Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-05 / 54. szám
2014. MÁRCIUS 5., SZERDA 5 BELFÖLD - KÜLFÖLD Egyensúlyozó óriás a kínai gazdaság kitart a csoda? Egyre több veszély leselkedik az országra a hitelek és a lassuló növekedés miatt Kína már a világ második legnagyobb gazdasága, és az elmúlt évtizedek bővülését növekedési csodának tartják szerte a világon. Ám a Kommunista Párt vezetői keveset adtak a társadalomnak, miközben több kutató megkérdőjelezi a kínai gazdasági adatok hitelességét. Hornyák József Sürgető feladatokkal szembesül ma kezdődő éves ülésén a kínai parlament. Az Országos Népi Gyűlésnek reformlépéseket is tennie kell, hogy fenntartható legyen a gazdaság növekedése. Egy IMF-tanulmány szerint Kínában a potenciális növekedés a válság előtti 10 százalék feletti szintről 8 százalék közelébe csökkenhetett, az infláció is lassulásnak indult, így kissé bizonytalan, hogy mekkora növekedésre képes a kínai gazdaság. Tavaly 7,7 százalékkal nőtt a GDP, a 2012-eshez közeli mértékben, ami annak köszönhető, hogy a harmadik negyedében kisebb stimulust hajtottak végre. Ez átmenetileg lökést adott a gazdaságnak. Elemzők szerint idén csak 7,4 százalékos lehet a növekedés, ami 1990 óta a legalacsonyabb szint. Ez azért is negatív fejlemény, mert abban az évben Pekingnek nemzetközi szankciókkal kellett szembenéznie az 1989-es Tienanmen téri vérengzés miatt. A világ második legnagyobb gazdaságának helyzetét azonban nehéz megítélni. Már csak azért is, mert több kutató szerint az adatokat manipulálják. Christopher Balding, a HSBC Business School tanára szerint helytelen inflációs árindex-számítás miatt a GDP 8-12 százalékkal, akár 1000 milliárd dollárral is kisebb lehet, mint a hivatalos statisztikák mutatják. A két számjegyű növekedés eltűnése ráadásul nem csak a világgazdasági válság következménye - politikai döntés is áll a hátterében: a döntéshozók is tudták, a túlfűtött gazdaság egyensúlytalanságokat hozhat. Kína egy fenntartható pályára állna, elkerülve a „kemény föl- detérést”, vagyis a gazdasági növekedés hirtelen eltűnését. A legnagyobb gond ugyanis az adósság gyors növekedése. Az adósság a 2000-es években a GDP 130 százalék körül mozgott, 2013 végére azonban már meghaladhatta a GDP 200 százalékát. A jórészt beruházás vezérelte kiugró növekedést ugyanis hitelekkel finanszírozták. Pekingnek ezért szigorú intézkedéseket kell hoznia, hogy fékezze a hitelezést. A modell azért is fenntarthatatlan, mert az új hiteleknek egyre kisebb növekedési hatása van. A szigorítás egyelőre nem túl sikeres: januárban rekordot döntött a hitelezés. Ráadásul ebben egyre nagyobb szerepe van az árnyékbankrendszernek. A szabályozott bankrendszeren kívüli pénzügyi szolgáltatások népszerűségét az adja, hogy ezen keresztül olyan vállalatok is kapnak hitelt, amelyeknek a hitelkérelmét elutasítanák. Tavaly a PBoC elemzése szerint az összes hitel közel harmada nem a hagyományos bankrendszeren keresztül került a gazdaságba. Ez azonban komoly veszélyeket hordoz. Rövid távon az ellenőrizetlen hitelek bedőlése, így egy potenciális adósságválság, hosszú távon pedig a növekedési kilátások további romlása lehet a negativ következmény. Az árnyékbankrendszer mellett a másik lehetséges, kockázatosabb veszélyforrás az, hogy csökkenhet a munkaképes korú lakosság létszáma. Egy dolgozóra egyre több eltartott jut, miközben a nyugdíjrendszer reformja várat magára. Ezzel magyarázható az is, hogy nemrég enyhítettek az egykepolitikán, ami a demográfiai egyensúlytalanság enyhítésén túl nagyobb fogyasztást is eredményezhet. A Kommunista Pártnak azonban a lakosság szerint intézkedéseket kell tennie a társadalmi jólét erősítése érdekében. A jüan árfolyama kulcskérdés A kínai jüan árfolyama a múlt héten tíz hónapos mélypontra esett a dollárral szemben. A jüan a január elején látott 6,05-ös szintről 6y15-ig gyengült a dollárral szemben, ami szokatlanul nagy mozgás, hiszen gyakorlatilag a People Bank ofChina határozza meg az árfolyamot, vagyis egy középárfolyamtól elvileg 1 százalékos ingadozást tűr meg. Az amerikai Fed kötvényvásárlásának csökkentése negatívan érintheti a kínai fizetőeszközt, ám a növekedés lassulása is egyik oka lehet ennek. SZAKÉRTŐK UGYANAKKOR nem tartanak attól, hogy a jüan tartósan gyengülne, az elmúlt években sem volt példa erre. A fizetésképtelenséggel is számolni kell az árnyékbankrendszer februárban már komoly problémákat okozott a pénzügyi rendszerben: egy fizetésképtelen szénipari vállalat, a Liansheng Energy miatt 6 vagyonkezelő került bajba. Az ilyen esetek miatta bankrendszer stabilitása kerülhet veszélybe. A fizetésképtelen cég ügyében a második legnagyobb pénzintézet, a Kínai Építési Bank is érintett, hiszen értékesítette az egyik vagyonkezelő termékét. Januárban az árnyék-bankrendszer egyik szereplőjének, a China Credit Trustnak az egyik alapja dőlt be, amelyet a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank értékesített. De ezek még egyedi esetek. Akcióterv: többen éltek a járulékkedvezménnyel foglalkoztatás Januárban az előző évinél 50 ezerrel több, mintegy 800 ezer munkavállaló után érvényesítettek kedvezményt a vállalkozások, további 10 milliárd forint értékben - jelentette ki Orbán Gábor, adó-és pénzügyekért felelős államtitkár tegnap. A munkahelyvédelmi akció adókedvezményeinek köszönhetően az elmúlt évben több mint 115 milliárd forintot hagyott a kormány mintegy 100 ezer munkát adó vállalkozásnál, ezzel mintegy 750 ezer ember foglalkoztatásához járult hozzá a kabinet - tette hozzá. A program tavaly januárban indult, a kezdeményezés értelmében 100 ezer forint bruttó bérig, a foglalkoztatás első két évében, a munkáltatói terheket kevesebb, mint felére csökkentették bizonyos csoportok körében. A rendelkezés hatálya alá tartoztak a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, s az időkorlát nélkül a képzettséget nem igénylő munkaköröket betöltők. Ezen munkavállalói csoportok alkalmazásával a normál, 28,5 százalékos munkáltatói teher helyett 14 Munkanélküliségi ráta (százalék) ■I összes korosztály ■I15-24 éves korosztály 2013.1-IV. negyedév VfrGRAFIKA FORRÁS: KSH százalékot kell megfizetni, így a munkáltató legalább 100 ezer forintos bruttó jövedelem biztosítása mellett évente 174 ezer forintot takarít meg. Az adókedvezmény mértéke ennél is nagyobb, ha a munkavállaló 25 év alatti pályakezdőnek, vagy tartós álláskeresőnek minősül. Ezekben az esetekben a munkáltató 2 éven keresztül teljes mentességet élvez a munkáltatói közteher megfizetése alól, de a harmadik évben is csak a normál 28,5 százalékos közteher felét, 14 százalékot kell fizetnie. „A munkáltatóknak biztosított kedvezmény jelentős segítség volt a foglalkoztatásában, a munkahelyek megtartásában. Kérdés, a jövőben folytatódik-e a program” - jelentette ki a VG-nek Dávid Ferenc. A VOSZ főtitkára hozzátette: „egy ilyen programnak komoly költségvetési vonatkozása van, ugyanakkor hatékonyabbnak tartom, mint a közfoglalkoztatást. A járulék- kedvezmény ötletét a VOSZ korábban is támogatta, hiszen így a nyűt munkaerőpiacon lehet létrehozni, illetve megtartani munkahelyeket”. A kormány a közmunkaprogram kibővítésén is dolgozik. Erre utal Orbán Viktor: „A közmunkát nagyon meg kell becsülni, mert ez az a kapu, amelyen a munkanélküliségből a munka világába lehet átlépni” - nyilatkozta a kormányfő. Annak kapcsán mondta ezt, hogy a kormány a közmunkaprogramokban részt vevők számának a mai 200 ezerről 280-300 ezerre emelésén dolgozik. ■ B. L. HIRDETÉS MÉG ISMERTEBBÉ SZERETNÉ TENNI A CÉGÉT? ITT A HELYE! TELEFON KÖNYV ÉS SZAKLISTA CÉGADATBÁZIS A cégek keresésekor elsőként mindenki az előfizető névsort tartalmazó Telefonkönyvhöz és a Szaklista cégadatbázishoz fordul. Egy sikeres cég számára elengedhetetlen, hogy szerepeljen mindkét kiadványban, melyeket 2014-től a Magyar Telekom és az Origó ad ki. A Telefonkönyv és a Szaklista cégadatbázisát használja a Magyar Telekom a Tudakozó szolgáltatáshoz is. Kérje cége felvételét most különleges kedvezményekkel! Miért hasznos a Telefonkönyv és a Szaklista? ■/ folyamatos jelenlét ■/ országos megjelenés y a legismertebb információs kiadványok közé tartoznak Keresse munkatársunkat vagy origós területi képviselőjét, és kérje ajándékunkat is: +3613713500, kkv@origo.hu ! vfjíorigo szakQta.hu KUPON keresse munkatársunkat vagy origós területi KÉPVISELŐJÉT, ÉS KÉRJE AJÁNDÉKUNKAT ISI +36 1 371 3500 2014. március 31-éig történő igénylés esetén 30 000 + áfa értékű közvetlen hirdetést (15 000 AV-s megjelenés) adunk ajándékba az Origó portfoliójában. Gyorsult az infláció az OECD-országokban nőtt az infláció januárban az OECD országaiban. A 34 tagállamban éves összehasonlításban 1,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, szemben a 2013 decemberi 1,6 százalék növekedéssel. A nagyobb tagállamok közül januárban az Egyesült Államokban 1,6 százalékkal, Nagy-Britanniában 1,9 százalékkal, Olaszországban és Franciaországban 0,7 százalékkal, Japánban 1,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Az infláció Törökországban volt a legnagyobb (7,8 százalék), Görögországban (-1,5 százalék) a legkisebb. Magyarországon januárban 0,1 százalékkal csökkentek az árak. ■ MTI Visszaestek az ipari termelői árak JANUÁRBAN CSÖKKENTEK az ipari termelői árak az Európai Unióban a 2013-as év decemberéhez képest - közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat). A visszaesés 0,4 százalékos volt az EU egészében és 0,3 százalékos az euróövezetben. Éves alapon 1,2 százalékkal mérséklődtek az árak az EU-ban és 1,4 százalékkal az eurózónában. A termelői árak legjobban Csehországban (-1,3 százalék), Spanyolországban (-1,3 százalék) csökkentek, míg Észtországban (1,1 százalék) és Lettországban (1 százalék) drágultak a leginkább. ■ MTI