Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-16 / 191. szám
Györki búcsú, oroki szüret >z, felvonulás nem biztos a mária-napi „györki búcsúkor” indul a szüret Sző- lősgyörökön az ottani gazdák által máig ápolt hagyomány szerint és várhatóan ez idén sem lesz másként. - Szeptember 8-nál előbb nemigen tervezzük a szüretkezdést, legfeljebb ha negyedi- ke-ötödike körül, mert nálunk a kései fajták, a borszőlők, főleg a rizlingszilváni a jellemző - mondta lapunknak Trunkó Ferenc szőlős- györöki borász. - Most még zöld a szőlő, a hosszan tartó meleg időszak nem gyorsította fel az érést. Közepes terméssel számolunk, mert bár a téli és a tavaszi időszakban bőven megkapta a szőlő a kellő csapadékot, az elmúlt hetek aszálya is meglátszik már, hiszen a léarány kevesebb az optimálisnál. Nem volt ideális a kötődés, súlyveszteség is érte a bogyókat, nem tudtak tehát igazán jól kifejlődni. Nehéz időket élünk, folyamatos kereslet-visszaesésről számolnak be a györöki gazdák - ezzel indokolta Trunkó Ferenc, hogy elképzelhető: idén elmarad a tarka Páskom-hegyi szüreti ünnepség, felvonulással. Az ugyancsak hagyományos Márton-na- pi újboráldást azonban megtartják - ígérte a borász. Míg Ordacsehiben már augusztus első napjaiban megkezdődött a legkorábban érő Csabagyöngye szürete, Ba- latonlelle és Balatonboglár környékén a borhét, illetve a szüreti fesztivál utánra időzítik ezt általában a gazdák. 2013. AUGUSZTUS 16., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP 5 Több bort iszunk, mint sört miniszteri biztos Országkóstoló indul, és eltörölnék a polcpénzt Van-e ok az ünnepre, elégedettségre a Bogiári Szüret idején, kevéssel a tényleges szüret előtt? Fónai Imre Van. Ezt szűrtük le a minapi ba- latonlellei borászati konferencián Kiss Elizát, a vidékfejlesztési tárca miniszteri biztosát hallgatva, aki azt mondta: a 300- 400 ezer ember megélhetését biztosító borágazat szervezeti átalakítása várhatóan novemberre fejeződik be. A biztos bejelentette azt is: tárgyalásokat kezdeményeznek a kereskedőkkel arról, hogy a tíz-húsz legkiválóbb bor polcpénz nélkül kerülhessen a boltok, áruházláncok polcaira. Zajlik továbbá all tagú Bor Eredetvédelmi Tanács újjáalakítása, és már újjáalakult a húsz szakemberből álló Országos Borszakértő Bizottság. Ez a bizottság marketingtevékenységekbe is belevágott, “Országkóstolót” indítva. A fehér borokkal kezdik; a mintákért fizetnek a szervezők, majd a kóstolás és minősítés után könyv készül a termékekről. A magyar termelésű vörösborok lajstromozására jövő tavasszal kerül sor. Kiss Eliza arról is beszélt: az idén eddig mintegy hatmilliárd forintot, a korábbi éveknél jóval többet kapott a borágazat szőlészeti géptámogatásokra és szerkezetátalakításra, és az október elejétől lehívható támogatásokon keresztül újabb összegek állnak majd rendelkezésre. - A borágazat ugyan stagnál, de a tömegborok és presztízsborok fogyasztása is nő. Ma már a A szüreti fesztivál egyik főbejárata. Vendégfogadásra készül Balatonboglár HIRDETÉS _________________________________.________ ma gyar ember újra több bort fogyaszt, mint sört, így az ágazatnak van jövője. Ezért különösen fontos a fiatalok visszacsábítása a szakmába. A hegyközségek megújításáért és a szőlő bor ágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos kifejtette: az átalakulás részeként 22 borvidéknek, illetve borvidéki tanácsnak kellett megalakulnia. Időközben 105 hegybírót neveztek ki, akiknek tisztázódott a szerepük, szétválasztva a közigazgatási és érdekvédelmi feladatokat (a jövőben a hegybírák látják el a köz- igazgatási, és a hegyközség elnöke az érdekvédelmi funkciókat). Augusztus elsejétől egyebek közt a szőlőtelepítési jogok elbírálása is átkerült a hegybírókhoz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. A miniszteri biztos példaértékűnek nevezte a balatoni borvidékek szerveződését. Milyen lesz a termés? A gazdákat persze most leginkább ez érdekli. Az ordacsehi Tavaszi József meglepetéssel hallja a optimista várakozásokat, hiszen a Bogiári borvidéken például egyes kurrens (keresett, divatossá vált) illatos fajtákból 30-40 százalékos terméskiesés sem kizárt a csapadékos, hűvös tavasz miatt. Osztja ezt a Somogy bora és a Dél-Dunán- túl bora választáson is első díjat nyert balatonszemesi Bujdosó Ferenc is, szerinte sincs ok hurráoptimizmusra, a badacsonyi Varga Péter pedig amondó: a kései fajták esetében egy jó vénasszonyok nyarával még kiváló minőség- és mennyiségátlagok lehetnek. PROMÓCIÓ Hujber Pince: gyöngyöző bor a város borából boglári szüreti fesztivál A Hujber Pince mustja egész éven át fogyasztható ismét újdonsággal rukkolt elő a Bogiári Szüreti Fesztiválra a balatonboglári Hujber Pince: ezúttal a 2012-ben termett chardonnay-ből készítettek gyöngyöző bort. - Tavaly a királyleányka borunkból készített hableány gyöngyöző borunk került forgalomba, idén a chardonnay borunkat választottuk ki erre; ez lett egyébként Balatonboglár Város Bora is - mondta Hujber Attila borász. - Hagyománya van a gyöngyöző bornak a Bogiári borvidéken, valaha a bogiári állami gazdaság ezzel került a „nagyok közé”. Ma újró egyre kedveltebbek a buborékos italok, melyek az itt termett szőlők gyüwww.hujberpince.hu HUJBER PINCE A FACEBOOKON mölcsösségét, frissességét adják vissza. A Hujber Pince termékpalettáján továbbra is szerepel a szőlőmust: tartósítószert nem tartalmaz, de ugyanabban a minőségben egész éven át kapható - a környéken csak Hujbe- rék árusítanak ilyet. A Bogiári Szüreti Fesztiválon frissen préselt mustot is lehet náluk kóstolni. - Folyamatosan azon dolgozunk, hogy évente új termékkel jelenjünk meg, olyannal, melyet mások nem, vagy csak kevesen forgalmaznak - tette hozzá Hujber Attila. - Családi gazdaságunkban mindent magunk végzünk, a szőlő termelésétől a bor értékesítéséig. PROMÓCIÓ Friss mustot is kínál a bogiári „kakasos'r Miklós Pince idén friss irsai olivér-mustot is kínál a balatonboglári Miklós Pince a Bogiári Szüreten. - A nyári keresletnek megfelelő lesz a felhozatalunk ezúttal is, a máshol nemigen található különlegességet az illatos-gyümölcsös tramini-királyleányka cuvée-nk jelenti majd - árulta el Molnár Miklós, a Miklós Pince tulajdonosa. - Kínálunk kékfrankos rozét is, valamint a tőlünk megszokott minőségben cabernet sauvignont, mer- lot-t és chardonnay-t. Hat hektáros kézművespincészet Molnáréké, a legjobb termőhelyi dűlőkbe telepítették szőlőiket. Balatonbogláron, Boglár-Szőlőskislakon és Bala- tonlellén találhatók ezek, legfőbb termőterületük pedig a szőlőskislaki János-hegyen található ültetvények.- A borászat, a szőlészkedés még 1974-ben kezdődött a pincénknél, a szüleim kezdték, én pedig, folytatva a hagyományt, 1989 óta foglalkozom vele - tette hozzá Molnár Miklós. - Nálunk a természetesség a kulcsszó, vagyis ami a szőlőtőkén nincs, nem terem meg, azt a pincében sem tesz- szük hozzá... A családi pincészet székhelye a balatonboglári Kokas-hegyen található, ezért szerepel a kakas a pince jelképei között, s ezért emlegetnek úgy bennünket, hogy „a kaka- sos pince.” MIKLÓS PINCE 20/491-3142 MIKLOSPINCE@FREEMAIL.HU www.miklospince.hu Korhű formájában látható Rippl-Rónai Andrássy-ebédlője iparművészeti szenzáció A világhírű kaposvári művész korának legnagyobb dizájnere lehetett volna, ha több lehetőséget kap- A Rippl-Rónai-életmű ismeretlen fejezete ez a kiállítás - jelentette ki a kaposvári Róma-he- gyi villa látogatóközpontjában a Rippl-Rónai József iparművészete - Az Andróssy-ebédlő és Rippl-Rónai rajzai tárlat megnyitóján Horváth János Milán művészettörténész -, s a majd száz éve megsemmisült ebédlő újjáélesztése művészeti szenzáció. Ahogy Szita Károly polgár- mester is mondta köszöntőjében, Rippl-Rónai Józsefről festményei és rajzai villantak be mindenkinek, ez a tárlat iparművészként mutatja be, aki 1898-99-ben gróf Andrássy Tivadar felkérésére alkotta meg az ebédlőt. Ami, mint utóbb kiderült, nemcsak bemutatkozása, de egyetlen munkája is e körben, noha Horváth János Milán szerint, ha több mecénás és megrendelő állt volna mögé, a kor egyik legnagyobb dizájnere válhatott volna belőle.- Az iparművészet számára nem alkalmi kísérletet jelentett, hanem alkotótevékenységének kiteljesedését - folytatta a művészettörténész. - Párizsban érte a korlátlan anyagi lehetőséget biztosító felkérés, s hosszas tervezés, utazások, tárgyalások után született meg az ebédlő, melyben az adott teret művészi igénynyel alakította. Mint egy templomot, csak éppen nem szakrális rítusként, hanem egy arisztokrata család élettereként Ezúttal Ripp-Rónait, az iparművészt láthatja a közönség. Rendkívül sokan érdeklődtek a rendhagyó tárlat iránt Az ablakoktól a bútorokon és a falikárpiton át a legkisebb berendezési tárgyakig minden Rippl-Rónai tervei alapján készült, ám ma már csak néhány porcelán és faliszőnyeg maradt meg a kompozícióból, melyet budai villájukból az Andrássy- ak a tiszadobi kastélyba költöztettek, ahol 1918-ban megsemmisült. Öt évvel ezelőtt azonban Horváth János Milán és L. Balogh Krisztina, Kaposvár főépítésze fejükbe vették, hogy újjáépítik az enteriőrt, s így készülhetett el az Andrássy-ebédlő hű másolata, mely a Róma-hegyi villa látogatóközpontjában várja az érdeklődőket. ■ Vas A. I t 1 5ZBNTPÁLÜ BflLflT0NB06LÁR cL 5zentpáh Antal jjÉÉ +35 35 350 094 Balatonboglár +36 30 3H1 H339 W Török Bálint 0.7/1 ?| pinceszeb@szentpaly hu www szentpaly hu