Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-11 / 288. szám

4 2013. DECEMBER 11, SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Már tesztelik az új kukásautót, a szemétmennyiség után kell fizetni Gyorsítják a járműipart juta Stabil megélhetést nyújt a javítóműhely a kistérségben Négyen alapítottak klasztert a közös gyártás, fejlesztés érdekében teszt Zágrábi és belgrádi ut­cák után Ausztriában is dolgoz­nak majd a Seres Gépipari Kft. munkagépei. Az első autók vár­hatóan már karácsonyra meg­érkeznek a célállomásokra. Se­res László ügyvezető elmondta: elkészült az új „kukásautó ge­neráció", ami az edényzet azo­nosítása mellett mérlegel is, és ezt mind online rendszerben teszi. Az autót most Pécs belvá­rosában tesztelik.- Amikor az edényzet felkerül az autóba, egy chip alapján azo­nosítja, amit a diszpécser lát a központban - tájékoztat az ügy­vezető. - Regisztrálja az ürítést, és leméri, hogy mennyi hulla­dék volt benne, ami online be­kerül a listára; a hónap végén ennek alapján kapja a szolgálta­tást igénybevevő a számlát. Seres László szerint ez fon­tos innováció volt, mert lesz egy alapdíj, de ezen felül csak annyit kell fizetni, amennyi hulladékot rakunk az edénybe. Bíznak benne, hogy hamaro­san Barcson is helyben gyár­tott hulladékgyűjtő autók fog­ják vinni a szemetet. ■ J. G. Túlteljesíti idei pénzügyi tervét a Balatoni Hajózás sólyatér Sólyatéren a Bada­csony és a Helka: e két hajó nagyjavítása és motorcseréje zajlik az év utolsó munkahetei­ben a Balatoni Hajózási Zrt-nél. A társaság várhatóan eléri idei 46,4 millió forintos eredmény- tervet, sőt, ma már látható, hogy túl is teljesíti: hatvanmil­liós nagyságrenddel számol­nak. lobban teljesített a tava­lyinál a komp és a vitorláski­kötői üzletág is. Sikeresnek bi­zonyult 2013-ban az építőipa­ri ágazatuk, mely alatt zömmel strandhomokozást és meder­kotrást kell érteni. Idén akad­tak olyan pályázatok, melye­ken sikerrel tudtak részt ven­ni a tóparti önkormányzatok és így a zrt. megrendelői lehet­tek e téren. Teljes vízépítő lán­colata egyébként csak a hajózá­si társaságnak van: a kotrástól az iszap elszállításáig a teljes folyamatot vállalni tudják. F. I. A somogyi autójavító műhe­lyek és gépjárműkereske­dések egy része a túlélésért küzd, ám ahol időben meg­lépték a szakmai-pénzügyi átalakításokat, azok a vál­lalkozások fejlődtek. A jutái Major Autó Kft. apró lépések­ben építette ki ügyfélkörét, a siker érdekében világszínvo­nalú technológiát vetnek be. Harsányi Miklós- Bevételünkön minden nagy ünnepet megérzünk: kará­csony előtt visszaesik a forga­lom - mondta Major János, a jutái Major Autó Kft. ügyveze­tő igazgatója. - A lakossági köl­tekezés ilyenkor jóval visszafo­gottabb, szerencsére, cégünk megfelelő tartalékkal rendel­kezik. Melyre kezdetektől fogva tu­datosan törekedett a családi vállalkozás vezetője. A huszon­három éve alapított, tíz szak­munkást foglalkoztató cég idei tervezett árbevétele 45 mil­lió forint. S ha lepergetjük az elmúlt időszakot, azonnal ki­tűnik: minden évben egy-egy fontosabb gép, műszer beszer­zésére, a meglévő technoló­gia korszerűsítésére áldoztak. A cégvezető szerint alapvető­en erre vezethető vissza a költ­séghatékony, nyereséges gaz­dálkodás.- Szó szerint áldozat volt ré­szünkről, mert néhány száz­ezer vagy egy-két millió fo­rintot más, első hallásra talán csábítóbb célokra is elkölthet- tünk volna - folytatta a cégve­zető. - Környezetünkben azon­ban épp elég példát láttunk ar­ra, hogy a késlekedés könnyen tragikus véghez vezethet. Az első időszakban sodródnak az árral, aztán a teljes mértékű anyagi legyengülés után meg­bukik a cég. S ezzel párhuza­mosan munkásokat építenek le, családok sokaságának meg­élhetése kerülhet veszélybe. A tévutat elakartuk kerülni, ezért mindig csak akkora ér­tékben pályáztunk, fejlesztet­tünk, amennyit a bevételünk megengedett. A hitelcsapdát el­kerültük. Széleskörű szolgáltatást vál­lal a jutái vállalkozás: a karosz­Beérett a korábbi fáradozás gyümölcse, egyre gyarapodik a stabil ügyfélkör Majorék cégénél szériajavítás, a műszaki vizs­gáztatás és a fényezésen kívül dízel-gépkocsik szervizelésé­re is lehetőséget biztosítanak. Ehhez időben kialakították a szükséges műszerparkot: ta­valy több mint 10 millió forin­tot fordítottak elektromos ada­goló teszteléséhez szükséges műszerekre. Az idén 30 millió forintot költöttek injektor-vizs­gálóra, a jövő év elején közel 15 millió forintért vásárolnak egy másik injektorvizsgálót. Major János úgy fogalmazott: beérett a korábbi fáradozás gyümölcse. Egyre gyarapodik a stabil ügy­félkör: jelenleg közel 30 kis- és közepes méretű vállalkozás, - köztük néhány állami szerve­zet - járműveit javítják, s ezen kívül több száz magánszemély Major János: az autók és a foci a szenvedélyem- AKÁR A LEGTÖBB korombéli srác, nagyon szerettem a moto­rokat bütykölni - utalt a kezde­tekre az 55 éves cégtulajdonos. A szennai általános iskkgzése után a kaposvári 503. sz. szak­munkásképzőben szerzett autó­szerelői végzettséget a cégveze­tő. Tizenegy évet töltött az egy­kori szennai tsz-ben, majd 1990-ben alapította saját, akkor még egyszemélyes vállalkozá­sát. Felesége a pénzügyekért és a beszerzésért felel.- büszke vagyok a csapatom­ra: szinte mindenki hosszú évek óta a műhely megbecsült tagja. keresi fel a megyeszékhely kö­zelében fekvő vállalkozást. Ka­posváron is fenntartanak egy szakműhelyt, ahol további öt szerelőt foglalkoztatnak. S bár a Major Autó elnyerte az egyik világhírű gépkocsimárka kép­viseleti jogát, a cégtulajdonos úgy döntött: kivárnak. Szerin­te felelőtlenség léimé belevág­ni a tőkeigényes üzletágba, mi­vel az új autópiac - akárcsak a használt gépkocsik forgalmazá­sa - Somogybán is megsínylette a válságot.- Bár az ismert korábbi ke­let-európai márkák kora lejárt, a remélt járműipari áttörés sze­rintem elmaradt - hangsúlyoz­ta Major János. - Magas a gép­kocsik átlagéletkora, rengeteg roncsot látni. Akár állami vagy egyéb más módon jó lenne köz­belépni, s elősegíteni a hazai járműflotta fiatalítását. Meg­győződésem, hogy ez új mun­kahelyeket teremthet Somogy­bán is. Örülnék, ha ennyi küz- ködés után fejlődési pályára áll- i na a járműipar, s az eddiginél gördülékenyebben alakulna a sorsunk. párbeszéd Somogyi vállal­kozások tevékeny közremű­ködésével novemberben ala­kult meg a Magyar Környe- , zettechnológiai Gyártó és Fej­lesztő Klaszter. Az alulról tör­ténő építkezés nyitott, újabb vállalkozások is kérhetik fel­vételüket. A négy alapító a Pé­csi Tudományegyetem és Bio­kom Kft, valamint a barcsi Se­res Kft. és az Avermann-Hor- váth Kft. A dél-somogyi, határ­menti kisvárosból az elsők kö­zött csatlakozott a Barcs Metál 2000 Kft. Az egész országra kiterjedő, dél-dunántúli kezdeményezé­sű klaszterhez környezettech­nológiával, gyártástechnológia, fejlesztéssel, gyártással, szol­gáltatásokkal foglalkozó cé­gek kapcsolódhatnak, a palet­ta A-tól Z-ig szinte teljes. Az alapítók bíznak a szakmai tö­mörülésben és az aktív párbe­szédben, ami nem csupán in­formációkkal, hanem akár a pályázatoknál is segít. ■ J. G. Nemzeti trafik: újra hirdetik a kisközségekben új koncesszió Somogy több te­lepülésén, így Siófokon is nyílt új nemzeti dohánybolt még a napokban is. Folyamatosan vál­tozik a piac, a Nemzeti Dohány­kereskedelmi Nonprofit Zrt. a napokban 992 koncessziót hir­detett meg, de az majd csak de­cember 18-án derül ki, hogy mely településeken. Most pél­dául 888 olyan trafikkoncesszi­ót pályáztatnak, amit már har­madjára hirdetnek meg, azaz az első körben vagy senki sem érdeklődött, vagy nem volt ér­vényes pályázó, esetleg a nyer­tes nem írta alá a koncessziós szerződést, de olyan is akadt, ahol az adóhivatal nem engedé­lyezte a trafiknyitást. A most kiírt lehetőségek zömmel községekbe szólnak, így borítékolni lehet, hogy ezúttal sem lesz tolongás irán­tuk. A zrt. ilyen településeken 896 helyen jelölt ki boltokat ideiglenes dohányárusításra, az ilyen üzletek száma idő köz­ben 445-re olvadt. ■ F. I. Arany, ezüst, bronz: a tavalyinál nagyobb költést várnak év végi hajrá A Balaton-parti wellness-szállodákban idén is garantált a szilveszteri telt ház Semmivel sincs nagyobb tolon­gás, mint tavaly - állapította meg a siófoki városközpont üzlethá­zának egy kereskedője Bronz- és Ezüstvasárnap között. Egy ba- latonfóldvári vállalkozó sem ér­zi a statisztikákban kimutatott kiskereskedelmi forgalomnö­vekedést, hozzáteszi ugyanak­kor, hogy „persze, mert a- tava­lyi mélypont után nő az üzem­anyag-fogyasztás és az javítja csak a mérleget, de én ezzel nem vagyok kisegítve”. A kereskedők még remény­kedhetnek az ünnepi forgalom­ban, erre utal, hogy idén jóval kevesebb a karácsony előtti ak­ciózás. Vámos György, az Orszá­gos Kereskedelmi Szövetség el­nöke szerint is a tavalyi lehetett a mélypont, ahhoz képest idén már éves szinten és a karácsony előtti időszakban is forgalomnö­vekedés várható. Arezsicsökken- tés miatt több pénz marad az em­berek zsebében. A vendéglátás, ezen belül a szállodaszektor még nagyobb optimizmussal várja az év vé­gi hajrát. A balatoni szállodák kezdenek megtelni szilveszter­re, de ahogyan az már az elmúlt időszakban is látszott, nem csak ekkorra, hanem a karácsonyi na­pokra is egyre többen foglalnak szobát, azaz mindinkább divat­ba jön a hotelkarácsony. A Bala­ton-parti wellness szállodák va- lahányan telt házas szilvesztere- A szállodák telt házzal zárják majd a 2013-as esztendőt Napi fogyasztási cikkek átlagos forgalma decemberben ________80 ezer Ft/háztartás a tö bbi hónapban_____60 ezer Ft/háztartás Na pi fogyasztási cikkek éves forgalma 1-11. hó 90% december _____________________10% Ta rtós fogyasztási cikkek éves forgalma 1-11. hó 75% december_____________________25% FO RRÁS: NÉPSZABADSÁG zésre számítanak. Nem lesz te­hát kihalt a Balaton a következő hetekben, ennél nagyobb szezon már csak nyugati szomszédunk­nál van, ahová mint köztudott, számos szakember „igazolt át” az utóbbi időben a Balaton mel­lől - ki csak télre, más már nyár­ra is. - A hegyekben méteres hó esett, már most dugig a panzi­ók és az éttermek - számolt be a friss hírekről lapunknak az egyik legfelkapottabb ausztriai síparadicsom egyik vendéglőjé­nek látványkonyháján séfhelyet- teskedő szakember, aki nemrég még az egyik patinás siófoki ét­termet vezette. - Márciusig ga­rantáltan nem fogok tudni haza- ugrani... ■ F. I. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom