Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-17 / 40. szám
Tilos a kaszinó, mégis egyre több a kockáztató jómódú kínai Idén már több mint ötezer embert vettek őrizetbe illegális szerencsejáték űzéséért Kínában, ahol a kaszinók működése annak ellenére virágzik, hogy a törvények nem engedélyezik - írja az MTI. Kormányzati források szerint januárban összesen több mint másfélezer szerencsejátékkal kapcsolatos ügyet vizsgáltak a kínai hatóságok, és ezekkel összefüggésben több mint 5300 embert tartóztattak le. Az ázsiai országban 1949 óta tilos a szerencsejáték minden formája, az ugyanakkor a tilalom ellenére és a rendelkezésre álló jövedelem növekedésével mind népszerűbbnek mutatkozik. A statisztikák szerint a szerencsejátékkal kapcsolatos ügyek száma tavaly a 20 ezret ■ Kínában a szerencsejáték minden formája tilos 1949 óta, az illegális üzlet azonban virágzik is meghaladta, ami 12 százalékos növekedés az előző évhez képest. Tavaly több mint 50 ezer embert vettek őrizetbe, köztük több száz külföldit, s mintegy 80 milliárd jüan (3 ezer milliárd forint) pénzforgalomra derítettek fényt. A Néma Vihar nevű művelet során több tucat kiterjedt hálózattal rendelkező kaszinót lepleztek le a rendőrök, köztük többet a legelőkelőbb, gazdagok látogatta üdülőhelyeken. Elterjedtek a föld alatti és vándorkaszinók is, de a városokban nem regisztrált lottóárusok, madzsong- és kártyabazárok is működnek szinte minden utcában. Aki nem akar jogi szabálytalanságot kockáztatni, az Makaó különleges igazgatású területre utazik, ahol 2002 óta engedélyezett a szerencsejáték. A makaói gazdasági statisztikákon is látszik az érdeklődésük: a látogatók több mint 60 százaléka kínai, nagy részben nekik köszönhetően a bevételek nagysága három év múlva a 77 milliárd dollárt is elérheti. ■ Modellből lett színművész rene russo A nyilvánosságot kerülő szépség főszerepekkel tér vissza Az egykori modell pár éve újraindította filmes karrierjét, és hatvanévesen is tartogat még meglepetéseket Hollywood számára. Nógrádi László Los Angeles egyik külvárosában, szűkös körülmények közé született Rene Russo 1954 február 17-én. Az autószerelő apa a kislány kétéves korában elhagyta a családot, édesanyja egyedül gondoskodott René- ről és húgáról. A lány érettségi előtt kimaradt az iskolából és munkát vállalt, hogy besegítsen a családi költségvetésbe. Nagyot fordult vele a világ, amikor 17 évesen felfigyelt rá egy modellügynök, akinek a javaslatára szerencsét próbált a divat világában. A karcsú, 173 centis szépség a hetvenes évek közepére az USA egyik legsikeresebb modellje lett, magazincímlapokon és reklámfilmekben egyaránt látható volt. A harmincas éveire azonban ejtették (akkoriban ez a kor a karrier végét jelentette a modellek számára), így visszatért a tanuláshoz és a színjátszás felé fordult. A tehetsége néhány Kutatóorvosként is feltűnt, legutóbb harcos uralkodót játszott - mutatkozni szinte csak filmpremieren hajlandó kisebb színpadi szerep és tévés alakítás után a mozivásznon is működött: 1989-ben A nagy csapat című baseballfilmmel mutatkozott be. A kilencvenes években igazi sztárrá emelkedett, bár igazi önálló főszerepek még nem jutottak neki. A szakma és a közönség is díjazta azonban, hogy a legnagyobbra tartott férfisztárok mellett is hiteles alakítással formált meg erős nőket. A Halálos fegyver filmekben és a Váltságdíjban Mel Gibsonnal bírt el, A Thomas Crown-ügy- ben Pierce Brosnan partnereként érvényesült, de megállta a helyét John Travolta, Gene Hackman és Danny DeVito körében is a Szóljatok a köpcösnek! című vígjátékban is, ahogy Dustin Hoffman és Morgan Freeman mellett sem szeppent meg a Vírusban. A kétezres években már kevésbé foglalkoztatták, egy 2005-ös vígjátékkal és thriller- rel mintha be is fejeződött volna a karrierje. Az 1992 óta házas (a férje Dán Gilroy forgatókönyvíró) és egy lányt nevelő Russo azonban hat év után visszatért. A Thor című fantasyciklusban már két filmben is uralkodónőt alakított, idén pedig két filmben is főszerepben lesz látható. Bár valószínűleg többször is igénybe vette a plasztikai sebészek segítségét, a természetesség és erős tartás jellemzi ma is - ennek része az is, hogy meglehetősen keveset mutat életéből a külvilágnak, általában kerüli a nyilvánosságot. POÉNPERCEK- Nézd csak, ott ül a volt férjem. Úgy néz ki, mintha egyfolytában részeg lenne, mióta otthagytam - szól a férjéhez egy nő az étteremben. Mire a férj:- A mázlista, nem csodálom, hogy még mindig ünnepel! ■ A sorsjegyárus leszólít egy járókelőt:- Vegyen egy sorsjegyet, uram!- Mit lehet nyerni vele?- Egy autót!- De én nem akarok autót!- Ne aggódjon, nagyon kicsi az esélye! ■ A kórteremben az egyik beteg megkérdezi a mellette fekvőt:- Magát soha nem látogatja meg a felesége itt a kórházban?- Nem teheti, ő is kórházban fekszik!- Hisz ez rettenetes!- Igen, de ő kezdte! ■- Uram, az ön idegei tönkrementek - közli az orvos a vizsgálat eredményét a beteggel.- Tudom, doktor úr, biztos a horgászás miatt.- Hogyan? A horgászás nyugtatja az idegeket. i n- Persze, engedéllyel .........i ___________c*______________ • Nem zeti jelkép lesz a minigitár ukulele A portugálok vitték Hawaiira a hangszert Hawaii hivatalos állami hangszerévé tennék az ukulelét a helyi törvényhozók - írja az MTI. A leginkább apró gitárnak látszó, négyhúros hangszert az 1800-as évek vége óta hozzák összefüggésbe a Polinéziához tartozó szigetcsoporttal. Pedig nem onnan származik: a pengetés hangszer portugál bevándorlók révén érkezett Hawaiira a 19. század végén, majd a hazafiasság szimbólumává vált azután, hogy a szigetcsoport elveszítette függetlenségét. Az ukulele az amerikai énekes, Tiny Tim, 1960-as évek végén megjelent Tiptoe Thro- ugh the Tulips című számával került be a mainstream zene világába, és a Hawaiin nevelkedett Bette Midler is ennek a hangszernek a kíséretével énekelte az Ukulele Lady című számot a nemzeti televízióban 1997-ben. Később olyan ukulelevir- tuózok növelték a hangszer népszerűségét, mint a Honoluluban született Jaké Shimabukuro, akinek zenéje a dzsessz, a rock and roll, a hawaii zene és a popzene keveréke. Az egyedi hangzása bármilyen feldolgozást trópusi hangulatúvá tesz, ilyen volt Israel „íz” Kamaka- wiwo’ole verziója is, amely újra divatba hozta a Somewhere over the Rainbow című 1939-es filmslágert. Az új törvényjavaslat szerint az ukulele hivatalos állami hangszerré tétele a helyi zenetanárok és zenészek előtti tisztelet jele lenne. ■ Érintetlen múmiát találtak a kutatók Egyiptomban Egy több mint 3600 éves szarkofágot, és benne érintetlen múmiát fedeztek fel Egyiptomban, Luxor ókori városának ásatásán dolgozó spanyol régészek - írja az MTI. A ritka lelet körülbelül i. e. 1600-ból származhat, amikor a 17. dinasztia uralkodott Egyiptomban - közölte az egyiptomi régészeti miniszter. A helyszínen 13 éve dolgozó spanyol kutatócsoport tagjai egy négy méter mély gödörben fedezték fel a szarkofágot, nem messze a 18. dinasztiához tartozó Hatsepszut királynő kincstárnokának sírjától. A jó állapotban fennmaradt, két méter hosszú szarkofágot az elhunytat ábrázoló festmény, madártollmintás dekoráció és felirat díszíti. A megtalálók úgy vélik: a 17. dinasztia egyik magas rangú hivatalnokának maradványai nyugodhattak a koporsóban. A lelet amiatt is szerencsés, mert közvetlenül mellette két kifosztott sírgödörre bukkantak. ■ Páger-díj Gáspár Sándornak gyűrű Színészi hitelességével érdemelte ki az elismerést Elhunyt Radnóti Miklós özvegye társA költő támasza, majd hagyatékának őrzője volt Gáspár Sándor kapta idén a Pá- ger Antal-színészdíjat - írja az MTI. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb a Makón született Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri - Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmat- hy Antal, Páger Antal unokája - egyhangúlag döntött. Gáspár Sándor Szentesen született 1956-ban, 1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Vígszínházhoz szerződött. A Katona József Színház alapító tagja volt 1982-ben, 1987 óta pedig szabadfoglalkozású színművész. Gáspár Sándor elmondta, hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy annak a gyűrűnek a másolatát kaphatja meg, melyet egykor Páger Antal - az egyik, ha talán nem a legnagyobb magyar színész - viselt egykor. A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet és Rudolf Péter részesült az elismerésben, tavaly pedig Cserhalmi György vehette át a díjat. ■ Páger gyűrűjének másolatát kapta Életének 102. évében, szombat hajnalban elhunyt Radnóti Miklós költő özvegye, Gyarmati Fanni - írja az MTI. Gyarmati Fanni 1912. szeptember 8-án született Budapesten. Szerelme a költővel 14 éves korában kezdődött, majd miután Radnóti ledoktorált, 1935. augusztus 11-én házasodtak össze. Ő volt az ihletője a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú darabjainak. Fanni nemcsak szerelme, hanem igazi társa, barátja és kritikusa is volt a költőnek. Alakját férje számos költeményben megörökítette. Róla szól az Erőltetett menet halhatatlan sora: „és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt”. A munkaszolgálatba hurcolt költő számára ő, a feleség jelentette a biztos pontot, a kapaszkodót, a köteléket az élethez. 1944-ben - nem sokkal meggyilkolása előtt - is hozzá írta verseit, a Hetedik ec■ Kapcsolatuk az egyetemes kultúra egyik nagy tragikus szerelme volt logát és a Levél a hitveshez című költeményt. Gyarmati Fanni a költővel kötött házassága óta mindvégig a közös lakásukban élt. Saját életet épített fel, tanár lett és kerülte a nyilvánosságot, nem vállalt közszereplést. 1999-ben a XIII. kerület, majd 2005-ben Budapest díszpolgárává választották. 2009-ben a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntették ki több évtizedes oktatói munkájáért, valamint a Rad- nóti-hagyaték gondozásáért és közcélra való hasznosításáért. „Az a tudat, hogy Radnóti özvegye él, hosszú évtizedek alatt önmagán túli jelentést kapott, Gyarmati Fanni a nyilvánosság előtti hallgatásával nemcsak férje emlékét tartotta ébren, hanem felhívta a figyelmet a fasizmus áldozataira és arra is, hogy a fasizmus bármikor visszatérhet” - nyilatkozta közeli barátjára emlékezve Ferencz Győző irodalomtörténész. ■ i 1 4 * ► ESS Ma 60 éves Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas ^ ■MBB v : - üm Sí, üSttUHii HHi magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A mintegy kilencí Sp. :Jf „ ;|i( ven színpadi és több mint ötven filmszerepet maga mögött tudó Eperjes rendező- 7V I $ty KÉ ■ : ■ * 8L ■ H HÉ ' ként is aktív, legutóbb Gorkij Éjjeli menedékhelyét állította színpadra Veszprémben. i ivlV/ £iXXl jfc.