztendős színészt szintén sokan ismerik a népszerű Ha­lálos iramban-sorozatból. ■ Némafilmen is Sherlock Holmes különleges Sherlock Hol- mes-filmre bukkantak. Az 1916-ban készült, néma adaptáció az egyetlen film­szerepe William Gillette-nek. Az amerikai színész főleg színpadon alakította Sir Art- hur Conan Doyle nyomozóját, ennek a verziónak ő írta a forgatókönyvét is. A filmet a francia filmarchívumban találták, kiderült, hogy évti­zedekkel ezelőtt rosszul kata­logizálták, ezért nem tudtak eddig a létezéséről. ■ Zűrös ügyei után színházi szerep első színházi szerepében de­bütált a West Enden Lindsay Lohan. A 28 éves színésznő, aki egészen kis korától ját­szott filmekben, ám az utóbbi időben leginkább botrányai miatt került be a hírekbe, Dávid Mámét Hollywoodot kifigurázó darabjában alakít­ja Karent, a titkárnőt. A sze­repet az 1988-as bemutatón Madonna alakította. ■ Lindsay Lohan jó útra tér? Botrány a Fehér Házban Washington Távozott Obama biztonsági szolgálatának vezetője Különleges kiképzést kapnak Barack Obama elnök testőrei, ám az elmúlt években többször voltak kénytelenek magyarázkodni botrányaik miatt Lemondásra kényszerült az amerikai elnök biztonságá­ért felelős hivatal első női igazgatója. A Secret Service elmúlt pár éve hemzsegett a botrányoktól. VR-összeállítás Milyen következményekkel jár­hat, ha az amerikai elnök egy liftben utazik egy olyan ember­rel, akinél fegyver van, és nem tartozik a testőrei közé? Először is közvetlen veszélybe kerül az élete, másfelől veszélybe kerül a biztonsági szolgálat vezetőjé­nek az állása. A héten nyilvánosságra ke­rült eset még szeptember ló-án történt, amikor Barack Obama ellátogatott az ebolával fertőzött betegeket is kezelő atlantai köz­pontba. Mint azt a The Washing­ton Post feltárta: a felvonóba egy többszörösen büntetett, fegyve­res biztonsági őr szállhatott be. Három nappal később ennél is súlyosabb incidens történt: a biztonságiaknak nem sikerült megakadályozni, hogy egy férfi egy zsebkéssel egészen a Fehér Ház elnöki szárnyában az első emeleten található, fogadások­nak és elnöki beszédeknek fenn­tartott Keleti teremig jusson el. A behatoló, Omar Gonzalez iraki háborús veterán, aki ellen ked­den a szövetségi törvények alap­ján vádat emeltek azon a címen, hogy élet kioltására alkalmas fegyverrel hatolt be egy szövet­ségi épületbe, és megvádolták két, fegyvertartással kapcsola­tos fővárosi jogszabály megsér­tésével is. A bíróság elrendelte a poszttraumás stressz szindró­mában szenvedő veterán elme­orvosi vizsgálatát is. A The Washington Post ar­ról is beszámolt, hogy 2011 no­vemberében hét lövést adtak le a Fehér Házra, amit a biztonsá­gi szolgálat csak négy nappal később fedezett fel. Mindezek ellenére Barack Obama teljes körű bizalmá­ról biztosította a biztonságért is felelős Secret Service veze­tését, az ügyvezető távozását azonban nemcsak az ellenzé­ki republikánusok, de a kor­mánypárti demokrata kong­resszusi vezetők is sürgették. Júlia Pierson szerdán, a cikk megjelenése után egy nappal nyújtotta be lemondását, Jeh Johnson belbiztonsági minisz­ter pedig közölte: az irányí­tása alatt álló tárca veszi át a szolgálatnál korábban indított vizsgálatot. Pierson kevesebb mint két évig, 2013 márciusa óta töltötte be posztját. 1984-ben igazolt át a rendőrségtől a Secret Servi- ce-hez, az Orlandóban és Mia­miban eltöltött szolgálati évek után szerepe volt mindkét Bush, valamint Clinton elnök biztosítá­sában is. Elődje, Mark J. Sullivan azt követően volt kénytelen távoz­ni hivatalából, hogy kiderült: ti­zenegy ügynök, aki Barack Oba­ma kolumbiai látogatását készí­tette elő 2012-ben, prostituáltak­kal szórakozott Cartagenában. A problémás ügynökség legnagyobb nyilvánosságra került mulasztásai 2009. november Egy valóság- show-t forgató párnak sikerült kicseleznie a testőröket, és be­jutott az indiai miniszterelnök­nek adott vacsorára. 2011. november Egy a Fehér Ház déli oldalánál parkoló fér­fi legalább hét lövést adott le az épületre. A Secret Service felügyelőinek nem sikerült fel­fedezni a lövésnyomokat, azo­kat egy takarító vette észre négy nappal később. 2012. április A Secret Service tizenegy munkatársa prostitu­áltakat vitt szállodai szobájuk­ba Cartagenában. Az ügynö­kök feladata Barack Obama kolumbiai látogatásának elő­készítése volt. A botrány után szigorították a szolgálati sza­bályzatukat. 2013. NOVEMBER Szexuális zaklatás miatt függesztették fel a szolgálat két munkatár­sát, miután kiderült, szexuális tartalmú leveleket küldtek egyik munkatársuknak. Egyi­kükről az is kiderült, hogy egy hölgy szállodai szobájának fa­lába lőtt, és miután a nő távo­zásra szólította fel, később a Secret Service tagjaként köve­telte, hogy engedje vissza. 