Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-23 / 222. szám
SPORT 14 2013. SZEPTEMBER 23., HÉTFŐ Az Eltájoló kupán is dobogóra álltak a zöldpontos túraversenyzők Bronzot nyertek Zalában kosárlabda A Güssinget is megverte a Kaposvári KK a Göcsej kupán A hibátlanul teljesítő Guargumi együttese áll a tabella élén Kiss Kornél (balra) és Hendlein Roland is keményen készül a bajnokságra TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRÁZÁS Az elmúlt évek legnehezebb versenyével, az Eltájoló Kupával kezdődött meg az őszi tájékozódási túraversenyek sorozata a Kiskunság homokvidékének közepén, Bócsán. Már a rajtban a középiskolai matematikai és fizika ismereteket idéző szerkesztési feladatokkal lepték meg a résztvevőket a pályakitűzők. Ez még csak a bemelegítés volt, a kora őszi melegben a felforrósodott homokos talajon a legsűrűbb, térképen sötétzölddel jelzett borókásban rejtették el a keresendő pontokat és a tévesztőbójákat is. A nehézséget jellemzi, hogy az első helyezett csapat is csak 170 hibaponttal tudta teljesíteni a pályát, ennek jelentős része késésből eredt. Az „A” kategóriában második helyezett Katica Tanya Zöldpont csapatnak (Fodor Péter, Ozsváth Eszter) 268 hibapontja lett, a többiek 300 felett végeztek. A másnapi egyéni verseny jóval könnyebb nyomvonalon haladt, borókatüskéket azonban itt is minden versenyző bőven gyűjtött. Hibázásra itt is volt mód, hiszen a megszokott 1:10 000 helyett 1:7 500 méretarányú térképpel kellett tájékozódni és számolni is. A Zöldpont Életmódklub versenyzői itt is megállták helyüket, a nőknél Merekva Erika második, Ozsváth Eszter harmadik, a férfi mezőnyben Fodor Péter második, Balázs László ötödik helyezést ért el. Hűvösvölgyben, a Budaihegység forgalmas turistaútjai között rendezték meg a Hegyvidék-Optimista Kupát az idén nyáron elhunyt főrendező Németh László emlékére. A verseny egyik legnehezebb, ám újszerű feladata volt, hogy egyszerre, egy időben kellett távolságot mérni, átjelzéseket számolni és oldalmetszést végrehajtani. A Katica Tanya Zöldpont csapatok ezúttal messze maguk mögött hagyva a mezőnyt maximális eredményt értek el, hiszen „A” kategóriában (Fodor Péter, Ozsváth Eszter) első, „A60” kategóriában első (Pavkmcs György, Merekva Erika) és második (Tóth Iván, Tóth Blanka) helyezést értek el. A versenysorozat október első hét- | végéjén a hazai csapat- és egyéni versennyel folytatódik a de- sedai arborétumnál. ■ Kun Z. A harmadik helyen végzett a zalaegerszegi rendezésű hagyományos Gumiflex 44. Göcsej Kupa Nemzetközi Kosárlabdatornán a Güssinget is verő Kaposvári KK NB I./A csoportos férfi- kosárlabda-csapata. Kun Zoltán A kaposvári együttes beugróként vett részt a Göcsej Kupa előkészületi kosárlabdatornán. Korábban úgy volt, hogy a szintén hagyományos bonyhádi tornára lesznek hivatalosak Hend- leinék. A változás után mindenképp a nívósabbnak számító zalaegerszegi szervezésű mérkőzéssorozaton az A csoportba kaptak besorolást a somogyiak. Ott a házigazda Zalake- rámia ZTE KK, a BC Körmend, j valamint az NB I/B csoportjában érdekelt MAFC társaságában szerepeltek