Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-15 / 241. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2013. OKTÓBER 15., KEDD FELÜTÉS Már Amerika is? ellenmédia a Fehér Házból - írja a Magyar Nemzet. „Saját weboldal- és médiahálózatot fejlesztett ki, a pozitív megítélés elnyerése érdekében önálló online-hírközlésbe kezdett, sok média pedig nem kérdezősködik, csak elfogadja, amit elé raknak.” A fehér Ház csak most kezdi? Már Amerika is „bennünket másol”? (fi) HÍRSÁV Tizenkétszer riasztották a tűzoltókat két nap alatt összesen 12 alkalommal riasztották hétvégén a tűzoltókat Somogybán. Négy tűzesethez és hét műszaki mentéshez vonultak a katasztrófavédelem egysége, valamint egy téves jelzés is érkezett a megyei műveletirányító központba. Hatszor közúti balesetekhez riasztották a tűzoltókat. ■ H. M. Jubileumi találkozó Kaposváron a volt kaposvári Petőfi általános iskola 1963-ban végzett 8/A osztályának tanulóinak szerveztek találkozót. A 33 egykori diák közül tízen mentek el az összejövetelre, melyen részt vett egyik tanáruk, Tölgyesi Zoltán is. ■ H. M. Aratnak és vetnek Magyaratádon eddig 150 hektárnyi kukoricát takarítottak be a magyar- atádi Barátság mezőgazdasági szövetkezet dolgozói, az átlaghozam - területtől függően - hektáronként 5-7 tonna. Még 370 hektáron van vissza a munka, s a hétvégén megkezdik a 350 hektárnyi őszi búza vetését. ■ H. M. Hatékony egyeztetés a katasztrófavédőknél egész napos továbbképzést szervezett a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság: a vízügyi igazgatóság, az E.ON Zrt. és a Magyar Közút képviselői adtak tájékoztatást a szervezetük felépítéséről. ■ H. M. Ráfizetett képviselőjére a ház kétszázmilliós adósság Ellehetetlenült mára a siófoki tízemeletes ► Folytatás az 1. oldalról- A társasház alapító okirata szerint csak ott élő lakástulajdonos töltheti be a pozíciót - mutatta a papírokat Felder Frigyes, kaposvári önkormányzati képviselő, aki saját kárán okulva elhatározta, felkarolja a közös képviselők miatt pórul járt társasházak ügyét -, ő pedig nem lakik a házban. Ennek ellenére 2008 novembere, vagyis az előző közös képviselő leváltása óta - akitől szintén a C60-as lakásszövetkezet átláthatatlan gazdálkodás miatt váltak meg a lakók - ő intézte az épület ügyeit, noha az előző képviselő hivatalosan 2011. augusztus 26-ig megmaradt a cég ügyvezetőjének. Vagyis az űj képviselő három évig vélhetően jogtalanul járt el a szövetkezet ügyeiben, melynek könyvelését a régi képviselő végezte... - Mi berzenkedtünk ellene - állította az egyik lakó -, erkölcsi bizonyítványt is kértünk tőle, de mindig kitért, sőt, azt terjesztette rólunk, azért ágállunk ellene, mert meg akarjuk fúrni a ház felújítását. Noha csak azt szerettük volna, hogy amíg a hivatalos visszaigazolás meg nem érkezik, ne vegyen fel a ház kölcsönt, s ne kezdődjenek el a munkálatok. A közös képviselő ugyanis meggyőzte a többséget, a tízemeletes épület pályázzon a panelprogramra. A számára fals hangokat a fővállalkozó - akit a lakók szerint pályáztatás nélkül választott ki a jelentkezők közül- segítségével elhallgattatta, s bár pozitív válasz még Ahonnét sem érkezett, 2011 szeptemberében elkezdődött a felújítás.