Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-05 / 54. szám
v w £P* ^ KOZELET BEB3333HI Az alapdíj felezését szeretné Lázár támogatná a távfűtés alapdíjának legalább ötvenszázalékos mérséklését - nyilatkozta a Délmagyar- országnak Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Közölte, a kormány kész minden áram- és gázszolgáltatóval korrekt tárgyalásokat folytatni arról, miként tudják átadni érdekeltségeiket, elhagyni az országot. Jelenleg is folynak ilyen tárgyalások - tudatta a politikus. ■ Délmagyar A gumiiparban várják a legtöbb embert az idén a gumitermék gyártó gépkezelők, a termék-ösz- szeszerelők, valamint a forgácsolók lehetnek legkeresettebbek a magyar munkaerő-piacon, míg az erdészet, vadászat, halászat területén csökkenhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) prognózisából. 2013-ban több mint 117 ezren szerettek volna egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozásban elhelyezkedj^ ezzel ez volt a legkeresettebb tepijlet. Ezután következik, a bolti eladói és az általános irodai adminisztrátori terület. ■ MTI Kilenc év után távozik az észt kormányfő BEJELENTETTE LEMONDÁSÁT az észt miniszterelnök. Andrus Ansip kilenc éve állt a balti ország élén, ezzel rekorder az Európai Unióban. A váltás valószínűsíthető oka az, hogy Ansip lesz az új Európai Bizottság észt tagja. Az 57 éves politikus vezette át Észtországot a válságon: a 2009-es visszaesés után komoly áldozatok árán sikerült stabilizálni a gazdaságot és 2011-ben már bevezették az eurót. ■ BBC Minden lehetőt átvállaltak önkormányzatok Végül 1344,4 müliárdba került a konszolidáció Végül 1344,4 milliárdba került az önkormányzatok adósságának állami átvállalása. Az utolsó kör mintegy 30-40 milliárddal többe került a korábban jelzettnél, és kistelepülések adósságait is tartalmazta. Éber Sándor A tervezettnél közel 30-40 milliárd forinttal többe, végül 456 milliárd forintba került az adósságkonszolidáció február 28-án záruló, utolsó köre. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár november elején közölte: minden település összességében mintegy 420 milliárdos adósságát is átvállalja az állam, ami mintegy 300 ötezer fő feletti települést érinthet. A korábbi konszolidációk mértéke 888,4 milliárd volt, a teljes átvállalás költsége végül 1344,4 milliárd lett. Az utolsó körben végül nem csak a 281 nagytelepülés adósságát vállalták át, hanem 214 kistelepüléstől és 14 kistérségi társulásét is (melyeknek elvileg lezárult az adósságátvállalása 2012 végén), összesen 8,7 milliárd forint értékben. Az NGM lapunkkal közölte, hogy az idei költségvetés alapján 2014-ben az összes települési önkormányzatnak, illetve ezek társulásainak a 2013. december 31-én fennálló ügyleteiből a pénzügyi intézmények felé meglévő tartozásokra terjedt ki a konszolidáció. Ilyen ügylet lehet a jogszabályok alapján hitel, kölcsön, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (kötvény), váltó, pénzügyi lízing, legalább 365 nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés. Az ügyletek túlnyomó többsége a korábbi konszolidációk során a településeknél maradt adósságból állt össze. A korábbi átvállalásokat követően kötött ügyletekből származó adósságot is konszolidálták, melynek egy része kormányzati hozzájáruláshoz volt kötött. A növék- mény szintén jelentős része a korábban megkötött ügyletekből az előző átvállalások után lehívott (élő szerződésből eredő) összegekből is állt, melyek nem minősültek engedélykötelesnek. „A kistelepüléseknél, társulásoknál konszolidált összegek között voltak még nem kezelt futó ügyletek is, amelyeket most teljes körűen rendeztek” Nincs veszélyeztetve a hiánycél A gazdasági tárca lapunkkal közölte: az idei büdzsében a települési önkormányzatok adósságkonszolidációjához kapcsolódó állami támogatásokra 64 milliárdos, felülről nyitott előirányzatot hoztak létre. Ebből 4 milliárd a 2014. évben adósság- rendezési eljárásukat lezáró ön- kormányzatok konszolidációjának fedezetéül lett betervezve. A tényleges kifizetés 67,4 milliárd volt. A kifizetés a büdzsé oldalán kiadásként jelentkezik, az önkormányzati alrendszerben bevételként, hatása az állam- háztartás egyenlegére - és az államadósságra is - semleges, így az előzetesen prognosztizáltnál némiképp magasabb összegű konszolidáció nem veszélyezteti a hiánycél tarthatóságát, nem jelent költségvetési kockázatot.- mondta lapunknak a Telepü- j lési Önkormányzatok Országos | Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Schmidt Jenő szerint az érintett önkormányzat például szennyvízcsatorna építésénél a lakosok helyett készfizető kezessé- ( get vállalt a rájuk eső részre, j Sok településen nem tudott mindenki fizetni, így 2-5 milliós adósságok is keletkezhettek az önkormányzatoknál. A TÖOSZ elnöke szerint a jövőben a hitelállomány nem nagyon fog újratermelődni, mivel kormányzati engedély nélkül már nem lehet hitelt felvenni, vagy kötvényt kibocsátani. A fedezettel rendelkező nagyobb önkormányzatokra lehet jellemző még hitelfelvétel, a kisebbeknél nem. A nagyobb ön- kormányzatok a konszolidáció után megszabadulnak jelentős tőke- és kamatkötelezettségeiktől, ám a felszabaduló ösz- szegekből Schmidt szerint nem fognak tartalékolni, hanem saját beruházásokra és működésre költenek. „Az a félelmem, hogy előbb-utóbb odajutnak el, | hogy ismét hitelt vesznek majd fel, holott a gazdálkodásuk ezt nem indokolná” - mondta Schmidt. Nem utazhat külföldre az elítélt Sihrio Beriusconi jelölés Elutasította az olasz bíróság Silvio Beriusconi kérelmét, így a volt miniszterelnök nem kaphatja vissza útlevelét és nem is utazhat el az Európai Néppárt kongresszusára. Az adócsalásért jogerősen elítélt politikus az ÉPP hétvégi dublini találkozóján kívánt részt venni. Berlusconit augusztusban - a jogerős ítélet után - fosztották meg útlevelétől, november 27-én pedig parlamenti mandátumától is. A milánói bíróság már decemberben elutasította azt a kérelmét, hogy külföldre utazzon. A cél akkor is a Néppárt kongresszusa lett volna. Nem véletlenül: Beriusconi, akit hazájában eltiltottak a politikai választáson való indulástól, az Európai Parlamentben folytatná a munkát. Hivatalosan pártja, a Forza Italia listáját vezetné, ám felrebbentek olyan hírek is, hogy egy másik tagállamban jelöltetné magát. Beriusconi ezt cáfolta. A milánói bíróságon április 10-re tűzték ki azt a tárgyalást, amelyen arról döntenek, milyen esetleges közhasznú munkavégzéssel tölti le büntetését Silvio Beriusconi. A 77 éves politikust 4‘évre ítélték, de a kora miatti büntetéscsökkentéssel végül összesen tíz hónapig kellene közhasznú munkát végeznie. ■ VG Börtön Grillónak négy hónap börtönbüntetésre ítélte egy olasz bíróság Beppe Grillót. A komikust, akinek pártja, az Ötcsillagos Mozgalom a tavalyi parlamenti választáson a voksok negyedét szerezte meg azért csukhatják le, mert 2010-ben egy nagysebességű vasútvonal elleni tiltakozásul behatolt egy építési területre. A pártvezér cáfolja az ellene felhozott vádakat. Grillót még a nyolcvanas években egy közúti baleset okozójaként ítélték el. Egyelőre elhárult a katonai akció veszélye a Krím-félszigeten Ukrajna Az Európai Unió és az Egyesült Államok is gyorssegélyt nyújtana a kijevi vezetés számára Nincs szükség az orosz fegyveres erők ukrajnai bevetésére, de annak lehetőségét Oroszország fenntartja - közölte Vlagyimir Putyin rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján. Az orosz elnök először szólalt meg azóta, hogy szombaton felhatalmazást kapott az orosz parlamenttől a katonai intervencióra. Putyin elmondása szerint 22 ezer ukrán katona engedelmeskedik az új krími vezetésnek, és több tucat Sz-300-as légvédelmi rakétakomplexum áll a félsziget kormányzatának ellenőrzése alatt. Az ukrán katonák egyetlen lövés nélkül álltak át a Krími Autonóm Köztársaság oroszbarát vezetéséhez. Azt is közölte ugyanakkor, hogy az Ukrajna területi egységének biztosításáról 1994-ben Budapesten aláírt memorandum nem vonatkozhat a jelenlegi ukrán vezetésre, mivel az államcsíny, fegyveres hatalom- átvétel útján került hatalomra. A Kreml továbbra is a február 22-én leváltott Viktor Januko- vicsot tartja Ukrajna törvényes elnökének - ismételte el. Ukrajnában és a világban eközben erőteljes diplomáciai munka folyik nem csak a konfliktus rendezésére, de az ukrán államháztartás stabilitásának helyreállítására is. John Ker- ry amerikai külügyminiszter tegnap Kijevben egymilliárd Vlagyimir Putyin szavai megnyugtatták a piacokat, a politikusokat nem dolláros gyorssegítséget ígért, miközben Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős tagja arról beszélt: az EU fontolgatja, hogy kifizeti Ukrajna Oroszország felé fennálló, kétmilliárd dolláros gázadósságát. Erre szükség is lehet, mivel a Gazprom tegnap bejelentette: a kedvezményes 268,5 dollárról visszaemeli 400 dollárra az Ukrajnának szállított földgáz köbméterenkénti árát. A brüsszeli politikus az EU energetikai miniszterei előtt azt is jelezte: Európa gázellátása nincs veszélyben. Az uniós országokban felhasznált gáz negyede érkezik az oroszoktól. ■ VG Szárnyalnak a piacok NAGYOT ERŐSÖDTEK a Világ Ve- zető tőzsdeindexei, miután csökkent a kockázata egy orosz-ukrán háborúnak. A forint közel 1 százalékkal erősödött, délután már 311-es szint alatt jegyezték az eurót. A BUX is ledolgozta hétfői veszteségét, és 3,5 százalék feletti erősödéssel zárta a napot. Az Ukrajnában is érdekelt OTP árfolyama több mint 6 százalékkal nőtt. az orosz rubel 1, az ukrán hrivnya pedig 4 százalékot erősödött. Az ukrán és az orosz tőzsdeindex is emelkedett, és a két ország államcsődjének az esélye mérséklődött.