Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-04 / 232. szám
2 2014. OKTÓBER 4., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Rangsoroló valamennyi magyar egyetem visszaesett, már egy sincs a világ legjobb 550 egyeteme között. (Times Higher Educa- tion(THE) 2014/2015-ös világrangsor ) 2013-ban 2008-hoz képest 41 százalékkal csökkentő felső- oktatás állami támogatása. Mégis mit vártak? mk HÍRSÁV Gálaműsor: köszönet az időseknek Kaposvár És a Szeretem Kaposvárt Mozgalom az idén is zenés műsorral köszöntötte az Idősek Világnapja alkalmából az idősebb generációt. Szita Károly, Kaposvár polgár- mestere mondott köszönetét az időseknek a kaposváriak nevében, majd Kovács Kati és Sólymos Tóni énekelt. ■ M. K. Könyv készült Csokonyavisontáról a település lakóit a Csokonyavisontáról készült könyv bemutatójára, a gyerekeket kézművesudvarba hívták a hétvégén. A nagyatádi MintA- gyerek zenekar, és a kaposvári Roxínház műsorát is megnézhették. ■ G. A. Háromféle vonós hangszeren játszottak papp Dániel hegedűművész és muzsikus barátai léptek fel a kaposvári evangélikus templomban. Mozart utolsó művét, a 12 tételből álló Re- quiemet adták elő, elsöprő sikert aratva. ■ G. A. Óriási sikert arattak a zenészek Nőtt a somogyi sertésszám gazdaság A piaci gondok maradtak, és beruházni is körülményes ► Folytatás az 1. oldalról Rövid távon illúzió, hogy a hatmillió sertés országa lehetünk - vélik az általunk megkérdezett gazdák. Nehéz helyzetbe jutott az elmúlt időszakban a hazai sertéságazat, az országban korábban alig három millióra csökkent az állatállomány, a kormány 2017-ig ezt kívánja megduplázni. - Nem volt gazdaságos az ágazat, ezért zártuk be 1997- ben a sertéstelepet - mondta Pohner lános, a kaposfői Kapós- mező Kft. ügyvezető igazgatója. A csúcsidőszakban 150 kocát és szaporulatát tartották. Ma nincs annak realitása, hogy belátható időn belül újra indítanák az ágazatot, mivel csak új, modern technológiával felszerelt gazdaságot szabad és érdemes működtetni, a régi hagyományos módszerekkel ugyanis nem lehet nyereségesen dolgozni. Fülöp lános Kiskorpádon 350 sertést tart, melyet rendszerint egy alföldi cég vesz át. Azt mondja, hullámzik az átvételi ár, nagyjából 35-40 forinttal csökkent az utóbbi időben. A nehézkes hitelezési gyakorlat miatt számos kisebb gazdaság bajban van. A gazdasági, pénzügyi problémák szűkítik a mozgásteret, fejlesztésre, a régi technológia lecserélésére kevés jut. - Évtizedek óta a sertéságazatban dolgozom - hangsúlyozta.-Szinte mindig válságban volt az ágazat - mondta. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint a 2012- es 121 ezer darabbal szemben tavaly már 133 ezer sertést tartottak Somogybán. ■ Harsányi M. Nőtt a sertésállomány, de illúziónak tartják a kormány célját a gazdák Dél-Somogy malaca A somogyszobi Claessens Group sertéstenyésztéssel foglalkozó vállalata 1,7 milliárd forintból fejlesztette a kisbaráti-pusztai serté- sitállókat. Pénteken mutatták be az új épületrészeket. a dél-somogyi cég két telepén, Nagybaráti- és Kisbaráti-pusztán nevelik a megye sertésállományának több mint 50 százalékát - tájékoztatták lapunkat a pénteki rendezvény után, melyen részt vett Zsigó Róbert, a szaktárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára és Szászfalvi László országgyűlési képviselő is. Az 1,7 milliárd forintos beruházás két éve kezdődött és a sertésistállók férőhelyét 2000-ről 5000- re növelték, s ezzel a cég két telepén lévő kocaállomány eléri a 6000 darabot.- A VÁLLALATNÁL ü SeftésállOmány bővítése nem vásárlással, hanem saját előállítással történik, melyhez a tavaly átadott kantelep által biztosított világszínvonalú genetikát is felhasználják - tudtuk meg. - A telepeken évente nagyjából 180 ezer malacot nevelnek, ezek 70 százalékát magyargazdáknak adják el tovább hizlalásra, tíz százalékát külföldre értékesítik. A fennmaradó 20 százalékot tenyészkocaként nevelik tovább vagy hízóként dél-dunántúli vágóhidak vásárolják meg. Claessens Péter ügyvezető igazgató elmondta: a kivitelezés a legmodernebb környezetkímélő technológiák alkalmazásával történt, az istállókban a nyári és a téli optimális hőmérséklet eléréséhez a talajvíz hőjéből származó energiát használják fel. Balesetveszély az új kerékpárúton deseda Az autósok is használják, s találkozásnál a bringás húzza a rövidebbet gépjárműforgalom Horgászok hívták fel a figyelmünket arra, hogy a kaposvári Deseda tavon autósok rendszeresen és illegálisan használják a nemrég átadott kerékpárutat. Gyakran maguk a horgászok a ludasok, akik néha furgonokkal igyekeznek egy távolabbi pecázó hely felé, s emiatt hajtanak rá az útra. Ez a gyakorlat azonban nem tetszik mindenkinek. - A gát közeléből indul a forgalom, itt ugyan cövekkel le van zárva az út vége, hogy egy nagyobb jármű ne mehessen fel, de a sofőrök megoldották: a füves területen áthaladva, mintegy tíz méterrel arrébb hajtanak fel a kocsik a bicikliútra - mondta Kovács lózsef, akit felháborított ez a közlekedési mód. - Ez az út szerintem nem olyan vastag alappal készült, hogy nagyobb súlyú autókat elbírjon, így félő, hogy előbb-utóbb, feltehetően még idő előtt tönkremegy emiatt. A másik a balesetveszély: nagyon sokan járnak erre kerékpárral, köztük gyerekek és idősek is. A személyautók éppen csak elférnek a bicikliúton, teljesen elfoglalják, ezért tartunk attól, hogy végül elkerülhetetlen lesz egy súlyos karambol, ahol valószínűleg a bringás húzná a rövidebbet. A horgászok a balesetveszély megszüntetése miatt hívnák fel a hatóságok figyelmét minderre, és hatékonyabb fellépést sürgetnek. ■ Kovács G. Visszajáró pénz: akár egymillióra is számíthatnak az autóhitelesek ► Folytatás az 1. oldalról- Rengeteg a probléma a devizaalapú autóhiteleknél - nyilatkozta többször is lapunknak Lé- nárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE) vezetője -, gyakori, hogy a bedőlt járműhitel magával rántja az amúgy jól fizetett ingatlanhitelt. S erre a felvetésre nem válasz, hogy autó nélkül is lehet élni, ugyanis a járművek gyorsan amortizálódnak, azaz hiába adja vissza az adós a banknak a kocsiját, a tartozása alig csökken. Ráadásul az autóhitelek esetében jóval nagyobb volt az egyoldalú kamatemelés mértéke, mint a lakáshiteleknél. Ezért fordulhat elő, hogy bár a felvett ösz- szeg jóval alacsonyabb, mint egy ingatlanhitel esetében, mégis több pénz jár vissza az autóhitelesnek. A visszajáró pénz alapvetően öt tényezőtől függ: a felvett összeg nagyságától, a futamidőtől, a hitelfelvétel időpontjától, az árfolyamrés nagyságától - vagyis, hogy mekkora volt az eltérés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos középár- folyamától -, illetve a kamatemelés mértékétől is idejétől. A gazdasági lap egy hét esztendeje, öt éves futamidőre felvett - vagyis már lejárt, visszafizetett - kétmilliós hitel alapján arra jutott, hogy akár 1,17 millió forintra is számíthat a szerződő. Az összeg nagyjából tizede az árfolyamrés, a nagyobb hányad pedig az egyoldalú kamatemelés. Hogy jól számoltak-e, hamar kiderül, ugyanis miután a parlament a múlt héten elfogadta az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések visszatérítését szabályozó törvényt, a bankoknak a jövő év elejétől kell értesíteniük devizahiteles ügyfeleiket a nekik visszajáró összegről, illetve új törlesztőrészletük mértékéről. Hogy ki mennyit kap visz- sza, illetve mennyivel csökkenhet a még fennálló tartozása az igen sok mindentől függ: például, hogy mikor, mennyit, milyen konstrukcióban és melyik pénzintézettől vett fel. A jelzálogkölcsönösök egymillió, míg az autóhitelesek félmillió forint körüli összeggel számolhatnak - hogy mikor, nagyrészt azon múlik, az érintett pénzintézet perben áll-e az állammal a devizahite- les-mentőcsomag miatt. ■ A. V. OLVASÓI ÜZENETEK lakhatás. Rétvári Bence államtitkár: „A növekvő születésszám igazolja a kormány családpolitikáját.” Aha! A fiatal házaspár csak ránéz a kormánypárti politikusok meghitt családi hajléka* ira, s azonnal a nemzetgyarapításhoz kapnak kedvet! * Nem értem, miért bántják Szijjártó minisztert, volt szógyártót a 167 milliós szerény otthonáért: már a szociális népsavazaskor megmondta, minden magyar ember méltó körülmények között élhes- senlCsoknyai rezsi. Mióta a Fidesz kormány regnál, azóta a banki tranzakciós költségek jól felmentek az égig. Az alapvető élelmiszerek is nőttek, nem beszélve a benzin áráról, és a forint is a béka feneke alatt van. Nesze neked rezsicsökkentés! * Hozzászólás a zsarnokságról és a kiskirályokról írt olvasói levélhez: Vélhetően a józan választópolgár igenis meggondolja és megfontolja, hogy x-el jutalmazzü-e azokat a pártalakulatokat, melyek mind a mai napig egy nagy hazugságnak nevezik a rezsicsökkentést. Sasvári lelkipásztorok. Szívesen olvasnék a legnehezebb időben szolgált lelkipásztorokról cikket, netán könyvet is! Hívő közlekedés. Kaposváron péntek délután miért nem tájékoztatják az utasokat, hogy a 18 járat a 8 járat vonalán közlekedik félpályás útfelújítás miatt. Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! PROGRAMAJÁNLÓ OKTÓBER 4„ SZOMBAT KAPOSVÁRON a VII. Nemzetközi Babahordozó Hét keretében V. Kaposvári Babahordozó Nap - Babahordozó Klub. Szombaton 10 órától 12 óráig az Agóra - Együd Árpád Kulturális Központban. Kaposvár, Csokonai tér 1. 10.00 órától Tudj meg mindent a babahordozásról. A szülő kérdez, Kis Zsófia, babahor- dozási tanácsadó válaszol: Elkényeztetem, ha hordozom? Hogy fog így megtanulni járni? Kap levegőt? Nem rossz ez a gerincének? Minden baba szereti? Hogyan öltözzek, hogyan öltöztessem? Annyiféle hordozó van, melyiket válasszam? Hogy lehet ezt bírni? KAPOSVÁRON Deseda körtúra reggel nyolc órától. Indulási hely: Toponár, Deseda strand. Nevezés: A Kaposvári TTE tagjainak 08.00-08.30 között a túravezetőnél való jelentkezéssel ingyenes. Útvonal: a Deseda-tó körül: Deseda Strand - kerékpárút - Toponá- ri szőlőhegy - Nagyhíd - félszigeten a piros sáv jelzésű turistaút - Kishíd - a tó nyugati oldalán a piros + jelzésű turistaút - Gát - Deseda Strand. Túratáv: 13,5 km SZŐLŐSKISLAKON Töklámpás fesztivál és szüreti mulatság. Október 4-én 12 órától szüreti forgatag, 14 órától felvonulás. 18 órától töklámpás verseny, este szüreti bál. SZENNÁBAN Múzeumok Őszi Fesztiválja - Aki dudás akar lenni 15 órától. Az idei ősz a pásztorok élete körül forog a Szennai Skanzenben. Ezen a délutánon a pásztoremberek életéhez oly szorosan hozzátartozó zenei világot tárjuk az érdeklődők elé. Czigány Tamás népzenész kalauzolja a hallgatóságot a pásztorok zenei világának érdekes és izgalmas területein. Természetesen a hangszerek is hallatják hangjukat ezen a délutánon OKTÓBER 5.. VASÁRNAP SZŐLŐSKISLAKON Töklámpás fesztivál és szüreti mulatság. 9 órától Tökös ételek főzőversenye, népdalcsokor, Kávéházi mesék, Déryné Vándorszíntársulat. Somogy Táncegyüttes fellépése. Petrás Mária és a Boglár Senior és a Szárszó Néptáncegyüttes műsora.. mernyén Hosszú Kanyargós Út. Beatles történeti magán gyűjtemény kiállítás. Mernye Petőfi utca 49. Látogatható előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés után, az év bármely napján. Egész nap. A kiállításra bejelentkezni és időpontot egyeztetni a 06/20/2189-114 mobiltelefonszámon lehet. BUZSÁKON a népművészeti tájház hétfő kivételével 9-17 óráig látogatható. XIX. századi parasztporta, berendezett tisztaszobával, buzsáki hímzéssel.