- Nem sokkal később aztán valaki írt a minisztériumnak, s a válaszból kiderült, nem kerültünk be a programba, tehát nem kapunk állami támogatást a felújításra - folytatta a felújítást ellenzők egyike. - Amikor a képviselőt ezzel szembesítettük, azt állította, csak forráshiányból maradtunk ki, s mire véget ér a felújítás, megkapjuk a 33 százalékos állami támogatást. Ami esetükben több mint hatvanmillió forintot jelentett volna, s ehhez jött volna az ugyanekkora önkormányzati támogatás, s a hasonló összegű önrész. Utóbbit hitelből fedezte volna a szövetkezet, ám a lakók csak később tudták meg, a több mint kétszázmilliós Bajban a társasház, eladósodtak a benne lakók Siófokon Rendőrségi nyomozás, vélelmezett visszaélések a folyamatos hibák, s vélelmezett visszaélések miatt a lakók egy csoportja többször is megpróbálta leváltani a közös képviselőt, aki azonban mindig fel tudta sorakoztatni maga mellé a közösség több tagját. Akik még akkor is kitartottak mellette, amikor a bíróság okirat-hamisításért, első fokon, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a férfit - az elszámolásokból úgy tűnik, a per költségeit is a ház pénzéből fizette a férfi.- azt kérdezték, ezért miért kell leváltani? - értetlenkedett az egyik lakó, aki a banki hitel- szerződés és a ház aljában a tulajdonosok engedélye nélkül tíz évre egy dohányboltnak kiadott helyiség miatt maga is feljelentést tett a közös képviselő ellen. - S az sem érdekelte őket, hogy jelenleg már több rendőrségi nyomozás is folyik ellene. Pedig ők is fizetik a most még „csak" 15-20 ezer forintot havonta, ami négy év múlva már a duplája lesz, mert megszűnik a fix törlesztés, s onnantól az eddigi különbözeiét is fizetni kell majd... Sőt, azon sem háborodtak fel, hogy hamisított közgyűlési jegyzőkönyvek, s elképesztő költségvetési elszámolások kerültek elő: például.az egyik tétel 2,5 millió forintos vízdíj-külön- bözetről szólt... Úgy számoltuk, lakásonként nagyjából 300-400 ezer forinttal verte át a közösséget, s ami nagyobb baj, az elképesztő hiteltartozás miatt eladhatatlanokká váltak az ingatlanok. Persze, akik nem tudják fizetni a törlesztést, nem ez a legnagyobb problémájuk, hanem, hogy melyik híd alá menjenek, ha elviszi a bank a lakásukat. Ugyanis amennyien itt most veszélyeztetettek, nagy lesz a tülekedés... projekt szinte teljes költségét ők állták - az önkormányzat 30 millió forinttal támogatta a felújítást. - Eredendően arról volt szó, hogy a lakások méretétől függően 149- 407 ezer forint lesz az egy tulajdonosra eső önrész - mondta az egyik lakó -, ehelyett azonban fél- és másfélmillió forint a lakásokra eső összeg. Végig úgy tudtuk, öt évre vesszük fel a hitelt, s utóbb derült ki, ennek éppen a duplája a futamidő. A lakó úgy véü, az ügyben valamiféle felelőssége lehet a banknak is, hiszen a közös képviselő úgy járhatott el a ház ügyében, hogy nem kértek tőle semmiféle igazolást, rendelkezik-e felhatalmazással, akkor ugyanis kiderült volna, hogy nem is lehetne a pozíciójában. - így viszont havi 15-20 ezer forintot kell fizetnie mindenkinek - folytatta -, s csak jó másfél évvel később derült ki, hogy ebből ezer forintot sokan feleslegesen utaltak, ugyanis ez a lakáskasszába került volna, ám annak nem vagyunk tagjai, ugyanis azt a bank a közös képviselővel kötötte, aki vélhetően aláhamisította több tulajdonos nevét a szerződésre... Emellett fejenként 13 ezer forint szerződéskötési díjat is felszámoltak. Ha három nappal később születik a megállapodás, már ingyenes lett volna. De a képviselő és a banki ügyintéző valamiért nagyon siettette... A képviselő a felújítást is: még be sem fejeződött az egyik szakasz, máris megkezdte a következőt, s közben mindenféle kimutatásokkal Bombázta a lakókat, hová fizetett tizenöt- vagy éppen negyvenmilliót, s hová kellett negyedmilliókat utalni.- Óriási káoszban éltünk, minden kivitelező kapkodott, de végül az év végére befejeződött a felújítás - emlékezett vissza a Tanácsház utcai ház egyik lakója. - De hogyan!? Az ablakok állapotát az utcáról távcsővel mérték fel, hozzánk pedig öt radiátort hoztak, noha csak négy volt korábban a lakásban, az ötödik most is ott van a spájzban. Másoknál a felújítás előtt egy évvel cserélték le az összes fűtőtestet, hozzájuk be sem mentek, de kiderült, öt radiátort és a szerelési munkát azért leszámlázták... Az elmondottak kapcsán megkerestük a közös képviselőt, aki következő lapszámunkba ígért válaszokat. »Vas András Pohárral váfla meg a nyakat a kocsmai balhéban vádemelés Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat egy 52 éves mesztegnyői férfi ellen a megyei főügyészség. A vádlott április 30-án kutyasétáltatás közben betért egy helyi presszóba, ahol egy ott iszogató férfi rászólt, ne rángassa a kutyáját, mert a végén őt rángatják meg. Az 52 éves férfi begurult a beszólástól, s a kezében lévő két decis borospohárral a sértett nyaka felé ütött. A törött pohár sebet ejtett a férfi nyakán és kezén, kórházba kellett szállítani. A sértett három hét alatt gyógyult meg, ám ha a kezével nem lassítja az ütést, a nyakán életveszélyesen megsérülhetett volna. Az ügyészség börtönt kért a vádlottra a vádiratban. ■ A. V. Dolgoznak és tanulnak a kaposfőiek munka Novembertőláprilis végéig újabb 40 kaposfői kap lehetőséget az elhelyezkedésre: a képzéssel egybekötött átmeneti téli közfoglalkoztatási programban vehetnek részt. Növény- termesztés, erdőművelés, energianövény telepítés előkészítése: ilyen és ehhez hasonló feladatok várnak a csapatra. A jelenlegivel együtt néhány héten belül száznál is több közfoglalkoztatott dolgozik majd a csaknem 1700 lelkes községben. mH. M. Somogyi küldöttek az Európa Parlamentben ülés Somogyiak is részt vettek Strasbourgban, az Európa Parlament plenáris ülésén, melynek a rasszizmus, kirekesztés, az európai cigányság helyzete és a lappangó gyűlölet volt a témája. Az Orbán István Magyisz-elnök vezette somogyi küldöttség a civil szervezetek nemzetközi konföderációja képviseletében utazott Strasbourgba. A négy napos látogatás során nem csak az EP munkájával, hanem a várossal is megismerkedtek. ■ POSTÁNKBÓL Termékbemutató 2013. október 9-én, szerdán a Kapós Hotelben tartandó termék- bemutatóra meghívót kaptam. Idős ember lévén fél 9 helyett, fél 10-re értem oda. Beléptemkor egy udvarias hölgy megkérdezte mit keresek? Közöltem vele, hogy a termékbemutatóra jöttem, igaz egy kicsit elkéstem. Közölte velem nagyon udvariasan, hogy már nem lehet bemenni, mert fél 9-kor kezdődött. Nagyon meglepődtem, mert tele volta terem üres székekkel és egy ilyen termékbemutató nem egy órás. A hölgy nagyon udvariasan kitessékelt az ajtón!! Nagyon rosszul esett, még akkor is ha a hölgy udvarias volt!. Mindazoknak, akik termékbemutatóra járnak, okuljanak az én rossz tapasztalatomból! weisdorn zoltánné Kaposvár lllemtudó a napokban a piacra az egyik hagyományos ajtón akartam bemenni. már a kilincsen volt a kezem, amikor látom,hogy a másik oldalról egy testes, negyven körüli férfiember akar kijönni.Az ajtót kinyitottam, mellé álltam, majd magamat kissé meghatva mondtam: "Parancsoljon". Ő kijövet jól nevelten, illemtudóan mondta: " Köszönöm." Kijött, én pedig ezután bementem. egy nálam jóval fiatalabb hölgy jött közvetlenül utánam, aki mindennek szem- és fültanúja volt.Egymásra néztünk, és szinte egyszerre nevetésbe törtünk ki. Hiába, vannak még udvarias, jó modorú emberek - jegyezte meg végül. (Név és cím a szerkesztőségben) PROGRAMAJÁNLÓ OKTÓBER 18-án Somogy, Baranya és Tolna megye hét Vérellátó állomása hívja, várja véradásra a média munkatársait és minden 18. életévét betöltött, 60 évesnél nem idősebb segíteni akarót. (Tegnapi lapszámunkban téves tájékoztatás alapján közöltünk rossz dátumot - a szerk.) A vért adók minden helyszínen egy doboz Pécsi Sört, magazinokat és egy belépőt kapnak a Mó- rahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe! A véradáshoz személyi igazolvány, lakcímkártya és TÁJ kártya szükséges. Véradási helyszínek és időpontok Somogy megyében: Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének Központja Kaposvár, Szent Imre u. 8., 10-17.00 óráig, és Nagyatádi Kórház Vértranszfúziós Osztály Bajcsy-Zs. u. 1.1. em., 8-15 óra között. balatonlellén az Afrika Múzeumban (Kossuth L. u. 2.) afrikai trófea- és folklórkiállítás, gróf Somssich Pong- rácz és Soltész István gyűjteménye; nyitva munkanapokon 9-16 óráig. KAPOSVÁRON a Vaszary Emlékházban Vaszary János állandó emlékkiállítása előzetes bejelentkezéssel (T.: 82/512-228) várja az érdeklődőket. A megyei múzeumban (Kaposvár, Fő u. 10.) Természeti örökségünk címmel természettudományi kiállítás. SMS GÁLAMŰSOR. Ha nem fért a hírsávba, máshol kellett volna megírni, hogy Csepregi Éva mellett fellépett meg Teremi Trixi és Bozsó József. Megérdemlik és legalább akkora sztárok. családkép. Milyen családképet tud kialakítani az asszonyverő férfi, mit látnak a gyerekei? ejnye panasz. Panaszkodik a „hölgy’ a buszmegállóban, hogy nincs pénze kiváltani a szemüvegét, majd arra tér rá, hogy a vője börtönbe került, itt maradt hat unoka. Mondom ne panaszkodjon, háromszor adnak nekik ingyen az iskolában, óvodában. Azt válaszolta erre: hát csak nem gondolom, hogy azt a moslékot megeszik...?! vizsgaruha. Aktuális: a litvániai Kaunasban biológiából vizsgáztan Ivanauskas professzornál. Egyetlen öltönyömet vettem fel, hozzá inget és nyakkendőt. Megkérdezte, nem vagyok esetleg olasz, mivel a nevem i-re végződik. Mondtam: magyar vagyok. Azt válaszolta: látszik hogy európai. ARAD. A tizenhárom aradi vértanúból hány volt magyar? Csak egy? Ez nem sok. Mamu VÉGE? Vége a fémtolvajok korának korának című írásukra válasz: Nemes- vidon most is éjjel-nappal égetnek, hiába a törvény, ha nincs aki betartassa! Hova meneküljünk? nyugdíjasok. Sem tavaly, sem az idén nem láttam a meghívottak között a kaposvári sportcsarnokban az idősek világnapja alkalmából megrendezett városi ünnepségen a megyei nyugdíjas szövetség elnökét, holott többszáz tagja van a városban a szövetségnek. Nem ment el? Vagy nem hívták? Egy kaposvári nyugdíjas KOLÓNIA. Ha valakikre jellemző az összetartozás, azok nem mi vagyunk! f i I