Dávidék. Elsőként a BC Körmend otthonában szerepeltek a kaposváriak. A találkozón egyik csapat sem jeleskedett a védekezés terén, a sok pontot hozó összecsapást a kaposváriak nyerték. BC KÖRMEND- KAPOSVÁRI KK 97-102 (35-30,23-27,26-24,14-21) Körmend, Városi sportcsar- | nők, 400 néző. Vezette: Kapitány, Németh. bc Körmend: Moore (13/3), Fe- ars (23/6), Ferencz (15/9), Török (23), Farkas (3/3). CSERE: Söme- nek (11/6), Kusnyer (1), Sonyák (-), Kocsis (-), Fodor G. (-), Kuta- si (5/3). vezetőedző: Hencsey Tamás. kaposvári KK: Hinnant (11), Crawford (19/6), Fodor M. (10/6), Hendlein (20/6), Dávid (15/3). csere: Jancsikin (10), Kiss K. (8/3), Pesics (9), Kovács S. (-). vezetőedző: Fekete Ádám. edző: Filipovics Gordan. KIPONTOZÓDOTT: Farkas (a 35. percben). Ezt követően immár Zalaegerszegen folytatódott a torna a somogyiak számára. Győztesként szombaton este a házigazda Za- lakerámia ZTE KK együttesével mérkőzhettek a somogyiak. ZALAKERÁMIA ZTE KK- KAPOSVÁRI KK 93-86 (24-21,25-31,20-18,24-16) Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok, 800 néző. ZALAKERÁMIA ZTE KK: BOSton (17/3), Safford (14/3), Gáspár (14/6), Plumb (11/6), Lekli (18). csere: Koma (11), Kertész (-), Kovács Á. (8/3). vezetőedző: Völgyi Péter, edző: Heinrich Róbert. kaposvári kk: Hinnant (15), Crawford (7/6), Fodor M. (16/3), Hendlein (10), Dávid (15). csere: Kiss K. (-), Kovács S. (-), Jancsikin (8/6), Pesics (15/3). vezetőedző: Fekete Ádám. edző: Filipovics Gordan. Kámán és Puszta is lebetegedett, így a zalaiak nélkülük veta Göcsej kupán tesztelte a Kaposvári KK NB I/A csoportos együttese a közelmúltban távozó Kevin Thompson utódjául kiszemelt Milos Pesicset. A szerb centerjelölt Szerbiából érkezett a kaposváriakhoz, közvetlenül a BC Körmend elleni mérkőzés előtt. A 10 napos próbaidő alatt több mérkőzésen is részt vesz a Belgrádból érkező kosárlabdázó. Érdekesség, hogy az elmúlt szezonban a Kaposvári KK együttesében ezen a poszton szereplő Marco Spica a szintén belgrádi. Az 1984-es születésű játékos 205 cm magas, és ték fel a harcot. A vendégek Pesics pályára lépése után egyre jobban felzárkóztak és a vezetést is többször átvették. A végjáték azonban a hazaiaknak sikerült jobban, így végül hét pontos egerszegi siker született. Ez azt is jelentette, hogy a ZTE jutott a torna vasárnapi döntőjébe, míg a Kaposvári KK a B csoport második helyén végző - osztrák, oberwarti - UBC Güssing Knights alakulatával csatázhatott a Göcsej kupa harmadik helyéért. 4-es, valamint az 5-ös poszton is bevethető. Előző szezonjaiban Romániában játszott. Előbb, 2010-ben a temesvári Timisora alakulatával kupagyőztes lett. Utoljára a nagyváradi Oradea csapatában lépett pályára, ahol 30 perc alatt 14,9 pontot dobott és 5,2 lepattanót szedett mérkőzésenként. Érdekesség továbbá, hogy összecsapásonként kiosztott 2,8 asszisztot is. Együttese a harmadik helyen zárta a román első osztályú bajnokságot. Az elmúlt szezonban nyújtott teljesítményéért Milos Pesics elnyerte az Ev hátvédje címet is. Milos Pesiccsel pótolnák Kevin Thompsont A 3. helyért: kaposvári kkUBC GÜSSING KNIGHTS 83-73 (22-18,23-22,19-15,19-18) Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok, 500 néző. KAPOSVÁRI KK: KÍSS (9/3), Crawford (12/6), Fodor M. (4), Hendlein (16), Pesics (22/6). csere: Benke (2), Kovács S. (2), Filipovics M. (-), Papp P. (-), Jancsikin (16/9). vezetőedző: Fekete Ádám. edző: Filipovics Gordan. UBC GÜSSING KNIGHTS: Taylor (24), Koch (6), Shavies (7), Kiepei (5/3), Heard (28/12). csere: Knor (-), Horvat (-), Andreotti (2), Gáspár (-), Omischl (1). vezetőedző: Radomir Mijanovic. edző: Dániel Müllner. A bronzmeccsen a korábbi találkozón ütköző Louis Hinnant nem lépett pályára a kaposváriaknál, ahogy a belázasodó Dávid Gergelyre sem számíthatott Fekete Ádám vezetőedző. Az első játékrész négy pontos sikerét követően egy szorosabb negyedet produkáltak a somogyiak. A nagyszünetet követően ugyancsak négy pontot tett hozzá korábbi előnyéhez az előző bajnokság negyedik helyezettje. A negyedik etap ugyan ismét szorosabban alakult, ám a végső kaposvári sikert nem fenyegette veszély. Ezzel Hendleinék végeztek a Göcsej kupa harmadik helyén. AZ 5-6. HELYÉRT: BC KÖRMEND- SOPRONIKC 82-79 (20-22,9-14,23-13,18-22,12- 9) - HOSSZABBÍTÁS UTÁN A vasárnapi lapzártánkkal egy időben rendezett döntőben a ZTE KK csapata és a B csoport első helyén záró Falco csatázott. * ★ * A héten két újabb előkészületi mérkőzést is vív a Kaposvári KK. Mindkét alkalommal a Pécsi VSK-PANNONPOWER lesz az ellenfél. Elsőként azon az adománygyűjtő napon találkoznak a felek, melyet a közelmúltban tragikus körülmények közt elhunyt Füzy Ákos emlékére rendeznek a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban szeptember 25-én, szerdán 17 órakor. A szurkolók a mérkőzésre szóló belépők megvásárlásával támogathatják Füzy Ákos családját. Szeptember 27-én, pénteken 15 órától pedig a marcali sportcsarnokban is ösz- szecsapnak a pécsiekkel Fekete Ádám vezetőedző tanítványai. kispályás labdarúgás A harmadik fordulót rendezték a TELE Tank Kupa III. osztályú kaposvári városi kispályás labdarúgó bajnokságban. A mérkőzések ismét szoros csatákat hoztak, egyedül a Guargumi csapata tudott legalább három góllal felül kerekedni ellenfele felett, győzelmével továbbra is százszázalékos és vezeti a táblázatot, mellettük a Royal Fröccs és a Pék Snack Balaton- átúszás büszkélkedhet hibátlan mérleggel. Jó meccsen győzött a Magyar Közút Kaposvár csapata a népes szurkolótábort maga mögött tudó Takuma Gorenje Sato csapata ellen. Paprikás hangulatú mérkőzésen, a döntő szituációkban jobban összpontosító Somogy Sportja All Stars csapata a QLR PC Bontó ellen. A Postás továbbra is keresi önmagát, ezúttal az Amatőrök gárdája ellene szenvedtek minimális arányú vereséget. A TELE TANK KUPA 3. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI: TipSZ Miksz-Nyár FC 5-5; Katolikus Gimnázium-Royal Fröccs 1-3; Peck-Snack Balaton-átúszás- Az öreg Hölgy 4-1; Guargumi- 'Mark Tattoo 5-2; Postás SE- Amatőrök 2011 3-4; Takuma Gorenje Sato FC-Magyar Közút Kaposvár 2-4; Somogy Sportja AU Stars-QLR PC Bontó 4-2. A bajnokság állása: 1. Guargumi (9 pont), 2. Royal Fröccs (9 pont), 3. Pek-Snack Bala- ton-átúszás (9 pont), 4. Somogy Sportja All Stars (6 pont), 5. QLR PC Bontó (6 pont), 6. Katolikus Gimnázium (4 pont), 7. Nyár FC (4 pont), 8. Tipsz- Miksz (4 pont), 9. Magyar Közút Kaposvár (4 pont), 10. Takuma Gorenje Sato FC (3 pont), 11. Amatőrök 2011 (3 pont), 12. Postás SE (0 pont), 13. Mark Tattoo (0 pont), 14. Az öreg Hölgy (0 pont). A KÖVETKEZŐ FORDULÓ (SZEPTEMBER 25., SZERDA) PÁROSÍTÁSA, 16.30 óra: Nyár FC-Kato- likus Gimnázium, 17.15 óra: Amatőrök 2011-TipszMiksz, 18 óra: Magyar Közút Kaposvár- Pek-Snack Balaton-átúszás, 18.45 óra: Royal Fröccs-Guar- gumi, 19.30 óra: Mark Tattoo- Takuma Gorenje Sato FC, 20.15 óra: Somogy Sportja All Stars- Az öreg Hölgy, 21 óra: QLR PC Bontó-Postás SE. ■ Németh Ferenc két meccsen több mint félszáz pontot vállalt fino kupa felkészülési röplabdatorna Az osztrákoktól kikaptak, a szlovák Nyitrának viszont sikerült visszavágni EZ TÖRTÉNT SZOMBATON: FINO-KAPOSVÁR- HOTVOLLEYS WIEN 1-3 (18, -10, -24, -36) Vezette: Szabó Zs., Kiss Z. fino-kaposváR: Magyar B. (3), Dávid Cs. (19), Juhász P. (6), Németh F. (24), Csányi (7), Bokor G. (4). csere: Dömötör L. (liberó), Deák M. (liberó), Bozó- ki (-), Vajda T. (-), Bögöly (-), Tóth I. (-). vezetőedző: Demeter György. HOTVOLLEYS WIEN: Holly (3), Nemec (7), Sczcerbaniuk (7), Matey (25), Serafim (9), Trot- hann (22). csere: Kienbauer (liberó), Meisner (liberó), vezetőedző: Erkan Tógán. A109 perces mérkőzést a házigazda Fino-Kaposvár kezdte jobban, ám a végén az osztrákok ünnepelhettek. Az utolsó, negyedik játékrész - amelyet végül 38-36 arányban nyertek a „sógorok” - kerek negyven percig tartott. A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN: MURASZOMBAT-NYITRA 3-1 (-27,25,19,15) ,EZ TÖRTÉNT VASÁRNAP: FINO-KAPOSVÁR-NYITRA 3-2 (-23, -24,22,25,9) Vezette: Tillman, Szabó Zs. fino-kaposváR: Magyar B. (-), Dávid Cs. (6), Juhász P. (12), Németh F. (31), Csányi (11), Bokor G. (8). csere: Dömötör L. (liberó), Deák M. (liberó), BozóNémeth Ferenc (jobbról) előbb 24, majd több mint 30 pontot termelt ki (17). VEZETŐEDZŐ: Demeter György. nyitra: Porubsky (6), Galun- dak (11), Hodak (8), Stahuliak (24), Ludha (22), Marcis (11). csere: Turis (liberó), Mikuso- vic (1), Hlacik (-), Pázmány (-), Mészáros R. (1). vezetőedző: Dániel Oravec. Bár az első két játszmát az egykoron Kazincbarcikán dolgozó Dániel Oravec vezette szlovákok húzták be, a sérült csapatkapitány, Geiger András nélkül felálló Fino-Kaposvár alakulatának mégis sikerült fordítania, s így visszavágnia az egy héttel korábbi nyit- rai három játszmás vereségért. A találkozó hőse Németh Ferenc volt, aki több mint 30 pontot termelt, míg a csereként érkezett Bozóki Bence 17 ponttal járult hozzá a győzelemhez. A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN: MURASZOMBAT- HOTVOLLEYS WIEN 3-1(22,18, -16,17) A két napos nemzetközi felkészülési röplabdatornát záró Fino-Kaposvár-Muraszombat mérkőzést vasárnap este lapzártakor játszották. * * * A hétvégén Szlovénia, Muraszombat felé veszi majd az irányt a Demeter-sereg, ahol egy újabb négy csapatos felkészülési tornán csiszolódik majd a társaság. ■ Fenyő Gábor