2014. március Három, Obama közvetlen testőrségéhez tartozó ügynököt küldtek haza Hollan­diából, miután egyikük ájultra itta magát az aktuális szállodá­juk halijában. 2014. szeptember Egy bünte­tett előéletű biztonsági őr fegy­veresen tartózkodott egy liftben az elnökkel. 2014. szeptember Egy késsel felfegyverkezett férfi a kerítésen bemászva a Fehér Ház belső területéig jutott be. JEGYZET TAKÁCS ZOLTÁN Tolongás egy bizonyos őszödi beszéd óta tudjuk, hogy a politiká­ban folyamatosan hazudni lényegesen nagyobb kar­rierrel kecsegtet, mintha hazudozunk, majd egyszer csak igazat mondunk. Plá­ne, ha az őszinteségi roham éppen arról szól, hogy eddig hazudoztunk. Tehát a végig­gondolatlan, őszinte pillana­tok a politikusok legnagyobb ellenségei, amelyeket a nép azonnal büntet. így hát jogos az össznépi felháborodás akkor, amikor a kisvárosi kormánypárti képviselő a kampányban őszintén előhozakodik azzal, hogy azért maradt el a félmil­liárdos fürdőfejlesztés, mert a független polgármester annyit sem volt hajlandó meg­tenni a kormány adta pénzért cserébe, hogy a felügyelő­bizottságba a megfelelő embe­rek üljenek. EBBŐL UGYE KIVILÁGLIK az a kristálytiszta logika, hogy fejlesztés elsősorban ott van, ahol a kormánypárt emberei kerülnek a megfelelő székek­be. Ha pedig az elmaradt fej­lesztésekről érdeklődik a mi alternatív demokráciánkban tévelygő állampolgár, akkor jobb esetben a felhők közül le­néz Valaki, majd sokat sejtető félmosollyal a szája szegleté­ben azt üzeni: „szeretjük az itt élőket, csak hát, sajnos leg­utóbb nem jól választottak...” ILY MÓDON tehát nagyon fontos egy önkormányzati választáson a körültekintő ikszelés, mert az lehet a di­cső jövő záloga. Kulturált kocsmakömyezetben ez a definíció úgy hangzik: „ha kormánypárti jelölt nyer, ak­kor megnő a település érdek- érvényesítő képessége”. ugyanakkor nem kell a játék- elmélet professzorának lenni ahhoz, hogy felismerjük: amennyiben szinte mindenki egy irányba.voksol, akkor túl sokan érkeznek meg a kondér köré. Azt meg látjuk, halljuk, tudjuk, hogy mi történik az ilyen dugóban. Pláne, ha az a bizonyos kondér sem akkora, mint azt gondolták a körötte tolongok. Rasszistának ítélték a Tóm és Jerryt film A népszerű rajzfilmsorozatot korábban a figurák dohányzása miatt bírálták Törli a Google a sztároktól ellopott privát képeket „Faji és etnikai előítéleteket tartalmazhatnak a Tóm & Jerry rajzfilmsorozat egyes jelenetei” - figyelmezteti nézőit az Ama­zon Prime Instant Videó. A vi­lág vezető internetes kereske­dő cégének videoszolgáltatása nem a macska-egér harc faji sa­játosságai miatt szabadkozik. A hetven évvel ezelőtt készült rajzfilmekben szereplő fekete házvezetőnőt ítélték mára vál- lalhatatlan figurának, jelezve, ezek a sztereotípiák korábban közhelynek számítottak az Egyesült Államokban. „Ezek a jellemzések elhibázottak vol­tak akkor és most is” - olvas­ható a rajzfilmsorozat második évadának epizódjai előtt. A kertvárosi társadalom díszletei közé tették a macska és az egér harcát A Tóm és Jerryt az MGM filmstúdió indította 1940-ben, a legendás rajzfilmsorozat 1957-ig futott. Több nlint száz rövidfilm készült, hét közülük Oscar-díjat is nyert. A két raj­zoló, William Hanna és Joseph Barbera a kertvárosi amerikai társadalom díszletei közé tet­ték a macska és az egér örök harcát. A sorozat rasszista jellegével kapcsolatos bírálatok sem újak, igaz - jegyzi meg a BBC -, ko­rábban azt is szóvá tették már az amerikai hatóságok, hogy a filmekben cigarettáznak a figurák. Emiatt egy amerikai tévécsatorna pár epizódot le is vett a műsoráról. ■ szivárogtatás Több tízezer fo­tót törölt a Google, a világ leg­nagyobb keresője sztárok mez­telen fotóit távolította el rend­szeréből. A képeket néhány héttel ezelőtt egy hacker a sztá­rok telefonjának adatbázisát feltörve tette ki az internetre. Az áldozatok között volt Jenni- fer Lawrence vagy Anna Kend­nek színésznő, Cara Deleving- ne modell, illetve az énekesnő Rihanna is. A Google-t azóta számtalan bírálat érte, amiért elérhetővé tette a fotókat. Nemcsak a ké­pek bizalmas jellege miatt, de azért is, mivel azok az érintett sztárok tulajdonát képezik, és így közzétételük nemcsak személyes, de szerzői jogokat is sértett. A képek, illetve az azokból készült videók ráadá­sul olyan, a Google tulajdoná­ban lévő oldalakon is elérhe­tővé váltak, mint a YouTube videomegosztó, a Blogger blog- gyűjtő portál, vagy a cég közös­ségi portálja, a Google+. Ezekkel az érvekkel kíván pert indítani a Google ellen Martin Singer. Az amerikai ügyvéd, aki egytucatnyi híres­séget képvisel a szivárogtatási ügyben, az internetes cégnek írt levelében arra is felhívta a figyelmet, hogy a képeknek kö­szönhetően jelentős jövedelem­re is szert tettek, ezért is kár­térítés illeti a sztárokat. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom