Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-11 / 288. szám

2013. DECEMBER 11., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Félelem munkál a munkavállalóban erőnyerő Hatékonyabb érdekvédelmet várnak a szakszervezeti szövetségtől Nem járnak tüntetésre az emberek, tüntetés is alig van Magyarországon, pedig sokak szerint lenne rá ok ► Folytatás az 1. oldalról Németországban és Ausztriá­ban egy-egy, és Olaszországban is csak három szakszervezet működik. A széttagoltság nem a legjobb eszköz az érdekérvénye­sítéshez, különösen akkor nem, amikor soha nem látott igény mutatkozna a munkavállalók védelmére. Az MSzSz ugyanis a verseny- és a közszférát is le­fedve 250 ezres aktív tagságot, és amit Svajda József határozot­tan hozzátesz, 80 ezres nyugdí­jas közösséget érint, és ő ezt a tö­meget a legmegbízhatóbbnak és legaktiválhatóbbnak tartja. Erőt, anyagi és szellemi erő­forrást összpontosít az új szövet­ség, az Autonómok, az MSZOSZ és a SZÉF egybeolvadása, ami­nek az előkészítését májusban jelentették be. A decemberi ala­kuló kongresszus után várható­an egy teljes évre lesz szükség a ténylegesen egységes műkö­déshez. Svajda József szerint az egyesülés régi igényt elégít ki, _ hiszen erősen csak együtt lehet- | nek az olvadó tagság mellett. A | szakszervezethez tartozás ma J nem a legkézenfekvőbb módja | az előrelépésnek egy munkálta- | tónál, legyen az a versenyszférá- J bán vagy a közszolgálatban.- A félelem tapintható, min­denki fél - mondta Svajda József.- Pedig az érdekérvényesítési képesség fenntartása minden­nél fontosabb, amikor a Mun­ka törvénykönyve a legtöbbször a munkavállaló rovására válto­zik. így is van olyan cég, ahol a kollektív szerződés garantál tu­catnyi béren kívüli juttatást, de nem ez a jellemző. Gyakoribb, hogy a dolgozók 65-70 százalé­ka minimálbérért robotol, és en­nek is örülnie kell. Vissza kelle­ne térni a 1989-es szakszerveze­ti alapgondolathoz. Svajda szerint az sem nor­mális, hogy míg sok európaibb államban alaptörvény védi a munkabeszüntetés jogi lehető­ségét, addig ma hazánkban erő­sen viszonylagossá, és olykor bí­rósági állásponthoz kötötté vált a sztrájkjog. A megyei elnök ki­emelte: a konföderációk egyesü­lése mellett az MSZOSZ berkein belül is egyesülés folyik. Az új szövetség több mint 60 ágazatot tömörít majd.- Nem kellett volna szétver­ni - tért vissza a rendszerváltás korszakához az egyesülés szól­ván Utasi Tamás. A SZÉF égisze alá tartozó közszféra-érdekkép­viselet (MKKSZ) Somogy-tolnai titkára elmondta: sokat vár az összeolvadástól. A mai formá­ban ugyanis erőtlenek, a tagto­vammmvm ■ Ön mire képes munkája védelmében? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: ' y SONLINE.hu ^ A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. borzás pedig nem kecsegtet sok sikerrel.- A legféltettebb kincs ma az állás, a munkahely - mondta Utasi, aki szerint innen nézve a „gazdaság dübörgése”, a foglal­koztatási adatok szépsége kissé hiteltelen. - Kevesebb az állás­hely, akárki akármit is mond, és akinek van megélhetése, az mindennél jobban félti azt. Nemhogy tüntetésre nem jár­nak az emberek (tüntetés is alig van), de az érdekképviselethez sem mernek kötődni. Van köz­cég, ahol én vagyok az alapszer­vezeti titkár, és én tárgyalok a kollektív szerződés újra gondo­lásáról, mert a vállalaton belül nem találtam rá embert. Az érdekvédő szerint a mun­kavállalók félelme emberfüggő, a közszférában különösképp: a főnök iránymutatása sokat szá­mít, mernek-e tagságot vállal­ni. Mely tagsági díja egyébként - itt tart a közszolgálat - hiány­zik a családi költségvetésből... Szigethy Marianna, a szintén SZEF-tag Pedagógusok Szak- szervezete (PSZ) somogyi tit­kára hasonlóan nagy reménye­ket fűz az egyesüléshez, hiszen a megreformált oktatásügyben sem csökkent az igény - sőt! - az érdekek hathatós képvisele­tére. ■ Balassa T. Gyorsított eljárásban ítélték el az M7-es Munka és támogatás: sztrádán részegen vezető kamionsofőrt segítik a fiatalokat is őrizetben Szombaton délelőtt vettek egy őrizetbe egy az M7-es autópályán részegen vezető, te­herautójával Balatonvilágosnál kacsázva haladó külföldi kami- onost a siófoki rendőrök, s a so­főrt gyorsított eljárásban már bí­róság elé is állították. A kamionsofőrt még időben - mielőtt tragédiát okozhatott volna - megállították és igazol­tatták az autópálya-rendőrök, s miután a helyszínen az alko­holszonda pozitív értéket muta­tott nála, kórházba szállították, ahol a vér- és vizeletvizsgálat is megerősítette, erősen része­gen vezetett. A rendőrök őrizet­be vették, ügyét pedig átadták a helyi ügyészségnek. A vádható­ság gyorsított eljárásban - há­rom napon belül - bíróság elé is állította kedden a külföldi teher­autósofőrt. A Siófoki Járásbíróság a vád­lottat ittas állapotban elkövetett járművezetésben mondta ki bű­nösnek, és 360 ezer forint pénz- büntetésre ítélte, emellett három és fél évre eltiltotta a járműveze­téstől. Miután mindkét fél tudo­másul vette az ítéletet, a verdikt jogerőre emelkedett. ■ A. V. foglalkoztatás EU-s forrás­ból hátrányos helyzetű álláske­resők foglalkoztatását segíti a megyei kormányhivatal mun­kaügyi központja. A 2015. ápri­lisáig zajló program keretében 5405 személy támogatásához mintegy 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre. Szikra László, a munkaügyi központ igazgatója kiemelte: az alacsony végzettségűeken kí­vül a pályakezdőket, az ötven év felettieket, s a gyesről visz- szatérőket is támogatni kíván­ják. Száz százalékos képzési költségtérítés továbbá kereset- pótló juttatás, utazási költség támogatás is adható. Somogybán eddig 1956 sze­mélynek nyújtottak képzési tá­mogatást. ■ Szisszenj a szilánkhoz! sosem voltam erős szak- szervezeti vonalon. Kicsit mindig bizalmatlanul mére­gettem a bizalmit, hogy ak­kor ő most valóban odate- szi-e magát, ha kell, kemény mint a vídia, és úgy ütközik az emberekért, ahogy em­berekért ütközni kell, vagy mégis inkább a Mikulás­csomag és a május elsejei sör-virsli-projekt az érdek- képviselet veleje. bonyolult, de nagyon szép üzem az érdekképviselés ez­zel együtt, hasonlóképpen vagyok vele, mint a vallás­sal: isteni ötletnek tartom, ezért nézem kritikusan. Fe­renc pápa például eszmélet­lenül jó fej, imádkozom a si­keréért, de Gaskó Istvánért vagy Borsik Lászlóért túl so­kat kellene térdelnem, néha úgy érzem. mégis: sose adják föl, legye­nek szakszervezeti tagok, kedves Olvasók, még ma! Éppen azért, hogy a húsvé­ti nyúl mellé egy grizlimed- ve is fölsorakozzon a mozga­lomhoz kötődő jelképek kö­zé. És ne csak a demokrá­cia-, az egyetemes érték- és a nemzeti érzés deficitjét szá­moljuk föl előbb-utóbb siker­rel, hanem a szakszerveze­tiségét is. Soha jobb pillanat ehhez nincs, mint a nagy erőkkel véghez vitt államre­form számvetése idején. Új­ra gombolta az ország a ka­bátot, de ez Pistikének sem sikerült elsőre, legkevesebb kettővel félrecsúszott a be­kecs gomblyuka. És a család nézi, csak nézi, még mosoly­ra sem húzza a száját, hogy de édes kisfiam, ezt még gyakorolni kell. A munka a legnagyobb kincs, ragaszkodik is hoz­zá foggal-körömmel min­denki, amit értek. De ezzel akár egy rossz országban zsarolhatóvá is válhatná­nak az emberek. Ilyenről ná­lunk nyilván nincs szó, de a csönd kissé különös. nagymütét volt ez. Egy szisz- szenés akár föl sem tűnne. A víz a horgászoké, a halászati cég az önkormányzatoké lehet Balaton A vidékfejlesztési minisztérium szerint a Tisza-tavi önszabályozó közösség lehet a követendő példa A horgászok inkább a zrt.