Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-08 / 57. szám
6 SPORTBIZNISZ 2014. MÁRCIUS 8., SZOMBAT Ukrajna részt vesz a paralimpián: több nyugati delegáció távol marad Merhetünk-e nagyot álmodni? olimpia Nem elég létesítményeket építeni, az alap-infrastruktúra fejlesztése is szükséges szocsi Az orosz-ukrán konfliktus ellenére részt vesz Ukrajna az oroszországi Szocsiban tegnap megkezdődő paralimpián. Valerij Szuszkevics, az Ukrán Paralimpiai Bizottság néhány órával a megnyitóünnepség közölte a részvételről szóló döntést, de azt is kijelentette, hogy ha a játékok ideje alatt háború törne ki Ukrajnában, akkor azonnal távoznak a paralimpiáról. A megnyitón ott lesz Putyin orosz államfő. Az Ukrajnában kialakult helyzet miatt több ország, nem küldenek delegációt a nyitóeseményre. A washingtoni Fehér Ház is lemondta, hogy elnöki delegációt küldjenek, így döntött Dávid Cameron brit kormányfő is. A fogyatékkal élő sportolók szocsi világeseménye jövő vasárnapig tart. Magyar sportoló nem lesz jelen, mivel a kvalifikációs időszak lezárásával nem sikerült magyar sportolónak indulási jogot szereznie. ■ É. S. Átcsoportosítottak 334 milliót jutalmazásra fejpénz 334,6 millió forint pluszt csoportosítottak át a kormányzati tartalékból a 2013-as kimagasló sporteredmények állami jutalmának támogatására - áU a legutóbbi Magyar Közlönyben. A tavalyi büdzsében eredetileg 2,35 milliárdot terveztek sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi elismerésére. Az idei költségvetésben erre a célra 2,54 milliárdot terveztek. A sportért felelős állam- titkárság közölte, az olimpiai bizottság pontosan elszámolt a 2012-es londoni olimpia után kapott, jutalmazásra szánt támogatással. A kormány a 2,18 milliárdos támogatással az olimpián kimagasló eredményeket elért sportolók, edzőik és a felkészítésükben közreműködő szakemberek teljesítményét kívánta elismerni. Az atlatszo.hu közölte: egy év után kapták meg a listát az Emmitől, kit hogyan jutalmaztak, a 2,18 milliárd- ból, szerintük 228 millió sorsáról nincs információ. ■ É. S. FORRÁS: BUSINESS INSIDER A korábbi Népstadion helyén és környékén óriási fejlesztéseket tervez a kormányzat, a létesítmények olimpiai helyszínek is lehetnek Óriási összegeket és energiákat fektet a kormányzat a sportlétesítmények fejlesztésére, de egy olimpia, akár a 2028-as játékok megrendezéséhez az elmaradott alapinfrastruktúra fejlesztése és stabil gazdasági növekedés is szükséges. Éber Sándor További gazdasági növekedéssel és változatlan költségvetési fegyelemmel kalkulálva Budapest jó eséllyel pályázhat a 2028-as olimpia megrendezésére - nyilatkozta nemrég a sportért felelős államtitkár a 2024-es időpontot még korainak nevezve. Simics- kó István a Napi Gazdaságnak azt mondta, hogy a 2021-es budapesti vizes vb az olimpia előtti legfontosabb lépcsőfok, ha az infrastruktúra a vb révén adott, akkor az ötkarikás játékok programjából máris megvan az úszás, a hosszútávúszás, a műugrás, a szinkronúszás és a vízilabda helyszíne. Megemlítette az új létesítményfejlesztésekkel (erre csak az idén mintegy 82 milliárdot szán a kormányzat), mint a Nemzeti Olimpiai Központ, az új Puskás-stadion is, vagy a további sportcsarnokok, „merhetünk nagyot álmodni”. Orbán Viktor korábban azt is közölte, hogy az új fejlesztésekkel Magyarország a 2019-es Univer- siade megrendezésére is pályázik, ami az olimpia előszobájának nevezett. Amikor nemrég Budapest elnyerte a 2021-es vizes vb rendezését, akkor a kormányfő állítólag azt említette az újságíróknak: nem szeretne nyugdíjba vonulni addig, amíg nem rendezünk olimpiát. „Abban valamennyi szakértő egyetért, hogy egy olimpia megrendezésébe belevágni csak akkor lehet, ha a magyar gazdaság elviselhető egyensúlyi feltételek közé kerül, hosszú távon stabil, legalább 3-4 százalékos fenntartható GDP növekedést mutat” - nyilatkozta lapunknak a Budapesti Corvinus Egyetem Sport- gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője. András Krisztina arra emlékeztetett, az athéni olimpia óta megfigyelhető, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéseiben egyre nagyobb súly- lyal esik latba a rendező ország gazdasági, pénzügyi, biztonság- és geopolitikai stabilitása. Az egyetemi adjunktus hangsúlyozta, hogy amióta azonban a játékok szervezésében is megerősödtek az üzleti elemek Magyarországhoz hasonló méretű országként egyedül Görögország rendezett olimpiát, és a rendezés költségei az ezredforduló óta továbbra is növekvő tendenciát mutatnak. A rendezéssel kapcsolatos kommunikációban az olimpia gyakran nemzetfejlesztési tervként jelenik meg. „Mert valóban, egy a társadalom és annak egyes alrendszereit is egységbe ková- csolón, előrehozottan és tervszerűen valósulhatnak meg ennek égisze alatt a tervezett fejlesztések” - mondta András Krisztina. Szerinte egy nyári olimpia sikeres megrendezése nem csupán a játékokhoz közvetlenül kapcsolódó infrastruktúrán, létesítményeken múlik. A teljes költségvetés nagyságát inkább azok a fejlesztések határozzák meg, amik amúgy is szerepelnek egy ország vagy város fejlesztési stratégiáiban. A közgazdász szerint Magyar- ország gazdaságtörténete sok olyan példát hordoz, amikor a fejlődési pályára állást olyan erős, egész társadalmat mozgósító cél hozta, mint amilyen most egy esetleges nyári játékok rendezése lehet. Egy 2008-ban készített felmérés alapján a 2020-as nyári játékokra vonatkozóan a megkérdezettek fele támogatta a pályázatot, ami összefüggést mutatott a sportesemények iránti érdeklődéssel, mert mindazok körében, akik minden versenyszámot igyekszenek megnézni az olimpián a támogatási arány kétharmados volt. András Krisztina szerint az esetleges pályázat stratégiai keretéül szolgálhatnak a jelenleg zajló és előttünk álló sportlétesítmény-fejlesztéseknek. Úgy vélte, hogy beérett gyümölcse lehet azoknak nagy sikerrel megrendezett hazai nemzetközi sportmagyarország az egyetlen a NOB alapító tagok közül, mely még soha nem adott otthont nyári olimpiának. Budapest 1914-ben elnyerte az 1920-as olimpiai játékok rendezésijogát, deazl. világháború vesztes államaként el- buktuk a rendezési jogot, amit Antwerpen kapott meg. KÉSŐBB BUDAPESTOZ 1944- es (London lett volna a helyszín, de a II. világháború miatt elmaradt) az 1960-as játékok (végül Róma lett a győztes) megszervezésére is pályázott. A rendszerváltás után az eseményeknek, amiket az elmúlt években rendeztünk, és azoknak, amik komoly sportdiplomáciai sikerként még előttünk állnak. Nagyon fontos a nemzetközi sport- versenyek megrendezésében való tapasztalat, így az előttünk állók közül kiemelkedők az úgynevezett több sportágas nagyesemények, mint a 2017. évi győri XIV. nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál és a 2021-es budapesti vizes VB sikeres megrendezése. A közgazdász szerint a tervezett sportlétesítmény-projekt megvalósulása esetében az ohmpia megrendezése vonatkozásában már kifejezetten jól állnánk, Orbán-kabinet idején vetődött fel újra az olimpia megrendezésének gondolata. A miniszterelnök például 2001-ben jelezte Lausenne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) akkori elnökének, Juan Anto- nio Samaranchnak, hogy Magyarország 2012-ben olimpiát rendezne. KÉSŐBB a 2020-as játékok rendezése vetődött fel, erről a Fővárosi Közgyűlés 2008-ban még támogató határozatot is hozott. Végül azonban egyik alkalommal sem jutott el a kandidálásig a dolog. ám az alapinfrastruktúra fejlesztésben még nagy lemaradás van, ha az eddig megvalósultakra tekintünk. A PwC 2010-es frissítésében - már egy szűkített, de még elfogadható műszaki tartalommal kalkuláltán is - teljesen befejezni csak 1200 milliárd forintnyi projektet sikerült, majd 2100 milliárdnyi 2012-re tervezett fejlesztéshez még hozzá sem kezdtek. Ezek közül sok (reptéri fejlesztések, négyes metró meghosszabbítása vagy az 5-ös metró) a mostani tervekben már nem is szerepelnék. A 2005-ben indult Budapesti Ohmpiai Mozgalom (BŐM) elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila korábban azt nyilatkozta, hogy elérhető lehet a 2028-as olimpia, de ehhez azonban már a 2024-es játékokra is pályázni kell, ami azt jelenti, hogy már 2015-ben be kell nyújtani jelentkezésünket. Egy évvel ezelőtt, tavaly márciusban a Budapesti Olimpiai Mozgalom azt közölte honlapján hogy az egyre mélyülő eurókrízis és az ország növekedési kilátásainak romlása egyértelművé tette a számukra, hogy a kandidálás ügyét addig le kell venni a napirendről, amíg Magyarország nem talál rá az EU-átlagot meghaladó, fenntartható gazdasági növekedési pályára. A fő célt nem feladva, de addig más utat bejárva az olimpiai kerettagokat támogatják. Elbuktuk az 1920-as megkapott rendezést A kiemelteken túl még egyéb tizenhat sportágat támogatnak felzárkóztatás A kormány 300 milliós alapot hozott létre, a triatlon az idei év első felében 55 millió forintot kap Tizenhat, a kiemeltek körébe nem került sportágat támogat egy 300 millió forintos keretű felzárkóztatási alapból a kormányzat - közölte lapunkkal a sportért felelős államtitkárság. Ezek a felzárkóztatási sportágak a következők: triatlon, lovassport, sí, vitorlássport, tollaslabda, súlyemelés , karate, kick-boksz, műugrás, rögbi, snowboard, íjászat, szörf, taek- wondo, curling, golf. A kiválasztásnál többek között feltétel volt, hogy a természetben űzhetőek legyenek vagy a sportágban foglalkoztatott sportolói létszám, Illetve bővítési lehetőségei alapján támogatásra érdemesnek találjanak. Szempont volt az is, hogy a veszélyeztetett élethelyzetben lévő fiatalok számára alternatív mozgásformát kínáljanak, erős sportszakmai hagyományokkal, illetve háttérrel rendelkezzen, vagy az olimpiai játékokra sportolókat legyen képes kvalifikálni. Azt is figyelembe vették, hogy az adott sportág mennyire médiaérzékeny, vagy az átlagosnál jobban szponzorálható-e. Az idei év első felében 55 mii- hó forintos állami támogatást kap a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) a fejlesztési alapból - jelentették be a héten. Az MTSZ-elnök hangsúlyozta, hogy ekkora támogatást korábban nem kapott a magyar triatlon- sport, s ezzel lehetőség nyíhk Felzárkózhat a triatlon is arra, hogy felvegyék a versenyt a sportág kiemelkedő nemzeteivel. Bíró Marcell közölte, hogy nagyrészt utánpótlásra költik a pénzt, hat centrumot kívánnak megerősíteni, illetve létrehozni. Sporteszközöket vásárolnak, továbbá víz- és futó felületet biztosítanak a klubok, versenyzők számára. Szerinte ebben a sportban a külföldi versenyeztetés nagyon sokba kerül, így az ösz- szeg nagyjából 30 százalékát erre fordítják. Szabó Bence, a MOB főtitkára közölte, hogy a MOB az idén 77 millió forintot ad a triatlon szövetségnek. A kiválasztott sportágak szövetségeinek, csakúgy mint a kiemelteknek hosszú távú sportágfejlesztési koncepciót kellett benyújtania. A szövetségek az Emmi Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárságával és a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) kötöttek szerződéseket. A kormány „a MOB által kiemelt sportágak 2013. évi sportfejlesztési elképzeléseinek támogatásáról, továbbá a 2014-2020. évre vonatkozó sportágfejlesztési igények bemutatásáról” szóló rendeletével döntött a felzárkóztatási alap létrehozásáról. Ebben a 16 kiemelt sportág közül kimaradt, de sportszakmai szempontból kiemeltnek tekintettek részesülnek állami támogatásban. A tételt még 2013 nyarán betervezték az idei büdzsébe. A 16 kiemelt sportág egyébként 2020-ig 135 milliárd forintos támogatásban részesül majd, tavaly már 12,5 milliárdot osztottak szét közöttük az első támogatási időszakban. Ezek a sportágak az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, az evezés, a cselgáncs, a kajak-kenu, a kerékpársport, a korcsolyasport, az ökölvívás, az öttusa, a röplabda, a sportlövészet, a tenisz, a torna, az úszás és a vívás. Ezek a sportágak nem jutnak hozzá a társasági adókedvezményből (TAO) befolyó összegekhez, amelyeket az öt látvány-csapatsportág, a labdarúgás, a kosárlabda, a kézilabda, a jégkorong és a vízilabda használhat fel. ■ É. S.