Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-15 / 12. szám
4 SOMOGYIGAZDASAG 2014. JANUÁR 15., SZERDA Boltbezáró idényre készülnek a dél-somogyi falvakban Tartalékaira épít az agrárcég mezőgazdaság Mégsem foglalkozik vetőmag-előállítással az Igal-Agro Vendéglátós végzettségűek, irány a nyugati szomszéd? kereskedelem A vásárlóerő megcsappant, kiesést okozott a dohányforgalomból származó bevétel elmaradása: a Csurgó Coop Zrt.-nél ez 2-3 kisüzlet bezárásához vezethet.- Az idén végképp eldől, hogy a társaság képes-e fenntartani a boltokat vagy sem. - mondta Gulyás Árpád, a társaság elnök-igazgatója. A cég 51 dolgozónak ad munkát 16 településen, bevétele 2012-hez képest mintegy 80 millió forinttal esett vissza. A nyereség mellett közel 740 millió forint forgalommal zárt. ■ Harsányi M. Hűtőtornyot gyártanának orosz piacra Segesden ipar Az orosz piacra akar betörni a segesdi Ferrokov Kft., mely közel egymillió euró értékű megrendelésre vár: erőműhöz szállítana hűtőtornyot. Tal- lián Attila ügyvezető igazgató elmondta: egy német-amerikai energetikai projektben közreműködnének. Á másfél millió eurós üzlet nagyot lendíthetne a forgalmukon: a mintadarabot már eljuttatták, a cég képviselője a héten személyesen tárgyal Németországban.- Fontos lenne a sikeres évkezdés, hiszen nehéz éven vagyunk túl - közölte. - A tervezettnél kevesebb volt a nyereségünk, s a tavalyelőtti 4,1 milli- árddal szemben 3,4 milliárd forint volt a forgalmunk. ■ H. M. Az idén növelik a feldolgozást a tejüzemben ÉLELMISZERIPAR Új CSOmagO- ló-gépeket állítanak munkába a kaposvári tejüzemben, csaknem 200 millió forintos beruházással. Azzal számolnak: a tejtermelés és a feldolgozás várhatóan tovább nő. Egyed Linda ügyvezető azt mondta: szeptembertől a 180 ezer liter helyett naponta 200 ezer liter tejet dolgozhatnak fel. ■ H. M. Bénítóan hat a terményárak hullámzása a kkv-szektor szereplőire. Az igali Igal-Agro Kft. új stratégiát készített a nehézségek kezelésére, az eredmények visszaigazolták a cégvezetés erőfeszítését. Harsányi Miklós- Az ember torkán akad a szó, ha a kukorica- és búza ár kilengéseire gondol - mondta Nagy György ügyvezető igazgató. - Az ágazati dolgozók feszültséggel teli légkörben dolgoznak az év nagy részében, a kockázat jelentős részét a mezőgazdasági termelők viselik, mégsem ebben a körben csapódik le a haszon döntő hányada. Az új év elején még mindig csaknem 3800 tonna kukoricát tárolnak á raktárban. Az igali- ak - tonnánként - legalább 50 ezer forintért hajlandóak megválni a terménytől, az önköltség alatti értékesítéssel automatikusan veszteséget termelne a tengeri. Nagy György - a gazdasági eredményekre utalva - úgy fogalmazott: ezt a luxust nem engedhetik meg maguknak. Tavaly ugyanis nem szárnyalt a piac, s alapvetően ez okozta, hogy nagyjából 90 millió forinttal zuhant az árbevételük.- Kényszerpályán mozog a hozzánk hasonló méretű, felépítésű vállalkozások zöme - hangsúlyozta. - A földnyilvántartás, a rengeteg bürokrácián kívül a földdel kapcsolatos problémák időről időre nehézségeket jelentenek. Szerintem akik több támogatást, nagyobb adó- kedvezményeket kapnak, azok magasabb földbérleti díjat tudnak fizetni, mint számos társasvállalkozás. Az biztos: mi nem vagyunk kiváltságosak. A nehézségek ellenére nyereséget termel a 13 főt alkalmazó, s a 930 hektár bérelt földön kívül 300 hektáron szolgáltatást végző igali agrárcég. Nagy György szerint ennek hátterében az ésszerű gazdálkodás, a költségek minimalizálása áll, s még a gondokkal teli években is folytatták a fejlesztéseket. Néhány éve modern szárítót építettek, a beruházás teljes költsége közel 130 millió forintba került. Tavaly 38 millió forintért traktort, erőgépet vásárolErték a terménytárolóban. Igáiban a fejlesztéstől idén is költséghatékony gazdálkodást remélnek- A rendszerváltás évében, 1990- ben kerültem Igalba -jegyezte meg a 69 éves Nagy György. Békéscsabán született, a gödöllői agrártudományi egyetemen szerzettdiplomát, pályafutásának jó részéta somogyi faluban töltötte.- A gazdasági élet nagy változá- . sait kicsiben nálunk is lemodellezhető - tudtuk meg. - Amikor Igáiban munkába álltam, még 160 alkalmazottja volt a 4000 hektáron gazdálkodó egykori Aranykalász szövetkezetnek, mely később átalakult. tak, az idén 60 millió forintért kombájnt vesznek, így bérmunkában is arathatnak. Év elején adódik a kérdés: mit várnak 2014-től? A cégvezető kételyeit fogalmazta meg annak kapcsán, hogy több tervük dugába dőlt. A környéken nem jutottak akkora területhez, melynek révén napraforgó vetőmag-előállítással foglalkozhatnának, úgy számol, ez a tevékenység nagyjából 60 millió forint bevételt jelentett volna a társaságnak. Másrészt - a változó szerNagy György: „Szeretek sportolni” ződési konstrukciók miatt - az idén már nem termesztenek 105 hektáron cukorrépát. A bizonytalansággal terhes időszakban a kiadásokat előre lehet kalkulálni: vegyszerre csaknem 40 millió forintot költenek, s az udvaron már hosszan sorakoznak a hatalmas fehér műtrágyával teli zsákok. Ez közel 100 millió forintos tétel volt.- Olykor szinte emberfeletti küzdelem hárul a termelőkre, s az is borítékolható, hogy idén is húzós év előtt áll a csaBevétel alakulása 2014: 800 millió Ft 2013: 670 millió Ft 2012: 790 millió Ft Dolgozók száma 2014: 14 fő 2013: 13 fő 2012: 16 fő Beruházás összege 2014: 60 millió Ft 2013: 38 millió Ft j 2012: 31 millió Ft 1 pat - emelte ki Nagy György. - A hagyományos terményeken kívül bérmunkával egészítjük ki a bevételünket, s remélem, hogy az időjárás megkegyelmez a somogyi gazdáknak, s nem lesz aszály. Lényegesnek ítélem, hogy nálunk nem fe- 1 nyeget a leépítés veszélye, hitel nélkül gazdálkodunk, jelentős anyagi tartalékunk van lekötve. Ez némi nyugalmat ad, ám ha az előrejelzésekre tekintek, már korántsem vagyok ennyire nyugodt. munkavállalás Vendéglátós végzettségűek, irány Ausztria? Az osztrák vendéglátásban súlyos gondokat okoz, hogy bár lenne elegendő munkahely, nehéz munkavállalót találni - hangzott el az ORF osztrák televízióban. Mario Pulker, az Alsó-ausztriai Gazdasági Kamara vendéglátási szakosztályának illetékese szerint az is gondot okoz, hogy az ágazatról kedvezőtlen kép alakult ki. Szerinte sokat jelent az a tény, ha egy főiskola szállodaszakán hatszáz végzős hallgatójának kilencven százaléka szakmát vált. Az a kép terjedt el ugyanis az osztrák vendéglátásról, hogy ott a hét végén is dolgozni kell. Ám ez sok más ágazatban is így van. Pedig - tette hozzá a kamarai elöljáró - egy osztrák vendéglátásban dolgozó szakács havonta átlagosan nettó 1500-2000 eurót is megkeres... ■ Fónai I. A kátét ajánlja tagságának a Kisosz érdekképviselet Legfrissebb körlevelében a Kisosz somogyi szervezete a vállalkozások tételes adója (Kata) választását ajánlja. Eddig ugyanis mindössze 74 ezer mikrovállalkozó választotta a Katát, pedig a maximálisan lehetséges hatmillió forintos éves bevétellel számolva például egy evás mérnök majd' másfél millió forintot, egy átalányadózó fodrász több mint 720 ezer forintot spórolt volna 2013-ban, ha a Katát választotta volna. A katás a könyvelésre kifizetendő költséget is megtakaríthatja, mivel a kisadózóknak évente egyetlenegy - pár soros - bevallást kell beadniuk. Sőt, idén már nyilvántartást sem kell vezetniük, ha a bevételeikről az összes nyugtát vagy számlát megőrzik, és azokból egyértelműen megállapítható a bevétel megszerzésének időpontja is. A somogyi érdekvédők egyébként több helyszínen is vállalkozói fórumon találkoznak a tagsággal az esztendő első heteiben. ■ F. I. Választási év van: újra bizakodóbbak a régió cégvezetői is felmérés Időjárásfüggő, de Somogybán a Balaton-part mindenképpen jobban teljesített az elmúlt nyári idényben Somogybán a Balaton-part feltétlenül jobban teljesített tavaly, a kereskedők és vendéglátósok tehát optimistábbak lehetnek, de nem csak ők, hiszen egy friss felmérés azt mutatja, hogy országos szinten jelentősen javultak a kis és közepes vállalkozások vezetőinek várakozásai. Egyes szakértők szerint ezt leginkább a választási év hozza magával (utoljára akkortájt voltak ilyen bizakodók a vállalkozók), ám sokan érezhetik úgy, hogy kilábaltak a hullámvölgyből. Egy autóértékesítéssel foglalkozó somogyi cégvezető például úgy fogalmazott: „A 2012- es mélyponthoz képest jelentős előrelépés történt a forgalom terén idén, aminek nagyon örülünk.” Az idei esztendő elé pedig így tekint: „Azért is bízunk a tendencia folytatódásában, mert érezzük, hogy javul végre a gazdaság teljesítménye, több a lehetőségük a vállalkozásoknak, azt mondhatjuk tehát, hogy mintha valami kedvező változás valóban elindult volna.” A hazai cégvezetők huszonnyolc százaléka szerint a következő félévben romlani fog a magyar gazdaság helyzete, ez valamivel jobb adat, mint a negyedévvel ezelőtti (harminc- három százalék), de a másfél évvel ezelőtti ötvenhathoz kéHazai turizmus. Jó idényt zártak tavaly a balatoni vállalkozások pest már egyértelmű a javulás. A mostani mérések szerint - a korábbi tíz százalékos szinthez képest - immár többségben (53 százalék) vannak azok, akik javulást várnak a következő időszakban. A cégvezetők 54 százaléka válaszolta, hogy érzi a gazdaság növekedését; huszonnégy százalékuk még mindig inkább a gazdaság teljesítményének csökkenéséről számol be. Az adatok azt mutatják, hogy a cégvezetői várakozások most elérték a három évvel ezelőtti szintet. S hogy a Balaton-part idén még jobban teljesíthet-e? Egy siófoki vendéglátós ezt így fogalmazta meg: „A nyári szezonra talán lezajlik a pénztárgépmizéria és ha az időjárás is legalább annyira kedvez, mint 2013-ban...” ■ Fónai Imre Kkv-vezetők konjunktúra- indexe (pozitív várakozásai) 2013.4. negyedév 50,3% 2013.3. negyedév 46,4% 2010.4. negyedév 50,3% Érzi-e vállalkozásán a gazdaság fejlődését? É Egyértelmű a növekedés 54% ■| Csökkenés 24% £ Stagnálás 22% Nagy György: kicsiben is modellezhető a változás