-t ellenőriznék ► Folytatás az 1. oldalról Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfői sajtótájékoztató­ján azt mondta: „A balatoni halá­szat körül viták voltak az elmúlt időszakban, sok panasz érkezett, sérült halakról, vízen éktelenke­dő haltetemekről. Meg kell vizs­gálni, szükség van-e egyáltalán ilyen szervezetre a Balatonon. A horgászok nagy lehetőséghez juthatnak, mert övék a Balaton vízfelülete.” Felmerült: önkor­mányzati kézbe kerülhet a halá­szat, a hajózáshoz hasonlóan. „A Tisza-tavi modell követen­dő lehet, ahol az érintett önkor­mányzatok bevonásával négy éve egy jól működő, a fenntart­hatóságot szem előtt tartó, ön- szabályozó közösség gyakorolja a halászati-horgászati jogot” - áll a minisztérium közleményében. Megírtuk, Kocsis Miklós keszthelyi önkormányzati kép­viselő vetette föl korábban: szűn­jön meg a halászat, kerüljön ön- kormányzati kézbe a Balaton ha­lászati joga. „Természetes élővi­zekben semmi keresnivalójuk a halászoknak” - mondta akkor a képviselő, hozzátéve: a Balaton szerinte horgásztó. Erre felelte akkor Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója: „A Balaton nem horgásztó, hanem egy olyan ter­mészetes víz, amelynek a hasz­nosítási lehetőségei között jelen­- Jól hangzik, hogy legyen a Balaton a horgászoké, de halá­szatra szükség van; haltelepí­tés, busagyérítés, ezt szakembe­rekre kell bízni - mondta ér­deklődésünkre Kontics Ferenc, a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének elnöke. - Lehet a horgásztársadalom a kezelő (bár kérdés, hogy konkrétan mit értenénk ez alatt, hiszen a Balatonon sajnos eddig még nem sikerült egy egységes hor­gász-szervezetet alakítani), de ez csak formaság, a halászati tevékenyégnek ugyanis meg kell maradni. Mások az érde­kek: a pecásé az, hogy minél több halat fogjon, ugyanakkor nem fogyhat ki a hal a vízből. Az nagyon fontos lépés volt, hogy a balatoni halászatot vég­ző társaságot nonprofittá alakí­tották, azóta sokkal kevesebb a probléma a tevékenységükkel, mint korábban. A vízkezelő horgászok felügyelete alá tar­tozna a jövőben a halászat? Ér­dekes felvetés. Azt el tudnám képzelni, hogy a horgászok kapjanak valódi ellenőrzési jo­gosultságot abban, hogy mit és hogyan végez a zrt.; vagyis a közös hangot, az egyező érde­keket kellene inkább megtalál­ni egyeztetésekkel. tős szerepet kap a horgászat. Tár­saságunk önerőből gazdálko­dik, sem állami, sem egyéb for­rásból nem kap támogatást an­nak ellenére, hogy száz száza­lékban állami tulajdonú társa­ságként több közfeladatot is el­lát, ilyen például a busa halásza­ta. A halászat nem élvez priori­tást a horgászturizmussal szem­ben. Sokszor elmondtuk, hogy a szelektív halászatot a horgászok, a horgászturizmus érdekében folytatjuk, hiszen a Balaton ki­váló vízminősége mellett a bu­sa veszélyes táplálék-konkuren­se a horgászok által preferált ős­honos halaknak, illetve ezek iva­dékainak. Érdekes kérdés, hogy természetes élővízen van-e ke­resnivalójuk a halászoknak? Ha a horgászok igényeit, érdekeit, a számukra a kedvező halösszeté­tel megteremtését tartjuk szem előtt, akkor igen. A horgász nem a vízterületre jellemző fajössze­tételnek megfelelő arányban fog­ja a különböző halfajokat, és ezt a torzító hatást a nagy természe­tes vizek esetében szükséges ha­lászattal egyensúlyozni.” Füstös, aki egyébként most ér­tetlenül áll Fazekas Sándor mi­niszter szavai előtt, azt állítja: a horgászegyesültek képviselői­nek a zrt. által szervezett novem­ber végi fórumon sem voltak ko­moly kifogásai a társaság tevé­kenységével szemben. ■ Fónai Imre * I

Next

/
Oldalképek
Tartalom