Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 46. szám
2013. DECEMBER 1., VASÁRNAP SZTORI 5 Itthon akar segíteni a rákkutató kutatócsoport Vérből szeretnék kimutatni a rákos elváltozásokat Az új labor majdnem olyan otthonos, mint egy konyha Két évtizednyi amerikai munka után tér haza, és indít kutatócsoportot Veszprémben Guttman András rákkutató. A daganatos betegségek könnyebb diagnosztizálásán dolgozó tudóst a Lendület Program és Pannon Egyetem tudta hazacsábítani. Braunmüller Lajos „Múlt héten felavattuk a veszprémi labort, mostantól fogva gyakorlatilag indulhat a munka” - mondja nem kis büszkeséggel Guttman András. A több mint két évtizede az Egyesült Államokban dolgozó, most hazaköltöző kémikus kifejtette: „a helyiséget fel kellett újítani, újra berendezni, ami a bútorok beszerzését is magában foglalta. J Most, hogy a műszerek nagy ré- s szét is beszereztük, és a csapatot is összeállítottuk, minden megvan a munka megkezdéséhez”- tette hozzá. A Lendület program nyerteseként az évtizedek óta Amerikában dolgozó kutató itthon folytatja munkáját. A veszprémi labort a Pannon Egyetemmel való együttműködésben alakították ki, a munka információs hátterét, a külkapcsolatokat is a felsőoktatási intézmény biztosítja. A Lendület program más nyertesei már korábban jól működő csapatokban dolgozhatnak, de a tengerentúlról hazacsábított kutató esetében meg kellett teremteni az itthoni munka feltételeit. A laboratórium kialakítása, a munkacsoport megszervezése, valamint a tudományos és egyéb partnerek megtalálása időbe telt. Guttman Andrást elmondása szerint a váltásban az motiválta, hogy munkája Magyarországon szülessen meg. „Segíteni akarok a magyarokon” - jelentette ki a kutató, aki szerint ha a munka eredménye idehaza jön létre, az az országot erősíti. Guttman András a rákkutatás manapság egyik legdinamikusabban fejlődő részterületén dolgozik, amely a daganatos betegség minél egyszerűbb, ugyanakkor pontosabb, és megbízhatóbb diagnosztizálását célozza. Az időben felfedezett daganatos elváltozások ugyanis ma már sok esetben nagyon eredményesen kezelhetők, nemritkán teljesen gyógyíthatók. A korai felismerést azonban gátolja az, hogy az emberek ritkán mennek önszántukból szűrővizsgálatokra, az orvoshoz általában akkor jutnak el - és rendszerint ilyenkor derül ki a baj is - amikor már panaszaik vannak. Ebben a stádiumban a rák különböző típusai már nem gyógyíthatók jó esélyekkel. A világ számos kutatócsoportjának célja ezért az, hogy egyszerű és olcsó, tömeges szűrőprogramokban is alkalmazható diagnosztikai eljárásokat dolgozzanak ki. „A cél az, hogy a jövőben egy vérvétel, vagy egy biopszia segítségével a mainál sokkal gyorsabban, korábban és biztosabban az agyelszívás szó az angol „brain árain” kifejezésből ered, és arra a jelenségre utal, amikor a szakemberek, tudósok a hazájukban megszerzett képzettséget egy másik országban hasznosítják. A világméretű és hosszú évszázadok óta létező jelenség a második világháború után gyorsult fel, és vált kifejezetté, amikor az USA és Nyugat-Európa komolyprogramokkal csábított magához kutatókat, mérnököket a mutassuk ki a rákos elváltozást” - összegezte Guttman András. A kémikus kifejtette: „már a rák kezdeti szakaszában is, amikor a daganat még nem növesztett magának tápláló ereket, leszakadnak róla sejtek, amelyek a vérben keringenek. Későbbi szakaszban majd ezek okozhatják a közismert áttétet. Mi azonban még ebben a korai fázisban szeretnénk kihalászni őket, mert ha sikerül elfogni egyet, számtalan dolgot megtudhatunk.” A veszprémi kutatócsoport most olyan eljáráson dolgozik, amelynek segítségével a nyakon csípett ráksejteket elemezve megmondható hogy milyen rákról van szó, és a betegség kialakulása milyen stádiumban világ minden tájáról. A kutatási feltételek javításával, a tudományra fordított forrásokkal és a kutatásbarát politikával több ország sikeresen fogadott be magyarkutatókat is, Nobel-díjasa- ink többsége más országokban dolgozva érte el eredményeit. Az áttelepült szakemberek visz- szahívása rendkívül nehéz feladat, ennek ellenére nyilvánvaló előnyei miatt számos országnak van erre irányuló programja. van. Ha a diagnosztikai módszer kiforrja magát, akkor egy rutinszerű vérvétel kapcsán már korai stádiumban megfelelő információt kaphatnak a kezelőorvosok, ami ma még csak akkor áll rendelkezésre ha a daganat már előrehaladottabb állapotban van es amikor már jóval kevesebb lehetőség áll fenn a kezelésre. így már önmagában a hatékonyabb és korai diagnózis számtalan emberéletet menthet meg. Guttman szerint az első kézzelfogható eredmény - vagyis egy a korai fázisban lévő rák sikeres lehalászása - már belátható időn belül meglehet „Azt gondolom, hogy az első nagy lépésre, tehát a ráksejt elfogásának kialakult metódusára körülbelül két éve írta ki a Magyar Tudományos Akadémia a külföldön is példaértékűnek tekintett, immár negyedik alkalommal meghirdetett Lendület program pályázati felhívását. A program célja olyan induló kutatócsoportok létrehozását lehetővé tévő támogatás biztosítása, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjaiban, kutatóintézeteiben és a hazai egyetemeken végezhetik munkájukat. 100 ezer főre jutó daganatos halálozás (a régió EU-tagállamaiban) férfiak nők Szlovákia 288 144 Románia 246 128 Szlovénia 277 152 Maívarorszáe 337 177 Ausztria 211 113 EU-átlag 236 136 FORRÁS: EUROSTAT egy évet kell várni. Ezalatt az idő alatt ezen a téren eredményt szeretnék elérni” - jelentette ki a kutató. Ha ez megvalósul, a későbbi elemzés, és a diagnosztikai módszer pontos kialakítása, valamint a sorozatgyártható tesztek megtervezése természetesen további, évekig tartó munkát igényel. A programra 1,25 milliárd forint állt rendelkezésre, amelyből több tucat új munkacsoportot támogathattak. A kutatók három kategóriában adhatják be pályázataikat: a Lendület I.-es és IL.-es program a kezdő és már önállóan kutató tudósokat támogatja, míg a Guttman András által elnyert Lendület III. a már kiemelkedően sikeres vezetői kutatói pályát folytatók támogatását tűzi ki célul. Jár vasárnapi pótlék vagy nem? Törvénymódosítást kémek a munka törvénykönyve módosítását kezdeményezik munkavállalói érdekvédelmi szervezetek a vasárnapi bérpótlékra jogosult munkavállalók körének egyértelműsítése érdekében - jelentette be három szervezet. Palkovics Imre, a Munkás- tanácsok Országos Szövetségének elnöke kijelentette: az utóbbi napokban napvilágot látott értesülésekkel szemben nem jár mindenkinek a vasárnapi bérpótlék. A Kúria legutóbbi jogszabály-értelmezése kapcsán a szakszervezetek között is vita alakult ki. A Munkástanácsok álláspontja szerint az idén augusztus elsejétől megváltozott szabályozás és az elhíresült Kúria-jogértelmezés - miszerint nem feltétlenül jár az 50 százalékos vasárnapi pótlék a hétvégén is üzemelő bevásárlóközpontok kereskedőinek - együttes hatásaként százezrek eshetnek el a vasárnapi munkavégzés után járó pluszpénztől. A jelenlegi jogi környezetet egyértelművé kell tenni, ennek érdekében a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) és a Szabadságvédő Alapítvánnyal közösen törvénymódosító javaslatot készítettek, amelyet eljuttattak a KDNP-hez - hangsúlyozta. Aggodalommal fogadták a Kúria döntését, amely a régi és az új törvény önkényes együttes alkalmazásán alapul - mondta Pethő Annamária, a Szabadságvédő Alapítvány (SZAVA) elnöke. Hozzátette: a vitatható jogértelmezés joggyakorlattá szilárdu- lása sértené a kereskedelemben dolgozók jogait, és hátrányos megkülönböztetést valósítana meg a plázákon kívül működő kisebb kereskedelmi egységek javára. Arra kérik az ország- gyűlést, hogy egyértelműsítse a vonatkozó törvények szabályait. Ismertetése szerint szükséges lenne egy átmeneti rendelkezés beiktatása, amely a régi törvény alapján elbírálandó ügyekben kizárja a mostani eseti döntés vitatható jogértelmezésének megismétlődését. Másrészt az új törvényben pontosítani kell, hogy a kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltatónál végzett vasárnapi munka után minden esetben jár a bérpótlék. ■ Aki egyszer elmegy, nehezen tér vissza Induló munkacsoportokat támogat a Lendület Kinek a dolga, hogy nézünk ki? A SZOCIOLÓGUSOK angolul „body rados virág shaming”-nek (körülbelül annyit tesz: a test miatti megszégyenítés, testgyalázás) nevezik azt a jelenséget, amikor emberek minden további nélkül veszik maguknak a bátorságot, és megjegyzéseket tesznek a másik külsejére. Bizonyára önöknek is volt olyan élményük, hogy valaki kéretlenül megkritizálta a ruhájukat, mondván, mennyire előnytelen a színe, vagy közölte, a másik jobban állt. Ugye, milyen kellemetlen? fél éve volt rajtam tizenkét kiló plusz - ismerős is akadt, aki rosszallóan az értésemre adta, ennyire azért nem kellene meghízni. Aztán (nem az ő kedvéért, hanem az egészségemért) leadtam a bűvös tizenkettest, mire más ismerőseim azon sopánkodtak, milyen sovány lettem. Volt, aki egyenesen azt vágta a fejemhez, csúnya vagyok (pontosan ezt a jelzőt használta), rögtön szedjek vissza négy-öt kilót. tavaly ősszel szőkére festettem a hajamat - többen szörnyülködtek, mennyire rosszul áll, nem illik a bőrszínemhez. Bezzeg a vörös, az szépen keretezte az arcomat. Elmúlt néhány hónap, és én észrevettem, vékonyabbak a hajszálaim, ami a szőkítés káros hatása, így visszafestettem a hajam vörösre. Azoktól, akik kívánságműsornak vélték a dolgot, megkaptam: ők inkább a szőkét akarják. Nemrég söté- tebb színt kértem a fodrászomtól - jóakaróim kiokosítottak, mennyivel vidámabb volt az élénk, az inkább én vagyok, mint a barna. Miért? - kérdezem én. A mostani hajam talán nem az én fejemen van? a legrosszabb az egészben az, hogy az ember ilyesmiket hallva zavarba jön, hebeg-ha- bog, nem tud mit mondani. A találékonyabbak védőbeszédet ötlenek ki, mintha bizony esküdtszék előtt kellene bizonyítaniuk: attól, hogy annyi a súlyuk, amennyi, vagy olyan a frizurájuk, amilyennek ők akarják, még nem elvetemült bűnözők, akik példás büntetést érdemelnek. Mert a mai társadalomban elterjedt viselkedés hangosan helyteleníteni, sőt, elítélni, ha a másik úgy néz ki, ahogy az ítélkezőnek nem tetszik. Sőt, ha az illető közli, senkinek semmi köze hozzá, rásütik: nem bírja a kritikát. a szólásszabadság azonban nem azt jelenti, hogy embertársunk küllemére kellemetlen megjegyzéseket teszünk, és megsértjük őt. Ez nem kritikus szellemre vall, hanem kritikátlanságra, azaz otrombaságra, a gyerekszoba hiányára, csúnyább szóval bunkóságra. Az úri anti- világban, amelyre oly sokan nosztalgiával gondolnak, ez teljesen elképzelhetetlen volt. Az ilyen embert hamar kiközösítették a jó társaságból, azzal a felkiáltással, az illetőnek fogalma sincs, mi fán terem a jó modor. ennyit a dolog erkölcsi, illetve etikettbeli vonzatáról. Van a jelenségnek társadalom-lélektani magyarázata is. Gondoljunk csak bele, a külsőnket illető megjegyzésekkel szemben hányán kérdezik meg tőlünk: hogy vagy ma?, mi újság veled?, jól érzed magad?, miért vagy szomorú? Akitől gyakran érdeklődnek a hogyléte, a hangulata, a lelkiállapota felől, annak tiszta szívből gratulálok, mert nagyon szerencsés ember. A többségnek azonban ritkán van része ilyesmiben. Na persze, a kövérség látszik, a tartós bánat viszont, amely elől gyakran az evésbe menekülünk, nem feltétlenül. Az emberek zöme a látszat rabja. végül pedig: sokkal könnyebb a másikat csócsálni, mint a saját házunk táján söprögetni, azaz a magunk problémáival törődni, szembenézni velük. Utóbbira persze senkit sem lehet erőszakkal kényszeríteni. Úgyhogy a body shaming nevű társasjáték kedvelőinek csupán annyit mondhatunk: ez nem a te dolgod, hátrébb az agarakkal. J k J 1 A